2015. augusztus 23., vasárnap

11. " Mondtam már, hogy Szeretlek? " (18+)



Hannah Ashwin


A fiúk nehéz szívvel engedtek le a színpadról. Luke, követelt még egy duettet, de abba már nem mentem bele. Örültem neki, amiért szerveztek nekem egy ilyen csodálatos meglepetést, de nem akartam elvenni előlük a showt. Ez az ő koncertjük volt, nem pedig az enyém. Az az egy szám is bőven elég volt. A koncert vége előtt, már befészkeltük magunkat Evá-val az öltözőbe. A mosoly még mindig levakarhatatlan volt az arcomról. Levetettük magunkat a kanapéra, és beszélgetni kezdtünk. Theo, magunkra hagyott minket, az ajtó előtt várakozott.
- Annyira édesek voltatok Luke-kal - mosolygott rám barátnőm.
- Még most sem hiszem el, hogy eltudták ezt titkolni előlem - ingattam a fejemet nevetve. - Nagyon élveztem Eva. Olyan érzés volt, mintha hazatértem volna, mintha egy boldog családot kaptam volna, ahogy a közönséget figyeltem. Egyetlen rosszalló pillantást sem vettem észre, mindenki mosolyogva figyelt minket.
- Szerintem a Raven koncertje is sikeres lesz. Elképesztő vagy csajszi, a hangod egyszerűen lenyűgözött. Hallottalak már énekelni, de ma mintha valamiért máshogy csengett volna a hangod - fordította fejét apró mosollyal az arcán felém, kezeinket pedig összekulcsolta.
- Más is volt. Mert nem kényszerből énekeltem, hanem mert én akartam. Tudod az elmúlt hónapban egy kissé megváltozott a véleményem.
- Miben is?
- Luke-kal, azért vitáztam össze, mert azt mondtam neki, hogy csak a bátyám, és a fiúk miatt akarok énekelni - sóhajtottam fel nehezen, ahogy az a szörnyű pár perc, az eszembe jutott.
- De megváltozott a nézőpontod - fejezte meg helyettem a mondatott.
- Igen. Bennem van még az az ígéret, amit tettem Hayden sírja előtt. Bár, mára csak csekély részem akarja teljesíteni azt az ígéretet. Úgy érzem önző vagyok, de magam miatt akarom csinálni. Élvezem az összes próbát, lelkesen írom az újabb és újabb dalokat. Amint megkaparintom a mikrofont, a külvilág megszűnik létezni számomra, és elragad egy földöntúli érzés. Ez már rég nem a múltról szól, hanem a jövőről, amiben teljes szívemet lelkemet beleakarom adni az éneklésbe - szorítottam meg Eva kezét, majd oldalamra fordultam és átöleltem.
- Ejhaa, ha ezt tudom, hogy nektek ilyen hajlamaitok is vannak, lecsaptalak volna titeket ezeknek az ökröknek a kezéről - hallottuk meg Calum hangját, felültünk a kanapén, és a teljes 5 Seconds of Summer állt velünk szembe, akik felvont szemöldökkel vizslattak minket.
- Ohh Cal - dobtam kacéran vállamon át a hajam. - Ismerhetnél már annyira, hogy tudd. Nyitott vagyok minden fajta kapcsolatra. Nem vetem meg a lányok közeledését sem - kacsintottam rájuk ajkaimat megnyalva. A fiúk ledöbbenve figyelték a produkcióm, Eva viszont visítva eldőlt mellettem.
- Nem mondjátok, hogy bekajáltátok? - visongott mellettem Eva. - Kinézitek belőle, hogy leszbikus hajlamai lennének? Komolyan? - akadt ki nevetve.
- Mi... Nem... Csak... - dadogott Mike, aki segélykérően nézett a többiekre, de ők sem tudtak semmit kinyögni.
- Fiúk, attól, hogy ölelkezünk semmi több nincs köztünk. Ne képzelegjetek semmit. Száz százalékosan a férfikat szeretem - tekintettem Ash-re mosolyogva. Vigyorogva lökött egyet Mikeon, és felvidultan sétált elém.
- Aki az én barátnőm, nem is kérdés melyik nemhez vonzódik, hiszen egy adonis a pasija - rántott fel a karjai közé.
- Aki tele van egoizmussal - bokszoltam nevetve a vállába.
- A tények magukért beszélnek Kicsim. Nézz rám, tökéletes vagyok - húzta mosolyra ajkait.
- Önteltséged, cseppet sem szárnyal túl téged - nyomtam nevetve csókot ajkaira. - De én sem panaszkodhatok. Szexi testtel áldott meg engem is az ég. Bárkinek elcsavarhatom a fejét, akár csak az egyik combom megvillantásával.
Ash kezei a combomra tévedtek, végig tapogatta a fedetlen területet, majd ellökött magától, felkapta a pulóverét, és a derekam köré csavarta.
- Senki nem fogja most már bámulni! - mosolygott elégedetten, amikor megkötötte hasamnál a pulcsit.
Nevetve kaptam le magamról, amit az előbb aggatott rám, és a kezeibe nyomtam.
- Nyugi Édes, ezek a combok csak a tied - fontam nyaka köré karjaim. - És tudod nagyon jól éreztem magam. Lenyűgöztetek. Emlékszel még mit mondtam, mielőtt felmentél a színpadra? - suttogtam a füleibe. Hallottam ahogy kiszáradt torka miatt hatalmasat nyel, szemeit pedig csillogva vezette az enyéimre.
- Hogy felejthetném el! - csókolt a vállamra.
- Nem azért, de nem zavar titeket, hogy itt vagyunk? - nézett ránk értetlenkedve Mike. - Ha ennyire kivagytok éhezve, menjetek haza. Tiszteljétek már a szingliket!
- Kedves Mike. Nem is olyan rossz ötlet az, hogy menjünk haza - vigyorgott teli szájjal rám. - De előtte van egy kis meglepetésem az én gyönyörűségemnek.
- Micsoda? - néztem rá érdeklődve. 
- Ne legyél ilyen kíváncsi - puszilt az orrom hegyére mosolyogva. - Letusolok és mehetünk is! 
Utolsó csókot nyomott ajkaimra, majd bevetette magát a fürdőbe. Tanácstalanul ültem le Eva mellé, fejemben pedig ezer gondolat kavargott Ash meglepetése miatt. Sosem rajongtam a meglepetésekért. Valaki akárhányszor előállt egy ilyen ötlettel, annak mindig katasztrófa lett a vége. Bízom Ashtonban, biztos nem valami hülyeséget talált ki. 
- Akkor mi elraboljuk Evát. Bulizni akartunk menni, de nem gondoltuk, hogy Ashton mást tervez - dőlt el mellettem a kanapén Calum. 
