Epilógus

Sziasztok! 

Sajnos elérkeztünk a történet végéhez. 

Majdnem kerek egy évvel ezelőtt raktam fel a prológust. Annyira izgatott voltam akkoriban, szinte minden időmet kitöltötte ez a sztori. Imádtam Ann és Ash kitartó szerelmét leírni nektek és boldoggá tett az is, hogy titeket mennyire magával ragadott az egész blog. 

Köszönöm mindenkinek aki ebben az egy évben velem tartott és elnézte nekem a sok kimaradást. 

Örömmel hoztam mindig az új részeket nektek, és remélem a jövőben is velem tartotok. Jelenleg egy blogom fut még rendszeresen, ott bármikor megtaláltok valamint a csoportban is. 

Őszintén, sosem voltam jó az érzelmes búcsúkban, ezért most sem próbálkozom . :D 

Köszönöm a rengeteg kommentet és a feliratkozókat is akik vártak minden egyes részt. 

Hatalmas ölelés nektek és csóközön :* <3 

Sofiaa ^^

Hannah Ashwin

Sokan mondják, hogy egy gyermek nagy áldás, ami való igaz. Sok öröm és boldogság rejlik egy pici kis teremtmény apró mozdulati és békessége végett. Bár, muszáj bevallani, semmi sem olyan rózsaszín és tökéletes, ahogyan azt gondoltam. Rengeteg átvirrasztott éjszaka és nappal kellett ehhez, hogy rájöjjek arra, milyen is az igazi anyaság. Viszont egy percet sem panaszkodtam. Sosem hagyta el számat egyetlen egy kényes hang vagy hisztis hanglejtés, akármilyen nyűgös és fáradt voltam. Tudtam mire vállalkoztam, amikor kiderült, hogy állapotos vagyok.

Kereken hat hónappal ezelőtt látta meg Claire a napvilágot és bizton merem állítani, örökké az a nap lesz életem legszebb és leggyönyörűbb napja. Boldogságunk határtalan volt, persze voltak nehéz pillantok, amikor azt hittem, nem bírom tovább csinálni. De olyankor ott volt mellettem szerelmem, aki minden erejével azon volt, hogy támogasson és átsegítsen az akadályokon. Néha úgy éreztem, Ashton jobban fel volt készülve a szülői szerepre, mint én. Mindent olyan könnyedén vett, szinte percek alatt megtanulta miként és hogyan kell bánni egy csecsemővel. Az ő szemében semmilyen félelmet nem fedeztem fel, mint más férfiakéban, akik először tartják kezükben gyermeküket. Ashton más volt... Az első pillanattól kezdve magabiztosan fogta karjaiban lányunkat, rutinosan büfiztette és pelenkázta. Sosem gondoltam volna, hogy nemtörődöm stílusa mögött egy gondoskodó, érett férfi rejtőzik. Ha lehet azt mondani, azokban a pillanatokba még jobban beleszerettem. Az évek alatt nehogy csökkent volna, inkább nőtt szerelmem iránta. 

A holnapi nappal pedig végérvényesen is összekötöm életem vele, szerelmünk most már végre beteljesül teljesen. Igaz, eddig is egy családot alkottunk, de azzal, hogy a feleségének mondhatom magam, minden megváltozik. 

- Én mondtam, hogy mértékkel igyál - kuncogtam Ashton arcát látva, akinek egyből grimaszba szaladt mimikája, amint széthúztam a függönyöket. Tegnap a fiúk megtartották a legénybúcsút, ami nem végződhetett másként,  mint óriási lerészegedéssel. 

- Kicsim, kérlek, még egy kicsit hagyj aludni - könyörgő mély hangja kuncogásra késztetett. Bebújtam mellé az ágyba, majd sűrű barna tincsei közé vezettem ujjaim. Könyökömmel megtámasztottam magam, míg fejemet is megtartottam vele. Mosolyogva hallgattam halk morgását, amint ujjaim játéka váltott ki belőle. 

- Szívesen elnéznélek egész nap az ágyamban, de tudod holnap nagy nap lesz és még rengeteg dolgunk van. Nem hagyhatunk mindent a lányokra. 

- Pedig legszívesebben azt tenném... - morogta. - De igazad van, holnap nagy nap lesz. Végre hivatalosan is az asszonyom leszel - halk sikítás hagyta el ajkaim, amint fölém kerekedett és teljes testével rám nehezedett. Pimasz mosoly lapult meg arcán, míg kínzóan lassan végignyalta ajkait. Szemeim kikerekedtek és kénytelen voltam nagyot nyelni. Még ennyi idő elteltével is képes egyetlen mozdulatával teljesen megőrjíteni. 

- Ash - suttogtam, amint közelebb hajolt hozzám, majd őrjítően lassan végighúzta ajkait enyéimen, de nem adta meg, amire vágytam, szeretett előtte az őrületbe kergetni. 

- Igen, ez a nevem - ajkait nyakam érzékeny pontjához érintette, majd óvatos nyálas csókokat hagyott különböző pontjaimon. - Annyira imádom a bőröd ízét. Puha - nyomott egy újabb csókot államvonalára. - Selymes - haladt feljebb fülem felé. - És csakis az enyém - megharapta fülcimpám,  én pedig eddig tudtam hangom visszatartani. Jóleső sóhaj szökött ki ajkaim közül, szemeink tekintete találkozott, s végre ajkaink egybeforrtak. Testemen végigszaladt egy kellemes bizsergés, ahogyan nyelveink harcot vívtak egymás ellen. Érzékien mégis vadul faltuk egymás ajkait, úgy mint még soha azelőtt. Bevallom az elmúlt pár hónapban kevesebb időnk jutott egymásra, hiszen mindent időnket a lányunk foglalta le. Viszont mindig találtunk időt a lopott érintésekre és csókokra. Nehéz volt mindent onnan folytatni még mielőtt nem lett volna  a gyerekünk, de tudtuk mivel fog járni.
Megborzongtam ahogy keze trikóm alá csúszott és óvatosan cirógatni kezdte oldalam. Ujjaim ismét a hajába vezettem és morgással újfent hangot adott annak, hogy mennyire is imádja ezt.
Még mielőtt végleg egymáséi lehettünk volna, halk hangok szűrődtek ki babafigyelőnkből, ami mindkettőnket észhez térített másodpercek alatt.
- Később, Bébi - utolsó csókot nyomott ajkaimra, majd legördült rólam. Sietve kapta magára földön heverő pólóját s már csak hátát láttam  amin megfeszültek az izmai ahogyan igyekezett a Clarie szobája felé. Elnevettem magam sietségén  és nehezen én is rávettem magam arra, hogy kiszálljak az ágyból.
Halkan osontam utána a babaszoba felé ahol résnyire nyitva volt hagyva az ajtó.
Szerelmem már kiemelte Clarie-t az  ágyból és óvatosan a pelenkázóra helyezte. Értelmetlen gügyögő szavakat mormolt lányunknak, miközben finoman kihámozta rózsaszín tipegőjéből. Látni szeretetét gyermekünk iránt felemelő érzés volt. Életemet sokféleképpen elképzeltem még tinédzserkoromban, de arra sohasem gondoltam, hogy egy napon tökéletes családom lesz egy szerető vőlegénnyel és egy apró tüneménnyel az oldalamon.
Kislányom káprázatba ejtő kék szempárja érdeklődve figyelték mosolygós arcom amint kezeim közé vettem. Cuppanós puszit nyomtam pufók arcára, majd ismét átadtam vőlegényemnek, hogy befejezhesse munkáját.
- Olyan gyönyörű - kapta el derekam Ash, amint befejezte Claire öltöztetését.
- Igen, mondtad már - kuncogtam halkan, miközben megsimogattam babám ritka barna tincseit.
- Sosem fogok betelni vele. Igazai csodát hoztál nekem a világra - tekintet le babánkra, majd vissza rám. - Köszönöm Szerelemem - csókolt nyakamba, majd figyelmét egy szem lányának  szentelte.
- Ash, biztos jó ötlet őt egy hétre Anyádra és Apádra hagyni? Néha még mi sem bírunk vele pedig a szülei vagyunk - adtam hangot aggodalmamnak ami már napok óta nyomta szívemet és lefoglalta gondolataim.
- Ann, ne aggodalmaskodj - nyomott egy puszit arcomra és felvette Claire-t. - Nem egy gyereket nevelt már fel anya és apa, nincs min aggódnunk. Jó kezekben lesz, szeretik az unokájukat és nagyon jól tudom, hogy minden figyelmüket rá fogják szentelni.
- Utálom, hogy mindig igazad van - biggyesztettem le ajkaim, amikre békítő gyors csókot kaptam.  

