14. " Testvér "

Hannah Ashwin


Félve tekintettem Ashton arcára, és bár ne tettem volna meg. Mindenféle érzelmet láttam lefutni arca játékából. Félelem, harag, ijedtség és megkönnyebbülés. Karjai megfeszültek körülöttem, arcát pedig pillanatok alatt vállamba temette. Szorosabb lett ölelése amivel szerintem engem akart nyugtatni, de valójában magát is. Kezeimet felfuttattam háta közepéig és erősen belekapaszkodtam pólója anyagába. Fájdalmas könnyeim patakokban folytak le arcomról, ezzel teljesen eláztatva Ash pólóját. Testem rázkódott a folyamatos sírás miatt, most még a fiú halk dúdolása sem segített, amivel mindig megtudott nyugtatni amikor rosszul éreztem magam. Éreznem kellett volna, hogy a lelkem könnyebb lesz ettől a vallomástól, de nem így lett. Tudtam, Ash nem fogja annyiban hagyni a dolgokat, megpróbálja majd megérteni mi is történ valójában akkor. Csak anya szava áll a kezünkben bizonyíték ként. Miután a fejünkhöz vágta ezeket a dolgokat, nekem semmi erőm nem volt arra, hogy utána járjak a teljes igazságnak. Luke ezerszer kérte, hogy végezzük el a DNS tesztet, de nem tudtam belemenni. Annyi minden megváltozott volna, az Ő élete és az enyém is. A közösen töltött percek amiket még anya meséje előtt éltünk át, mind rémálommá váltak volna.
- Ash - suttogtam halkan a szótlan fiúnak, aki hangom hallatára megrezzente kissé. - Kérlek mondj valamit.
- Annyi minden kavarog most a fejemben. Én tényleg azt hittem, hogy ti ketten régen összeszűrtétek a levet, azért titkolóztok annyit a múltatokról. Közben pedig semmi ilyesmiről nem volt szó - törte meg a csendet zaklatott hangon.
- Volt köztünk valami - kezdtem bele félénken. - Nem titkolok tovább semmit sem Ash. Ha még egyszer át kell élnem azt, hogy szakítani akarsz velem, abba belehalok. Ezért elmondok mindent.
- Volt köztetek valami? - tolt el magától egy kicsit és értetlenkedve nézett szemeimbe.
- Látom a lényeget kiragadtad a mondatomból - sütöttem le szememet. - Akkor még egyáltalán nem tudtuk az igazságot. Már az ismertségünk első napjától kezdve nagyon jóban voltunk, ezt te is tudod. Soha nem is volt köztünk semmi, de amikor adtunk volna esélyt a dolognak, kiderült minden. Mintha valami égi jel lett volna, ami megmentett minket egy hatalmas hibától. Bár eléggé elmélyült már addigra a kapcsolatunk. Amikor meséltem neked, hogy Jacet megcsaltam, azt nem úgy értettem, hogy lefeküdtem mással.
A baleset előtt pár nappal elmentünk bulizni. Nem voltam részeg, de józan sem. A dolgok maguktól történtek. Az egyik percben még Calummal táncoltam, de a másikban már Luke karjai közt találtam magam és csókolóztunk. Így ment ez egész este. Nem törődtünk azzal, hogy ki lát meg minket. Azon az estén hazakísért és nálam is maradt. Nem történt semmi közöttünk, csak ártatlan csókok. Magamat sem értettem miért csinálom, de jól esett Luke közelsége, és akkori szememmel még tetszett is. Megbeszéltük, hogy szakítok Jacel és megpróbáljuk együtt. Az utána következő napokat, pedig már mindenki ismeri - fejeztem be könnyeimmel küszködve és Ash megdöbbent arcát bámultam. - Nem mondtam el Ash, mert én sem akartam rá emlékezni. Tudom, hogy nem törölhetek el olyan dolgokat, amik megtörténtek. De szörnyű embernek éreztem magam. Hiába nem tudtam még akkor, hogy az öcsém, de az nem ment fel a tudat alól, hogy képes voltam vele majdnem kapcsolatot létesíteni. A saját testvéremet csókoltam és kívántam. Teljesen összetörtem már a gondolattól is, ha csak ráemlékeztem. A mai napig üldöznek a kétségbeesett gondolatok - szipogtam megtörten.
Csak vártam és vártam arra, hogy mondjon valamit, de nem tette. Összetörten kapaszkodtam felsőjébe, féltem, ha elengedem azonnal felpattan és itt hagy örökre. Nem tudtam mik játszódhattak le a fejében, milyen gondolatok kavaroghattak most benne.
- Én... - suttogta remegő hanggal. Nem fejezte be mondatát, inkább szorosabbra vette ölelését. Könnyeim ismét záporozva hullottak, fejemet mélyebben temette Ash vállába.
- Ann, Szeretlek és én nem ítélkezem feletted. Ez a múltad, ami miatt nekem nem lehet okom panaszkodni. Ideges vagyok akárhányszor erről van szó, de meg kell értenem, hogy mindkettőnknek vannak a múltjában más személyek. Ezért nem kérhetem számon azt, hogy közted és Luke között volt valamiféle kapcsolat, amikor nem tudtátok még az igazságot - emelte fel óvatosan arcom államnál fogva, gyengéd csókot lehelve duzzadt ajkaimra. - Nem foglak elhagyni. Melletted leszek és együtt megoldunk mindent. Egy percre se jusson eszedbe, hogy ezért elhagynálak. Egy kicsit dühös vagyok, amiért nem mondtad el hamarabb és ezért veszekedünk kellett, de nem fogok meghátrálni. Tudom és érzem a szerelemed felém, ebben soha nem kételkedtem, én sem fogom hagyni, hogy te kételkedj bennem - érintette össze ajkainkat ismét finoman.