- Jól hangzik pedig - húztam el a számat keserűen. - Viszont majd máskor bepótoljuk. Renden? 
- Megbeszéltük! - csapott nevetve combomra. - Te pedig vigyázz arra a tökfilkóra. 
- Minden porcikájára - nevettem el magam, Cal feje fölé hajolva. 
- Neee - tapasztotta füleire a kezét. - A piszkos részletek nem érdekelnek. 
- Nyugi nem állt szándékomban be avatni  téged. 
- Reméltem. Úgy tekintek rad mint a húgomra, és megölne az ideg, ha hallanám miket tesz veled Ash. 
- Akkor lehet nem sűrűn alszom, majd nálatok ezek után - kacagtam fel. 
- Na fejezzétek már be - lökött rajtam nevetve Eva. - Mostanában csak a sex körül forog az agyatok. 
- Egészséges fiatalok vagyunk, persze hogy azon jár mindig az agyunk! - nézett Evára Cal. 
- Na jó ezt tárgyaljátok meg, én meglepem Asht- toltam le magamról Calt, és a fürdő fele vettem az irányt. 
Halkan osontam be a helységbe, Ash még mindig a tus alatt állt, és aranyosan dúdolgatott. Nekidőltem a mosdó kagylónak, kezeimmel megtámaszkodtam rajta, s csendben hallgattam a fiút. Mosolyt csalt az arcomra, amint felfedeztem mit dúdolt. Egyik délelőtt írtuk ezt a számot közösen, olyan unalom űzőként. Szememet a zuhanykabinra futottam, ami kissé párás volt a gőztől, de még így is kivehető volt barátom izmos alsó fertálya. 
Egyáltalán nem tűnt fel neki, hogy itt állok, ezért viccesre fogtam egy kicsit a dolgot. Ujjaimat a kabinhoz vezettem, majd erősen rá csaptam. Ash kezéből kiesett a tusfürdő, és ijedten fordult hátra. Kezemet a szám elé raktam, hogy visszatartsam a nevetésem, de nem sikerült. Mérgesen méregetett, a nevetés pedig csak dőlt belőlem. 
- Angyalom, csatlakozni szeretnél ? - nyitotta ki a kabin ajtót vigyorogva, s ki dugta a fejét.
- Szerinted azért szenvedtem annyit ezzel a kinézettel, hogy most beálljak veled zuhanyozni ? Nincs az az isten - fogtam kezembe törölközőjét, és a kezébe nyomtam. 
- Kár - biggyesztette le ajkait. - Pedig alaposan megmostalak volna! - vette ki a kezemből a törölközőt. 
- Neked mindig azon jár az eszed? - csaptam nevetve a karjára. Dereka köre tekerte az anyagot, majd kiszállt a tus alól. Egyből elkalandoztam felsőtestén, és izmos kockahasán. Ahogy az apró víz cseppek folytak le mellkasa körül, rettentő szexivé tette. Göndör fürtjeiből is csöpögött a víz, a látvány lenyűgözött. 
- Csak nem tetszik valami Kicsim? - húzott derekamnál fogva közelebb magához Ash, hosszú bámulásom után. 
- De tetszik. A folyosón láttam egy irtó szexi srácot. Pont rá gondoltam - álmodoztam kacagva, s közben mellkasára apró köröket rajzoltam. 
- Az a srác, akkor nem fog sokáig élni - nyomott csókot ajkamra. - Te csak az enyém vagy. 
- Én pedig a tied - fontam össze karjaim nyakán. 
- Gondolom nem csak meglesni jöttél. Van valami gond? - kérdezte aggódva. 
- Pont ezt szeretném kideríteni - sütöttem le szememet. - Ami a koncert előtt történt. A vallomásunkra gondolok. Arról szeretnék veled beszélni. 
- Van még valami, amit nem mondtál el?
- Nem Ash, mindent tudsz. Csak én nem tudom azt, hogy tényleg nem zavar téged, hogy megint eltitkoltam előled valamit, ami a múltamról szól!
- Ann, nem haragszom. Miért tenném? Ez egy olyan dolog, amit én is titkolnék. Tudom, hogy Eva miatt tartottad titokban. Nehéz az ilyen dolgokról beszélni, én pedig megértem. Egyetlen egy percig sem nehezteltem rád ez miatt. Ne haragudj, ha úgy jött le a dolog. Büszke vagyok rád, amiért megvédted a barátnőd, de egyben féltelek is téged, mert az a barom téged is bánthat, amiért lelőtted. - ölelt át szorosan vizes felsőtestével. Halkan kuncogtam ahogy a vizes teste hozzámért, majd finoman eltoltam magamtól.
- Tiszta víz leszek! - mosolyogtam fel rá, másodpercekig figyeltük egymás arcát, de pár pillanat múlva vonásai megkeményedtek.
- Egy kérdésem lenne Ann - nézett komolyan a szemeimbe. - Kérlek válaszolj őszintén.
- Rendben - bólintottam félve.
- Az apró kis titkok nem érdekelnek, csak azt szeretném tudni, hogy ez volt a legnagyobb titkod? Nincs más hasonló dolog, amit eltitkolsz? - gyomrom összerándult kérdése hallatán. Nincs nagyobb? Mit kellene felelnem erre? Ezek a dolgok, amik kiderültek nemrég, számomra eltörpülnek, egyetlen nagy titok felett, amit évek óta őrzök. Mások számára lehet, hogy jelentéktelennek tűnne, de nekem hatalmas terhet ró a szívemre, az a végzetes hibám. Nem mondhatom el Ashtonnak, sohasem. Nagyon jól tudom, hogy amint elmondanám neki, ő elhagyna. Azt pedig nem tudnám feldolgozni, nem bírnék a szemeibe nézni sohase. Talán, ha az ismertségünk első napjaiban elárulom neki, nem lett volna bonyodalom belőle. Viszont most már nem tudnám neki elmondani, nem merem. Tudom, hogy a titkolózás szenvedést okoz, de ha kiderül az még több fájdalmat fog szőni kettőnknek.
- Nincs több titkom - böktem ki remegő hanggal.
Másodpercekig méregetett, majd lassan kifújta a levegőt, és egy puszit nyomott a homlokomra. Borzalmas ember vagyok, aki csak a saját érzéseivel törődik. De nem tudom elengedni őt, ha ő nem lenne nekem, darabjaimra hullanék. Ő a legfontosabb személy az életemben. Egyszer már elveszítettem azt, aki a legközelebb állt hozzám. Akkor összetörtem, testileg és lelkileg is. Ha újra át kellene élnem mindazt, amit a múltban, félek soha többé nem bírnám összerakni a széthullott darabjaim.



