2016. május 1., vasárnap

36. " Minden új "

Hannah Ashwin



Meg kellett tanulnom bízni a sorsban. Nehéz volt, hisz oly sokszor kaptam második esélyt és ezúttal tényleg úgy gondoltam, nincs több. Viszont ismét kezeim között tudhattam sorsom irányítását, és eszem ágában sem volt engedni kicsúszni. Hinnem kellett abban, hogy nekünk egymás mellet van a helyünk, senki és semmi nem lesz képes szétszakítani boldog kapcsolatunk. Tudom, hogy még az elején járunk a boldogságunk újbóli felépítésben, mégis úgy érzem, még ha kis lépésekben is, de sikerülni fog. 
Csend honolt az autóban, szemeimet a sötét égbolton legeltettem. Olyan idilli volt minden, mintha az elmúlt hónapok meg sem történtek volna. Ashton keze combomon siklott fel és le ezzel figyelmem rá irányítva. Arcán kisfiús boldog mosoly játszott, mint aki élete legszebb ajándékát kapta meg nemrégiben. S nem is voltam messze az igazságtól. Megkapott engem és megkapta az élet legcsodásabb ajándékát, amit csakis egy gyermek jelenthet. Érzem, hogy mostantól már csak jó dolgok történhetnek, hiszen ismét visszataláltunk egymáshoz és sokkal jobban fogunk küzdeni ezért a kapcsolatért, valamint születendő gyermekünk boldogságáért. Eddig féltem a gyermekvállalástól, ijedt voltam a tudattól, hogy egyedülálló anya legyek és gyermekem netalán olyan sorsra jusson, amilyen az enyém volt. Bár sohasem engedném meg, hogy átélje mindazt, amit én. Egy percre sem fordulna meg a fejemben utálni ezt a kis lényt, akiért érdemes lesz nap mint nap felkelnem a kényelmes, meleget nyújtó ágyból. Soha egy pillanatra sem merülne fel bennem a kérdés, hogy elvetessem a babát, még ha fiatalnak is tartom magam egy gyermek felnevelésére. Tudom, hogy menni fog és most már nem vagyok egyedül, itt ül mellettem szerelmem, gyermekem apja, kivel képes leszek minden utunkba kerülő akadályt legyőzni. 
Kezemet combomon járó végtagjára csúsztattam, majd ujjainkat összefűztem. Tekintetem még mindig rajta tartottam, amit meg is érezhetett, mert pimasz mosolygós arcát egy pillanatra rám szegezte, majd vissza az útra. A hazaút csendben telt, ide most nem kelletek szavak, elég volt egyetlen mozdulat akár pillantás, hogy tudjuk, minden a legnagyobb rendben lesz. 
Házunkhoz érve különös dologra lettem figyelmes. Minden fényárban úszott, pedig mikor eljöttem, sehol nem volt felkapcsolva hagyva a villany. 
- Tudom, hogy nem szereted a meglepetéseket, ezért sem akartam titkolni, hogy vendégeink lesznek - segített ki Ash az autóból. Bezárta a járműt, majd mellém sietett és ujjainkat összekulcsolta. Mély levegőt vettem, mielőtt szorosan hozzápréseltem volna testem és fejem mellkasára nem hajtottam. 
- Túl jól ismersz - motyogtam pólóját markolva. - Készen állok én erre? 
- Szépségem, semmit sem akarok rád erőltetni, de odabent csupa olyan ember lesz, akiket teljes szívedből szeretsz - simogatta hátam nyugtatóan, ezzel bennem növelve a higgadtság érzését. - Tudom, hogy mennyire hiányoznak. 
- Valóban - hümmögtem, még mindig eltakarva arcom előle. - De én nem akarom újra átbeszélni a történteket, én csak el akarom felejteni. 
- Senki nem fogja követelni, nem akarom feltépni a sebeid. 
- Annyira szeretlek - emeltem fel könnyes arcom felé, ő pedig ujjaival letörölte könnyeim, majd lágy csókot hagyott remegő ajkaimon. 