Szerelmem kezében tartotta gyönyörű kislányunk, majd ujjainkat összefonta és vigyorral az arcán húzott magával egészen a hátsó kertig. Már minden készen állt a nagy napra. Zsigereim izgatottak voltak, perceket számoltam visszafelé és mindennél jobban az oltár előtt akartam már állni. Boldog voltam amiért minden barátom és családom megmaradt tagja részt vesz ezen az eseményen. Eleinte féltem a média erőszakos betolakodása miatt, de Ash mindent megtett azért hogy ez a nap csakis rólunk szóljon. Nem tudom mivel érte el célját sohasem kérdeztem róla, de biztosított róla hogy se Claire se a ceremónia nem kerül nyilvánosságra. 

- Héj, anyuka - szememet forgattam barátom szellemes megszólítására. - Az előkészületekkel végeztünk. Italok a helyén, sütemények a hűtőben, tányérok poharak meg az ilyen szarságokat kipakoltuk. 

- Calum Hood! - tapasztottam tenyerem nevetéstől hangos szájára. - Itt van a lányom! Hányszor mondtam már, hogy ne beszélj csúnyán előtte? Tudod, milyen könnyen tanulnak? 

- Nyugi már, anyuka - feszegette le ujjaim, miközben nevetve át karolta vállam. Ash kuncogott másik oldalamon és még szúrós pillantásaim láttán se hagyta abba. 

- Claire okos kislány és tudja, hogy a bácsikáját nem szabad utánozni - csípte meg kislányom arcát Cal, mire Claire kacagásba kezdett. - Hát nem ennivaló? Megeszlek, hercegnő! 

Mosoly játszott immár az én ajkaimon, elérzékenyülve figyeltem ezt a szép jelenetet. Persze nem volt semmi extra ezekben a mozdulatokban, de titokban tudtam, miért érint ilyen hevesen némely szituáció. Eva osont Calum háta mögé, majd kezeit barátom nadrágzsebeibe mélyesztette. 

- Claire, édesem, ne hagyd, hogy ez a csúnya bácsi szórakozzon rajtad - elhessegette barátja kezét lányom orcájáról játékosan. 

- Luke és Brynn merre van? - érdeklődött Ashton, majd átadta Eva karjaiba lányom. Barátnőm mosolyogva fogadta kisbabám, majd gyorsan elslisszolt a kert végében található hinta felé.

- Reggel óta nem láttam őket, de ha érdekel Michael, tudom, merre van - biccentett fejével barátunk fele, aki a kihelyezett bár körül sertepertélt és esküvőszervezőnknek udvarolt. 

- Ha magára haragítja Gwent, esküszöm kinyúvasztom - morogtam Ash karjaiba húzódva. 

- Nekem úgy tűnik, a csaj tudja kezelni Mike neveletlenségét - motyogta Ash hajamba, majd apró csókolt lehelt fejemre. 

- Tudja bizony - nevetett Cal. - De szerintem bejön neki ez a stílus. Mindig próbál közönyös lenni, viszont a mosolyát nem mindig tudja takargatni. 

- Ha Mike tetszik neki, az ellen semmit se akarok tenni. Ideje lenne már találnia valakit - vontam meg a vállam a szerencsés párt figyelve. 

Lassan mindenki révbe ér, csak Mike kóborol még egyedül a nagyvilágban. Szívből kívánom neki, hogy találja meg ő is élete párját, ahogyan én tettem. Igaz, a mi szerelmünk nem volt egy tündérmese, de ketten együtt mindennel megtudtunk birkózni. Az életem sosem akarom elképzelni Ash nélkül. Senki más nem tud rám úgy nézni, ahogyan ő. Mintha én lennék a világ leggyönyörűbb nője. Vágyok mindenre, ami a közös jövőnkben megtörténhet, szeretetre, gyengédségre,  mindenre, amit megtud nekem adni, ami hozzá tartozik. Ellenállhatatlan az összes porcikája és én innentől egyre többet akarok belőle. 

Ashton Irwin 

Figyelem szerelmem csodálatos arcát amit most fátyla eltakar előlem. Amikor végigsétált a sorok között azt hittem szívem kiugrik mellkasomból. Testhez simuló ruhája tökéletesen állt rajta, enyhe sminkkel fedett arca még varázslatosabbá tette megjelenését. Annyira elbűvölt ez a nő, hogy teljesen figyelmen kívül hagytam a körülöttem levő embereket. Amikor a gyűrűket kellett ujjainkra húzni, kezem jobban remegett, mint egy vén emberé. Régóta enyém volt már Hannah, de most végre semmi sem állhat közénk. Mától ő is Irwin, amit én büszkén fogok hangoztatni mindenkinek. 

Az első tánc volt a legfontosabb az egész esküvőben Ann számára. Pontosan nem tudom miért, de egyetlen szóval sem akartam ellenkezni akarata ellen. Ha ő boldog én is az vagyok. Nekem semmi sem fontosabb annál, hogy minél többet mosolyogjon, mert az a helyzet minden egyes mosolya után még jobban beleszerettem. 

Összekulcsoltam ujjainkat s mosolyogva léptünk be házunkba. Odakint tűzött a nap és egyre jobban láttam Hannah-n, hogy megviseli a hőség.  Ezért magukra hagytuk az ünneplő tömeget egy kis időre addig amíg ismét úgy látom feleségem arcán, hogy maximálisan jól érzi magát. Hangos gyermekkacaj töltötte be a nappalit ahogy arra lépdeltünk. Beérve Calumot pillantottam meg aki Claire-t dobálta a magasba. Kislányom sikongatva nevetgélt, bácsikáját nyakába kapaszkodott minden alkalommal amint hozzá tudott érni. 

- Azonnal rakd le azt a gyereket Calum - fenyegetőzött Ann lefehéredett arccal. 

- Most miért? Tudod, hogy vigyázom rá - puszilta meg lányom homlokát. - Igaz hercegnő? Te is tudod, hogy ez játék. 