                                                                         ***


Feszengtem még mindig a hazugságom miatt, de próbáltam túltenni magam minél hamarabb rajta. Sosem fog kiderülni. Egyedül én és Luke tudunk róla, ezért biztonságban van a titkunk. Láttam Ash arcán, hogy aggódik szótlanságom miatt, és próbált jobb kedvre deríteni, ami sikerült is neki. Megbabonázva figyeltem a sötét árnyakat, amik elsuhantak az autó mellett. A várost teljesen elhagytuk már, és egy közeli erdőben voltunk. Érdeklődve néztem a fiúra, amikor bevezetett a földútra, de megnyugtatott, hogy nem lesz semmi baj. Nem elrabolni készül, csak egy kis kikapcsolódásra vágyott. Próbáltam a lehető legnyugodtabb mosolyt varázsolni az arcomra kijelentése után, több kevesebb sikerrel. Legbelül rémült voltam, hogy a pihenésért miért kellett a városon kívülre jönni. A földút nem fog sohasem tartozni a kedvenc utaim köze. A fenekem szinte már sajgott a sok rázkódástól, ezzel kapcsoltban hangot is adtam többször Ashnek. Bár nem törődött annyira éles kijelentéseimmel, inkább halkan kuncogott, és kézfejem simogatásával próbált nyugtatgatni. A fák sokasága között, egy hatalmas faházat véltem kivenni a távoli sötétségben. Szemem Ashre fókuszált, aki vigyorogva parkolt le az épület előtt. Kérdéseket akartam feltenni neki, de mintha a vesémbe látott volna akciómról, egyből kipattant az autóból. Megkerülte a kocsit, kinyitotta illedelmesen az ajtót felőlem, s kisegített az autóból. Mosolyogva kulcsolta össze ujjainkat, és a ház fele kezdett terelni. Mint egy képzett komornyik, úgy nyitott nekem ajtót, s kissé meg hajolva invitált beljebb. Nevetve ráztam meg fejem, majd beljebb léptem a házba. Ámulva pillantottam körbe a kis hangulatos nappaliban. Ami szememet inkább vonzotta, az a kandalló volt, amire ebben az országban igazán semmi szükség, de valahogy mégis illett a házba. Két kar fonódott derekam köre, lassan tereltek a terasz felé. A korláton különböző színes égősorok lógtak, egyfolytában váltakozó színűk, meghitt hangulatot adott. Megterített asztal állt a hatalmas terasz közepén, rajta pedig gyertyák fénye pislákolt. Mosolyt az arcomról, még egy világháború gondolata sem tudta volna lerombolni. Tudtam, hogy Ash szereti a romantikát, és most bebizonyosodott, hogy mindig megtudd lepni. Nem szeretem tényleg a meglepetéseket, de ha azokat tőle kapom, nem tudok nem mosolyogva elégszer köszönetet mondani neki. Ő az egyetlen, aki ezzel kapcsolatban, nem tud nekem csalódást okozni. 
Széles mosollyal az arcomon fordultam meg karjaiban, ajkaimat gondolkodás nélkül tapasztottam az övéire. Derekamon pihenő karjaival szorosabban vont magához, forró ajkai szinte égettek a számat. 
Kipirulva adtam még egy utolsó apró puszit szájára, majd elhúzódtam tőle. 
- Mivel érdemeltem ki ezt a csodás meglepetést ? - kérdeztem mosolyogva szemeibe nézve. 
- Nem lephetem meg a barátnőmet, mindenféle indok nélkül ? - kerülete el pillantásom nevetve. 
- Köszönöm - öleltem át derekát, fejemet mellkasának támasztva. 
- Nem kell megköszönnöd - fogta két keze közé az arcom. - Fontos vagy nekem, szavakba el sem tudnám mondani mit jelentesz számomra. Ezért is akarok mindent megtenni, hogy mosolyogni lássalak. Minél többet látlak úgy, annál jobban beléd habarodok. Igazából gőzöm sincs arról, mi fog történni velünk a jövőben, de egyvalamit biztosra tudok. Szeretlek Hannah! Nem tudom képes leszek-e megadni mindent, amire vágyol, sok ezer dolog van amiről fogalmam sincs. De az holtbiztos, hogy sosem foglak elhagyni, vagy elengedni. Őrülten szerelemes vagyok beléd, és szeretni foglak örökké!  - lopott gyengéden csókot ajkaimról. 
Könnyes tekintettel hallgattam végig monológját, szívem pedig ezerrel kalapált. Minden egyes szó, ami elhagyta ajkait, még nagyobb tüzet lobbantott bennem. Eddig is éreztem azt a különleges fonalat kettőnk között, ami összeláncolt minket, de most az utolsó mondatával, szinte kötéllé erősítette azt a vékony szálat. Szeretem! Efelől kétségem sincs. Az érzéseim felé mindig is tiszták voltak. Soha senki nem tudta még ennyire megdobogtatni a szívemet, mint Ő. Minden kapcsolatom felszínes, és egyhangú volt, de vele teljesen más. Az őrült, szenvedélyes, és romantikus jelleme teljesen levett a lábamról. Én pedig nem akarok harcolni ezen érzés ellen, mert boldog vagyok ebben a kavalkádban. Talán szerelmesebb már nem is lehetnék ebbe a srácba. Magam is meglepődtem azon, hogy mennyire ragaszkodom hozzá, mennyire kívánom minden érintését, hogy vágyom minden nap, arra az édes rekedtes hangtónusára.
