2015. július 29., szerda

01. " Hazatérés"



Hannah Ashwin


A nap már magasan tündökölt az égen, amikor elkezdtem ébredezni. Vakító fény árasztotta el a szobát, próbáltam a párnám alá bújni a nap sugarai előle, de valahogy az sem segített rajtam.
Hunyorogva néztem az ablakom felé, rá kellett jönnöm, hogy egyáltalán nincs se függönyöm, se sötétítőm.
Durcásan rúgtam le magamról a takarót, és a fürdő felé vettem az irányt. Ledobtam magamról a felesleges ruhaneműt, majd beálltam a zuhany alá. Kellemes érzés egy meleg ausztrál napon, a reggelt egy hideg zuhannyal kezdeni.
Angliában nem volt gondom ezzel, az a pár hét, amit nyárnak lehet ott nevezni, eléggé tűrhető.
A szobámba érve a bőröndömből kapkodtam ki pár ruhát, és gyors magamra vettem. Sosem voltam az a divat centrikus lány. Stílusom sem volt igazán. Egyaránt jól éreztem magam, tornacipőben és farmerben, valamint elegánsabb és komolyabb ruhában is. Senki véleménye nem számított, már kicsi korom óta.
- Mindig azt viseld, amit te szeretnél, amiben jól érzed magad. Ne pedig olyat vegyél fel, amit elvárnak tőled! - gondoltam vissza a bátyám szavaira. Talán ő hatott rám ezen téren is annyira, mint sok minden másban.
Leérve az emeletről belebújtam a tornacipőmbe, és elindultam a közeli szupermarketbe.
Lassan sétáltam el a boltig, mindent szemügyre akartam venni a környezetemben. De minden ugyan olyan maradt mint régen. Olyan volt, mintha soha el sem költöztem volna.
Össze szedegettem  mindenféle húst, zöldséget, és az alapvető élelmiszereket. Jó néhány napra leakartam tudni a vásárlást. Sosem voltam az az éttermi típus, inkább magam szeretem elkészíteni az ételt.
Az újságos standhoz érve, böngészni kezdtem a lapok között. Ekkor szúrt szemet az egyik napilap címlapja. Michael és én voltunk rajta. Azt a pillanatot kapta valaki lencsevégre, amikor megérkeztem, és ölelkeztünk. Az arcom nem látszódott, pont hátulról kapták el a pillanatot. A cikkre siklott a tekintettem, amin mosolyognom kellett
" Michael Clifford, Reptéri találkája egy titokzatos lánnyal! "
 A cikket nem bírtam elolvasni, mert már a cím olvasása közben, röhögőgörcs jött rám. A boltban mindenki a szűnni nem akaró kacagásomat figyelte. Ahogy néztem a képet, és az újságírók kombinálása jutott eszembe, a  nevetés úgy bukott ki belőlem folyamatosan.
Mikey és én ? Még viccnek is rossz. Félreértés ne essék, kedvelem és nagyon szeretem őt, de mint barátot. Sosem tudnék rá úgy nézni, mint egy férfira.
Örültem neki, hogy az arcom pont fedésben volt, így senki nem jött rá a kilétemre. Most nem hiányzott a rajongóik ellenszenve, vagy kedvessége felém.
Visszaraktam az újságot az állványra, majd még mindig kuncogva mentem a pénztárhoz, és fizettem.
Érdekes fejjel nézett az eladó, miközben kifizettem a számlát. Nem minden nap szolgálhat ki, egy röhögő lányt. Remegett a kezem a visszafojtott nevetéstől, amikor a kezébe nyomtam a bankkártyám. Minden gondolatom a hülye cikk körül forgott.
A két karom leszakadófélben volt a szatyroktól. Talán nem jó ötlet egyedül nagy bevásárlást csinálni, vagy pedig egy autót kellene beszereznem. Hazaérve kipakoltam minden élelmiszert a hűtőbe, és a szekrénybe.
Körbenéztem a lakáson, és arra a döntésre jutottam, hogy elkezdem a takarítást.
Hosszú órákig, csak a port és a port távolítottam el minden szekrényről, székről és asztalról.
A függönyöket tartottam a kezemben, azon vacilláltam, hogy a kis termettemmel miként tudnám őket felaggatni.
A telefonom csörgése zavart meg a tervem előkészítéseben.
Meglepődve néztem a nevet a kijelzőn. Mikey! Tudtommal nem volt meg a telefonszáma, de valószínű, hogy ő tegnap beleírta, de tudnám mikor.
- Szia Cassanova! - köszöntem bele nevetve.
- Olvastad igaz? - röhögött fel ő is. - Nagyon durva, egész reggel ezen nevettünk a srácokkal.
- Szerinted én mit csináltam? A boltban fulladoztam, és remegtem a nevetéstől - dőltem el a kanapén.  - Amúgy miért hívtál, és mikor írtad be a számod a telómba?
- Az elejétől kezdjem? - nevetett fel.
- Igen, légyszives.
- Akkor engedj be, itt állunk a kapu előtt - hallottam meg a kapucsengő hangját.
- Állunk? - kérdeztem vissza, majd az ajtóhoz sétáltam, megnyomtam a külső kapu gombját, hogy be tudjanak jönni. Vigyorral az arcomon tártam ki az ajtót.
Mikey tényleg nem volt egyedül. Calum sétált mosolyogva mellette.