- De én nem tudok csak úgy elsiklani a múltam felett - tört fel bennem egy újabb zokogás. - Félek, csak most érzed így, és reggelre meggondolod magad majd le lépsz. 

- Most jól figyelj! - tette kezeit a vállaimra és kissé eltolt magától. - Nem szeretek hátra nézni, meg a múlton rágódni. Sokkal jobban érdekel a jövő, amit csakis veled tervezek nem mással. Ha folyton a múlt miatt aggódsz, nem jutsz előre az életben soha Kicsim. Engem az foglalkoztat mióta veled vagyok, hogy mi lesz holnap és azután, nem pedig az mi volt anno három évvel. Igen, még mielőtt kimondanád bevallom, rágódtam egy kicsit a közös múltatokon, de rá kellett jönnöm te engem szeretsz és nem Luke-ot. Ezért lépek könnyűszerrel tovább, és azt akarom tedd te is azt. Szeretlek Hannah, bízok benned és te is bennem, csak hagyjuk a múltat magunk mögött, inkább koncentráljunk az előttünk álló évekre! - csókolta meg ajkaim, s szorosan karjaiba zárt.
Hatalmas megkönnyebbült sóhaj hagyta el tüdőmet, s beletemetkeztem ismét Ashton óvó karjaiba.
Romantikusabb nem is lehetett volna a szituáció. A hideg konyhakövön, kisírt szemekkel, összeölelkezve ülni. Kissé elkuncogtam magam, és jobban befészkelődtem a fiú ölébe. Kezeit átfonta derekam körül, szemeinket pedig egymás tekintetébe fúrtuk. Nem láttam haragot vagy bármi egyéb mást íriszeibe. Inkább a mérhetetlen szerelmét fedeztem fel benne, ahogy végigpásztázta arcom pontjait. Gyermeteg puszit nyomott homlokomra, s arcát mellkasomra helyezte. Apró puszikat hagyott kulcscsontom körül, testemben pedig elindult az ismerős melegséggel járó érzés.
Megnyugodtam karjai között, az alkohol sem játszott már közre gondolkodásom alatt. Tisztábban tudtam már látni a dolgokat, valamelyest pedig próbáltam döntésekre bírni az agyam. Szeretném, ha minden olyan lenne mint régen, mint mikor még nem változott meg minden. De tudom, hogy ezek csak egy kislány ábrándjai, nem pedig egy felnőtt nőé. Felnőttem és nem élhetek még mindig a múlt titkai feledésében. Az életem megváltozott azon a napon, és itt az ideje annak, hogy szembenézzek vele. Nem okozhatok több embernek fájdalmat, főleg nem Luke-nak. Ő a testvéreként szeret engem, és nekem is meg kell próbálnom úgy tekinteni rá. Haydent elvesztettem, de az élet adott nekem egy újabb esélyt arra, hogy legyen egy testvérem, akit mindennél jobban szerethetek. Elmenekültem ezen érzések elől, és nem akartam elfogadni azt a tényt, hogy ismét lehet egy családom. Pedig rengeted fájdalomtól megkíméltem volna magam, ha akkor nyugton maradok és csak elfogadom az igazságot.