Napok óta a nyelvemen volt nekem is az a bizonyos szó, de sosem volt bátorságom kimondani. Sosem mondtam a testvéremen kívül senkinek sem, és nem is akartam másnak kiejteni többé. De most gondolkodás nélkül kitudom ejteni...
- Szeretlek én is Ash! - túrtam gyengéden göndör fürtjei köze, ajkán kis csókot hagytam. 
Karjaiba zárt egy megkönnyebbült sóhajt követően. Halkan kuncogtam bizonytalanságán. Valószínű a hosszú hallgatásom vallomása után, kételyeket ébreszthetett benne, pedig nem állt szándékomban megijeszteni. 
- Szereted a homárt? - engedett el mosolyogva, majd az asztalhoz lépett. 
- Nem akarok kötekedni vagy ilyesmi. Tudod egyetlen egy étel van a világon, amit utálok, és az pont a homár. Ne haragudj - pillantottam sápadt arcára félmosollyal az arcomon. 
- Ne már! Mike azt mondta szereted - felelte bosszúsan. 
- Rendesen átvágott - nevettem el magam. - Most megtudhattad, hogy nem szabad mindent elhinni, amit Mikey mond. 
- Ha hazamegyünk, majd megtudja mivel jár az, ha átveri Ashton Irwint - duzzogott.  - De biztos nem kóstolod meg? Nézd már milyen cuki? - emelte fel röhögve az állatot. 
- Ne is közelíts azzal a valamivel - tettem két lépést hátra, de fittyet hányt kérésemre. - Hallod Ash, tényleg vidd innen. Még a szagától is undorodom, nemhogy megérintsem - szaladtam be előle a nappaliba. Röhögve szaladt utánam kezében tartva a homárt, s felém hadonászott vele. 
- Már nem is él. Nincs mitől félned. Csak kóstold meg, nincs más választásod, üres a hűtő. Ezt tudom ajánlani - kekeckedett velem. 
- Inkább nem eszem semmit, mint bevegyek egy falatot a számba, abból az izéből - rohantam nevetve a kanapé mögé. 
- Naaa... A kedvemért? - állt a kanapé másik oldalára velem szembe Ash, vigyorogva.
- Nem tudsz egy olyan indokot sem mondani, amitől meggondolnám magam! - tettem mellkasom elé karjaim összefonva.
- Biztos? - húzta ajkait pajkos mosolyra, amitől egyből lefagyott az én arcomról a vigyor. Reagálni sem volt időm már, mert azon kaptam magam, hogy Ash karomra fonta ujjait, és lerántott a kanapéra. Homlokaink koccantak, és mellkasán landoltam. Diadalittas arccal feküdt a fiú alattam, majd az arcomba nyomta a homárt.
- Fújjjj - kaptam kezem az arcom elé, és próbáltam kilökni kezéből azt az undorító lényt.
- Szeretlek Ann, ne csináld ezt velem! - mozgatta előttem a homárt, mintha csak az mondta volna.
Kiskutya szemeit elővéve bámult rám, majd hirtelen kivertem a kezéből, és a padlón landolt a vacsoránk.
- Most már tényleg éhen halunk - vágta be a durcát.
- És a desszertre nem gondolsz? - hajoltam közel ajkaihoz mosolyogva.
- Ha azt a desszertet rólad ehetem, akkor jöhet - vezette fel kezeit fenekemre, s egy laza mozdulattal megmarkolta őket, mire én felkuncogtam.
Nem szóltam semmit, mélyen szemeibe néztem. Azok az íriszek istenem! Egyetlen pillantásukkal letudnak venni a lábamról, akárhogy is próbálkoznék tiltakozni ellenük, nem tudok. Van bennük valami, egy furcsa és megmagyarázhatatlan vonzás. Ami ellen az én gyenge akaratom, nem képes győzedelmeskedni. De élvezem ezt az érzést, olyan mintha a szemeivel elakarná velem hitetni, hogy tényleg különleges vagyok. Én pedig minden porcikámmal elhiszem neki.
- Ne nézz ilyen ártatlan szemekkel rám, mert ... - nem fejezte be a mondatott, mert gyengéden a fülcimpámba harapott.
- Folytasd. Kíváncsivá tettél - pimaszkodtam, majd apróbb csókokat nyomtam nyakára. Kezei megfeszültek fenekemnél, ennek hatására még inkább folytattam. Ajkaim lassan vezettem körbe nyaka körül. Fejét hátradöntötte, hogy minél több helyre tudjam hinteni csókjaim. Kezeit idegőrlő lassúsággal húzta végig gerincemen. Ajkam a szájára futtattam, míg ő a hátam és oldalamat simogatta. Lassan nyíltak szét ajkain, nyelvünk üteme sem volt gyorsabb. Szerelmes, szenvedélyes csókban forrtunk össze. Míg csókoltam, a hajába túrtam, egy-egy tincset gyengéden meghúztam, mire halkan felnyögött. Mosolyogtam csókunk alatt reakciójára, míg ő válaszul derekamnál fogva leszorított ágyékához. Halk nyögés halt el a számból az övébe, mikor megéreztem egyre növekvő férfiasságát. Kezeim utat találtak pólója alatt, s hasizmát simogattam.
- Hideg a kezed - motyogta a számba mosolyogva.
- Tudod, mit jelent, ha valakinek hideg a keze? - suttogtam az ajkaiba.