Örömömben toporogni kezdtem egy helyben, majd Cal karjaimba futottam.
Szét tárta karjait, és szorosan átölelt. Mikey mű könnyeket eljátszva ölelt át minket. Mint az óvodások, úgy álltunk egy helyben percekig.
- Annyira örülök, hogy látlak! - néztem fel Calra és elengedtem a karjait.
- Én is Bébi! Olyan rég volt már - villantotta a legszebb mosolyát felém.
- Nekem is hiányoztatok, annyira jó újra veletek lenni - ökörködött Mikey, és újra magához ölelt minket.
- Nekem is drágám. És azért még számolunk, amiért egy másik lányt vártál a reptéren - szorította össze a száját játékból Mikeynak Cal, majd csücsörítve közeledett felé.
- ÁÁÁ Elég! - álltam a két fiú közé, akik csak röhögve támaszkodtak mindkét vállamra.  - Mi járatban amúgy?  - néztem érdeklődve a fiúkra, miközben beinvitáltam őket.
- Jöttünk érted! - huppant le Cal a kanapéra.
- Értem? - vágtam értetlen fejet.
- Mondtam tegnap a bulit - felelte Mikey, majd letámadta a hűtőmet.
- Mondtad igen, de nem estéről volt szó? Még csak 4 óra van - pillantottam a telefonomra.
- Változott a terv, medencés buli lesz, ami hamarosan kezdődik - fordult felém Cal.
- Amint látjátok, nekem dolgom van még. Éppen a függönyöket akartam felrakni, meg amúgy is, fel sem vagyok öltözve rendesen - hadartam el gyorsan.
- Akkor menj és öltözz - mondta Mikey, és közben szendvicset csinált magának.
- Ja, siess. Addig mi megoldjuk a függöny problémád. Igaz Mike? - kacsintott rá Calum.
- Előre félek attól, hogy ti ketten megoldjátok. De megyek készülődni - emeltem fel a kezem megadóan, majd az emeletre sétáltam.
Sebtében lezuhanyoztam, majd a szobámba visszatérve, a bőröndömben keresgéltem a ruhák között. Felkaptam magamra a fürdőruhát, egy mini farmer gatyát, és egy kék lenge felsőt. Elvileg medencés buli, akkor meg felesleges kiöltözni. Felhúztam a szandálom, és már siettem is le a fiúkhoz.
Döbbentem álltam meg az utolsó lépcsőfokon. A látottakat próbáltam feldolgozni. A függönyök az ablakon mindenhogy álltak, csak nem úgy ahogy kellett volna. A két fiú pedig a létráról ugrált a kanapéra.
- Nektek ez a, megoldjuk a problémát dolog?- mondtam nekik mellkasom előtt összefont karokkal.
- Mi tényleg rendesen akartuk csinálni. De amikor megláttam, hogy Mikey össze vissza rakja fel, elkapott a röhögő görcs. Utána pedig már teljesen elfelejtkeztünk a dolgunkról - röhögött Cal a kanapén feküdve.
- Ahhh, mindegy. Majd holnap megkérek valakit, hogy csinálja meg - legyintettem.
- Dehogy is. Becsület szavamra, hogy holnap felrakjuk rendesen - szállt le Mikey a létráról és mellém állt.  - Menjünk, ha kész vagy - karolta át a vállam.
- Ühüm - bólintottam, majd a két fiú közre fogott, és elhagytuk a házat.
Furcsálltam amiért előttem hagyták Mikey kocsiját, és gyalog indultunk el.
- Merre is megyünk?  És miért nálam pihenteted az autód? - érdeklődtem a két fiúra nézve.
- Ide megyünk a közelbe, a kocsit meg azért, hogy este legyen okunk visszajönni - vonta meg a vállát Mikey
- Ok nélkül is jöttök ti - húztam el a számat.
Nem sértésnek szántam a mondatott, de feszült voltam, amiért egy olyan helyre cipelnek, ahol lehet alig ismerek valakit.
- És kinek a bulijába is megyünk?  - szólaltam meg ismét.
- Hozzánk megyünk! - felelte Cal.
- Hozzátok? Ti itt laktok a közelemben, és te nem tudtad tegnap mondani - csapta Mikey fejére a táskámmal.
- Meglepetés! - tárta szét a karjait nevetve.
- Ez nem az. Ez füllentés - játszottam el a durcás lányt.
A két fiú nagy boci szemekkel állt elém. Mindkettő rebegtette a szempilláit. Nem tudtam rájuk haragudni. Elkaptam a karjukat, és folytattam az utunkat.
Talán, most mertem először bevallani magamnak azt a tényt, hogy hibáztam, amikor szó nélkül leléptem, és kizártam őket az éltemből. Ennyi év után is, úgy ölelnek, és beszélnek hozzám, mintha sosem váltunk volna szét. Már akkor tudtam, amikor először betették a lábukat a házunkba, hogy nagyon jól kifogok jönni velük. Az idő múlásával a sejtésem be is igazolódott, sőt több is lett belőle. Elválaszthatatlanok lettünk. Akkoriban még álmodni se mertem volna arról, hogy három, nálam fiatalabb srác lesz a mindenem. A napjaim színesítő, a rosszkedvem elűzői. Most mosolyogva gondolok vissza a szép napokra, s reménykedek, hogy újra áttudunk élni megint, rengeteg felejthetetlen emléket együtt.