Hagyom Annt tovább vesződni Calummal, inkább szőke barátom keresésére indulok, akit hamar meg is találok barátnője társaságában. 

- Szóval - csaptam össze tenyerem, amint letelepedtem melléjük a kanapéra. - Tegnap óta rohadt furcsának vagytok. Este Ann leakarta fújni az egész lagzit miattad, Hemmings - szegeztem ujjam az említettre. - Úgyhogy legyél olyan kedves, nyögd ki, mi a bajod! 

Feleségem mintha megérezte volna a közelgő vihart, sebesen mellém lépet, kezeit vállamon pihentette. 

- Mondd el nekik - nyomott puszit Brynn arcára Luke. 

- Nem terveztük, fiatalok vagyunk még nagyon, élvezni akartuk még kettesben az életünket, de közbe jött egy kis dolog, ami miatt most felborult minden - hadarta el egy szuszra, de a lényeg még mindig nem állt össze. Ann izgatottan kezdett el ugrálni előttünk, majd Brynnt kezénél fogva húzta fel és megölelte. 

- Jézusom, terhes vagy! - meglepett, amit Ann mondott. Luke-ra néztem, aki vigyorogva és büszkén feszített kémlelő pillantásunk alatt. 

- Hemmings - feleségem hófehér ruhájában ugrott Luke nyakába, szinte betakarta teljesen nevető barátom. - Remélem felkészültél az éjszaka sírásokra és a büdös pelenkára. 

- Nyugi baba - karolta át nevetve. - Luke Hemmings-szel beszélsz, előttem nincs akadály. 

- Oh, majd amikor megszületik a baba, és éjszakákon át sírni fog, majd akkor is ezt mondd. Tudod milyen fárasztó? Uh, és az a legrosszabb, mikor pont magadévá akarod tenni az asszonyt, és akkor kezd el bőgni... - grimaszoltam nevetve, mire Ann rendesen mellkason vágott. 

- Muszáj volt az utolsó mondatot hozzátenned? - füstölgött karjaim között szőke Szépségem. 

- Ugyan Ann, ne haragudj rá - tette kezét Ann vállára Brynn. - Ilyenek a férfiak, én nem aggódom. Ha velünk is ilyesmi történne, Luke-nak van két keze, majd eljátszadozik velük - röhögte el magát, majd óvatos puszit nyomott mérges barátom arcára. 

- Hát srácok, gratulálunk nektek - mosolygott kedvesen Eva Calum karjaiban. - Most már lassan mindenki családot alapít. 

- Ha akarod, én is csinálok neked egy lurkót. Van itt elég szabad szoba - suttogott Cal, de nem elég halkan Eva fülébe. 

- Az én házamban nem - nyomtam tenyerem mellkasába, mielőtt elindult volna az emeletre. Nevetve néztünk mindannyian össze és egy csoportos ölelésben végeztük. 

Kicsiny kezek találtak utat zakóm alá, mire lenéztem szépségemre. 

- Estig akartam várni, de ezek után nem tudok csendben maradni - hajolt fülemhez míg bele suttogott. - Kisbabát várok ismét Ashton!

Meglepve bontakoztam ki a többieket karja alól, majd magamhoz húztam szerelmem és ajkait bekebeleztem egy csókkal. 

- Szeretlek - mormoltan ajkára. - Istenem, annyira, de annyira szeretlek! Köszönöm. 

- Én is szeretlek, Apuka - kuncogott szorosan hozzám bújva. 

Pontosan megvolt minden, amit valaha akartam. Barátok, akik jóban rosszban mellettem álltak. Család, aki igaz, nem mindig állt mellettem, de az utóbbi időben igyekeztünk mindent bepótolni. S végül a szerelemem, feleségem és most már nem egy gyermek, hanem kettő. 

Az élet bármi akadályt lökhet mostantól elém, én túljutok mindenen, mert úgy hiszem, legyőzhetetlen lettem a sok szeretet által, ami körbevesz minket... 

37. Gyermekünk

Ashton Irwin 

Napok sorozata suhant el fejünk fölött, míg már csak pár nap maradt addig, mire kezeimbe foghatom gyermekem. Szavakba nem tudtam volna önteni boldogságom, olyan volt, mintha egy köd lepte kis buborékban éltem volna napjaim. Akárkinek csak rám tévedt tekintete, nem láthatott mást, csakis mosolygást arcomon. Nem volt okom szomorúnak lenni. Életem lassan teljesen egész lett, ám ehhez túl sok akadályon kellett keresztül mennem. Viszont végre minden apró darabka helyére került. Magam mellett tudhattam életem szerelmét, és kis időn belül gyermekem születik, ennél nagyobb öröm nem is érhette volna jelentéktelen emberi életem. 

Akárhányszor ránézek Ann pufók kis arcára, ami az utolsó trimeszter alatt kissé megpuffadt, mosolyognom kell. Bár szerinte olyannyira elhízott, hogy soha többé nem fog tükörbe nézni. Viszont engem cseppet sem zavart, hiszen egy gyermek kihordása áldozatokkal jár. Számomra mindenhogy tökéletes, lehetett akár telt vagy karcsú, tökmindegy volt. Szerettem teljes szívemből és csak ez számított. 

- Ash, figyelsz te rám? - emelte fel tekintetét az előtte elterülő papírkupacból szerelemem. 

Örültem, amikor elfogadta nagyanyja akaratát és átvette a cég feletti irányítást. Így legalább nem kellett aggódnom azért, hogy ismét olyan mélyre süllyedne, mint Clark terrorizálása alatt. Igaz, segítettem neki mindenben, amiben tudtam, de igazi társa ezen ügyek kapcsán Nath volt. Ann egyetlen kikötése az volt, hogy csak akkor vállalja el a cég ügyeit, ha Nath lesz a társa, ami szerintem is remek ötlet volt. 

- Figyelek, Szépségem - húztam vigyorra ajkaim, majd derekánál fogva ölembe ültettem. Hátam az ágy támlájának döntöttem, majd mikor biztosan tartottam Annt, egyik kezemmel kisöpörtem kezeiből sőt közeléből is a papírokat. - Túl sokat töröd a buksid. 

- Ash! - nyafogott, amit még terhességének tudtam be, de cseppet se bántam változó hangulatát. - Napokon belül kórházba kell vonulnom. Addigra meg akarok csinálni pár szerződést. Köztük a tiedet is - bökött mellkasomra.

- Nem kell semmilyen szerződés nekem - leheltem apró csókot hajába, mire mint egy apró cica, próbált teljes ölelésembe bújni. - Majd foglalkozunk azzal akkor, ha már meglesz a baba.

- Ash - hangzott ismét nevem ajkai közül, de most hangszíne riadt volt. Állánál fogva felemeltem fejét, és próbáltam félő tekintetéből kiolvasni zavarát.

- Mi a baj?

- Félek - suttogta szemeit lesütve.

- Mitől? - jobban felültem, majd magammal húztam őt is. - Ann, mitől félsz ?

- Mindentől - túrt tincsei közé zaklatottan. Mély levegőt vett, már amennyire engedte hatalmas pocakja. - A szüléstől, a fájdalomtól. Attól, hogy egészséges lesz-e a baba vagy sem. Az előttünk álló feladattól... Nem akarok rossz szülő lenni.