- Tudom, és azt hiszem kipróbálom, milyen is lehet az a valaki, az ágyban - csapott le ajkaimra szenvedélyesen, majd velem együtt felült. Csókunk egyszer sem szakadt meg, amíg talpra állt. Lábaim dereka köré kulcsoltam, kezeit a fenekem alá csúsztatta. Lassan indult el a szoba felé, miközben ajkaimról letért a szabad vállamra, nedves csókot hagyva minden érintése után. Az ajtóhoz érve, kicsúsztattam egyik kezem a pólója alól, s lenyomtam a kilincset rekordidő alatt. Egymást falva tértünk már be a szobába, egyből az ágy felé haladt, ahová óvatosan letett, majd vigyorogva felém mászott. Kezeim közé fogtam arcát, s vadul birtokba vettem ajkait. Tekintetünk egybeforrt a csók alatt, szemei szinte lángoltak, az én szívem pedig vadul zakatolt. Egész testemben lüktet a vér, már ha akarnám sem tudnám megállítani a folyamatot. Kívánom, minden egyes testrészét. Zihálva szakad el ajkaimtól, és mélyen, vágyakozva a szemembe néz. Ki tudna neki ellenállni? Átkozottul dögös, és én szeretem.
- Vegyük le a ruhádat - mondta lágyan, majd mellrészemnél megfogta a ruhadarabot, s gyengéden lecsúsztatta rólam. Óvatosan kibújtattam lábaim belőle, ő pedig eldobta a kezeiből a szoba valamelyik pontjába.
- Van róla fogalmad mennyire kívánlak? - súgta fülemben, s gyengéden megharapta.
Egy percre kihagy a lélegzetem. Nem tudom róla levenni egyetlen egy pillanatra sem a szemem. Óvatosan érinti meg arcom, s végig simít rajta.
- Van! - szólalok meg halkan. - Pont annyira kívánsz, mint én téged - kulcsolom át lábam dereka körül, és ágyékomhoz vonom az övét. Közelebb hajol és megcsókol. Ajka követelőző, szenvedélyes, ami lassan olvad össze az enyémmel. Kezemmel a pólója alját markolom meg, s lassan húzom felfelé. Könnyed mozdulattal bújuk ki belőle, s a földre dobja. Kettőnk között utat találok a nadrágja gombjához is, amit sikerül egy mozdulattal kigombolnom. Közelebb von magához, és még vadabbul csókolja ajkaimat. Becsúsztatom kezem a fenekéhez, s erősen megmarkolom. Egy pillanatra elszakad tőlem, majd lehámozza magáról a nadrágot. Immáron mindkettőnkön csak fehérnemű van.
- Szeretlek - mormolja miközben visszamászik fölém, s két kezével a hajamba túr. Felnyögök, és a szám találkozik az övével. Átkarol, erősen a testéhez szorít. Beletúrok fürtjei közé, másik kezemet végig húzom gerince vonalán. Finoman futtatja le egyik kezét oldalamon, s lejjebb, majd a fenekembe markol. Határozottan tolja nekem csípőjét, ezzel éreztetve velem erekcióját. Szájába nyögök, s alig tudom visszatartani egyre kitörő nyögéseim. Finoman meghúzom kezemben lévő tincseit, és most ő nyög fel. Ajka elhagyja az enyémeket, s lassan csókokkal borítva halad lefele a testemen. Melleimnél elidőzik, körbe puszilva őket az anyagon keresztül. Mutatóujját bedugja a melltartó alá, s finoman lehúzza. Megismétli másik oldalt is, ugyan olyan lassúsággal. Testem önkéntelenül megborzong, minden érintésétől. Ismét átölel, és hátam mögött matatva kapcsolja ki az említett darabot. Ugyan olyan hanyagul dobja le azt is földre,mint a többit. Ajkaival visszatér mellemre. Finoman helyezi tenyerei közé őket, s óvatosan érinti meg ajkaival a megkeményedett bimbóm. Ég a testem minden egyes lassú nyelvmozgástól, amit a melleimen tesz. Halk nyögés tör fel torkomból, s a lepedőt markolászom izgalmamban. Elszakad mellem kényeztetésétől, s hasamat csókolva halad le combomig. Nyelvével végigszánt combom belső részénél, s csókolva halad a vékony csipkés bugyimig, majd azon keresztül csókol meg ott. Nyögéseim halkan töltik be a szoba csendjét, és az édes remegő érzés a gyomromból, egészen az ágyékomig hatol. Érzem nedvességem, vágyaimnak parancsolni nem tudok már. Karjánál fogva rántom magamra, s ajkaimmal bekebelezem az övét. Szenvedélyesen tépjük egymás ajkait, kezünkkel egymás testét járjuk meg finoman simogatva. Egyik kezével csípőmbe markol, míg másikat levezeti a lábam közé. Ajkát egy percre sem engedi el enyémtől, keményen, erőszakosan csókol. Ujjai fehérneműmön lassan köröznek ott, érzékeimet teljesen megbolondítva.
- Ennyire élvezed? - motyogja ajkaimba, s bebújtatja ujját a bugyimba. - Még jobban megkívánlak, ha csak arra gondolok, hogy ennyitől is ilyen nedves leszel  - kinyitom szemeim, s kipirulva bámulok csodás íriszeibe. Ajkát megnyalva néz le rám, majd belém dugja egyik ujját, belőlem pedig kiszakad egy hangos nyögés. Testem minden ízben megremeg, mikor újra és újra megismétli mozdulatait. Forró csókban egyesülünk, s most már két ujját tudhatom magamban. Keményebben és durvábban nyomul bennem, én pedig szüntelenül nyögök. Nyakam pontjait csókolja közben, kezeimmel a hátát szántom végig folyamatosan. Hirtelen felül, s egy mozdulattal szabadul meg bugyimtól, kibújik a bokszer alsóból, és lábaim közé térdel, majd újból megcsókol. Az éjjeliszekrény felé nyúl, s felkap egy fóliacsomagot. Fogaival tépi fel a csomagot. Feltérdel, és én kiveszem  kezéből az óvszert. Nagyokat pislogva néz rám, de csak egy mosolyt küldök felé. Óvatosan helyezem férfiassága végére a kondomot, s lassan finoman görgettem le rajta. Cselekedettem végén, kezeim közé zárom péniszét, s gyengéden húzogatok rajta még párat, amitől jobban bekeményedik. Ajkait harapdálva dönt hátra az ágyban, s visszaférkőzik lábaim közé. Kezeivel megtámaszkodik fejem mellett, lenéz rám vágytól csillogó szemeivel.
