2015. augusztus 6., csütörtök

04. " Lepj meg, Irwin "



 Hannah Ashwin


A napok telnek, és a bizonytalanságom egyre inkább csak növekszik. Elakarok indulni egy új úton, de már az első lépésnél akadályokba ütköztem. Az elejétől fogva úgy terveztem, hogy mindhárom fiúval egyszerre fogok majd beszélni. Nem szeretném, ha azt hinnék, hogy külön-külön környékezem meg őket. De jelenleg még 1 hétig ez lehetetlen. Sajnos Jace, nem tartózkodik már évek óta a városban. Egy turistahajón énekel. Mikor Christ felhívtam, hogy találkozni szeretnék velük, közölte velem a rideg valóságot, hogy Jace elérhetetlen. Ő tényleg továbblépett Hayden halála után, és kizár mindenkit, akinek köze volt a múltjához.
Erősnek kellett maradnom, nem adhattam fel az első elém gördülő akadálynál. A legelső pillanattól kezdve tudtam, hogy Jace lesz az, akit nem fogok egykönnyen meggyőzni. Erős, akaratos, különc személyisége van, ami miatt nehéz a közelébe férkőzni. De minden győzelemhez rögös út vezet. Én pedig még az elején tartok.
Jace húga, Chloe, pedig nagy segítségemre volt az első lépésekben. Az ötletem nagyon tetszett neki, és felajánlotta a segítségét, a bátya szívének megolvasztásában. Elárulta azt is, hogy 1 hét múlva tér haza az útról, és itthon lesz egy darabig. Ezt az időt fogom kihasználni arra, hogy meggyőzzem. Nem lesz könnyű beismerem, de nem rázhat le egykönnyen. Nagyon jól tudja, hogy milyen vagyok, mire vagyok képes a kitűzött céljaimért.
Bárcsak, az lett volna az egyetlen gond az életemben, hogy nehéz összeszedni a banda tagjait. De nem így volt. Volt még valaki, aki miatt rosszabbul teltek az itt töltött napjaim, mint gondoltam. Luke!
Az az este óta, egyetlen egy szót sem szólt hozzám. Ha egy társaságban vagyunk elkerül, nem néz rám, vagy egyszerűen lelép a helyről. Bánt! Nagyon is fáj, amiért ezt teszi velem. Elhiszem, hogy félt. Megértettem az érzéseit, de most pont ő viselkedik velem úgy, mintha levegő lennék. De nekem ő mindennél, és mindenkinél fontosabb. Én tényleg nem törődtem vele, csak a saját érzéseimmel voltam elfoglalva, nem törődve azzal, hogy másik mit élnek át miattam, hogy ő mit élt át miattam. Nem akarok több embert elveszíteni a szeretteim közül, de lassan kezd a Luke-kal kötött barátságunk, a semmibe veszni.
Szeretnék odamenni hozzá, megölelni, beszívni mélyen az illatát, átölelni és megbeszélni mindent. Próbálom összeszedni a bátorságom, de nem megy. Amint szólásra nyitnám a szám, ha véletlenül is egy légtérben maradunk, a szavak a torkomra fagynak. Nem tudok megszólalni, mert legbelül tudom, hogy igaza volt.
Bármennyire is küzdöttem az elmúlt két hétben, annak az estének az emlékeivel, és Luke szavainak súlyosságával, nem tudtam kiűzni őket a gondolataimból. Ha egy percre is elbóbiskoltam, vagy egyedül maradtam, a fájó szavai tisztán csengtek a fülemben. A szívem legmélyén én is tudom, hogy semmi köze sincs saját magamhoz, a döntéseimnek, de az agyam mást mond. Meg kell csinálnom, megígértem Hayden sírja előtt, hogy beteljesítem én az álmát.
Szenvedni fogok, ha ennek az lesz a következménye, hogy elveszítem Luke-ot. Lehet összeomlok, vagy addigra túlteszem magam rajta. Jelenleg a semmi szélén állok, az érzelmeim viharában, csak pár kéz tart meg, akikről tudom, hogy soha nem engednének el.
Cal, Mikey és Ash, szinte minden szabad idejüket nálam töltik. Ha egy próbának, egy fellépésnek vége, első útjuk hozzám vezet. Minden várakozással töltött percem, amíg Jacre várok, ők töltik ki. Legfőképp Asthon.
Azóta sem beszélt semelyikünk arról a csókról. Én sem hoztam fel, és ő sem. Magamban úgy hittem, hogy egyikünk sem akarja elrontani, ezt a kezdődő barátságot, ami mára szorosabbá alakult. Emlékeim mélyére temettem azt a képet rólunk, s nem vettem többé tudomást róla. Élveztem minden együtt töltött percet vele, lassan kezdtem olyan szintre emelni a szívemben, mint Luke-ot. Mikor egy percre is lefelé görbítettem a szám, ő máris ott termet mellettem. Ha a gondolataim sötét irányba tévedtek, ő akkor is kirángatott onnan, majd felvidított.
De most nincsenek itt. Kerek 5 napja vannak úton koncertezni. Az első napot még túléltem, de másodikon már szenvedtem. Hiányoztak. Egyedül éreztem magam nagyon, ebben a nagy városban. Eva utazását át kellett raknunk, a mamája betegsége miatt. Ami vigasztal az egészben, hogy holnap már itt lesz.