Mosolyogva megráztam fürtjeim, karjaimat pedig felvezettem arcához. Két tenyerembe fogtam gyönyörű arcát, ajkaimat övéire illesztettem, majd homlokomat hevesen dobogó szívéhez nyomtam.

- Én is félek - köszörültem meg torkomat. - De szerintem ez normális. Sosem csináltunk még ilyet. Nem lehet arra felkészülni, hogy hogyan legyél jó szülő. Biztos vagyok abban, hogy sokat fogunk hibázni, amíg rá nem jövünk arra, hogyan is kell csinálni. Viszont ott leszünk egymásnak és segítünk a másiknak - mosolyodtam el, mikor észrevettem könnyes szemeit. - Melletted leszek Hannah, ott leszek, amikor megszülöd a kicsit. Nem tudom, mekkora fájdalommal fog járni mindez, de biztosra veszem, hogy erős leszel és kibírod. Semmi baj nem lesz. Világra fogsz hozni egy csodát, aki egészséges és boldog lesz.

Meghatódottan csókolt most ő, nekem pedig szám hatalmas vigyorra húzódott csókunk alatt. Félt. Én is féltem. De tudtam, hogyha együtt vagyunk és közösen csináljuk végig azt az utat, ami előttünk áll, semmi váratlan nem fog érni. Erősek vagyunk. Ketten együtt átvészelünk minden akadályt. Annyira szerettem őt, mint még senkit ezen a világon és tudtam ő ugyan olyan érzéseket táplál irántam.  Szerelem égett mindkettőnk szívében, ami sosem fog kihunyni, ha rajtam múlik. Nem érdekel, mi fog történni a jövőben, ahogyan az sem, mennyi hibát fogunk még véteni. Mindig megbocsátok neki, bár tudom, olyan ostobák sosem leszünk többet, hogy elhagyjuk a másikat. Harcolni fogunk azért, hogy egy család legyünk. Jár nekünk minden, amit boldogságnak hívnak az emberek.

***

Estére barátainkat egy könnyed vacsorára vártuk. Ann különösen izgult, ám okát nem volt hajlandó elárulni. Akárhányszor rákérdeztem, válasza csupán egy konyharuha vetődése volt arcomba. Tudtam, hogy valamit titkol, és ez roppantul zavart. Azt akartam, hogy ne legyenek titkaink, minden apró gondolatát tudni akartam.

Farkasszemet néztem a konyhapult két végében állva szépségemmel, aki megmakacsolta magát és némasági fogadalmat tett ellenem.

- Szeretnéd, ha komolyabb eszközökhöz folyamodnék? - utaltam titka felderítése érdekében az előtte álló veszélyre. Megmakacsolta magát és többször is nemlegesen ingatta fejét. - Tudod, mennyire utálom, mikor ilyen vagy - zsörtölődtem, miközben leültem az asztalhoz. Amint fenekem a székhez ért, Ann máris futólépésben utánam eredt és befészkelte magát ölembe. Forró csókot nyomott ajkamra, ezzel kiűzve minden gondolatot elmémből. Szája szenvedélyesen harcolt enyéim ellen, míg nyelve bársonyosan tört utat ajkaim között. Egyszerre volt melegem és fáztam id. Mindig képes volt elvarázsolni tetteivel és érzelmeim kimutatásával. Kezem fel alá siklott tökéletesen ívelt hátán, mire éreztem megremegni karjaim között. Ágyékát enyémhez dörgölte, amitől szájába nyögtem. Rohadt szerencsésnek éreztem magam, amiért egy ilyen nő lett a társam. Mindegy milyen helyzetbe voltunk, mindig képes volt teljesen elvenni a maradék józan gondolkodásom. Amint kezem szoknyája alá siklott, ajka hevesebb lett és sürgetőbb. Tudtam, hogy kíván, ahogyan én is piszkosul akartam őt. Ujjaim végigsimítottak nedves bugyiján, altestem pedig egyből működésbe lendült. Sietősen bogozta ki övemet, majd apró ujjai máris cipzárom és gombom lefejtésével bajlódtak.

Ajkam megindult kecses nyakán, édes apró csókokat hagyva minden érintés után. Kéjes nyögési az őrületbe kergettek. Kezemmel megmarkoltam alsóneműje szélét, de amint hozzáértem megugrott ölembe.

- Ash - nyögte mikor megszívtam kulcscsontján érzékeny bőrét. Kidugtam nyelvem s végighúztam szívásom helyén. Tovább mocorgott ölemben, de mozdulatai egyre vontatottabbak  lettek. - Ne, állj! - tenyereit mellkasomra nyomta én pedig értetlenül tekintettem fel zilált pirosas arcára. Szemeit összeszorította, mintha fájdalmai lettek volna.

- Ann, mi a baj?  - öleltem át. - Valamit rosszul csináltam? - továbbra is lehunyva tartotta szemeit és mélyeket lélegzett. Közelebb húztam magamhoz, viszont abban a pillanatban éles sikoly hagyta el ajkait.

- Basszus - tette kezeit hasára majd ijedten rám tekintett. - Azt hiszem itt az idő!

- Micsoda? - ijedtemben felemeltem ölemből, majd lábaira állítottam. Összegomboltam nadrágom, kezemmel áttúrtam hajam, szemem pedig barátnőm fájdalmakkal teli arcán tartottam. Pillanatok alatt kaptam karjaim közé és siettem az autóhoz.

- A cuccaim, Ash - korholt két apró sikoly  között.

- Leszarom őket. Jézusom! - hirtelen megálltam, Ann arcára tekintettem utána ajkára és utolsó csókot nyomtam rájuk. - Babánk lesz!

Sebesen elindultam ismét az ajtó felé, míg Ann elégedetlenül nyögött kezeim között. Amint kitártam az ajtót nevetgélő barátaimba botlottam.

- Csak nem megtartottátok az esküvőt? - vonta fel szemöldökét röhögve Calum, amint meglátott minket.

- Szülni fogunk - hadartam el barátnőmre tekintve, aki megszorította karomat, ami ismételt indulásra késztetett.

- Biztos? Nem lehet, hogy egy újabb vaklárma? - sietett utánunk Luke és a többiek.

- Rohadtul nem vaklárma, Hemmings! - szűrte ki fogai közül Ann, hátratekintve barátjára. - Ez rohadtul fáj, bassza meg!

Pánik uralta testem minden porcikáját. Gondolataim szanaszét kavarogtak, tanácstalan lettem hirtelen, elvesztettem azt a magabiztosságot, amit minden egyes nap mutattam Ann felé.

- Mindenki nyugodjon le! - Brynn hangja élesen csengett. - Mike, te menj vissza a házba és szedd össze Hannah cuccait, a kórházban találkozunk - utasította barátomat, aki azonnal eltűnt házunkban. - Luke, lódulj ahhoz a kibaszott kocsihoz és te is Ashton. Hannah mindjárt megszül a karjaid között! - lepillantottam szerelmemre, arcán minden egyes perc elteltével jobban szemügyre lehetett venni a fájdalom jeleit. Luke kezeit felkaromba mélyesztette és segített beültetni Hannaht a kocsi hátsó ülésére. Bemásztam én is mellé, ölembe vettem és próbáltam mélyeket lélegezni vele együtt. Lecsúszott ölemből és amennyire csak tudott, elfeküdt az ülésen. Átkoztam magamat, szerettem volna minden fájdalmát átvenni. Félt a fájdalmaktól, de rá kellett jönnöm, hogy én sem voltam arra felkészülve, hogy szenvedni lássam őt. Tudom, hogy rohadtul fájhatott neki, viszont az én szívemet is majd kettétépte a keserű bűntudat, amiért ezt tettem vele.