Visszaemlékezés


Zaklatottságom mit sem változott az elmúlt pár nap alatt. Anya szavai mély nyomokat hagytak amúgy is összetört lelkemen. Sosem volt szorosabb kapcsolatom vele, de mégis a lánya vagyok a saját vére. De még az a kevés szeretet is amit felé éreztem, abban a percben megsemmisült amikor gyilkosan hívott. Bármi is történjék, akármilyen szerencsétlenség is következzék be valaki életében, sosem lenne szabad megtörténnie annak, hogy egy anya a gyermekének a lehető legrosszabb életet kívánja. Már pedig az én anyám ezt tette, azzal pedig le is rombolta azt a kevéske boldogságom is, ami még megmaradt nekem. 
A kórház kertjébe vitettem magam az egyik nővérrel. 1 hete hogy teljesen eszméletemnél vagyok, azóta csak az ablakon keresztül láttam a napfényt. Nem javasolta még az orvos, de nekem már hiányzott a szabadság érzete. A kerekesszéket lefékezte az egyik pad mellett, majd kisebb unszolás árán magamra hagyott. Szerettem volna élvezni a nap kellemes sugarait, de akárhányszor felnéztem az égre, szívem egyből összeszorult. Elvesztettem! Ő volt a legcsodálatosabb dolog egész életemben, mindig mellettem volt bármikor amint szükségem volt rá. A bátyám volt az egyetlen ember akit valaha is érdekeltem. Hogyan tudnám magamnak megbocsájtani, hogy miattam halott? Én miattam nem lehet boldog, nem élheti át többé a szerelem érzését, nem alapíthat családot és nem öregedhet meg, nem élheti át mindazokat amiket én átfogok. Bármit megadnék most azért, hogy én legyek az Ő helyében. Nekem kellett volna meghalnom. Talán az én halálomat nyugodtabban viselte a környezetem. Hiszen nekem nem volt semmim és senkim. Anya amúgy is gyűlölt egész életemben, a halálommal pedig csak megszabadult volna a nyűgtől, amit én jelentettem. Én nem voltam híres, nem volt egy tökéletes csapatom, nem rajongtak ezrek értem. Minden szempontból unalmas voltam és jelentéktelen. Igaza lehetett anyámnak, sosem lett volna szabad megszületnem! 
Önmarcangolásomból két erős kéz rántott vissza a valóságba. Finoman helyezte kezeit vállaimra, s óvatosan simította le őket könyökömig. Jól eső borzongás futott végig testem minden pontján érintésétől. Arcomra próbáltam mosolyt csalni, amint leült mellém a padra és kezébe vette enyéimet. Mutatóujja gyengéden körözött tenyeremen, arcára pedig megnyugtató mosoly simult. Én tényleg próbálkoztam viszonozni kedvességét, de még nem ment. Túl friss volt még a lelkemen ejtett seb ahhoz, hogy mosolyogni tudjak. 
- Megint hülyeségeken gondolkoztál, igaz? - zökkentett ki Luke gondolatmenetemből. 
Szégyenlősen sütöttem le szemeimet, tudhattam volna, hogy előle semmit nem tudok eltitkolni. 
- Nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy nekem kellene halottnak lennem. Az én életem nem jelentett annyit mint az övé - csordult ki pár könnycsepp szememből, majd Luke dühös arcát láttam magam előtt. 
- Hányszor mondtam már az elmúlt pár napban? Felejtsd már  el ezt az ostobaságot. Ugyan olyan értékes vagy mint Ő volt. Jace, Chris, Nath, Mike és Cal csak néhány név azok közül akik imádnak téged. Az utóbbi kettő szinte belehalt volna, ha téged veszítenek el. Ahogy én is! Ann... - emelte fel összekulcsolt ujjainkat szájához,s lágy puszit lehelt rájuk. - Leszarom amit az anyád mondott. Mi tudjuk mennyire  jó ember vagy, ezért kérlek ne kívánd a halálod. 
- Jó ember? Luke - nevettem fel cinikusan. - Nem vagyok már jó ember. Egy hazug vagyok, amiért Jacet csak áltatom a mai napig és nem szakítottam még vele. Téged is tönkreteszlek a hezitálásommal, és elvártam tőled, hogy maradj mellettem amíg le nem rendeztem a dolgokat Jace-el. 
- Nem esik nehezemre várni Ann, hiszen miért is várnám el, hogy ezzel foglalkozz, mikor most halt meg a bátyád? - hangja próbált nyugtató lenni, ami engem még jobban felhúzott. 
- Nem tudom mi legyen Luke - túrtam az épségben lévő kezemmel tincseim közé. - Olyan érzésem van, hogy a gyász után sem akarom folytatni azt, ami még el sem kezdődött köztünk. Te sokkal jobbat érdemelsz nálam, én csak egy roncs vagyok és leszek is örökre.
- Neked tényleg nagyon megsérült agyad! - állt fel dühösen a padról és elkezdett járkálni. - Nem vagy egy roncs, egy gyönyörű lány vagy, aki most jelenleg összezuhant, de én akarok lenni a segítséged. Azt akarom, hogy velem együtt juss túl a tragédián! - hajolt közelebb arcomhoz, majd lassan végigsimította kezét állam vonalán. Ajkait kétségbeesetten nyomta enyéim ellen, a mozgásuk azonnal felvette egymás ütemét. Gyengéden végignyalt alsó ajkaimon, s finoman beleharapva meghúzta azt. Könyörgőre vette bejutását számba, amit egyből meg is adtam neki. Forrt az ajkam és bizsergett nyelvem minden egyes érintésétől. 
- Ez elmehetne egy romantikus mozifilmbe! - hallottunk meg hátunk mögött egy ismerős női kacajt. Azonnal elengedte Luke az ajkaim, a kezei pedig ökölbe szorultak, ahogy anyámra nézett. 
- Mit akar itt? Nem voltam eléggé világos a múltkor? Hagyja békén Annt - mordult rá Luke.
Láttam a fiún, hogy bármelyik pillanatban képes lenne hajánál fogva kiráncigálni anyámat a kórházból. 
Jobban szorítottam egybefonódó ujjainkat, anya tekintete pedig még ördögibbé változott.
- Anya menj el! - kértem finoman. 
- Mióta tart ez köztetek? - mutatott fintorogva kezünkre. 
- Semmi köze hozzá! - csattant fel Luke. 
- Ó Drágám nagyon is van! Jobban mint gondolnád - vetett gúnyos pillantást felénk. - Mondd megdugtad már a lányom? Mert az nagy hiba lenne!
Ennyi kellett Luke-nak. Megragadta anyám karját, szemeiből pedig csak a tiszta gyűlöletet lehetett leolvasni. 
- Húzzon el. MOST! - ordított rá Luke, de Anya csak kinevette. 
- Ennyire elvette az eszed a lányom? Milyen kis aranyosak vagytok! De hidd el Bogaram - nézett rám gúnyosan. - Nem tart sokáig a boldogságotok. 
- Mit tud maga? Semmit. Ne is merjen Hannah-ra nézni. Takarodjon innen - lökött rajta Luke egyet, de Ő nem tágított. 
- Ugyan olyan heves vagy mint az apád! Sok mindent örököltél tőle, nem csoda, hogy a lányom széttette neked a lábát. 
- Semmit nem tud az apámról és rólam sem. Ann-ről meg még kevesebbet. Soha többé ne merje Őt ilyen szavakkal illetni - fordította meg anyát Luke, és elindította a kijárat felé. 
- Eresz el! - rántotta ki karját mérgesen Luke szorításából.  -  Milyen hősies vagy kis fiam. De vajon tudod-e, hogy kit védelmezel ilyen nagy szerelemmel? 
- Tudom, nem vagyok hülye, és ne merjen illetlen jelzőket aggatni Annre. 
- Szerintem meg nem tudod - méregette a fiút elégedett vigyorral az arcán.  - Tudod a vérfertőzés nem elfogadott dolog! 
Luke szemei kikerekedtek, ahogy az enyémek is. Anya vigyorogva díjazta megdöbbent tekintetünk.
- Mi a francról beszélsz? - néztem a szemeibe mérgesen. 
- Jajj Bogaram, hisz milliószor meséltem neked az apádról, aki csak úgy kidobott amikor megtudta, hogy terhes vagyok veled, szerinted ki lehetett az? - gúnyolódva tette fel kérdését, az én torkomban pedig csak nőtt az a bizonyos gombóc. Imádkoztam, hogy ne azt mondja, amire gondolok, mert akkor az én életemnek tényleg végérvényesen vége van. Luke arca is ugyan azt tükrözte amit az enyém, csak neki mellé még a teste is iszonyatosan remegett. 
- Összeállt már a kép gyerekek? - csettintett Luke előtt nevetve. - Nem olyan nehéz kitalálni, ki Hannah apja. 
- Hazudik! - sziszegte mérgesen fogai között a fiú. 