- Biztosan akarod? - kérdezi gyengéden.
- Több hülyeséget ne kérdezz! - fonom át karjaim nyaka körül, s ajkaimra húzom őt.
Erekciója végét többször végig húzza bejáratomon, majd óvatosan belém tolja. Hangos nyögés szakad ki belőlem, s tekintetét aggódva rám szegezi. Abban a pillanatba húzom vissza magamhoz, hogy csókolhassam. Nyelvünk vad táncot jár, és még nem mozdul, hagyja amíg megszokom méretét. Finoman, lassan kezd el mozogni hátrafelé. Lehunyja szemét, felnyög, és először óvatosan kezd el mozogni bennem.
Szinte teljes testével helyezkedik rám, és az ágyhoz szorít. Lassan mozog, finoman járkál ki-be. Ahogy kezdem megszokni, hogy bennem van, úgy vesz fel gyorsabb tempót. Csípőm megmozdítom az övé felé, s felveszem vele a ritmust. Felnyög és könyörtelen tempóban kezd el ostromolni. Erősen vájom körmeim a hátába az élvezettől.
Irgalmatlan tempóban haladunk mindketten a gyönyör felé. Két kezébe fogja arcom, és keményen csókol, ajkaimat harapva. Lökései kezdnek mélyebbre hatolni, ezzel elindítva bennem azt a kellemes bizsergést. Testem alatta megrándul, ezt érzi ő is. Mindkét kezünkön összekulcsolja ujjainkat, s gyengédebb csókokat vált velem. Testem kezd megmerevedni, majd erősebre veszi lökéseit. Végtagjaim rázkódnak a kellemes érzéstől. Megfeszülök a további lökések alatt, testemet pedig elönti a forróság. Hátam ívbe feszülve emelkedik fel az ágytól, s Ash ajkai a nyakamra tévednek. Gyönyör minden formája árad szét a testemben, s légzésem még szabálytalanabbá válik. Ashton kezei megszorítják az enyémeket, s felnyögök az újból keményen bennem mozgó hímtagtól. Lökései erősebbek lesznek, ahogy a szorítása is. Szabálytalan levegővételeink jutnak csak el a fülemig. Hangos nyögés szakad fel a fiúból, s fejét nyakamba temeti. Még tesz pár erőteljesebb lökést, és teste felettem megrándul. Folyamatos nyögései halkulnak a nyakamba. Tempója is átvált lassabb mozdulatokra, míg teljesen meg nem áll. Zihálva fonódik tekintetünk egybe, elengedi kezeim, s szorosan átkarol a fejemnél.
- Mondtam már, hogy Szeretlek? - suttogja zihálva, majd belenéz mosolyogva szemeimbe.
- Nem elégszer! - lihegem halkan én is, és egy apró puszit ejtek ajkaira. - Én is Szeretlek - motyogtam még egy puszit adva. Lassan húzódik ki belőlem, majd a felpattan az ágyból, és kidobja a kukába az elhasznált óvszert. Vigyorogva mászik vissza mellém, s ránk teríti a takarót. Szorosan von mellkasára, és apró csókokat hint hajzuhatagomba.Vigyort arcomról letörölni nem lehet, annyira boldog vagyok. Rég éreztem magam ilyen könnyűnek, kiegyensúlyozottnak. Nem hiányzott a szex az életemből, de nem is lett volna hátrány, ha van. Mosolyogva könyököltem fel mellkasán, és tekintetét kerestem, amivel egyből meg is ajándékozott.
- Mit mosolyogsz annyira? - húzott fel karomnál fogva az arcához, s orrunkat összeérintette.
- Csak boldog vagyok. Melletted - mosolyogtam megállíthatatlanul.
- Ez az este után, már csak boldogabb leszel - húzta perverz vigyorra ajkait. - Innen már nincs visszaút.
- Valóban? - kacagtam fel. - Senki nem mondta, hogy menekülni akarok - hajoltam az ajkaihoz egy csókért.
Újból karjaiba szorított, kezeink pedig meztelen testünket simogatták. Finoman cikáztam ujjaimmal a mellkasán, míg az övéi a hátamat cirógatták. Lassan nyugodtak le érzékszerveink, s a légzésünk is rendeződött.
- Ash - néztem fel újból a fiúra. - Énekelj nekem valamit.
- Hogy jött ez ilyen hirtelen? - túrt nevetve tincsei közé.
- Szeretem úgy álomra hajtani a fejem, ha énekelnek nekem. Nyugodtabb leszek tőle. Másrészt imádom a hangod - kacsintottam rá, mire felkuncogott, majd lassan feljebb ült, hátát a ágytámlának döntötte. Felhúztam magamra a takarót, s felültem én is a karjaiba dőlve.
- Mit szeretnél hallani?
- Nem tudom, lepj meg. Mindegy mit énekelsz, csak halljam a hangod - tettem le fejem mellkasára, kezeit pedig derekam köré fonta.