A percek repültek, mire ismét észhez tértem már egy ostoba zöld maskarában álltam a szülőszobában. Ann szinte az összes csontom szétroppantotta a kezemben, de panaszkodásra egyáltalán nem volt jogom. Folyamatosan figyeltem a feje felett elhelyezett monitort, ami az újabb összehúzódásokat jelezte.

Fogalmam sincs, mióta voltunk bent, hosszú napoknak tűnt az az idő, amíg elnéztem Ann szenvedését. Tenni akartam érte valamit, de mivel nem voltam szülész, semmi mást nem tehettem mint, hogy aggódtam. Mérges voltam, amiért még sehol baba, Ann pedig egyre gyengébb lett.

- Mrs. Irwin - Dr. Prett arcát felemelte Ann lábai közül. Amint szemeibe néztem, egyből észrevettem a bennük rejlő idegességet.

- Még mindig nem vett el a barom, úgyhogy kérem ne hívjon így! - szuszogta barátnőm két nyomás között.

- Amint kijutunk innen, bepótoljuk - csókoltam meg ujjait, amik enyéimre fonódtak. Fáradt szemeit rajtam pihentette meg. Pillantása még inkább arra sarkalt, hogy megtegyem ezt a lépést. Az a gyengédség és szerelem, ami még ezekben a pillanatokban is szemeibe tükröződött, megható volt. A földön nincs még egy olyan nő mint ő, ez már holt biztos.

- Nem akarom megzavarni ezt a meghitt pillanatot, de azt hiszem itt az idő, hogy a császármetszés mellett döntsünk - a doktor hangja határozottan csengett. - Hannah, nem tud tovább tágulni. Minden egyes perccel a baba életét vesztegetjük.

- Épp ideje volt már - könnyebbültem meg végre, de amint szerelmem arcára néztem ismét mély ráncok keletkezhettek homlokomon. - Nem, ne is gondolj arra, hogy tovább csináljuk ezt!  - csattantam idegesen. Rémült volt tekintete, de tudtam, hogy megpróbál még dacolni ellenem és a doktor ellen.

- Nem akarom - hangja nagyon gyengének hatott. - Én akarom végigcsinálni.

- Kérlek, Ann! - könyörögtem neki, majd hagytam, hogy feszültségem pár könnycsepp formájában távozzon belőlem. Összeszorítottam szememet és összefont kezemmel eltakartam őket, éreztem ahogyan vékony ujjával szememhez ér és letörli őket.

- Rendben, menjünk.

- Biztos? - kérdezte a doktornő. Annre pillantottam, aki bőszen bólogatott, miközben szemeit rajtam tartotta. Hatalmas sóhaj szakadt fel ajkaim között. Megcsókoltam feje búbját, majd a következő pillanatban már ápolók álltál körül az ágyát. Szemeim végigkövették az eseményeket, mindenki profi, aki ott tartózkodott. Egy szemernyit sem kellett volna félnem, de egy császármetszés komoly dolog. Ereimben mindig is benne lesz a félelem, akármilyen neves orvosok vesznek körül.

Kezeim ismét visszatalálhattak barátnőm ujjai közé. Mosolyogva fordult felém, viszont enyémre nem tudtam ugyanezt ráerőltetni. Aggódás töltött el, ahogyan figyeltem nyúzott, fáradt arcát. Kimerült, amiért nem hibáztatom. Megszorította kezemet, ami melegséggel töltött el és szám széle kissé felfelé gördült.

- Mi történik? - kérdezte suttogva. Riadalom vette át hatalmat testem felett. Azt akarja, hogy nézzem meg, ahogyan szétdarabolják? Soha!

Hirtelen éles gyermeksírás hallatszott. A műtőben csend volt, csakis gyermekem gyönyörű sírása volt hallható mindenhol.

- Gratulálok fiatalok! Gyönyörű, egészséges kislány - a doktornő magasba emelte apró kis babánkat. Maszatos kis testét Ann mellkasára rakta. Arcán fehér magzatmáz és egy kis vér volt még látható, de minket ez cseppet sem zavart. Életemben nem láttam még ilyen szép teremtést. Lepillantok szerelmem arcára, aki könnyes arccal figyelte lassan elcsendesülő kislányunkat.

- Köszönöm - hajoltam arcához, és édes csókot leheltem rá, majd elszenderedő babám arcára is nyomtam egyet. - Köszönöm!

Gyönyörködtem gyermekem apró barna hajában, kissé pisze orrában, amit minden kétségkívül édesanyjától örökölt. Tökéletes volt, számunkra mindenképp.

- Ashton - Ann hangja visszarángatott csodálatomból, és ismét felvettem vele a szemkontaktust.  - Szeretlek és én is köszönöm.

Suttogással elmondott szavai valószínű örökre elmémbe és szívembe égtek.

- Én is szeretlek, Hannah. Örökké szeretni foglak!

36. " Minden új "

Hannah Ashwin

Meg kellett tanulnom bízni a sorsban. Nehéz volt, hisz oly sokszor kaptam második esélyt és ezúttal tényleg úgy gondoltam, nincs több. Viszont ismét kezeim között tudhattam sorsom irányítását, és eszem ágában sem volt engedni kicsúszni. Hinnem kellett abban, hogy nekünk egymás mellet van a helyünk, senki és semmi nem lesz képes szétszakítani boldog kapcsolatunk. Tudom, hogy még az elején járunk a boldogságunk újbóli felépítésben, mégis úgy érzem, még ha kis lépésekben is, de sikerülni fog. 

Csend honolt az autóban, szemeimet a sötét égbolton legeltettem. Olyan idilli volt minden, mintha az elmúlt hónapok meg sem történtek volna. Ashton keze combomon siklott fel és le ezzel figyelmem rá irányítva. Arcán kisfiús boldog mosoly játszott, mint aki élete legszebb ajándékát kapta meg nemrégiben. S nem is voltam messze az igazságtól. Megkapott engem és megkapta az élet legcsodásabb ajándékát, amit csakis egy gyermek jelenthet. Érzem, hogy mostantól már csak jó dolgok történhetnek, hiszen ismét visszataláltunk egymáshoz és sokkal jobban fogunk küzdeni ezért a kapcsolatért, valamint születendő gyermekünk boldogságáért. Eddig féltem a gyermekvállalástól, ijedt voltam a tudattól, hogy egyedülálló anya legyek és gyermekem netalán olyan sorsra jusson, amilyen az enyém volt. Bár sohasem engedném meg, hogy átélje mindazt, amit én. Egy percre sem fordulna meg a fejemben utálni ezt a kis lényt, akiért érdemes lesz nap mint nap felkelnem a kényelmes, meleget nyújtó ágyból. Soha egy pillanatra sem merülne fel bennem a kérdés, hogy elvetessem a babát, még ha fiatalnak is tartom magam egy gyermek felnevelésére. Tudom, hogy menni fog és most már nem vagyok egyedül, itt ül mellettem szerelmem, gyermekem apja, kivel képes leszek minden utunkba kerülő akadályt legyőzni. 