Ashton Irwin


Mind a négyen, csak régi osztálytársakat hívtunk meg a házavató bulira. Nem volt kedvünk nagy felhajtást csinálni, csak egy ártatlan buliról lett volna szó. De amint gondolhattam volna, több emberhez jutott el az információ, mint vártam. Már délután tolongtak az emberek a házban. A hangulat kezdett végre a tetőfokára hágni.
Luke keresésére indultam, mert csak ketten maradtunk a házigazdák közül. Cal és Mikey valami régi barátjukért mentek, aki tegnap tért vissza a városba. Annyira fel volt dobódva mind a három fiú a személytől. Sosem láttam még ilyen izgatottnak őket. Kíváncsi voltam már a fiúra, nem lehet különb tőlünk, ha ennyire kedvelik.
- Mikor jönnek a többiek vissza? - vágódtam le Luke mellé a hintaágyra az udvarban, majd átadtam neki egy üveg sört.
- Most írt Cal, hogy elindultak - kortyolt egyet a sörből, majd  a medencében lévő lányokat kezdtük el nézni.
Csinosabbnál csinosabb csajok ugráltak a medence körül. Talán jó, ha kettőt ismertünk közülük. Amióta a banda befutott, minden lépésünket gyönyörű lányok veszik körül, várva arra, hogy kapcsolatot teremtsünk velük. Sosem voltam az a fajta, aki csak úgy kihasználja a lányokat. Tudom, hogy ezek a lányok mind, csak a hírnevünk miatt akar velünk megismerkedni, és felemelkedni. Nem pedig azért, akik vagyunk. Talán ez lehet az oka is annak, hogy mostanában nem nagyon bízok meg egy lányban sem, és nem volt tartós kapcsolatom. 
Ismerős vihogás csapta meg a fülem. Luke, és Én is a kertbe vezető ajtóra néztünk, ahol Cal és Mikey tántorogtak ki vihogva. Amint megtaláltak a szemükkel minket, hozzánk csapódtak.
- Hol van? - ugrott fel Luke, és körbe körbe forgott a tengelye körül, valakit keresve. Hirtelen leesett, hogy kit is kereshet.
- Mikor beléptünk az ajtón, Wendy Thompson egyből elkapta. Sikítva ölelgette és puszilgatta - röhögött Cal. - Nem valószínű, hogy hamar szabadul tőle.
- Eléggé népszerű lehetett, ha a szexí Wendy így reagált a jelenlétére - fordultam Cal és Mikey felé.
- Jaja. A suliban mindig rá volt akaszkodva Wendy. Nem hagyta még levegőt sem venni - mondta Mikey, és elindult a medence felé, ahová egy hatalmas csobbanással bele is ugrott.
Én sem bírtam ülni tovább a babérjaimon, inkább követtem Mikeyt a medencébe. Cal és Luke is csatlakozott a csapathoz, majd egy hatalmas vízi csatát rendeztünk. Hol Calt próbáltam belefojtani a medencébe, hol pedig Lukot. Végül mind a három degenerált, engem célzott meg, egy meddig tudod bent tartani a levegőt, a víz alatt Ash ?, versenyre.
Levegőért kapkodva jöttem a felszínre, amikor Calum elengedett. A medence szélébe kapaszkodtam, majd röhögve fordítottam vissza a fejem feléjük. Küldtem még nekik egy A bosszú édes lesz fejet, és kimásztam.
Derekamra tekertem a törölközőt, felkaptam a pólóm, és ott hagytam az idiótákat. Újabb adag sörért indultam a konyhába, utat törve magamnak a nép között. Kivettem a hűtőből a hideg sört, lábammal berúgtam az ajtaját, és visszaindultam a srácokhoz. Az konyha ajtón kilépve a nappaliba, megpillantottam egy lányt, az ablak melletti sarokban lévő szekrénynél a CD-imet nézegette.
Kicsit dühösen indultam meg arra. Reggel szóltam Mikeynak, hogy rakja el őket onnan, mert nem akarom, hogy bármelyik eltűnjön. Időm lett volna minden cuccom felcipelni a szobámba, de valahogy mindig kitértem a pakolás előle.
Közelebb lépve a lányhoz, megcsodálhattam gyönyörű alakját. Apró teremtű volt, de tökéletes combja, amihez kerekded mellek társultak, egy formás popsival kísérve. Szőke haja göndör fürtökben hullott a vállára, arca pedig selymesnek tűnt. Mintha maga Barbie baba állt volna előttem, na jó túloztam, de meg kell hagyni nagyon csinos volt a lány. A dühömet már nem is éreztem amikor, a háta mögé álltam. Bele volt mélyedve az egyik, Hayden Ashwin CD- be.
- Szereted ezt a bandát? - szólaltam meg mögüle.
Hirtelen ugrott egyet, még a CD is kiesett a kezei közül.
Gyorsan lehajolt a érte, ami azt jelentette, hogy még nagyobb kilátás tárult elém, formás fenekéből. Visszarakta a lemezt a dobozba, majd felém fordult. Szemeimbe nézett kissé ijedten.
- Ne haragudj, megijesztettél - nézett rám mosolyogva.
- Te ne haragudj. Hülye ötlet volt a hátad mögé lopózni, és hirtelen megszólalni - eresztettem felé egy fogsor villantós mosolyt.
- Amúgy meg igen - felelte visszafordulva a doboz felé.
- Mi igen? - kérdeztem értetlenkedve.
- A zenekar! - vette újra a kezeibe az előbbi lemezt.  - Nagyon szeretem őket. Főleg az énekest. Kiváló hangja volt - mondta a CD-t fürkészve egy kevés szomorúsággal.
- Kevesen ismerik már őket, mondhatni olyan elfeledett sztárok, amióta meghalt az énekes - mondtam, miközben neki dőltem a lány mellett lévő szekrénynek.
Az arcát vizslattam mosolyogva, amikor hirtelen beugrott, hogy én már találkoztam vele.
Engem méregetett ő is tetőtől talpig.
Hát persze tegnap...
- Te voltál tegnap este a naplementénél - szóltunk egyszerre.
Nevetésbe törtünk ki, de egyikünk sem vette le a másikról a szemét.
- Azon gondolkodtam eddig, hogy honnan vagy ennyire ismerős. Tudod - mosolygott angyalian. - Tegnap nagyon tetszett az a dal, amit énekeltél. Kissé nehéz szám, de valahogy a te előadás módod elkápráztatott.
- Csak nem egy zenésszel van dolgom? - hajoltam hozzá közelebb vigyorogva.
Mosolyra húzta a száját, de mielőtt válaszolt volna, Calum és Luke hangja zengte be a házat.
- Bocsi értük, nem százasok. Gondolom a barátjukat keresik, aki itt van valahol a tömegben, azért ordítoznak - mutattam a két fiú felé, akik háta mögé időközben befutott Mikey.
A fiúk csurom vizesen álltak az ajtóba, fejükkel kereső pillantásokat téve. Rajtunk állapodott meg a szemük, majd felénk indultak. Tudtam, hogy ha ez a három idejön, és belevág a dumájukba, ez a lány soha sem fog többé szóba állni velem.
A csaj hátat fordított nekem, és a fiúkra meredt. Sejtettem, hogy biztos egy fan lehet, egy Luke fan, mert végig őt bámulta, amíg elénk nem értek. A két említett személy méregetve nézte egymást, aminek nem értettem teljesen az okát.
- Luke Hemmings! - szólalt meg érces hangon a lány. - Mégis mit képzelsz magadról?
Meglepődve álltam a melléjük, a lányra néztem, aki dühösen fújtatott Lukera.
- Nem így kellene kezdeni, ennyi év után a viszontlátást Ann - forgatta meg a szemeit Luke.
- Akkor hogyan? Mutasd meg? - húzta fél oldalas mosolyra a száját a lány.
Luke is így tett, majd olyan hévvel vetődött a lány karjaiba, hogy hátraestek a padlóra. Nevetve ölelkeztek, és csipkedték egymást, mint a gyerekek.
Értetlenkedve figyeltem a jelenetet, és végre lesett, nem egy fiút kellett volna várnom, hanem egy lányt. Az a jó barát, akiről az elmúlt pár napban többet hallottam, mint a saját anyámról, ő volt.
Mertem remélni tegnap este, amikor megpillantottam a naplementében a lányt, hogy újra viszontláthatom egyszer. De sosem gondoltam arra, hogy ilyen körülmények között találkozunk újra.