- Mondd, hogy nem igaz. Ez nem lehet igaz, csak kínozni akarsz. Mindig azt mondtad, hogy apánk ... - akadtam el mondandómban mikor szembeültem a legszörnyűbb igazsággal. -Hayden nem is testvérem? 
- Csak a féltestvéred Bogaram! Sosem akartam elmondani nektek az igazságot. Talán valahol sejthettem, hogy egyszer történni fog valami, és feltudom majd használni ezt az aduászom. És lám eljött a pillanat - tárta szét karjait megvető nézéssel. 
- Nem hiszek magának, csak bántani akarja Őt - szólalt meg Luke most már baromi dühösen. 
- Apád szeretője voltam Kedvesem, éveken keresztül, de Ő nem volt hajlandó elhagyni anyádat értem. Önző módon elhagyott amikor kiderült a terhességem. 
Könnyeim megállíthatatlanul folytak végig arcomon, agyammal pedig próbáltam megfelelően feldolgozni az imént hallottakat. Hazudik! Nem találtam más magyarázatot a történetére. Ennyire még Ő sem lehet szívtelen, hogy végignézte miként kerülök Luke-hoz közelebb, majd tőrt döf a szívembe azzal,  hogy a fiú féltestvére vagyok. Ennyire nem gyűlölhet, nem akarhat ekkor fájdalmat és terhet róni a szívemre. 
De arca elégedettsége minden kétségemet kizárta. Ismerem már annyira, hogy tudjam mikor mond igazat. A szívem másodpercek alatt tört darabokra, s az enyémmel együtt a fiú is. Arca falfehér volt, teste minden pontja remegett. Az én testem sem reagált másképp, fájt minden szó és minden lenéző pillantás, amit attól a nőtől kaptam. Fájt, s éreztem valami belülről tejesen szétszakít. Szétszakadt a maradék boldogságról hitt álmom is, amit Luke-kal akartam átélni. Nem akartam felfogni, nem tudtam elfogadni, hogy ismét elvesztettem valakit, aki fontos volt számomra, akit tiszta szívvel tudtam volna talán szeretni. 
- Csak büntetni akarsz! Ennyire nem gyűlölhetsz Anya, az isten szerelmére. Nem vagdalózhatsz ilyen mondatokkal - tekintettem zokogva a gúnytól csöpögő nőre. 
- A színtiszta igazat hallottátok. Ha ennyire nem hisztek nekem, nyugodtan elmehettek egy DNS tesztet csináltatni. Az igazamat fogja alátámasztani. Vagy Andrew biztos lesz olyan kedves, hogy elmondja nektek az igazat!
- Elég volt! - kiáltotta el magát Luke idegesen. Megragadta anya karját, s sebesen húzta maga után. Könnyes pilláim alatt még láttam annyit, hogy nyílik a kertbe vezető ajtó, és Luke nagy erővel belöki anyámat rajta. 
Két tenyerembe temettem arcom, s hagytam minden fájdalmamat elsiratni. Vágytam valakire, aki különleges volt, vágytam a szeretetére és az ölelésre. Mindenem kész lettem volna lassan odaadni neki. De mindez, pár perc alatt összeomlott. Már az első találkozásunknál tudtam, hogy különleges kapcsolat lesz közöttünk. Mindvégig tudtuk, hogyha nem is legjobb barátok, akkor maximum egy pár leszünk. Most pedig azzal kell szembesülnöm, hogy semelyik nem lehet a kettő közül, mert Ő a testvérem. Az élet tényleg ott vág pofon, ahol csak tud. Viszont engem miért nem kímél? Miért nem volt elég neki, hogy elvette tőlem Haydent? Mivel érdemeltem ki az újabb csapást? 