Odakint az esőfelhők elborították az eget. A kedvem pedig még rosszabb lett. Minden olyan Londonos volt, kivéve azt, hogy nem voltak mellettem a barátaim.
Összevissza kapcsolgattam a tévében az adók között, de semmi olyat nem találtam, amit érdemes lett volna végignézni. A fiúk is csak két nap múlva jönnek haza. Addig vagy beleolvadok a kanapémba, vagy pedig sürgősen összeszedem magam, és talpra állok, a Luke traumámból.
Az utóbbi mellett döntöttem. Felkapartam magam a kanapéról, és a pincébe igyekeztem.
Nem csak a bandát kell összehoznom, hanem a tudásom is fel kell eleveníteni. Bevánszorogtam a terembe, szemeimmel próbáltam válogatni a hangszerek között. Szemem megakadt a zongorán, odasétáltam a hangszerhez, és lefújtam róla a port. Egy alapos tisztítás, és hangolás ráfért volna, de most nem tudtam várni.
Régen imádtam zongorázni. Ez volt az első, amin a bátyám megtanított játszani.
Leültem elé, óvatosan nyomtam le egy-egy billentyűt, amik nem épp a legszebb hangzást adták vissza. 3 éve itt porosodik, senki hozzá nem nyúlt, ezért nem csodálkoztam. A régi kottám, még a zongora tetején pihent. Ahogy felemeltem a lapot, onnan is csak a por hullott le. Úgy látszik, itt is alapos takarítást kell végeznem. A kottát böngésztem, keresve valamit, amit eljátszhatnék.Tekintetem az utolsó lapon akadt meg.
Egy könnycsepp folyt végig az arcomon, az emlékek visszajátszása miatt. Először, és utoljára Hayden temetésen játszottam el.
Magam elé raktam a lapokat, és magabiztosan pihentettem a kezeim a billentyűn.
- I'm so tired of being here
Suppressed by all my childish fears
And if you have to leave
I wish that you would just leave
Your presence still lingers here
And it won't leave me alone

These wounds won't seem to heal
This pain is just too real
There's just too much that time cannot erase 


When you cried I'd wipe away all of your tears
When you'd scream I'd fight away all of your fears
And I held your hand through all of these years
But you still have
All of me 


Szemeim csukva tartottam. Habár, akkor az egyszer játszottam el, és a temetés előtt is párszor próbáltam eljátszani, valahogy az elmémbe égett, a kotta minden egyes eleme.
Nem akartam utat engedni a könnyeimnek, de hangom elcsuklott a sírás visszatartásától. Néhány billentyűt is sikerült félrenyomnom, ami miatt régen mindig hisztit csaptam, de most már az sem érdekelt.
Jéghideg ujjak értek hozzá a bal kézfejemhez, majd a kéz tulajdonosa helyet kért mellettem.
- Ne nyisd ki a szemed, csak folytasd - suttogott a fülembe, kellemes lágy hangjával, ami egyből felmelegítette a szívem, ezzel mosolyt csalva arcomra.
Kihúztam kezem az övé alól, helyet cserélve kézfejeinket. Lassú mozdulatokkal segítettem lenyomni neki, a helyes billentyűket.