Hannah Ashwin 


Luke már teljes testtömegével rám nehézkedett, amitől már alig kaptam levegőt. Próbáltam jelzéseket adni neki, hogy most  már leszállhatna rólam, mert alig kapok levegőt. Valószínűleg észrevehette az egyre pirosodó fejemet, ami csak levegőért kiáltott. Gyorsan felrúgta magát rólam, majd segítő kezet nyújtott. Amint oxigénhez jutottam, a kezei közé csaptam az enyéimet, s lassan felhúzott.
- Majdnem megöltél - szedtem mélyen a levegőt.
- Ott a majdnem Ann - mosolygott félszegen.  - Örülök, hogy itt vagy! Hiányoztál! - ölelt át szorosan, amitől megint légszomjat éreztem.
- Ti is nekem. Jó újra itt lenni - bogoztam ki magam Luke karjai közül. -És Bocs! - hajtottam le a fejem zavaromban.
- Miért kérsz bocsánatot? - tette fel a kérdést meglepetten.
- Amiért eltűntem - feleltem halkan.
Luke idegesen túrt bele a hajába, s nagyokat sóhajtott. Tudtam, hogy bármelyik pillanatban rám zúdíthatja, az elmúlt három évben felhalmozódott haragját.
- Igen, van miért bocsánatot kérned, de nem ma fogom ezt veled megtárgyalni. Most bulizni vagyunk itt - nézett rám  mosolyogva, és maga mellé húzott. Karját átdobta a vállamon, majd a tegnapi fiú felé fordultunk.
- Ash, hagy mutassam be a legjobb barátunkat Ann-t - mosolygott Luke, az ezek szerint Ahs névre hallgató fiúra.
- Igaz már másodjára találkozunk, és még nem mutatkoztunk be, de most pótolom - vigyorgott rám a fiú.  - Ashton Irwin - nyújtotta felém a kezét.
- Hannah Ashwin - ráztam vele kezet mosolyogva.
Kedves srácnak tűnt, már a beszélgetésünk legeleje óta. Az meg még dobott is a véleményemen róla, hogy szereti a bátyám bandáját.
- Ő a dobosunk, és nagyon jó barátom egyben - dicsekedett Luke.
- Mióta ? - néztem fel Lukra.
- Nem sokra rá vettük be a bandába, miután te leléptél - fintorodott el a leléptél szó után.
- Értem! - suttogtam halkan, nehogy tovább firtassuk a leléptél témát.
- Na most, hogy már mindenki ismer mindenkit, menjünk bulizni - rántott el Mikey Luketól, majd a kertbe kezdett vonszolni.
Őrjöngő fiatalok voltak minden felé, akik élvezték a nap meleg sugarait, a medencét, na meg persze az alkoholt.
Amikor a többiek is csatlakoztak hozzánk, belevetettük magunkat a medencébe. Számtalan módon próbált megfullasztani Cal, de nem járt sikerrel. Ismertem már minden trükkjüket, s tudtam, mit mikor fognak csinálni, és hogyan.
Ash beavatott abba, hogy neki bosszút kell állni rajtuk, mert majdnem halál közli élménye lett, egy vízbefojtási kísérlet miatt.
Arrébb úsztunk a vizi bombákat ugró fiúktól, egy jó terven gondolkoztam.
- Mind a hárommal nem tudunk elbánni, csak kettővel. Luke figyelmét a legkönnyebb elvonni - ecseteltem neki a tervem egy kis részét.
- És hogyan? Szerintem ő a legszívósabb.
- Dehogy is. Ide csak én kellek. Figyelj - fordultam vele szembe. - Odamegyek Lukehoz, majd úgy csinálok mintha kikötődött volna a bikini felsőm. Megkérem, hogy segítsen bekötni, te pedig abban a pillanatban, amikor elkezdi a folyamatot, lerántod a mélybe. Ezután én lebukok a víz alá, és Calt veszem célba. Mikeyot felejtsük is el, mert ő a legszívósabb. Ezért csak Lukeon és Calumon tudunk bosszút állni. Értem? - mosolyogtam.
Elismerő mosoly terült széjjel az arcán a tervem hallatán. Ashton mosolya, vagy a meleg volt rám ilyen hatással nem tudom, de éreztem ahogy az arcom lassan, de biztosan lángolni kezd.
- Ravasz egy nőszemély vagy Hannah - bólogatott elismerően, ami egy kicsit kirángatott a zavaromból.
- Tudom, hogy az vagyok! - kacsintottam rá, és elindultam a fiúk felé. - Amúgy meg, simán csak Ann. A barátaim így hívnak - fordultam még vissza hozzá.
- Ilyen hamar a barátoddá fogadtál? Nem túl elhamarkodott? - vett egy újabb mosolyt fel az arcára.
- Első látásra megmondom az emberről, hogy bírni fogom- e, vagy sem. Volt egy dolog, ami miatt egyből a köreimbe fogadtalak - fröcsköltem felé egy kis vizet.
- Mégis mi? Nem emlékszem, hogy tettem bármit is.
- Majd egyszer elárulom, de most induljunk.
Amíg Luke felé trappoltam a vízben, óvatosan kibontottam a felsőm alsó megkötőjét. Kezeimmel megtartottam az anyagot, hogy ne hagyjam el.
- Héé Luke. Segíts kérlek - szóltam a fiúnak, aki nevetve lenyomta Mikey fejét a víz alá, majd felém úszott.
- Parancsára - egyenesedett ki előttem.
- Kösd vissza kérlek  - fordítottam neki hátat, és elhúztam a hajam, hogy jobban hozzáférjen.
- Ugyan Bébi. Már most a vetkőzésnél jársz? Mi lesz később? Szívesen segítek kibogozni a többi részét is a ruhádnak - mondta. Nem láttam az arcát, de tudtam, hogy a perverz mosolyt, le sem lehetne lőni a fejéről.
- Pofa be és csináld! - parancsoltam rá nevetve.
Hideg kezeit megéreztem a hátamon, végig csúsztatta ujjait a derekamtól egészen a hátam közepéig. Rég éreztem az érintését, amitől most a testem, szinte hidegrázásként felelt a viszontlátásra. Közelebb húzott magához, éreztem ahogy az izmos felsőtest nekem simul. Kezeit összekulcsolta a derekam előtt, s fejét lassan lehajtotta a vállamra. Meleg lehelete a nyakam csiklandozta. Másodperc tört része alatt történt minden, de hirtelen azon kaptam magam, hogy Lukekal együtt én is víz alá kerültem. Amikor Ash, a mélybe rántotta, a fiú pont engem ölelt, így magával rántott engem is. Luke és Ash a víz alatt még összeverekedtek játékosan, de én már nem tudtam tovább lent maradni. A felszínre érve Mikey, vihogó arca tárult pont az arcom elé, aki a víz alatt öldöklő Asht és Lukeot figyelte. Mikor végre engem is észrevett, kiguvadt szemekkel szemlélt engem. Gyorsan rá kellett jönnöm az okára, ami nagyon kínos volt. Kezeimet a mellem elé kaptam, valószínű akkor hagyhattam el a felsőmet, amikor a víz alá kerültem.