- Én még annál is jobban - mosolygott. - Végig melletted leszek és nem engedem el a kezed, oké? 

Aprót bólintottam, de még mindig nem mertem beljebb lépni az ajtón. Szívem rohamtempóban dobogott, tenyerem izzadt pedig nem egy kivégzésre készültem, hanem csak a legjobb barátaimmal kellett találkoznom. Viszont bele kellett gondolnom abba is, hogy a továbblépéshez szükségem van rájuk. Bármit is tettünk vagy mondtuk egymás ellen, mi mindig a legjobb barátok maradtunk. 
- Együtt akkor - elengedtem pólóját, majd mellé léptem és megszorítottam összekulcsolt ujjainkat. 
Illedelmesen kinyitotta előttem az ajtót és engedett először bejutni a házba, ahol halk beszélgetések szűrődtek ki. Ereimben még mindig lüktetett a vér, de minden bátorságom összegyűjtöttem és szinte vonszoltam Asht magam után a nappaliba. Minden szempár rajtunk csüngött, valamint összekulcsolt kezeinken és Ashton idiótán vigyorgó fején. Legszívesebben jól tarkón csaptam volna ezért a bárgyú vigyorért, de jelen pillanatban fontosabb volt, hogy remegő lábaimat egy helyben tartsam. 
- Boldog születésnapot, Hercegnőm, és akkor azt hiszem, kívánhatok boldog újrakezdést is - törte meg visító hangjával a csendet Mike, majd szinte elém repült és kitépett Ash kezei közül egy szoros ölelésre. 
- Köszönöm! - öleltem át barátom nyakát és próbáltam minél közelebb húzni magamhoz, de növekvő pocakom nem igazán engedte. 
- A kis tornásznak nem tetszik, hogy az apja helyett más ölelget - nevette el magát, amint megérezhette kis bajnokom hatalmas rúgásait. 
- Jól is teszi - ölelt át hátulról Ash, majd kezeit hullámzó pocakomra tette. Halkan kuncogott minden egyes rúgás után, ami szívemet óriási szerelemmel töltötte meg. 
- Ezek szerint minden a régi? - Luke váltotta fel Mike helyét. Félve emeltem tekintetem felé, de amint kék szemeink találkoztak, mosoly húzódott ajkaimra. Nemlegesen megráztam fejem, mire arcáról eltűnt széles mosolya és ajkait egy vonallá préselte. - Akkor? 
- Minden új - mosolyogtam barátomra és elléptem szerelmemtől, majd közelebb a meglepett fiúhoz. Átöleltem derekát és fejem hevesen dobogó szívéhez hajtottam. Másodpercek teltek el, mire értelmezte mondandóm, majd karjait átfonta derekam körül ő is. - Nem akarok többé beszélni a múltról és emlékezni sem akarok. Csak annyit kérek, hogy előre nézzünk és ne hátra. A jövőbe akarok tekinteni és remélem velem tartotok és elfogadjátok ezt a kérésem. 
- Kérned sem kellett volna - arcát nyakamba fúrta és mélyeket szippantott illatomból. - Hiányoztál. Soha többé nem engedlek el. 
- Remélem is Hemmings, mert szükségem van egy keresztapára - elengedtem barátom, majd visszahátráltam Ash óvó karjai közé. 
- Én? - mutogatott magára hitetlenül. 
- Velünk akkor mi lesz? - háborgott Cal és Mike egyszerre, akiket Brynn próbált csitítani szúrós nézésével. 
- Bajban leszünk - suttogta Ash fülembe, mire felkuncogtam. 
- Szerintem meg semmi okotok háborogni - kezdte Brynn oktatni a fiúkat.  - Ti nagybácsik lesztek, ennyi. Már az elején sejthető volt, hogyha Ann-nek egyszer lesz kisbabája, akkor annak csakis Luke lesz a keresztapja. Szerintem ezt ti is gondolhattátok. 
- Igen, de... - szólaltak fel, de csendbe de közbevágtam. 