Visszaemlékezés vége 


Mindketten teljesen összeomlottunk Anya bejelentése után. Napokig csak szótlanul ültünk egymás mellett, és próbáltunk megoldást találni. Vagyis csak Luke próbált. Amikor kitoloncolta az anyámat a kórházból és visszajött hozzám, már akkor kijelentettem, hogy nem akarok soha többé erről beszélni, és kettőnkről sem. Minden lehetőség elől elzártam magam. Nem akartam én lenni az, aki miatt a családja széthullhat. Biztos voltam abban, hogy Liz, Luke anyukája nem tud semmit a férje kilengéséről. Mindig szeretettel várt akárhányszor mentem el oda. Mikor már jobban megismertem az édesanyját volt, hogy neki öntöttem ki bánatos szívemet. Teljesen normálisan viselkedett velem, ezért gondolom azt, hogy nem tudhatott rólam. Andrewt, nem tudom hova rakni. Sosem voltam vele szorosabb kapcsolatban, de rosszban sem voltunk. Ha úgy adódott beszélgettünk, és sosem vetett felém egyetlen szánó, vagy megvető pillantást. Lényegében mindig kedves volt velem. Ők a tökéletes házaspárt alkották számomra, és nagyon megszerettem Lizt is. Ezért sem akartam tönkre tenni az életüket. Luke nem értett meg, de nem is akartam már onnantól kezdve, hogy törődjön velem. Egyvalamire kértem meg, hogy ha fontos neki a családja boldogsága, akkor titokban tartja ezt az egészet, mi pedig folytatjuk a barátságunk. Nem volt könnyű, de elfogadt, ahogy a barátságom is. Attól a pillanattól kezdve, hogy ki lett ejtve a testvér szó, nem tudtam Luke-ra másként nézni. Az a kevéske érzelem is, amit felé éreztem, percek alatt semmivé foszlott. Nem akartam, nem küzdöttem az érzés ellen, mert ennek így kellett történnie.
Szemeimet már kissé nehézkesen tartottam  nyitva, Ash karjai között, a légzésem is lassan lenyugodott. Karjaiba vett majd lassan és óvatosan állt fel a hideg kőröl. Szorosan simultam karjaiba, kezeimet pedig átfontam nyaka körül.