Kezemet combomon járó végtagjára csúsztattam, majd ujjainkat összefűztem. Tekintetem még mindig rajta tartottam, amit meg is érezhetett, mert pimasz mosolygós arcát egy pillanatra rám szegezte, majd vissza az útra. A hazaút csendben telt, ide most nem kelletek szavak, elég volt egyetlen mozdulat akár pillantás, hogy tudjuk, minden a legnagyobb rendben lesz. 

Házunkhoz érve különös dologra lettem figyelmes. Minden fényárban úszott, pedig mikor eljöttem, sehol nem volt felkapcsolva hagyva a villany. 

- Tudom, hogy nem szereted a meglepetéseket, ezért sem akartam titkolni, hogy vendégeink lesznek - segített ki Ash az autóból. Bezárta a járműt, majd mellém sietett és ujjainkat összekulcsolta. Mély levegőt vettem, mielőtt szorosan hozzápréseltem volna testem és fejem mellkasára nem hajtottam. 

- Túl jól ismersz - motyogtam pólóját markolva. - Készen állok én erre? 

- Szépségem, semmit sem akarok rád erőltetni, de odabent csupa olyan ember lesz, akiket teljes szívedből szeretsz - simogatta hátam nyugtatóan, ezzel bennem növelve a higgadtság érzését. - Tudom, hogy mennyire hiányoznak. 

- Valóban - hümmögtem, még mindig eltakarva arcom előle. - De én nem akarom újra átbeszélni a történteket, én csak el akarom felejteni. 

- Senki nem fogja követelni, nem akarom feltépni a sebeid. 

- Annyira szeretlek - emeltem fel könnyes arcom felé, ő pedig ujjaival letörölte könnyeim, majd lágy csókot hagyott remegő ajkaimon. 

- Én még annál is jobban - mosolygott. - Végig melletted leszek és nem engedem el a kezed, oké? 

Aprót bólintottam, de még mindig nem mertem beljebb lépni az ajtón. Szívem rohamtempóban dobogott, tenyerem izzadt pedig nem egy kivégzésre készültem, hanem csak a legjobb barátaimmal kellett találkoznom. Viszont bele kellett gondolnom abba is, hogy a továbblépéshez szükségem van rájuk. Bármit is tettünk vagy mondtuk egymás ellen, mi mindig a legjobb barátok maradtunk. 

- Együtt akkor - elengedtem pólóját, majd mellé léptem és megszorítottam összekulcsolt ujjainkat. 

Illedelmesen kinyitotta előttem az ajtót és engedett először bejutni a házba, ahol halk beszélgetések szűrődtek ki. Ereimben még mindig lüktetett a vér, de minden bátorságom összegyűjtöttem és szinte vonszoltam Asht magam után a nappaliba. Minden szempár rajtunk csüngött, valamint összekulcsolt kezeinken és Ashton idiótán vigyorgó fején. Legszívesebben jól tarkón csaptam volna ezért a bárgyú vigyorért, de jelen pillanatban fontosabb volt, hogy remegő lábaimat egy helyben tartsam. 

- Boldog születésnapot, Hercegnőm, és akkor azt hiszem, kívánhatok boldog újrakezdést is - törte meg visító hangjával a csendet Mike, majd szinte elém repült és kitépett Ash kezei közül egy szoros ölelésre. 

- Köszönöm! - öleltem át barátom nyakát és próbáltam minél közelebb húzni magamhoz, de növekvő pocakom nem igazán engedte. 

- A kis tornásznak nem tetszik, hogy az apja helyett más ölelget - nevette el magát, amint megérezhette kis bajnokom hatalmas rúgásait. 

- Jól is teszi - ölelt át hátulról Ash, majd kezeit hullámzó pocakomra tette. Halkan kuncogott minden egyes rúgás után, ami szívemet óriási szerelemmel töltötte meg. 

- Ezek szerint minden a régi? - Luke váltotta fel Mike helyét. Félve emeltem tekintetem felé, de amint kék szemeink találkoztak, mosoly húzódott ajkaimra. Nemlegesen megráztam fejem, mire arcáról eltűnt széles mosolya és ajkait egy vonallá préselte. - Akkor? 

- Minden új - mosolyogtam barátomra és elléptem szerelmemtől, majd közelebb a meglepett fiúhoz. Átöleltem derekát és fejem hevesen dobogó szívéhez hajtottam. Másodpercek teltek el, mire értelmezte mondandóm, majd karjait átfonta derekam körül ő is. - Nem akarok többé beszélni a múltról és emlékezni sem akarok. Csak annyit kérek, hogy előre nézzünk és ne hátra. A jövőbe akarok tekinteni és remélem velem tartotok és elfogadjátok ezt a kérésem. 

- Kérned sem kellett volna - arcát nyakamba fúrta és mélyeket szippantott illatomból. - Hiányoztál. Soha többé nem engedlek el. 

- Remélem is Hemmings, mert szükségem van egy keresztapára - elengedtem barátom, majd visszahátráltam Ash óvó karjai közé. 

- Én? - mutogatott magára hitetlenül. 

- Velünk akkor mi lesz? - háborgott Cal és Mike egyszerre, akiket Brynn próbált csitítani szúrós nézésével. 

- Bajban leszünk - suttogta Ash fülembe, mire felkuncogtam. 

- Szerintem meg semmi okotok háborogni - kezdte Brynn oktatni a fiúkat.  - Ti nagybácsik lesztek, ennyi. Már az elején sejthető volt, hogyha Ann-nek egyszer lesz kisbabája, akkor annak csakis Luke lesz a keresztapja. Szerintem ezt ti is gondolhattátok. 

- Igen, de... - szólaltak fel, de csendbe de közbevágtam. 

- Remek nagybácsik lesztek és sajnálom, amiért csak egy babát várok, de ez van, fiúk - nevettük el magunkat. 

- Én azért megnézetném még egyszer - röhögött Mike. - Amennyit bagzottatok akkoriban, csodálom, hogy nem hatos ikrek. 

- Mike - kiáltott fel zavartan Brynn, majd jelenleg feketére festet hajú barátom kergetésébe kezdett, aki időközben észlelete barátnőm szándékát és menekülőre fogta. 

Mosolyogva figyeltem kisebb civakodásuk, szívemet pedig melengette minden vicces és sértő mondat, ami elhagyta mindkettejük száját. Hiányzott már ez az érzés... Számomra ők jelentik a boldogságot, velük együtt vagyok egész ember. Ezért is érzem magam most szerencsésnek, amiért annyi szenvedés után végre ismét együtt a csapat és remélhetőleg egyben is tartjuk már már testvéri kötödéseink. 

Időközben Calum lépett mellém, mosolyogva dobta át egyik karját vállamon, majd lehető legközelebb húzott oldalához. 

- Van rám egy perced? - motyogta egy percre Ashtonra és Luke-ra nézve, akik visító hangon nevettek barátaink hülyeségén. 

- Kimegyünk a kertbe? - mutattam az üvegajtón túlra. Tenyerembe csúsztatta az övét majd halkan elosontunk a nevető társaság mellől. Mindketten helyet foglaltunk a hintaágyban, halkan meghitten merültünk el a csendben, ami körülvett minket.