- Azonnal keressétek meg a felsőm! - kiabáltam a két levegőért kapkodó fiúra, akik pont akkor jöttek fel a víz alól.
- Mondtam, hogy segítek levenni, de te már megint türelmetlen vagy! - csóválta a fejét Luke, a piercingjét harapdálva.
- Luke. Most azonnal mész, és felkutatod a felsőrészem, mert ha nem, elfogom intézni, hogy mostantól csak keresztapa lehess - néztem rá szikrázó szemekkel. - Nincs kedvem ahhoz, hogy egy háznyi ember bámulja a mellem.
- Milyen szemérmes lettél, bezzeg régen - feleselt vissza, de elindult felkutatni az emberek között a ruhadarabom.
- Én kimegyek - néztem Mikeyra.
- Így? Pont most hisztiztél, hogy nem akarod, hogy bámuljanak - mondta értetlenkedve.
- Gyere, fent vannak a ruháid az emeleten, Callal vitettem oda, nehogy elvesszen -  fogta meg a derekam Ash, lassan kivezetve a medencéből.
- Akkor rohanjunk. Úgy nem látnak sok mindent belőlem - dőltem szorosan a hátához, amikor a lépcsőhöz értünk.
- Ugye tudod, hogy ez szexuális zaklatás? - pillantott hátra hozzám mosolyogva.
- Miért is?
- A melleidet nyomod épp a hátamnak. Én pedig férfiból vagyok. Nem gond mondjuk, ritkán érzek ilyen dús kebleket magam körül - fordult előre.
Zavaromban hátrébb akartam tőle állni, de amint megérezte a szándékom visszahúzott.
- Készen állsz? - kérdezte, amikor kiértünk a medence szélére.
Bólintottam, és rohamtempóban elkezdtünk futni be a házba. Ashtonnak nem számított hány embert lök fel, csak a cél lebegett a szemei előtt. Kifulladásig tudtam volna nevetni még, amikor beértünk a szobájába.
Lecsúsztam a földre az a ajtó mellett, s próbáltam lenyugtatni magam.
- Ehh, nincs itt a cuccod. Pedig azt mondta Cal, hogy idehozza - nézett körül a szobában, majd a bőröndjét kitárta, és egy pólót dobott a kezeim közé.
- Nincs más választásod, vedd fel ezt - csukta össze a bőröndjét.
- Idiot? Jobbat nem találtál? - mutattam a a pólón lévő feliratot a fiúnak.
- Ez akadt a kezembe először, de ha téged nem zavar az, hogy a melleidet épphogy takarod a kezeddel, akkor maradhatsz így is -  tekintett az említett területre, majd ledobta magát az ágyon. 
Elfordultam tőle, majd gyorsan magamra kaptam a pólóját. Finom fűszeres férfi parfüm illata volt. Mélyen beszippantottam a mámorító illatot, s a fiúra néztem, aki a telefonját nyomkodta. Olyan Ashtonos. Mármint az illat, ami pólóból áradt. Nem szoktam senkit sem illathoz kötni, de ez tökéletesen illett hozzá.
Felkapartam magam a padlóról, és  leültem az ágy szélére. Körbenéztem a szobában, de semmi különleges dolog nem volt még bent, az ágyon és a szekrényen kívül. Tudtam, hogy most költöztek ide, ezért nem is lepődtem meg rajta.
- Lusta vagyok berendezni. Utálok pakolni, ezért néz még mindig ki így - bökött oldalba a lábával.
 Tettetett haraggal löktem arrébb a lábát, majd nem bírtam ki, hogy ne mosolyogjak vissza rá.
- Én is így állok vele. Bőröndömben a ruháim, de mondjuk a szobám az úgy néz ki, mint ahogy hagytam anno. Csak egy alaposabb takarítás férne rá - húztam el a számat.
- Kérdezhetek valamit? - ült fel velem szembe. Mélyen a szemembe nézett, az arca pedig komoly lett. Tudtam mit akar kérdezni.
- Tudom mi lenne az. De, majd inkább máskor válaszolnék rá, ha nem baj - néztem kérlelően rá.
- Elfogadom. Jobb mintha azt mondanád, hogy Mi közöd van hozzá? Alig ismerlek pár órája!  dumával jöttél volna - túrt bele göndör barna hajába.
Csodálattal néztem eme mozdulatot, és már csak arra eszméltem fel, hogy kérdően néz rám.
- Mondtam, hogy a barátomnak tartalak! Aki ilyen közel áll Lukehoz, Calhoz és Mikeyhoz, az nem lehet rossz ember - mosolyogtam rá figyelem elterelésként.
- És még ott van az a plusz, amit még nem árultál el. Mit is tettem, amiért megkedveltél? - csúszott közelebb hozzám.
Sejtelmes vigyorral nézem a szemeimbe, de eszem ágában sem volt még neki elárulni. Egy kicsit kínozni akartam még azzal, hogy váratom a válaszommal.
- Talán azzal, a naplementés szövegeddel - gondolkoztam el. 
- Hazudsz - hajolt az arcom elé. - Úgyis addig foglak faggatni, amíg el nem mondod.
- Akkor készülj Irwin, mert nehéz dolgod lesz - csíptem az ujjaim közé az orrát játékosan.
- Örülök, hogy megismerhetlek Ann - eresztett egy fél mosolyt. - Azt hiszem veled lett teljes a banda, mintha a többiek mindig is hiányoltak volna valamit, vagy valakit. És azt hiszem, te voltál az. Úgyhogy üdv itthon!-   hirtelen két karját körém fonta s szorosan magához ölelt. Egy szívdobbanásnyi időre meglepett, majd én is épp oly erősen átkaroltam őt. Végre valaki, aki nem azért érint meg, mert előnye származik belőle. Csak úgy magához szorít. Ölelés, hátsó szándék nélkül, csak azért, mert barátok lettünk. Mostanában nem sokszor volt benne részem.
Sok ember sétált ki és be az életembe, de úgy érzem, hogy ő is itt fog velem ragadni...
  