Végig szinkronban mozogtak ujjaink, mintha mindkettőnk kezét, mindig is egymás mellé teremtették volna.
Hideg keze, kellemes melegséget árasztott szét a mellkasomban, a szomorúságom pedig elillant. Még a dal sem hagyott már rossz érzéseket, minden egyes dallam után.
Az utolsó billentyű lenyomása után, elhúztam a kezem az övétől, vettem egy mély levegőt, kinyitottam a szemem, és felé fordultam.
Arcán széles mosoly terült szét, azzal a kezével, amivel az előbb még engem érintett, letörölt az arcomról egy ott maradt könnycseppet. Így is elég közel voltam hozzá, de még jobban hozzá préselődtem, majd szorosan átöleltem.
- Hogy kerülsz te ide? Azt hittem később jöttök? - szuszogtam mosolyogva a nyakába.
- Lemondtunk minden fellépést, csak azért, hogy veled lehessünk - jelentette ki nevetve.
Fejem felemeltem a vállától, kikerekedett szemekkel néztem rá.
- Látnád most az arcod - kacagott fel. - Semmi ilyen nem volt. Gondok voltak az utolsó helyszínnel, meg mindennel. Ezért elmaradt a koncert.
- Ashton Irwin. Te hülye - csaptam rá mérgesen a vállára. - Ne hozd rám a frászt többé. Majdnem elhittem.
- Annyira jó téged ugratni. Utána meg figyelni, ahogy mérgelődsz. Úgy hiányzott ez már - vette elő a legédesebb mosolyát, és ölelésre tárta a karjait.
Hiányzott, ezért most az egyszer nem tudtam nemet mondani neki. Mosolyogva borultam a karjaiba, amit szorosan be is zárt a hátam mögött.
- Hiányoztál te is! - bökdöstem meg az oldalát nevetve. - A többiek is itt vannak? - nyújtóztam körbenézve a fejemmel.
- Holnap jönnek. Mindenki hazament a szüleihez - vigyorgott továbbra is Ash.
- Értem - szomorodtam el. - Luke is?
- Igen. Figyelj Ann - nézett mélyen a szemeimbe. - Beszéltem vele kettőtökről, remélem nem haragszol.
- Haragudnom kellene, mert belefolytál a vitánkba, de részben kíváncsi is vagyok, hogy neked mit mondott.
- Egyáltalán nem haragszik már, csak nincs elég bátorsága eléd állni, és bocsánatot kérni. Nem tudom még mindig, hogy mit vágtatok egymás fejéhez, de ezek szerint elég kemény dolgokat. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan kibékültök.
- Bárcsak ott tartanánk már - sóhajtoztam, majd lassan felálltam.
Nekidőltem a zongora oldalának, magam előtt pedig összekulcsoltam ujjaimat.
- Te miért nem mentél haza? - böktem ki a kérdést hirtelen.
Ajkait összehúzta, kezeivel pedig a billentyűn játszadozott.
- Nem valami jó a kapcsolatom a szüleimmel - vonta meg a vállát. - Nem erre a pályára szántak, szerintük majd mikor 30 éves leszek, és már nem lesznek rajongóink, majd megfogom bánni, hogy nem mentem egyetemre.
- Ne haragudj, hogy megkérdeztem. Nem tudtam, hogy rossz a viszonyotok - tettem megbánó tekintettel a vállára a kezem. Megérintette a kézfejem, megszorította, szemeit pedig rám szegezte.
- Semmi baj. Nincs előtted titkom. Néha hazajárok a testvéreim miatt, de ennyi. Nem sok időt töltök otthon, mert amint feljön a zenekar témának, a szüleim kiakadnak, és mindenféle semmirekellőnek elhordanak. Még mindig azt hajtogatják, hogy nem késő abbahagynom, és tisztességes szakmát választanom. De én nem így gondolom. Élni akarom az álmaimat, ami a zenét, és a bandát jelenti. Addig nem fogom abbahagyni, amíg élvezem - felelte mosolygósan.
Annyira őszintén tud beszélni, ami még a mai napig meglep. És az, ahogy a bandáról beszél, aranyos. De olyankor mindig elkomorodok, mert nekem nem ugyan olyanok az érzéseim a zene felé, mint neki. Szeretnék én is ilyen lelkesedéssel játszani, és beszélni róla. Csak pont az ellenkezőjét csinálom napok óta. Hiszen heteknek kellett eltelnie, hogy rávegyem magam egy kis próbára. Egyre jobban kezdek kételkedni magamban, és Luke-nak igazat adni.
- Hahó Ann - legyezte meg kezét előttem Ash. - Hallottad amit mondtam?
- Mi...mi? - kaptam fel a fejem zavarodottan. - Bocsi, de nem. Elkalandoztam a gondolataim.
- Gondoltam - forgatta meg a szemeit, majd felállt ő is, és mellém állt. - Azt kérdeztem, elmegyünk-e valamerre? Valamiért úgy érzem, te nem mozdultál ki az elmúlt pár napban.