- Valami baj van, Calum? 

- Nem, nincs - vett mély levegőt mielőtt rám nézett volna. - Van valami, amit el szeretnék neked mondani. A többiek még nem tudják, azt szerettem volna, ha te tudod meg elsőnek. 

- Megijesztesz, Cal - folytonosan tördelte ujjait, ezért enyéimet rátettem, amire kénytelen volt abbahagyni. Ijedten kapta tekintetét rám, de én csak megértően bólintottam és vártam mondandójára. 

- Én még mindig szerelmes vagyok Evába, egyszerűen nem tudom kiverni őt a fejemből. Mikor elment hozzád a kórházba, én beszéltem vele. Hosszú órákon át beszéltünk, és mikor hazajöttem, akkor is tartottuk a kapcsolatot. Elejétől kezdünk mindent, úgy döntöttünk megpróbáljuk - hadarta el egy szuszra, majd reménykedve arcomat kezdte el kémlelni. A szavak bennem ragadtak és szóról szóra próbáltam emészteni őket.   

- Szívből kívánom, hogy boldogok legyetek, Calum - szólaltam meg riadt arca láttán, szótlanságom  következtében. S valóban így volt, ahogy mondtam neki. Őszintén remélem, hogy boldogok lesznek, mert megérdemlik mindketten. Eva hibázott ahogyan én, Calum és Ashton is. Mindannyian vétkeztünk és az új esélyt megérdemlik ők is. 

- Tényleg? - lepődött meg hitetlenül rám tekintve. 

- Igen Cal - nevettem kezemet szám elé tartva. - Én megbocsátottam Evának és adtam neki egy új esélyt. Annak pedig különösen örülök, hogy te is képes voltál vele beszélni, és elejéről kezdeni mindent. 

- Szeretem őt, ezért nem volt kérdés. 

- Én nem ítéllek el, ezért ahogyan a többiek sem fognak. Luke-kal pedig ne törődj, majd megenyhül. Egyszer be kell látnia, hogy az ő szerelmük nem volt mindent elsöprő. Neki már ott van Brynn, semmi ellenvetése nem lehet. De előre szólok, hogy nehezek lesznek az előttetek álló hónapok  - dőltem vállának, és a  medence vizére vezettem szemeim. 

- Most már együtt a csapat. Azt hiszem mindent túlélhetünk - válaszolni akartam még kijelentésére, de a teraszajtó felől Ash mosolygós arca jelent meg. Fejével körbe-körbe tekergett gondolom engem keresve, majd amikor megtalált  szemeivel szája széle még feljebb görbült. Fejével biccentett a nappali felé, mire Calra néztem, aki már fel is állt mellőlem és kezét nyújtotta segítségül. Sietős léptekkel közelítettük meg az említett helységet, de nem számítottam arra, ami bent fogadott. Rég nem látott nagymamám ült barátaim körében az étkezőasztalnál és vígan nevetett Luke poénosnak vélt viccein. Kérdően néztem Ashre, de ujját szája elé tartotta így elhessegetve kíváncsiságom. 

- Nagyi - köszörültem meg torkomat, mire felém kapta tekintetét, eltolta székét az asztaltól és idős létére hamarabb ért elém, mint gondoltam. Óvatosan ölelt, mintha törékeny lennék. 

- Gyönyörű vagy, kincsem - mosolygott végignézve rajtam, majd egyik kezét pocakomra simította. - Gratulálok. 

- Köszönjük - mosolyogtam immár én is. - Régen láttalak, Nagyi - szemembe könnyek gyűltek, de minden erőmet összekapartam annak érdekében, hogy helyükön maradjanak. 

- Sajnálom, de az eltelt két hónapban rengeteg dolgom volt. Viszont te sem gondolhattad, hogy nem foglak felköszönteni. 

- Egy percre sem jutott ez eszembe - védekeztem azonnal, de ő csak leintett majd a kanapéhoz vezetett, amin mindenki helyet foglalt azonnal. Zavartan tekintettem körbe barátaimon és a másik oldalamon helyezkedő Ashtonon. 

- Még a fiúk sem tudják, de van számodra egy ajándékom - törte meg a csendet, majd táskájába kezdett el keresgélni. - Boldog Szülinapot Kincsem - nyújtotta át kezében tartott borítékot. 

Érdeklődve forgattam ujjaim között az apró papírt. Ash finoman oldalba bökött, amire felmordultam halkan, majd kinyitottam a borítékot. 

Meglepődve olvastam a sorokat, amik hosszan taglaltak mindent a lehetséges jövőmmel kapcsolatban. Szívem hevesen kezdett dobogni, amint végig értem a sok felesleges tárgyilagos közlésen, de az utolsó pár mondat teljesen ledöbbentett. Semmit nem értettem, az egész teljesen  kusza volt és valójában valóságalapot sem tudtam volna adni a leírtaknak. 

- Ez - próbáltam valamit mondani, de nem voltak erre megfelelő szavak. Ash kezébe adtam a szerződést, majd amint elvette, Nagyi felé néztem. - Miért ? Hogyan? És miért én? 

- Hannah - nevetett fel zavart arcom miatt. - Minden igaz, ami azon a papíron van. 

- De Carl - szólaltam fel, de kezével csendre intett. 

- Mielőtt hozzámentem Nagyapádhoz az egész cég a családom tulajdonában állt. Carl sosem volt többségi tulajdonos, mindig is én voltam, aki több részvénnyel rendelkezett, de mivel nekem nem való a média és a zeneipar ,rábíztam az egész intézmény irányítását. De mostanra rá kellett jönnöm, hogy nagyon elvetette a sulykot. Az agyára ment a sok pénz és hataloméhes lett, ezért lépnem kellett. Amikor megtudtam, hogy mit tett veled, azonnal léptem.             

- Nem akadt ki? - tekintettem félve a mellettem ülő nőre, aki csak mosolyogva megrázta fejét nemlegesen. 

- Semmi joga kiakadni, ez az én döntésem, és én azt szeretném, ha te irányítanád a vállalatot. Bízom benned, tudom, hogy képes lennél rá. 

- Nem tudom, Nagyi - sóhajtottam, majd Ashre néztem. Vigyora füléig ért, ahogy a sorok között cikázott tekintetével. - Nathan is előállt egy remek ajánlattal nemrégiben. 

- Mesélte - érdeklődve kaptam felé fejem majd bólintottam hogy folytassa, ha már belekezdett. - Még ő sem tudja, hogy rád bíztam a cég intézését, de ha tudná biztos vagyok benne, hogy örülne neki és támogatna téged. Így nem kellene a Modest ajánlatát elfogadnotok, hanem saját magatok intézhetnétek a ügyeiteket.

- Ann, nem kell azonnal dönteni - simított gyengéden végig karomon Ash. - Ez tényleg remek lehetőség, de szerintem rendesen gondold át a dolgokat. Van időd, senki sem sietett. 

Elgondolkoztam Ash szavain és nagyanyám helyeslő bólogatásán. Igazuk van. Mindent alaposan át kell gondolnom, hiszen most már nem csak az én jövőmről van szó, hanem Ashtonéról és a közös babánkéról is. Mérlegelnem kell, hogy melyik ajánlattal járhatnék jobban és azt is, hogy menne e nekem egy vállalat vezetése, valamint az éneklés is egyben. Nehéz döntés, de szeretnék a lehető legjobban kijönni ebből az egészből. 