2015. július 24., péntek

Prológus


                                                              Sziasztok :)





 Elkezdtem egy vadonatúj blogot, ami egy 5SOS fanfiction.  Remélem tetszeni fog nektek, és itt is velem tartotok. Egyvalamit szeretnék kérni, hogy aki errefelé jár, és olvassa a Prológust vagy a részeket, azok valamilyen formában jelezzenek. Gondolok itt megjegyzésre. Kíváncsi vagyok  véleményetekre, hogy mennyire tetszik ez az új stílus :) Próbálom hetente hozni a részeket, és nem elmaradni velük :) Na de nem traktálok senkit a dumámmal, itt is a Prológus!! :)
                                 

Kellemes olvasást mindenkinek :) 
  

                                                                                         Sofiaa ^^
 









 Hannah Ashwin 




Mindannyian egyetlen egyetemes igagazsággal szembesülünk,akár akarjuk akár nem.
Azzal, hogy egyszer minden véget ér. Bármennyire is vártam a mai napot, épp annyira féltem a lezárásától. Ma végleg véget ér a nyár, és életem könyvében lezárul egy fejezet. Közeli barátaimtól válok el, és mindez elkerülhetetlen.
Elbúcsúzom a jól ismert dolgaimtól, azoktól amiket megszerettem az ittlétem során. Tovább kell lépnem, de az elszakadás, mindig fáj. Vannak itt, akik olyannyira része lettek az életemnek, hogy mindig velem lesznek bárhol is járjak.
Tovább kell lépnem, de ez a tovább lépés vissza a múltamba lesz, ahol ígéretet tettem évekkel ezelőtt valakinek.