- Micsoda feltételezés ez? - tettetem felháborodást. - Kimentem a levelekért, meg vissza.
Elnevette magát, majd kedvesen átkarolta a vállam és lassan kivezetett a teremből.
- Akkor most levegőzünk egyet. Kezd neked is, dohos lakás szagod lenni - röhögte el magát, amire én csak az oldalába könyököltem. Sértődötten felhúztam az orrom, és feltrappoltam az emeletre.
Az előszobába magamra húztam a szandálom, felkaptam a táskám, és Ashton felé fordultam. Amint felkerült az tornacipője a lábára, kérdően néztünk egymásra.
- Na gyerünk Irwin. Lepj meg, egy jó programmal - tártam ki az ajtót, kiléptem, majd a kapu felé igyekeztem.
- A lakást tárva nyitva hagyod? - kiáltott utánam.
Szem forgatva néztem vissza rá a kapuból.
- Van kulcsod nem?
- Húzom az agyad - öltötte ki a nyelvét, bezárta az ajtót. A kapuban megvártam amíg mellém ér, átkaroltam a derekát, ő pedig a vállam.
- Na merre? - néztem fel rá kérdően.
- Kocsihoz - intett az autója felé.
Kinyitotta az anyósülés felőli oldalnál az ajtót, meghajolva betessékelt az autóba.
- Köszönöm Uram - nevettem fel, amint helyet foglaltam.
Megkerülte az autót, beült mellém vigyorogva, beindította az autót, és elindultunk.
Nem tudtam hova akar menni, de nem kételkedtem benne. Mindegy volt merre megyünk, csak együtt legyünk, és végre ne érezzem magam olyan szarul.
Fejemet az ablaküvegnek döntöttem, Ash pedig bekapcsolta a rádiót. Nem szóltunk egymáshoz, csak néha a másikra vigyorogtunk. Valószínű, a napok óta tartó kialvatlanságom volt az oka annak, hogy szép lassan elbóbiskoltam. Mostanában nem tudom magam rendesen kipihenni. Foghatnám arra, hogy még mindig nem álltam át erre az időzónára, de az nem lenne igaz. Minden éjjel a jövőmön pörög az agyam. Azon gondolkodom, hogyan kellene elkezdenem a banda felélesztését. Addig töröm a kis buksim, míg azon kapom magam, hogy reggel van, és nem aludtam semmit.
Hideg ujjak simogatták az arcom, mire mosolyogva nyitottam ki a szemem. Ash arca, szinte az enyémbe fúrta magát, egy kis távolságot is alig hagyva.
- Megjöttünk - dőlt vissza a helyére, majd kikapcsolta a biztonsági övét. Ugyan így tettem én, és egy kicsit kótyagosan, de sikerült kiszállnom az autóból.
- Ash, állatkert? Ez komoly? Hány évesek vagyunk? 10? - néztem felvont szemöldökkel rá, de ő csak nevetve mellém lépett, magához húzott, és terelni kezdett a bejárat felé.
- Nyugi. Jó lesz! - rakta fel a szemüvegét, majd a sapkáját. - Gondolom ezerszer jártál már itt. De velem még nem. Úgyhogy itt az idő, hogy megismerd, a híres Irwin féle állatkerti sétát.
- Ez ugye tudod, hogy röhejesen hangzik? - emeltem a tekintetem a fiúra mosolyogva.
- Meglátod jó lesz. Ne ellenkezz már - húzta le egy picit a szemüvegét, hogy a szemébe nézhessek. Mosolyogva kacsintott egyet, én pedig megadóan sóhajtottam, és a bejárat felé vettük az irányt.
A sor kezdett feltorlódni mögöttünk, mert nem hagyta, hogy kifizessem a jegyem. Egy kisebb vitába keveredtünk ezután, de mikor rám szólt a pénztáros, hogy milyen udvariatlan vagyok, amiért nem hagyom, a fiatalembert fizetni, nevetve behúztam fülem farkam.
Talán 8 éves koromban jártam itt legutoljára. Akkoriban nem rajongtam az állatokért, ezért anya nem sűrűn hozott ki.
Ashtonnal viszont jót mulattam. Mindent rendesen szemügyre kellett vele vennem, és mindenhol ahol lehetett állatott simogatni, vagy etetni, nekünk ott kellett lenni.
Kezdett a kedvem nekem is megjönni, és szinte már én toporzékoltam a koalák kennelje előtt, hogy minden áron a kezembe akarok venni egyet.
- Ne már, mi az, hogy nem lehet őket megsimogatni most? - dőltem Ash vállára szomorúan. - Annyira cukik, nézd - mutattam a gondozó kezében lévő kis gyönyörűségre. - Akarom Ashton.
- Megoldom neked! - vette le a napszemüvegét.
- Vedd vissza. Így is örülök, hogy nem ismert fel még téged senki - visszaakartam rakni a fejére, de eltolta a kezem.