- Remek nagybácsik lesztek és sajnálom, amiért csak egy babát várok, de ez van, fiúk - nevettük el magunkat. 
- Én azért megnézetném még egyszer - röhögött Mike. - Amennyit bagzottatok akkoriban, csodálom, hogy nem hatos ikrek. 
- Mike - kiáltott fel zavartan Brynn, majd jelenleg feketére festet hajú barátom kergetésébe kezdett, aki időközben észlelete barátnőm szándékát és menekülőre fogta. 
Mosolyogva figyeltem kisebb civakodásuk, szívemet pedig melengette minden vicces és sértő mondat, ami elhagyta mindkettejük száját. Hiányzott már ez az érzés... Számomra ők jelentik a boldogságot, velük együtt vagyok egész ember. Ezért is érzem magam most szerencsésnek, amiért annyi szenvedés után végre ismét együtt a csapat és remélhetőleg egyben is tartjuk már már testvéri kötödéseink. 
Időközben Calum lépett mellém, mosolyogva dobta át egyik karját vállamon, majd lehető legközelebb húzott oldalához
- Van rám egy perced? - motyogta egy percre Ashtonra és Luke-ra nézve, akik visító hangon nevettek barátaink hülyeségén. 
- Kimegyünk a kertbe? - mutattam az üvegajtón túlra. Tenyerembe csúsztatta az övét majd halkan elosontunk a nevető társaság mellől. Mindketten helyet foglaltunk a hintaágyban, halkan meghitten merültünk el a csendben, ami körülvett minket.
- Valami baj van, Calum? 
- Nem, nincs - vett mély levegőt mielőtt rám nézett volna. - Van valami, amit el szeretnék neked mondani. A többiek még nem tudják, azt szerettem volna, ha te tudod meg elsőnek. 
- Megijesztesz, Cal - folytonosan tördelte ujjait, ezért enyéimet rátettem, amire kénytelen volt abbahagyni. Ijedten kapta tekintetét rám, de én csak megértően bólintottam és vártam mondandójára. 
- Én még mindig szerelmes vagyok Eba, egyszerűen nem tudom kiverni őt a fejemből. Mikor elment hozzád a kórházba, én beszéltem vele. Hosszú órákon át beszéltünk, és mikor hazajöttem, akkor is tartottuk a kapcsolatot. Elejétől kezdünk mindent, úgy döntöttünk megpróbáljuk - hadarta el egy szuszra, majd reménykedve arcomat kezdte el kémlelni. A szavak bennem ragadtak és szóról szóra próbáltam emészteni őket.   
- Szívből kívánom, hogy boldogok legyetek, Calum - szólaltam meg riadt arca láttán, szótlanságom  következtében. S valóban így volt, ahogy mondtam neki. Őszintén remélem, hogy boldogok lesznek, mert megérdemlik mindketten. Eva hibázott ahogyan én, Calum és Ashton is. Mindannyian vétkeztünk és az új esélyt megérdemlik ők is. 
- Tényleg? - lepődött meg hitetlenül rám tekintve. 
- Igen Cal - nevettem kezemet szám elé tartva. - Én megbocsátottam Evának és adtam neki egy új esélyt. Annak pedig különösen örülök, hogy te is képes voltál vele beszélni, és elejéről kezdeni mindent. 
- Szeretem őt, ezért nem volt kérdés. 
- Én nem ítéllek el, ezért ahogyan a többiek sem fognak. Luke-kal pedig ne törődj, majd megenyhül. Egyszer be kell látnia, hogy az ő szerelmük nem volt mindent elsöprő. Neki már ott van Brynn, semmi ellenvetése nem lehet. De előre szólok, hogy nehezek lesznek az előttetek álló hónapok  - dőltem vállának, és a  medence vizére vezettem szemeim. 