                                                                               ***


Nem szeretem a repülőtereket, a sok ember, az eszméletlen nagy fejetlenség, ami körül veszi, kiborít. A gép még nem volt indulásra készen, pedig már legszívesebben Sydneyben lettem volna. A baj csak az, hogy röpke 22 óra választ el az úti célomtól. Fészkelődve ültem az ülésben, az ablak mellett. Fejem az ablaknak döntöttem, a város látható részeit tanulmányoztam. Még utoljára a memóriámba akartam vésni, London minden pontját, amit innen látok.
Szeretem Londont, már 3 éve itt élek. Nehéz szívvel hagyom a hátam mögött, az itt töltött időmet. A barátaim, a munkám, és az egész hely hiányozni fog.
Mindenki lelkes volt az ötlettől, hogy hazaköltözöm, szerintük Sydney a legjobb hely a világon.
Szerintem viszont nem! Csak egy város, ami rossz emlékeket idéz fel bennem.
Lassan kezdett emelkedni a gép. Gombóccal a torkomban szorítottam meg az ülésnél a karfát. Sokszor utaztam már, megszámolni sem tudom hányszor. Viszont az elmúlt 3 éveben, haza egyszer sem mentem.
Hogy miért? Egyszerűen nem volt kíváncsi rám a családom. A bátyám halála után, anyám szinte a szemembe se nézett. Elkerült, mintha sohasem léteztem volna. Amikor felvetettem neki a London Egyetemet, csak a vállán rántott egyet, és elhagyta a lakást. Akkor láttam őt utoljára. Azóta se egy telefon, se egy email nem jött tőle.
Apám pedig nem volt. Vagyis, biztos volt valahol, mert ugyebár a gyerek nem lesz magától, de mindig is anya nevelt minket, egyedül. Sosem firtattam a kérdést, hogy hol van, és ki ő? Ha ő nem keresett minket soha, akkor én miért tenném? Ott volt nekem a bátyám, aki mindennél jobban óvott, és szeretett, ennél több pedig nem kellett nekem. De már ő sincs!
Szerintem az agyam folyamatos kattogása miatt, vagy lehet a hirtelen változó légnyomás miatt, de azon kaptam magam, hogy egy kellemes és pihentető álomba csöppentem.
Mikor felébredtem, még mindig volt hátra jó pár óra az útból, amit nyögvenyelősen, de kibírtam.
Hamarabb mint gondoltam, de lassan landolt a gép. A testrészeim szinte elzsibbadtak, a sok üléstől. Vánszorogva tettem meg a lépéseket a futószalagig, ahol a bőröndömre vártam.
Nem vagyok egy erős lány, inkább törékenynek mondanám magam, de erőembereket megszégyenítő mozdulattal kaptam le a bőröndöm a szalagról. Magam is meglepődtem az akciómon, csak azzal nem számoltam, hogy a nehéz súly, szinte ledönt a lábamról. Lelki szemeim előtt, már láttam, ahogy nagy puffanás árán földet érek, de nem így lett. Erős karokat éreztem a derekam körül, amik megtartottak, majd újra egyenesbe hoztak. Tekintettem a megmentőm arcára siklott, amitől hatalmas mosoly húzódott az ajkaimra.
- Mikey !! - ugrottam örömömben a zöld hajú, rég nem látott barátom nyakába. Nevetve ölelte át derekam, és a levegőbe emelet. Kíváncsi szempárok tapadtak ránk, és sokan megmosolyogtak minket. Kívülről egy szerelemes  párnak tűnhettünk, de korán sem volt így. Barátok voltunk, nagyon jó barátok, régen. Ezért is lepődtem meg annyira, hogy itt van. Hiszen  három éve nem látott.
- Visszatért az ész a csapatba! Az én hercegnőm! - röhögött nagyokat, miközben letett a földre, majd a bőröndömért nyúlt.
- Mit keresel itt? Senkinek nem mondtam, hogy hazajövök! - néztem mosolyogva Mikeyra.
Nevetve beletúrt zöld hajába, majd megindult a kijárat fele.
- Tudod jól, hogy Luke előtt, semmit sem titkolhatsz. Igazi Sherlock Holmes! - nevette el magát, amin én is nevetni kezdtem.
- De gyere, mert nem öltöttem tökéletes álcát, és bármelyik pillanatban letámadhatnak minket! - ragadta meg a csuklóm.
- Mégis kik? - nevettem mellette.
- A csinos kis rajongóim. Mindenhová követnek, szinte erőszak áldozata leszek! - jelentette ki vigyorogva.
Ránéztem arra a vigyorgó és öntelt arcára, amitől iszonyatos nevetés kapott el, de nem csak engem, hanem őt is. 
Szerintem, most már nem egy párnak néztek minket, hanem két komplett idiótának. Egymásba karolva, és mosolyogva mentünk ki az épületből, és Mikey kocsiját vettük célba.
Bepakolta a csomagjaim a csomagtartóba, majd beültünk a kocsiba.
- Hová vihetem a hölgyet?  - fordult felém mosolyogva.
- A régi címünket még tudod?
- Persze. De miért oda? Régóta üresen áll az a lakás - húzta fel a jobb szemöldökét, miközben rám figyelt.
- Egy: Nincs hova mennem. Kettő: Anyám már tudtommal rég kiköltözött onnan. És nem utolsó sorban az otthonom. Na de induljunk, nagyon fáradt vagyok - löktem meg a vállát, mire ő csak bólintott és elindultunk.
Útközben a várost figyeltem. Alig változott valami, amióta nem voltam itthon. A terek, az épületek mind olyanok, mint régen.
- Milyen volt London? - szólalt meg a fiú, a hosszú és kínos csönd után.
- Szerettem ott lenni. Rengeteg barátot szereztem, a munkámmal sem volt gond, úgyhogy klappolt minden! - feleltem izgatottan, majd még mindig a házakat kémleltem.
- Ha annyira jó volt, miért vagy itt? - érdeklődött.
Vártam ezt a kérdést, de őszintén szólva, nem akartam még senki tudtára adni az ittlétem okát.
- Még nem szeretném elmondani. Ha minden összejön, úgy ahogy én akarom, akkor te leszel az első akinek elmondom - próbáltam lezárni a témát.
- Hercegnő! Tudom, hogy egy komplett idiótának látszom, és nem is tagadom, hogy az vagyok. De könnyen kiismerem az embereket, és átlátok rajtuk. Okod volt, amiért úgy leléptél, és úgy hiszem még annál is nagyobb oka van annak, amiért visszajöttél - pillantott kacsintva felém.
- Mióta lettél te ilyen nagy emberismerő? - tettem fel neki a kérdést durcásan.
- Hahhh - nevetett fel. - Mindig az voltam, csak nem áll jól nekem!
- Amúgy, Sherlock miért nem jött ki? - kérdeztem Mikeyt, minél inkább elakartam vonni a figyelmét a témáról.
- Interjúra ment a többiekkel, engem pedig kimentettek, és így én kaptam a feladatott, hogy érted jöjjek!
- Szóval akkor betörtetek mi? - nevettem a fiúra.
Kacagva bólogatni kezdett.
- Sztárok vagyunk, kis anyám! - horkant fel nevetve. - De te ezt nem tudod? Egyáltalán nyomon követtél minket mióta elmentél?