- Megakard fogni vagy nem? - fordult felém, mire én aprót bólintottam. - Na látod. Ahhoz pedig szükségem van, a lehengerlő megjelenésemre.
Nevetve fogtam meg a fiú vállait a kijelentése után. Gondoltam mire készül, de nem akartam, hogy bárki felismerje, mert akkor oda is van a szép délutánunk.
Mire feleszméltem, Ash már bemászott a gondozó csaj mellé, és duruzsolt a fülébe valamit. Először nemlegesen ingatta a fejét a lány, de mikor Ash a kezébe nyomott egy cetlit, a csaj felvidult, és mosolyogva bólogatott. A fiú visszarohant hozzám, elkapta a karom, és behúzott a koalák közé.
- Mit adtál neki? Csak nem randit ígértél? - suttogtam a fülébe, míg vártuk a lányt, aki elment egy szelídebb példányért a fákhoz.
- Féltékeny vagy bébi? - kacsintott rám, mire vállba vertem. - Egy telefonszámot adtam neki, ahonnan majd elkérheti az ingyen jegyeit, a következő Sydney- i koncertünkre.
Nem firtattam tovább a dolgot, mert felcsillant a szemem, amikor a lány elém állt egy kis szőrmókkal a kezében. Egy kis bébi koalával. Gyengéden a kezeimbe adta, mire szegényke összerezzent. Nem igen volt még hozzászokva az emberi érintéshez, de minél tovább simogattam, egyre jobban kezdett megnyugodni. Ash is összeszedte a bátorságát, és megsimogatta. Noszogatni kellett egy kicsit, mert félt hogy megharapja, az ujjai pedig kincsnek számítanak számára. Ahogy elidőztünk a koalák között, a közönségünk is egyre több lett, valamint a fényképezőgépek kattogása is. Lebuktunk. Néhányan sutyorogtak, és hallottam akik felsikoltottak, amint meglátták Ashtont. Nem törődtünk velük különösebben, inkább a kezemben lévő aprósággal foglalkoztunk.
- Van már örökbefogadó szülője? - kérdeztem meg a lánytól.
- Még nincs. Alig pár hónapos - felelte megszeppenve.
Felnéztem Ashre, elővettem a legszebb mosolyom, és a boci szemeket.
- Fogadjuk örökbe. Ash... Olyan édes - rebegtettem meg a szempilláim.
Meglepetten nézett rám, majd gondolkozva a tarkóját kezdte el vakargatni.
- Azt sem tudom, mit jelent egy állatott örökbe fogadni - nézett rám értetlenkedve.
- Semmi dolgotok nem lesz vele. Csak kaptok egy oklevelet, hogy ti örökbe fogadtátok, és kirakjak az említett állat kennelje elé, hogy ő már kapott szülőket, és a neveteket feltüntetjük. Valamint egy minimális összeget szoktak adni, hogy elősegítsék az állat táplálását, gondozását - intézte a szavait Ashtonhoz a lány.
Még mindig kérlelően néztem a fiúra, aki mosolyogva átölelt, majd hevesen bólogatni kezdett.
- Szülők lettünk Ann. Az első közös gyerekünk - nevetett mellettem.
- Utána pedig jöhetnek majd az igaziak - mosolygott ránk a lány, mire mindketten elhallgattunk.
- Csak barátok vagyunk - mondtam, miközben a szőrmókot simogattam, aki a felsőm díszeit harapdálta.
- Ohh elnézést, én azt hittem ... - dadogott pirosodó arccal a lány.
- Semmi baj. Sokan gondolják ezt - vigyorgott Ash, a lányra.
- Akkor én hozom a papírokat - fordult meg a lány, és elsietett.
Ash, kihasználta az időt addig gyorsan arra, hogy pár fényképet, és autogramot ki osszon a tömegnek. Én a figyelmem a szőrmóknak szenteltem, hagytam a fiút, hogy megpróbálja eloszlatni a tömeget.
Gyorsan visszaért a gondozó, kezében a papírokkal, majd aláírtuk őket. Kezünkbe nyomta az oklevelet, és a számlaszámot, ahová utalhatunk.
Nehéz szívvel adtam vissza a kezeibe a csöppséget, de már nyugtalan volt, és Ash is indulni akart, mielőtt még többen lesznek körülöttünk.
- Jól tudsz futni? - kulcsolta össze az ujjainkat.
- Edzet vagyok. Szaladtam már rajongók elől régen, a bátyámmal - néztem mosolyogva a fiúra,majd kiléptünk. Kíváncsi szemek, és sikoltozó lányok vettek minket körül. Ash, hirtelen rántotta meg a kezem, és a gyors futásra ösztökélt. Nem néztünk már meg semmit, nem is álltunk meg a kijáratig. Amint kívülre értünk, majd elvánszorogtunk az autóig, nevetve dőltünk le a kocsi mellé.
- Ez meleg volt - szuszogott mellettem sűrűket.