Mihez is kezdenék pimasz kis szád nélkül?
Magához vonz, de te eltaszítasz
Forog velem a világ, komolyan beszélek
Nem tudlak sarokba szorítani
Vajon mi zajlik le abban a csodálatos elmében?
Varázslatos, titokzatos utad része lettem
Úgy szédülök, nem tudom, mi lelt, de minden rendben lesz

 
 Víz alatt van a fejem
Mégis remekül lélegzem
Őrült vagy, s én elveszítettem az eszem

 
 Mert egész lelkemből
Mindenestül szeretlek
Szeretem a domborulataidat, s a vonásaidat
Az összes tökéletes hibádat
Add nekem a lelked
S tiéd leszek mindenestül
Te vagy számomra a kezdet és a vég
Akkor is győztes vagyok, ha veszítek
Mert mindenestül a tiéd vagyok
Enyém a lelked

 
Hányszor kell még elmondanom?
Sírás közben is gyönyörű vagy
Föléd kerekedik a világ, de bármilyen kedved van, én melletted vagyok
Te vagy a kudarcom, s a múzsám
Te vagy számomra a legrosszabb figyelemelterelés, s a zene
Nem bírom abbahagyni az éneklést, itt cseng a dallam a fejemben

Légy enyém mindenestül
A kártyák az asztalon hevernek, mindketten szívet húztunk
S bár nehéz,
mindent egy lapra teszünk fel


Hangja kellemes érzéssel töltött el. Hatással bírt testemre, szívemre és lelkemre is. Mindenem neki adtam, és nem bántam meg. Bármi is történjék még köztünk, az együtt eltöltött időt, sohasem fogom megbánni. Szerelmes vagyok egy csodálatos férfiba, aki nekem adta testét és szívét. Az elejétől fogva tudtam, hogy nekem ő kell. Mert a boldogságom csak akkor igazi, ha vele oszthatom meg...