Arcomról a mosoly lefagyott, és inkább kinéztem az ablakon. Nem akartam, hogy Mikey megharagudjon, amiért semmit nem tudok a bandáról. Persze hallottam tőlük egy két számot, amit mások hallgattak a suliban, de ennyi volt.
Mély lélegzettel fordultam a fiú felé.
- Ne haragudj! - nyögtem ki bizonytalanul. - Láttam plakátokat rólatok Londonban, de mindig csak elsuhantam mellettük. Nem akartam nagyobb szomorúságot okozni magamnak.
- Nem haragszom, na jó egy kicsit! Tudom, hogy Hayden halála után, nem sokat akartál foglalkozni azzal, ami a zenével kapcsolatos. Ezért ne is firtassuk tovább a dolgot - kapta a pillantását egy percre mosolyogva felém, majd vissza az útra.
- Köszi, hogy megértesz. És, hogy értem jöttél.
- Hejjj barátok vagyunk, bármennyire is elzárkóztál tőlünk. Te nem tudsz semmit rólunk, de mi viszont mindent tudunk rólad!
- Sherlok ennyire jó nyomozó? - mondtam nevetve, majd előre hajtottam a fejem, és a szemeimbe néztem.
- Rosszul esett neki, amiért csak úgy leléptél. Mikor ezredjére sem vetted fel neki a telefont, kutakodott utánad. Megtalált és ennyi. A többit majd ő elmondja - hadarta el gyorsan, mert megérkeztünk a házhoz.
Lassan felhajtott a fehér kerítéssel övezett házhoz. A régi érzések szinte azonnal elkaptak, ahogy a tekintettem az épületre irányítottam. Semmi nem változott. Kivéve talán annyi, hogy  elhanyagoltnak tűnt kívülről egy kicsit. Mikey leállította a kocsit, és készségesen segített bevinni a cuccaim a lakásba.
Hűs levegő csapta meg az arcom belépve. A bútorok mind letakarva fehér lepedővel, és állott porszag vett minket körül. Valószínű anya sem járt itt 3 éve. Mikey felvitte a bőröndjeim az emeleti szobámba, addig én elkezdtem lehúzogatni a lepedőket a bútorokról. Már a gondolat is lefárasztott, hogy mennyi takarítani valóm lesz. Sok évnyi retket kell eltakarítani.
- Na feldobtam! Biztos, hogy itt akarsz maradni? Eléggé poros itt minden. Én nem tudnék itt meglenni, egyfolytában folyna a taknyom! - fintorgott Mikey.
- Kibírom, majd holnap kitakarítok - indultam el felé, majd lehúztam magunkat a kanapéra.
- Tiszta mocsok leszek - kiáltott fel nevetve, majd felugrott a helyéről.
- Már az vagy! Mocskos fantáziájú - nevettem felhúzott lábakkal.
- Megváltoztam! - dicsérte magát. - Szelíd életet élek.
- A nagy Michael Clifford szelíd életet él? Biztos vagy te benne?
- Biztos! - húzta ki magát büszkén.
- Ohh várj, akkor megmutatom a barátnőmet, aki majd ideköltözik hozzám nemsokára. Szerintem a régi Mikeynek tetszett volna. - húztam elő a zsebemből a telefonom, és Eva képét kerestem.
Vigyorogva toltam a szemeim elé a telefonom, neki pedig egyből kikerekedtek a szemeim.
- Mikor? Hova? Mennyi időre? Kihez? Van pasija? Szereti az erotikát? - bombázott letaglózva a kérdéseivel.
Összegörnyedve nevettem a kanapén, a fiú reakciójától. Megváltozott, és azt hitte én ezt be is veszem.
- Majd előre értesítelek, ha jön. Fel kell rá készülnöd, mert nem könnyű esett - nevettem még mindig.
- Meglátjuk elbír- e velem! - dörzsölte össze a két tenyerét, egy ördögi vigyor kíséretében.
Mikey nem maradt sokáig, elmondása szerint van még pár elintéznivalója, valami holnapi buli miatt, amire engem is meghívott. Örömmel fogadtam el a meghívását, mert már kíváncsi voltam a többiekre is, mióta ez a barom megjelent előttem.
Nem akartam szólni senkinek az itthon tartózkodásomról, de a titkok sosem maradnak titkok. Talán jót is tett Mikey társasága. Hiányzott, a bolond feje,és a végeláthatatlan viccei.
Mire leszedegettem mindenhol a lepedőket, kezdett sötétedni. A fáradtságon már rég túlestem, és az erőmet is visszakaptam. Az első dolog amit még ma megakartam tenni, az a naplemente megnézése.
Kiskoromban sokat jártam le a bátyámmal, és végig néztük mindig, hogy tűnik el tejesen a nap.
A háztól nem volt messze a tengerpart. Felkaptam a szandálom, és már siettem is le.
Jól eső érzés fogott el, amint megéreztem a talpam alatt a homokot. Jártam már más tengernél, de az itteni, az itthoni homok, mindennél kedvesebb számomra.
Emberek lézengtek a parton mindenfelé. Szerelmes párok, szinglik, barátok, és kutyát sétáltatók. Letelepedtem a homokba, a tekintetem a lenyugvó napra emeltem, majd élveztem az utolsó meleg sugarait.
Az idilli hangulatomból, egy távolból szóló gitárhang rázta meg a fülemet, egy nagyon is ismerős dallammal.
Felálltam, leporoltam a nadrágom, és a hang felé lépdeltem. Nem messze tőlem, egy fiú ült a homokban, kezében egy gitárral. Ahogy közelebb értem, megbizonyosodtam arról, hogy a fülem nem csalt. Ismertem ezt a dalt. Hayden száma volt. Elcsodálkoztam, hogy bárki is emlékszik még a bátyám dalaira.
Egy kicsit ügyetlenül bánt a húrokkal. Talán nemrég kezdhetett neki, leckéket venni. De tetszett benne az, hogy egyből egy ilyen nehéz számot választott. Nekem is sok időbe tellett mire megtanultam eljátszani, talán még mindig nem tudom tökéletesen, de a fiún látszott, hogy sok munkát fektetett a megtanulásába.
A fiú lassan kezdett bele az éneklésbe, de amint meghallottam a hangját, hidegrázás futott végig rajtam.
A hangja annyira hasonlított a bátyáméra, hogy egy percre elgondolkoztam azon, hogy lehet csak álmodom. Megcsíptem az alkarom, és rá kellett jönnöm, hogy nagyon is ébren vagyok.
Gondolataimból, csak az rángatott ki, hogy a fiú abbahagyta a számot, valamint, a nap is az utolsó sugarit láttatta.
A fiúra néztem, aki a naplementét bámulta, ezért inkább én is így tettem.
Gyönyörű, ámbár lassú mozdulatokkal tűnt el a nap az égről. Utolsó sugarai is eltűntek a víztükröződésből. Nem maradt már más, csak a enyhe félhomály az éjszaka és a nappal között.
Szomorú voltam, hogy nem tudtam kiélvezni minden percét, de annak örültem, hogy a végét elkaphattam.
- A naplemente a legszebb dolog az egész napban - szólalt meg egy mellettem elhaladó árny.
Hátrakaptam a fejem, és a fiút láttam elmenni mellettem, aki az előbb énekelt. Mosolyogva néztem utána.
Nekem is ugyanez a véleményem. A legcsodálatosabb dolog számomra is egy hosszú nap végén, a kellemes naplemente nézése.