- Te akartad bevetni a sármod - nevettem levegőért kapkodva.
- De megérte, mert megfoghattad, sőt még örökbe is fogadhattuk - döntötte a fejét a vállamra. - Elfáradtam.
- Én is - kuncogtam. - Köszi, hogy elhoztál, és bevállaltad velem a kis szőrmókot.
- Ha mosolyogni foglak látni, a nap hátralévő részében, akkor nem fogom megbánni - húzta vigyorra ajkait.
- Ez a legkevesebb - mosolyogtam magam elé.
Lassan összeszedtük magunkat, beültünk a kocsiba, és hazatartottunk. Az út most már nem csendesen telt, hanem nevetve és csacsogva. Mindent kiveséztünk, ami velünk történt.
Hazaérve sem maradtam egyedül, Ash velem tartott vacsorára is. Kedvenc ételemet raktam fel a tűzhelyre, ami egy kis paradicsomos csirke volt.
A fiú a pultnak dőlve figyelte minden mozdulatom, amíg a konyhában főztem. Finomra sikerült, és büszkén szedtem ki neki, majd elé toltam a tányért.
- Az igazat mond - néztem a szemeimbe, amikor az első falatott emelte az szájához.
Kétkedve, de bekapta, ízlelgette egy kicsit, majd lenyelte. Próbált olyan fejet vágni, mint aki mindjárt kiköpi, amiért kapott is a fejére, egy suhintást a konyharuhával.
- Jó az igazat mondom - kapta ki a kezemből a konyharuhát. - Finom. Egy csodálatos háziasszony lesz belőled - mosolygott és folytatta az evést.
- Az esélytelen. Nem akarok itthon ülő asszony lenni, akinek csak az a dolga, hogy főzzön - szedtem magamnak is, és leültem a fiúval szemben.
A vacsora alatt megdicsérte párszor a főztöm, én pedig nem győztem elégszer elpirulni.
Mikor mindketten végeztünk, bepakoltam a tányérokat a gépbe, majd jól lakva dőltünk el a kanapén.
- Mozdulni sem bírok - nyögött fel mellettem Ash.
- Én sem. Napok óta nem ettem ennyit - fogtam meg a pocakom, ami tök lapos volt, de úgy tettem, mint aki jól kikerekedett.
- Dagadt lettél - bökdöste meg a hasam.
- Nem nyúlkál - csaptam rá a kézfejére nevetve. - Ő az én kisbabám.
- Ó, szóval már attól teherbe estél, hogy csak együtt vacsoráztál velem? Nem semmi vagyok - húzta ki magát büszkén, majd elnevette magát.
- Te perverz fantáziájú - emeltem fel a fejem alól a párnám, majd egy jól célzott dobással fejbe vágtam.
Ördögi vigyor terült szét az ajkain, én pedig próbáltam arrébb húzódni, de elkapta a bokám, majd maga alá húzott. Ráült a csípőmre, ujjait pedig ropogtatni kezdte.
- Ann, azt hiszem mondtam már neked, hogy ismerem a gyenge pontod. És szóltam is, hogy ne kekeckedj velem, mert használni fogom a tudásom - nézett az ijedt arcomra vigyorogva.
- Kérlek ne! - sikítottam fel, amint az ujjai a pólóm alá kerültek. - Bármit megteszek, esküszöm.
- Bármit? - nyugtatta le a kezeit a hasamon.
- Igen! Igen! - bólogattam elszántan.
- Bármi alatt, én sok mindenre gondolok - hajolt közel az arcomhoz.
- Semmi perverzség! - emeltem el még egy párnát, és az arcába nyomtam.
- Most már, semmit sem tehetsz ellene - kapta el a két csuklóm, majd az egyik kezével leszorította a kanapéra őket, a másikkal pedig visszatért a pólóm alá.
Hideg ujjai borzongásra késztették a testem, majd ahogy csikizni kezdett őrült nevetésben törtem ki.
Vigyorogva hajolt közelebb hozzám, és szinte mindenhol, ahová oda szabadott érnie, végig csikizett.
Fulladva vettem már a levegőt, a kacajok között, és próbáltam szabadulni, de erősebb, valamint nehezebb volt nálam.
Nevetve emeltem fel a fejem a vigyorgó arcához, így szinte az orrunk összeért.
- Elég már - nyögtem ki nevetve.
Szemeiben különös fény csillogott, és arcán is a mosoly a füléig ért. Élvezte, hogy kínozhat.
Ujjai nem voltak durvák, épphogy hozzáért a bőrömhöz, de ez is elég volt ahhoz, hogy a testemet izzásra bírja.
Egy percre sem vette le a tekintetét rólam, ahogy én sem az övéről.
A bulis este jutott eszembe, amikor a kép tanúsága szerint csókolóztunk. Pillantásom az ajkaira tévedtek, mire belekellet harapnom a szám szélébe, hogy visszafogjam magam. Minél többet figyeltem, annál jobban kíváncsibb lettem arra, hogy milyen lehetett a csókja.