- Most már együtt a csapat. Azt hiszem mindent túlélhetünkválaszolni akartam még kijelentésére, de a teraszajtó felől Ash mosolygós arca jelent meg. Fejével körbe-körbe tekergett gondolom engem keresve, majd amikor megtalált  szemeivel szája széle még feljebb görbült. Fejével biccentett a nappali felé, mire Calra néztem, aki már fel is állt mellőlem és kezét nyújtotta segítségül. Sietős léptekkel közelítettük meg az említett helységet, de nem számítottam arra, ami bent fogadott. Rég nem látott nagymamám ült barátaim körében az étkezőasztalnál és vígan nevetett Luke poénosnak vélt viccein. Kérdően néztem Ashre, de ujját szája elé tartotta így elhessegetve kíváncsiságom. 
- Nagyi - köszörültem meg torkomat, mire felém kapta tekintetét, eltolta székét az asztaltól és idős létére hamarabb ért elém, mint gondoltam. Óvatosan ölelt, mintha törékeny lennék. 
- Gyönyörű vagy, kincsem - mosolygott végignézve rajtam, majd egyik kezét pocakomra simította. - Gratulálok. 
- Köszönjük - mosolyogtam immár én is. - Régen láttalak, Nagyi - szemembe könnyek gyűltek, de minden erőmet összekapartam annak érdekében, hogy helyükön maradjanak. 
- Sajnálom, de az eltelt két hónapban rengeteg dolgom volt. Viszont te sem gondolhattad, hogy nem foglak felköszönteni. 
- Egy percre sem jutott ez eszembe - védekeztem azonnal, de ő csak leintett majd a kanapéhoz vezetett, amin mindenki helyet foglalt azonnal. Zavartan tekintettem körbe barátaimon és a másik oldalamon helyezkedő Ashtonon. 
- Még a fiúk sem tudják, de van számodra egy ajándékom - törte meg a csendet, majd táskájába kezdett el keresgélni. - Boldog Szülinapot Kincsem - nyújtotta át kezében tartott borítékot. 
Érdeklődve forgattam ujjaim között az apró papírt. Ash finoman oldalba bökött, amire felmordultam halkan, majd kinyitottam a borítékot. 
Meglepődve olvastam a sorokat, amik hosszan taglaltak mindent a lehetséges jövőmmel kapcsolatban. Szívem hevesen kezdett dobogni, amint végig értem a sok felesleges tárgyilagos közlésen, de az utolsó pár mondat teljesen ledöbbentett. Semmit nem értettem, az egész teljesen  kusza volt és valójában valóságalapot sem tudtam volna adni a leírtaknak. 
- Ez - próbáltam valamit mondani, de nem voltak erre megfele szavak. Ash kezébe adtam a szerződést, majd amint elvette, Nagyi felé néztem. - Miért ? Hogyan? És miért én? 
- Hannah - nevetett fel zavart arcom miatt. - Minden igaz, ami azon a papíron van. 
- De Carl - szólaltam fel, de kezével csendre intett. 
- Mielőtt hozzámentem Nagyapádhoz az egész cég a családom tulajdonában állt. Carl sosem volt többségi tulajdonos, mindig is én voltam, aki több részvénnyel rendelkezett, de mivel nekem nem való a média és a zeneipar ,rábíztam az egész intézmény irányítását. De mostanra rá kellett jönnöm, hogy nagyon elvetette a sulykot. Az agyára ment a sok pénz és hataloméhes lett, ezért lépnem kellett. Amikor megtudtam, hogy mit tett veled, azonnal léptem.             
- Nem akadt ki? - tekintettem félve a mellettem ülő nőre, aki csak mosolyogva megrázta fejét nemlegesen. 
- Semmi joga kiakadni, ez az én döntésem, és én azt szeretném, ha te irányítanád a vállalatot. Bízom benned, tudom, hogy képes lennél rá
- Nem tudom, Nagyi - sóhajtottam, majd Ashre néztem. Vigyora füléig ért, ahogy a sorok között cikázott tekintetével. - Nathan is előállt egy remek ajánlattal nemrégiben
- Mesélte - érdeklődve kaptam felé fejem majd bólintottam hogy folytassa, ha már belekezdett. - Még ő sem tudja, hogy rád bíztam a cég intézését, de ha tudná biztos vagyok benne, hogy örülne neki és támogatna téged. Így nem kellene a Modest ajánlatát elfogadnotok, hanem saját magatok intézhetnétek a ügyeiteket.