Aprókat lépdelve haladt a nappaliba, majd a talpamra állított és elengedett. Kinyitottam szemeimet, s a távolodó fiúra néztem, aki a hifi elé állt, majd betett egy számomra ismeretlen CD-t a lejátszóba. Meglepetten fűztem össze tekintetem az övével, és lassan mellé lépdeltem. 

- Tudom nem ez a megfelelő pillanat, de szeretném ha táncolnám velem - húzott mosolyogva magához, kezeit a derekamra csúsztatta, én pedig nyaka köre fontam enyémet. - Felejtsük el kicsit a gondokat - suttogta fülembe, s finoman megcsókolta fülcimpám. Mosolyogva hajtottam le fejem a vállára, a zene elindult, testünk szinte egyszerre mozdult meg a dallamára. Erősen tartott a karjaiba és magabiztosan vezetett tánc közben. Szemem megtelt könnyel, nem mertem kinyitni őket nehogy meglássa Ash reakcióm. Kedvessége a szívemet melengette, apró puszijai pedig kellemes borzongást váltottak ki belőlem. Szorosabbra fogtam ölelésem, szinte kétségbeesetten kapaszkodtam a fiúba. Azt akartam ez a pillanat örökké tartson, és soha ne engedjen el karjai közül. Nem tudom mivel érdemeltem ki Őt, mit tettem azért, hogy szerelmes lett belém. Sosem voltam nagyra vágyó, nem reméltem az elcseszett életemtől semmi jót. De Ő megjelent, megszeretett, boldoggá tett. A hibáim és a titkaim ellenére is mellettem van, nekem pedig csak annyi a dolgom, hogy megbecsüljem és minden szerelmem kimutassam felé. 

Elemeltem fejem a vállától, szemeimmel tekintetét kerestem amivel egyből megajándékozott. Mindkettőnk ajka mosolyra húzódott, és lassan közelítettük meg egymás száját. Óvatos, szerelmes csókot kapott ajkam tőle, karjaiba úgy tartott, mintha csak egy porcelán baba lennék, aki bármelyik pillanatban eltörhet. 

- Mondd Ash - szakítottam meg csókunkat kuncogva. - Ugye nem csak táncolgatásra gondoltál, amikor azt mondtad felejtsük el a gondokat? 

- Ohhh, valakiben felébredtek a perverz hajlamok - vigyorgott a szemeimbe nézve. Közelebb húztam fejét az enyémhez, majd óvatos puszikat nyomtam arcára. 

- Azt akarom, hogy feledtess el velem minden rossz gondolatot - dörzsöltem csípőmet az övének. 

- Ez esetben... Ma az egyetlen gondolat, ami a fejedben fog motoszkálni az az lesz, hogy hogyan nyögd ki, azokon a formás ki ajkaidon a nevemet - markolt erősen a fenekembe majd az ölébe kapott. Nevetve kapaszkodtam meg vállaiba, lépteit egyből a szobám felé vette. A szobába érve óvatosan leültet az ágyra és mellém fészkelte magát Ő is. Mosolyogva másztam át az ölébe, lábaimat összekulcsoltam dereka körül, fejem pedig mellkasán pihentettem. Több apró puszit hagyott arcom vonalán, ujjait pedig bevezette pólóm alá, és finoman végighúzta párszor gerincem vonalán.