- Adsz pár napot? - sandítottam nagyi felé. 

- Amennyit csak akarsz, kicsim - mosolygott megértően. Örültem neki teljes szívemből, amiért mellettem áll és mindig próbálja számomra megtalálni a legjobb lehetőségeket. Ő az egyetlen családtagom, aki mellettem maradt az évek során, ő támogat és segít az életben, amiért örökké hálás leszek neki. 

Miután félretettük a szerződést, gondtalanul vehette kezdetét a szolid születésnapi bulim. Valójában sosem szerettem a nagy társasági eseményeket ilyenkor, nekem éppen elég volt az, ha a legközelebbi barátaim velem tartottak. Ez most sem volt másképp. Csak az számított, hogy a srácok, nagyi és Brynn velem voltak, nem hiányzott senki más. Ők a családom, akikkel annyi mindenen keresztül mentünk, sosem okoznék nekik újabb csalódást, mert ők azok, akik miatt az életem szebb és csak vidámabb lehet. 

- Gyere, feküdjünk le - csukta be Ash barátaink után az ajtót. Éjfél fele járt az idő, mire mindenki kellőképpen kinevette és kibeszélte magát és végre magunkra maradhattuk. Őszintén féltem kettesben maradni Ashtonnal. Annyi mindent kellene átbeszélnünk, megvitatnunk, viszont nekem ehhez már semmi kedvem. Amit mondtam Luke-nak igaz, nem akarok többé visszanézni a múltba csakis előre. Túlságosan is fájó sebet ejtettek az eltel hónapok, nekem pedig nincs szükségem arra, hogy ismét olyan mélyre süllyedjek, mint akkoriban. Lehet önző vagyok, amiért csak magamra gondolok, de valahol meg is lehet érteni okaim. Egyetlen célom van jelenleg, ami nem más, mint egészséges gyermeknek életet adni. Ezért sem akarok emlékezni, félek, felzaklatna ismét és valami kárt is tehetnék ezáltal magamban.

- Undorítóan hangzik, ha azt mondom, nincs kedvem fürödni, majd reggel? - pillantottam Ashre, miközben a szobám felé haladtunk. 

- Egyáltalán nem - nevette el magát mellettem, amire automatikusan az én arcomra is mosoly szökött. - Fáradt vagy megértelek, ezért megengedem hogy ma este kihagyd, de reggel az első dolgom lesz megfürdetni téged. 

- Nem vagyok kisbaba! Úgy beszélsz erről a fürdetésről, mintha az lennék. 

- Pedig valakin muszáj lesz gyakorolnom - kacsintott rám, mielőtt megálltunk volna szobám ajtaja előtt. 

- Majd veszek neked egy játékbabát, amin kipróbálhatsz mindent  - dőltem neki az ajtó melletti falnak hátammal és feltekintettem az elém álló göndör barátomra. 

- Kell a gyakorlás, lehet, holnap veszek is egyet - vigyorgott rám pimaszul, amint megforgattam  szemeimet, majd elém lépett  szorosan és homlokomra nyomta telt ajkait. - Most pedig menj aludni Szépségem. 

Értetlenül tekintettem alakjára, ami lassan távolodott tőlem, tekintetemmel végig követtem mozdulatait, amik szobája felé vezettek. Nem értettem hirtelen, miért teszi ezt, de szép lassan rá kellett döbbennem arra, hogy kapcsolatunk még nincs abban a fázisban, hogy magam mellett tudhassam éjjel és nappal. Viszont szívemnek és vágyaimnak parancsolni sosem tudtam, ha róla volt szó. Ő a hurrikán az életemben, ami mindent felfordít testemben, ha közelemben van. 

- Ash - motyogtam alig hallhatóan, de még gyenge hangom is megállásra késztette. - Maradj velem! Nem csak ma estére, hanem az elkövetkezendő pár éveben is azt szeretném, ha melletted aludhatnék el. Túl sok időt töltöttem már el nélküled és nem áll szándékomban még többet elpazarolni. Szükségem van rád.           

Amint kimondtam utolsó mondatom arcára széles mosoly terült szét, és azonnal átszelte a kettőnk között levő kicsiny távolságot. Megragadta csuklómat, majd azonnal behúzott a régi közös hálónkba. Hirtelen ért sietsége, szinte pillanatok alatt dobált le magáról minden felesleges ruhadarabot addig, míg csak egy boxer maradt rajta. Ágyam végébe sétáltam anélkül, hogy levettem volna pillantásom tökéletesen kidolgozott testéről. Szemeim arcára vándoroltak, s nem kellett meglepődnöm azon, hogy nézésével engem vizslat. Ruhám egyetlen könnyed mozdulattal lehullott testemről, így elé tárult még sohasem látott pocakos összképem. Mosolyogva feküdt be helyére az ágyban, ahová pillanatokon belül én is követtem. Egymással szembe fordultunk folytonosan egymás tekintetében elveszve. 

- Nem számít! Az már a múlt - szólaltam meg pár perc csend után, amint láttam, hogy Ashton mélyen a gondolataiba süllyed. Közelebb bújtam hozzá, amennyire csak pocakom engedte, majd kellemes ölelésébe bújtattam testem. Ujjai ragaszkodóan mélyedtek csípőmbe, míg karjaim szorosan ölelték át derekát. 

- De még mindig fáj, ha visszagondolok arra, mekkora barom voltam, úgy érzem felemésztenek a kimondatlan szavak - sóhajtott nehezen erősebben ölelve. - Sajnálom, amikor azt mondtam, hogy jobb lesz nélküled pedig rohadt szar volt, sőt sajnálom azt is, hogy a fejedhez vágtam, hogy még csak a gondolataimba se fogsz szerepelni, pedig ha tudnád, hányszor kaptam magam azon, hogy bambulok és csak te jársz a fejembe.

- Azt hiszem, tanultunk a hibáinkból, ezért is hiszem, hogy minden rendben lehet a jövőben. Kérlek, felejtsünk el mindent, Ash - érintettem meg álla vonalát, amin végighúztam ujjaim, mire pillái lecsukódtak.

-  Szeretlek! Ugye tudod? - kérdezte arcomhoz közel hajolva. 

- Tudom - mosolyodtam el ajkait bámulva. - És van egy jó hírem. Én is szeretlek - kuncogtam halkan, mire válasza egy szerelmes csók volt ajkaimra. 

- Ígérem, minden rendbe jön. Melletted leszek örökké, veled akarom leélni az életem és a kisbabánkkal, akit mindennél jobban fogunk szeretni, és óvni. Ti vagytok a családom - simította tenyerét pocakomra, miközben könnyes szemeimbe tekintett. Most én voltam ki ajkaihoz hajolt és szenvedélyesen bekebelezte. Elhittem szavait, tudtam, hogy mindent  megfog  tenni  értem  és  a babánkért. 

Szavai  és  mozdulatai  által   kellett  rájönnöm  valamire,  ami  miatt  ismét  itt  fekszem  vele  ölelkezve, szerelmesen, egy boldogabb jövőt várva: Tökéletesen boldog csakis Ashton Irwin karjai között lehetek...