- Ann, nem kell azonnal dönteni - simított gyengéden végig karomon Ash. - Ez tényleg remek lehetőség, de szerintem rendesen gondold át a dolgokat. Van időd, senki sem sietett. 
Elgondolkoztam Ash szavain és nagyanyám helyeslő bólogatásán. Igazuk van. Mindent alaposan át kell gondolnom, hiszen most már nem csak az én jövőmről van szó, hanem Ashtonéról és a közös babánkéról is. Mérlegelnem kell, hogy melyik ajánlattal járhatnék jobban és azt is, hogy menne e nekem egy vállalat vezetése, valamint az éneklés is egyben. Nehéz döntés, de szeretnék a lehető legjobban kijönni ebből az egészből. 
- Adsz pár napot? - sandítottam nagyi felé. 
- Amennyit csak akarsz, kicsim - mosolygott megértően. Örültem neki teljes szívemből, amiért mellettem áll és mindig próbálja számomra megtalálni a legjobb lehetőségeket. Ő az egyetlen családtagom, aki mellettem maradt az évek során, ő támogat és segít az életben, amiért örökké hálás leszek neki. 

Miután félretettük a szerződést, gondtalanul vehette kezdetét a szolid születésnapi bulim. Valójában sosem szerettem a nagy társasági eseményeket ilyenkor, nekem éppen elég volt az, ha a legközelebbi barátaim velem tartottak. Ez most sem volt másképp. Csak az számított, hogy a srácok, nagyi és Brynn velem voltak, nem hiányzott senki más. Ők a családom, akikkel annyi mindenen keresztül mentünk, sosem okoznék nekik újabb csalódást, mert ők azok, akik miatt az életem szebb és csak vidámabb lehet. 
- Gyere, feküdjünk le - csukta be Ash barátaink után az ajtót. Éjfél fele járt az idő, mire mindenki kellőképpen kinevette és kibeszélte magát és végre magunkra maradhattuk. Őszintén féltem kettesben maradni Ashtonnal. Annyi mindent kellene átbeszélnünk, megvitatnunk, viszont nekem ehhez már semmi kedvem. Amit mondtam Luke-nak igaz, nem akarok többé visszanézni a múltba csakis előre. Túlságosan is fájó sebet ejtettek az eltel hónapok, nekem pedig nincs szükségem arra, hogy ismét olyan mélyre süllyedjek, mint akkoriban. Lehet önző vagyok, amiért csak magamra gondolok, de valahol meg is lehet érteni okaim. Egyetlen célom van jelenleg, ami nem más, mint egészséges gyermeknek életet adni. Ezért sem akarok emlékezni, félek, felzaklatna ismét és valami kárt is tehetnék ezáltal magamban.
- Undorítóan hangzik, ha azt mondom, nincs kedvem fürödni, majd reggel? - pillantottam Ashre, miközben a szobám felé haladtunk. 
- Egyáltalán nem - nevette el magát mellettem, amire automatikusan az én arcomra is mosoly szökött. - Fáradt vagy megértelek, ezért megengedem hogy ma este kihagyd, de reggel az első dolgom lesz megfürdetni téged. 
- Nem vagyok kisbaba! Úgy beszélsz erről a fürdetésről, mintha az lennék. 
- Pedig valakin muszáj lesz gyakorolnom - kacsintott rám, mielőtt megálltunk volna szobám ajtaja előtt. 
- Majd veszek neked egy játékbabát, amin kipróbálhatsz mindent  - dőltem neki az ajtó melletti falnak hátammal és feltekintettem az elém álló göndör barátomra. 
- Kell a gyakorlás, lehet, holnap veszek is egyet - vigyorgott rám pimaszul, amint megforgattam  szemeimet, majd elém lépett  szorosan és homlokomra nyomta telt ajkait. - Most pedig menj aludni Szépségem. 