- Ugye nem mész el? - suttogtam halkan, s apró köröket rajzoltam mellizmára.
- Nem fogok Ann, ne félj. Bármi is történik ezek után, én melletted maradok - érintette ajkait homlokomhoz.
- Nem tudom mivel érdemeltek ki téged - motyogtam mosolyogva. Felnevetett mondatom hallatán, s fejemet felhúzta az övéhez.
- Csodálatos lány vagy. Jogod lett volna mindig boldognak lenni, és nem átélni sok szörnyűséget. Büszke vagyok rád, amiért annyi szenvedés  után is egy mosolygós vidám lány maradtál. Semmit sem kellett tenned azért, hogy őrülten beléd szeressek. Te vagy az, akire mindig is vágytam, amiről azt gondoltam, hogy meg sem érdemlem. Kivételes vagy és gyönyörű. Az enyém vagy. És szeretlek  - csókolt bele nyakhajlatomba, majd mosolyogva tekintett vissza rám.

- Szeretlek! - tapasztottam ajkaim az övéire, s gyengéden beleharaptam alsó ajkába. Halk sóhaj szakadt fel belőle, ujjait szinte belemélyesztette derekamba. 

Csípőnket egyszerre mozdítottuk egymás ellen, s ajkaink vadul tépték egymást. Hosszú ujjait a szoknyám alá csúsztatta, majd beljebb a fehérneműm alá. Finoman simított végig szeméremajkaimon, amitől hatalmas sóhaj hagyta el számat. Bele mosolygott csókunkba nevetve, mire én is lefuttattam ujjaimat dudorodó nadrágjához. Kicsatoltam az övét és a gombját majd becsúsztattam kezemet a bokszerje alá, egyből rámarkolva merevedésére. Hangos morgás hagyta el ajkait, s az enyémekbe harapott.  