Ashton Irwin


Szemeimmel az arcát kémleltem. A mosolygó, és hahotázó nevetése teljesen elvette az eszem. Ilyenkor volt a legszebb, amikor teljes szívből mosolygott. Hatalmas erőfeszítésebe tellett, hogy ne csókoljam meg most azonnal. Semmit nem akartam elrontani, ami kettőnk között kialakult.
Meglepetten vettem észre, hogy szemei az ajkaimra tévedtek, majd beleharapott a szája szélébe. Hirtelen öröm járta át a testem, mert ez azt jelentette, hogy nem vagyok számára közömbös.
Szemeit az enyémbe fúrta, ami most mintha kékebb lett volna, mint bármikor.
Nem tudtam már parancsolni magamnak, kihúztam a kezem a pólója alól, az arcához emeltem, majd végigsimítottam arccsontját. Behunyta a szemét, s éreztem ahogy megborzong a teste. Ez még nagyobb löketett adott a hormonjaimnak, és lassan közelítettem az ajkai felé. Kinyitotta a szemeit, amire megtorpantam, de nem próbált kiszabadulni alólam. Rám mosolygott, és az arcát feljebb emelte, hogy közelebb legyen hozzám. Becsuktam a szemem, s lassan érintettem az ajkaim az övéihez.
Még másodpercekig sem ért össze a kettőnk szája, amikor megszólalt valamelyikünk telefonja.
Hirtelen kijózanodtak a gondolataim, és legurultam róla. Ő is rémülten ül fel, pár pillanatig csak néztük egymást, majd nevetve elkezdtük keresni a mobiljainkat.
- Miért ugyan az a csengőhangod, ami az enyém? - mérgelődtem nevetve, a táskámban keresve a készüléket. Megtalálta az övét a kanapé alatt, és az csörgött.
- Csak azért választottam ezt, hogy idegesítselek - öltötte ki a nyelvét nevetve rám, majd fogadta a hívást.
- Szia...Igen... Nemrég...Igen itt...Oké...Megbeszéltük...Sziaaaa - nyújtotta el a beszélgetés végét, ledobta a telefont a fotelba, majd visszaült a kanapéra.
- Mikey azt üzeni, hogy holnap reggel jönnek. Plusz azt, hogy jöttök velem Eva elé, mert nem tud addig várni, amíg hazaérünk - tekintett rám mosolyogva.
Másra jelenleg nem tellett tőlem, csak egy mosolygó bólintásra.
Idegtépő csönd állt be közénk, csak a lábainkat jártattuk idegesen. Megakartam szólalni, de nem mertem. Kíváncsi lettem volna, hogy mit jelentett neki a majdnem csókunk.
Mindent jól akartam vele csinálni, de lehet, hogy ezzel most jó nagy távolságot építettem magunk közé.
Egy párna csapódott az arcomba, ami kirángatott az elbambulásomból.
- Nézünk filmet? - kérdezte nevetve tőlem.
- Benne vagyok. Mi legyen? - álltam fel, és a tévé előtti CD-k között válogattam.
- Ne nyálasat - fintorgott. - Addig hozok le takarót - ugrott fel a kanapéról, és felszaladt az emeletre.
Kiválasztottam a Másnaposok 3-at, mire Ann  leért.
Kihúztuk a kanapét, feldobáltuk a párnákat, majd a pokróccal együtt rávetődtem az ágyra.
Nevetve csóválta a fejét, én pedig felemeltem a takarót, és kitártam a karjaim. Meglepett, hogy egy percre sem tétovázott, hanem egyből befészkelte magát a karjaimba. Fejét a mellkasomra rakta, én pedig átöleltem a derekát szabad karommal. Elindítottam a filmet, és mindketten a tévére meredtünk.
Végig kacarászta az egészet, néha rám pillantva. Olyankor én is nevetni kezdtem, mert nem akartam leleplezni magam, hogy egyáltalán nem a filmet néztem, hanem csak őt.
Már a stáblista ment a képernyőn, amikor feltornázta az arcát az én arcomhoz, és bájosan mosolygott rám.
- Itt maradsz? - szólalt meg egy kis csend után.
- Nem gond? Hazatudok menni - pislogtam rá nagyokat.
- Nem akarom, késő van már - helyezte vissza a fejét a mellkasomra, ezzel jelezve, hogy maradok.
- Óhajod számomra parancs - ejtettem egy mosolyt, pont mikor újra rám nézett.
Oldalamra fordultam, Hannaht pedig a karjaimba húztam. Kuncogva bújt a mellkasomhoz, én pedig szorosan a karjaimba zártam.
- Jó éjt Ashton - suttogta kacagva.
- Neked is - adtam egy puszit a homlokára, majd magunka húztam a takarót.
Pár perc sem telt el, mire arra Ann egyenletes szuszogásba kezdett. Óvatosan lejeb toltam magam az arca magasságáig. Gyengéden kisöpörtem az arcából, a szemeire hulló hajtincseket. Ha eddig azt gondoltam, hogy akkor a legcsodálatosabb amikor nevet, tévednem kellett. Az alvó arca a leggyönyörűbb. Ahogy édesen szuszog, közben pedig ajkain apró mosoly ível.
Épp csak megérintettem az arcát, és simogatni kezdtem. Napról napra, jobban beleesem ebbe a lányba. Akármennyire is próbálkozom visszafojtani az érzéseimet, annál jobban előtörnek. Szeretnék mellette állni, és segíteni mindenben neki. Azt akarom, hogy egy nap, engem tekintsen a legfontosabb embernek az életében. Tudom, hogy Luke-kal kell ezért a pozícióért harcolnom, de hiszem nyerhetek. Ők csak barátok, de én többet akarok neki nyújtani, mint szimpla baráti szeretet.