Értetlenül tekintettem alakjára, ami lassan távolodott tőlemtekintetemmel végig követtem mozdulatait, amik szobája felé vezettek. Nem értettem hirtelen, miért teszi ezt, de szép lassan rá kellett döbbennem arra, hogy kapcsolatunk még nincs abban a fázisban, hogy magam mellett tudhassam éjjel és nappal. Viszont szívemnek és vágyaimnak parancsolni sosem tudtam, ha róla volt szó. Ő a hurrikán az életemben, ami mindent felfordít testemben, ha közelemben van. 
- Ash - motyogtam alig hallhatóan, de még gyenge hangom is megállásra késztette. - Maradj velem! Nem csak ma estére, hanem az elkövetkezendő pár éveben is azt szeretném, ha melletted aludhatnék el. Túl sok időt töltöttem már el nélküled és nem áll szándékomban még többet elpazarolni. Szükségem van rád.           
Amint kimondtam utolsó mondatom arcára széles mosoly terült szét, és azonnal átszelte a kettőnk között levő kicsiny távolságot. Megragadta csuklómat, majd azonnal behúzott a régi közös hálónkba. Hirtelen ért sietsége, szinte pillanatok alatt dobált le magáról minden felesleges ruhadarabot addig, míg csak egy boxer maradt rajta. Ágyam végébe sétáltam anélkül, hogy levettem volna pillantásom tökéletesen kidolgozott testéről. Szemeim arcára vándoroltak, s nem kellett meglepődnöm azon, hogy nézésével engem vizslat. Ruhám egyetlen könnyed mozdulattal lehullott testemről, így elé tárult még sohasem látott pocakos összképem. Mosolyogva feküdt be helyére az ágyban, ahová pillanatokon belül én is követtem. Egymással szembe fordultunk folytonosan egymás tekintetében elveszve
- Nem számít! Az már a múlt - szólaltam meg pár perc csend után, amint láttam, hogy Ashton mélyen a gondolataiba süllyed. Közelebb bújtam hozzá, amennyire csak pocakom engedte, majd kellemes ölelésébe bújtattam testem. Ujjai ragaszkodóan mélyedtek csípőmbe, míg karjaim szorosan ölelték át derekát. 
- De még mindig fáj, ha visszagondolok arra, mekkora barom voltam, úgy érzem felemésztenek a kimondatlan szavak - sóhajtott nehezen erősebben ölelve. - Sajnálom, amikor azt mondtam, hogy jobb lesz nélküled pedig rohadt szar volt, sőt sajnálom azt is, hogy a fejedhez vágtam, hogy még csak a gondolataimba se fogsz szerepelni, pedig ha tudnád, hányszor kaptam magam azon, hogy bambulok és csak te jársz a fejembe.
- Azt hiszem, tanultunk a hibáinkból, ezért is hiszem, hogy minden rendben lehet a jövőben. Kérlek, felejtsünk el mindent, Ash - érintettem meg álla vonalát, amin végighúztam ujjaim, mire pillái lecsukódtak.
-  Szeretlek! Ugye tudod? - kérdezte arcomhoz közel hajolva. 
- Tudom - mosolyodtam el ajkait bámulva. - És van egy jó hírem. Én is szeretlek - kuncogtam halkan, mire válasza egy szerelmes csók volt ajkaimra. 
- Ígérem, minden rendbe jön. Melletted leszek örökké, veled akarom leélni az életem és a kisbabánkkal, akit mindennél jobban fogunk szeretni, és óvni. Ti vagytok a családom - simította tenyerét pocakomra, miközben könnyes szemeimbe tekintett. Most én voltam ki ajkaihoz hajolt és szenvedélyesen bekebelezte. Elhittem szavait, tudtam, hogy mindent  megfog  tenni  értem  és  a babánkért. 
Szavai  és  mozdulatai  által   kellett  rájönnöm  valamire,  ami  miatt  ismét  itt  fekszem  vele  ölelkezve, szerelmesen, egy boldogabb jövőt várva: Tökéletesen boldog csakis Ashton Irwin karjai között lehetek...