11 megjegyzés:

  1. Na Baba, itt is írok Neked szépeket.....Kezdem a legkönnyebbel, a dal ismét remek választás, szinte hallom (persze mert még mindig az megy a youtube-on) ahogy Ash dúdolja.....Persze csak képletesen *két kezét megadóan feltartja*, tudom, hogy Ő Tiéd!! xDDD A történet hangulata egyszerűen magával ragadó, de tényleg.....fúú, komolyan......A titok: na azt ugye kiveséztük már facen, de azért na, éreztem, hogy belekevereded azt a kis cukipofát is, csak azért, hogy Engem cukkolj...😈De tudod mit, ismerlek már, csinálj annyi kalamajkát, fordulatot amennyit csak akarsz több okból is: 1. mert imádjuk a történeteidet olvasnia, és minél több a katyvasz, annál hosszabban írsz, hogy kibogozódjon. 2. pedig nem bírod ki, végén úgyis happy lesz minden xDD A következő részben talán Eva is kiköt valaki mellett, mert ugye a közös bulizáson ki tudja kivel gabalyodik össze xDDD Az erotikus része a történetnek pedig szuperul lett megírva, igényesen és kellően érzékletesen. Bevallom nem egyszer olvastam el ;) 😂 De azért kicsit sajnáltam Asht......azokután, hogy mennyit fáradozott a meglepetéssel nem elég, hogy a homár a földön kötött ki, még éhen is kellett aludnia mennie......xDDDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Imádlak, ugye tudod? :D Igen, rendesen kiveséztük már a titokkal kapcsolatban mindent, de hidd el, olyan lesz amire senki nem számítana :D Túl jól ismersz ahhoz, hogy tudd nem mindig fenékig tejfel az élet a blogjaimonx xD ÉS még mindig a kajánál tartasz? xDDD Mondtam Facen tudod... xD

      Törlés
    2. Akkor is csak titokban olvasom el és teljes csendben leszek utána....xDDD Mert erős vagyok és ki fogom bírni, hogy ne pofázzak....legfeljebb likeolok.....esetleg egy-két szót írok....talán ha egy mondatot.....max párat......ajjjj. Naná, nem térek napirendre a kajaügy felett xDDD

      Törlés
  2. Jesszusom... Imádtam! Egyszerűen fantasztikus vagy, drága! *w* mondd, nem szégyelled magad, hogy ennyire jo vagy? :D
    Istenem olyan aranyosak voltak a sracok, meg minden :3 Ash... Love You *o* imádom!!!!! De irigylem Hannaht :(
    Hozd kérlek hamar a következőt ;3 nem tudom meddig tudok várni :( egyszerűen képtelenség sokáig húzni az időt a sztorid nélkül :( Es ha golyatabor közbe raksz részt??????? Meg fogok halni :'( :'( Ja es remelem nem hatok megint ugy, hogy elsőnek írok kommentet csak olyan hosszú hogy más megelőz XD

    Hatalmas ölelés,
    Brynn :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyira, de annyira örülök, hogy tetszik :D Nem vagy egyedül, én is lennék inkább Hannah helyében :D Ash csak az enyém lenne :D
      Már belekezdtem a következőbe nyugalom :D Huhh mikor lesz gólyatábor? Próbálom nem úgy időzíteni :D Nem baj, nem jött össze, de legalább írtál :D
      Csóközön :*
      Sofiaa^^

      Törlés
  3. Majd gépröl irok hosszab komit most csak anyi jon ki rajtam hogy hu xd .De ha gépröl leszek nem lesz ien keso akk megprobalok ekezettel es hoszut irni de most lusta vok es csak azert tettem fel a telefonom tolteni hogy elolvasam ezt a reszt.Eszmetlen vagy!!( bar nem vok 18 de egy kis huncutsag belefer ha mar nyolcadikba mek xd na jo hanyagllom csak toled kapok ien elmenyt amit elvezettel olvasok(roszra tanitasz ... csak vicc en eleve ien vok) kosz ezt a reszt is) Várom a kovi reszt es remelhetoleg holnap irom a hosszu hosszu komentemet meg ennel is hosszabat :'P es utolag is bocs a helytelen irasert de itt ahol lakok mar nem annyi az ido mint magyarba.

    Puszil és olel
    Szilvi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem baj, nincs gond vele :D Én vezetlek be a nagyvilág dolgaiba ? xD Várom a hosszú kommentedet :D Örülök, hogy tetszett a rész :D

      Törlés
  4. Wooow nagyon jon resz lett! Varom a folytatást!

    VálaszTörlés
  5. Uuuuristen! Nagyon jo lett mint mindig :3 Eszmeletlenul jol irsz <3 Neked hala ismertem meg a 5sos es egyfolytaban a zenejuket hallgatom :3 Nagyon de nagyon tehetseges vagy! :D Izgatottan varom a kovetkezo reszt <3

    VálaszTörlés