Kuncogva szakadtam el tőle és felpattantam az öléből. Egyenesen a fürdő felé vettem az irányt, de az ajtóból még visszapillantottam Ash arcára. Értetlenkedve nézett felém, arca teljesen kipirult.
- Ugye nem gondoltad komolyan Kicsim? Így akarsz itt hagyni? - mutatott kezével a nadrágja tartalmára.
Nyelvet öltöttem rá és besiettem a fürdőbe. Kapkodva aggattam le magamról az összes ruhámat, s amint végeztem vele máris a meleg zuhany alá álltam. Még mindig mosolyogtam ahogy újra magam elé képzeltem Ash arcát, amikor ott hagytam a szobába. Kuncogásra nem lett volna okom, mert nagyon jól tudtam, hogy ezt a cselekedetemet még megfogom bánni. Kegyetlen, ha büntetésről van szó. Kezembe vettem a tusfürdőm, nyomtam egy keveset a markomba és gyengéden kezdtem belemasszírozni a bőrömbe. Minden gondom elszállt az elmúlt pár percben, és ezt Ashnek köszönhettem. Nála csodálatosabb férfit nem is találhattam volna. Simán kiléphetett volna azon az ajtón amikor elmondtam neki mindent, de nem tette. Velem maradt és ezzel kimutatta, hogy tényleg szeret.
Már épp fordultam volna meg a törölközőmért, amikor hirtelen Ash vigyorgó arca jelent meg előttem, majd belépetett mellém és a zuhanyzó falának nyomott. Gonosz mosoly terült szét ajkain, s tudtam most itt az ideje a játékom megtorlásának. Szememet végig futtattam a testén, és csak akkor tűnt fel meztelensége, valamint még mindig felhevült állapota.
- Tudtad, hogy a tűzzel játszol Bébi? - szorította kezeimet a fejem fölé neki a csempének.
- Szeretek játszani - nyögtem ki lihegve amint megéreztem férfiasságát a lábam között. Elengedte kezemet és a fenekembe kapaszkodott, majd könnyed mozdulattal emelt a dereka köré. Lábaimat összekulcsoltam körülötte és tekintetem a fiúéra szegeztem.
- Akkor kezdődjön a játék Szerelemem - suttogta az ajkaimra, majd szája vadul vette birtokba enyéimet. Azonnal utat engedtem nyelvének, ujjaimat pedig automatikusan a fürtjei közé vezettem. Szájával áttért vállamra, majd vissza a nyakamra, s jól esően csiklandozott forró ajka. Testem megremegett ahogy teljes teste nekem feszült s kezei felvándoroltak mellemre. Erősen markolt rá mindkét keblemre, szemeit pedig összefűzte az enyémekkel. Érzékien masszírozta melleim, majd lassan áttért bimbóim kényeztetésére. Tarkójánál fogva húztam magamhoz és forró csókot leheltem ajkaira. Hangos nyögés halt el szánkba, amikor férfiassága belém csusszant. Elakadt a lélegzetem, s csak zihálásom hangja jutott el csak a fülemig. Kihúzódott belőlem, homlokát pedig az enyémnek döntötte.
- Én is szeretek játszani, de az neked nem fog tetszeni - zihálta vigyorogva majd csípőn ragadott, és belém hatolt, fájdalmasan, lassan és céltudatosan. Hátravetettem a fejem a csempének csapódva, míg ő ajkai közé vette kemény bimbóimat, s vadul szívni kezdte őket. A teste megfeszült, az enyém nekilapult a falnak, és leírhatatlan volt az érzés, ahogy nedves bőre az enyémhez ért. Hozzásimultam, és csak annyira távolodtam el tőle, hogy vágytól homályos tekintettel lebámulhassak, s nézhessem, mert azt azért tisztán láttam, ahogy újra és újra belém hatol kíméletlen tempóval. Ő is lenézett, hogy vajon mi köthette le figyelmem, majd vigyorogva visszapillantott rám és ajkainkat összekötötte. A mozgása felgyorsult, a gyönyörünket  hajszolta, a csúcspont egyszerre volt fájdalom közeli, mégis tökéletes. Barna szeme megtelt vággyal és szenvedéllyel, kereste a tekintetemet, mikor megtalálta orrunkat összeillesztette és lökéseit erősebbre vette. Összerándultam. Megdermedtem. Együtt értünk a csúcsra, felordítva, nyögve, amitől a torkom teljesen kiszáradt. Csókkal édesítette meg orgazmusom beteljesülését, majd még pár kisebb csípőmozdulatot tett meg, s végül kihúzódott belőlem. Óvatosan helyezett  le az öléből, kezeit a derekamon hagyta, hogy megtartson remegő lábaim miatt. Arcomat kezei közé fogta, ajkait szenvedélyesen nyomta az enyéim ellen. Ujjaimmal a hátán zongoráztam fel s le, míg Ő fenekemet markolászta szüntelen. Elvette a tusfürdőm a polcról, markába nyomott egy keveset belőle, és sok szenvedélyes csókkal ötvözve mosdatott le újból. Utánoztam én is tettét, majd imádott férfias tusfürdőjével végig mostam még mindig forró testét. Mielőtt végezhettem volna teste minden pontjának érintésével, megragadta a csípőm és magához rántott.
- Megígérem, hogy elfeledtetek veled mindent és boldoggá foglak tenni - motyogta ajkaimra mosolyra húzott szájjal, majd apróbb puszik kíséretében teljesen elváltak ajkaink. Mosolyogva bólintottam kijelentése megválaszolására, majd  kinyúlt a törölközőkért, finoman beletekert az egyikbe, én pedig dereka köré húztam a másikat. Karjait hirtelen helyezte térdhajlatom alá, felkapott a földről és óvatosan kilépett a fülkéből. Nevetve tettük meg azt a kis utat a fürdőtől az ágyig. Megállt az ágy előtt, lassan leengedte rólam az anyagot, majd az övét is. Kacéran néztem végig meztelen testén, mire Ő csak kacsintott és végigmért. Rácsaptam mellkasára játékosan, majd bevackoltam magam a takaró alá. Karjait összefonta mellkasa előtt és felvont szemöldökkel nézett le rám.
- Megengedem hogy mellém mássz!  - emeltem fel a takarót nevetve Ash pedig pillanatok alatt termett mellettem. Karjait átfonta derekam körül, s szorosan húzott közel magához. Lábait átvetette az enyéimen, így esélyt sem hagyva nekem a menekülésre, már ha akarnék.
- Egész este szeretni akarlak, kis részeg galambocskám - suttogta rekedtes hangján a fülembe. Arcom kis pír lepte el és a fiú felé fordultam.
- Egész este? Nem vagy kicsit telhetetlen? Nem vagyunk mi nyulak - nevettem el magam a mondatom végére.
- Azt mondtam elfeledtetek veled mindent. A szex a legjobb a gondok elűzésére - rántotta meg vállait perverz mosolya kíséretében.
- Kihasználod a helyzetet Irwin - csaptam a karjára, mire válaszul csak közelebb hajolt nyakamhoz és nedves csókokkal hintett be minden pontot, ahol ajka hozzámért.
- Nem használok ki semmit - szívta meg finoman a bőrömet. - Csak hagyd, hogy kényeztesselek és szeresselek.
- Tudod, hogy nem bírok ellenállni, úgyhogy hajrá! Lássuk mire vagy képes - kacagtam fel, de Ő elcsendesítette ajkaim egy csókkal. Engedtem neki, hagytam magam elmerülni csókjaiba és szerelmes szavaiba.

Nincs bennem semmi különös, ezzel magam is tisztában vagyok. Hétköznapi lány vagyok, hétköznapi gondolatokkal. De szívvel-lélekkel szeretem Őt és ez mindig tökéletesen boldoggá tesz...