Halk sutyorgásra ébredtem, de próbáltam csak bemesélni magamnak, hogy csak álmodom. Karjaimban még éreztem a halkan szuszogó lányt, s szorosabban vontam magamhoz.
- Nocsak, nocsak. Milyen szép alvó párra találtunk. Csak nem huncutkodtatok az éjjel? - hallottam meg a röhögő Calum hangját.
Szemeim kipattantak, pont mint Anné. Dermedten néztünk egymásra, amíg el nem mosolyodott.
Hirtelen Calum ugrott ránk vigyorogva, ezzel szétszakítva minket.
- Ti mit csináltatok az éjjel? Ne hazudjatok - fetrengett rajtunk.
Morcosan rúgtam le magunkról, Ann pedig a karjaimba mászott. Nevetve adott egy puszit az arcomra, amin meglepődtem, majd felrántotta a takarót a fejünkre.
- Hagyatok békén! Aludni akarok még. És ne fantáziálj Cal. Aludtunk, ennyi - nyöszörögte a karjaim között Ann, majd mosolyogva rám nézett. - Jó reggelt - suttogta a fülembe.
- Jó reggelt - tettem ugyan úgy, mint ő.
- Na jó, mi folyik itt? - rántotta le rólunk a takarót Mikey.
- Hmm, fel vagytok öltözve. Ezek szerint nem történt semmi szaftos - biggyesztette le az ajkait Cal.
- Nem mindenki olyan, mint te. Aki egyből leteperi a lányokat - húztam fel a szemöldököm nevetve Calra nézve.
- Azért téged sem kell félteni. Este neked is voltak perverz gondolataid - csípett bele az oldalamba, kacagva Ann.
- Úgy tudtam! - ugrott fel Mikey, és ránk vetette magát.
Ann a fejét fogta, és ingatta, miközben Mikey puszikkal árasztotta el. Felém fordult vigyorogva, én pedig gyors felugrottam a kanapéról, és szaladni kezdtem előle. Kitárt karokkal üldözött, és puszikat dobált felém. A többiek csak nevettek a jeleneten, majd hirtelen felbuktam a saját lábaimban, és a földön találtam magam. A másodpercek törtrésze alatt, történt minden, de Mike máris a hátamon ugrált.
- Mesélj el mindent! Tudni akarom, mit műveltetek! - szorongatta a fejem a kezei között.
- Semmi nem volt, te barom. Filmeztünk és aludtunk. Ne képzelegj - szűrtem ki a fogaim között idegesen.
- Tényleg nem volt más? - szomorodott el az arca, és elengedett.
- Mennyi az idő? Mit kerestek itt? - könyökölt a kanapé támlájának Ann.
- Megyünk Eva elé. Ezt beszéltük meg, nem? - nézett Cal, Annre, akinek a mosoly az arcára fagyott, majd hirtelen felpattant az ágyról.
- Úristen. Már annyi az idő? - szemezett Calummal ijedten, aki bólogatott. - Megyek készülődni. Te is menj Ash, használd a lenti fürdőt - szaladt el mellettem fel az emeletre.
- És mibe öltözzek át? - kiáltottam utána, de már nem érkezett válasz, csak egy ajtócsapódás.
- Tessék - vágott hozzám egy táskát Mikey.
- Ez mi?
- Otthon nem találtunk. Gondoltuk, hogy itt leszel - vigyorgott elégedetten.
Legyintettem egyet, és besétáltam a fürdőbe. Lehámoztam magamról a tegnapi ruháim, és beálltam egy forró zuhanyra.

                                                                    ***

Ann kezet tördelte, lábait pedig nem tudta egy helyben pihentetni. Idegessége még jobban kiült rá, amikor meglátta, a kijelzőn, hogy leszállt a gép. Izgatottan ugrott fel a székből Mikeyal együtt, és most már ketten járkáltak fel alá.
- Szerinted hány pofont fog kapni Mikey? - mutatott a fiúra Cal.
Fekete pulóverének kapucnija a fejére volt húzva, fekete napszemüvege az arcát elrejtette. Kezeiben egy csokor virágot szorongatott, amit bocsánat kérés gyanánt hozott Evának.
- Szerintem hazáig sorozni fogja - válaszoltam miközben tekintetem Ann-re siklott.
Tenyereit összedörzsölgette, és az érkező utasokat szemlélte. Széles vigyor terült szét az ajkain, mire abba az irányba néztem ahová ő.
Barna haja már ismerős volt,  a videobeszélgetés után. Teljes testalkatát még nem sikerült látnom a kamerán keresztül, de most megcsodálhattuk Calummal. Mindketten vigyorogva néztünk a lányra, akinek időközben Ann borult a nyakába.
- Ezt nem fogjuk túlélni - sóhajtozott mellettem Cal. - Két ilyen jó nő mellett lenni majd, nap mint nap... Kifogok készülni.
- Csak nem első látásra beleszerettél? Pedig még ide sem jöttek - vigyorodtam el mellette. - Hát ismerd meg, és cserkészd be - vontam meg a vállam.
- Hülye vagy? Mikey teljesen bele van bolondulva. Soha nem nyomulnék rá, akármennyire is gyönyörű.
- De viszont nem tudhatod, hogy a lánynak bejön-e Mikey.
- Ahh, inkább hagyom a francba. Úgysem hiszek a szerelem első látásba - dőlt hátra a széken.
Felkuncogtam, és tovább időztem tekintetemmel a lányok felé.
- Én hiszek! Velem már megtörtént!- figyeltem a felénk tartó Annt, akinek a mosolya, a szívem összes pontját megremegtette...

4 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszett ez is, hozd gyorsan kérlek!!!! :3

    Hatalmas ölelés,
    Brynn

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Próbálom azt is 1-2 napon belül hozni :D
      Örülök, hogy tetszett :D
      Én is küldök egy hatalmas ölelést :D xDD
      Sofiaa ^^

      Törlés
  2. Jujjjj, nagyon jó lett!! Folytatást követelek!

    VálaszTörlés
  3. Imadooom!! Istenem Az eletem jatekait is imadom de ezt... *w* <3 Varom a folytit :3

    VálaszTörlés