28. " Megint hazudtál "

Hannah Ashwin

A napok iszonyú gyorsasággal suhantak el a fejünk felett. Minden percem, órám, napom Ash mellett töltöttem. Annyira el voltunk merülve egymás társaságában, hogy fel sem tűnt az idő múlása, csak akkor fogtam fel igazán, mikor már a bőröndjeit pakolta a holnapi utazásra. Önzőnek éreztem magam, amiért még mindig titokban tartottam a költözésem. Próbáltam elmondani neki, de akárhányszor belekezdtem volna, a szavak torkomra fagytak. Elég volt annyi, hogy belenézzek csillogó szemeimbe és minden meggondolatlan szavam visszaszívjam.

Viszont most itt az idő, így is sokáig húztam, és többet már nem várhatok, holnap mindketten külön földrészre utazunk. Rettentő mérges lesz, amiért nem szóltam neki, de remélem megérti az én szemszögemet is. Csak boldog akartam lenni ebben a pár napban, felhőtlenül akartam nevetni minden viccén és élvezni akartam minden égető érintését. Ha elmondtam volna neki, szinte biztosra veszem, hogy csak a napokat számoltuk volna vissza az utazásig.

- Nem akarok menni - bújt a hátam mögé Ash, miközben a földön ülve a bőröndjét pakoltam. - Annyira hiányozni fogsz, Bébi - csókolt nyakamba, amire felnevettem. Mosolyogva dőltem mellkasának, míg kezemet a hasamon megbúvó övéin pihentettem.

- Te is nagyon fogsz nekem - sóhajtottam, s már gondolatban a vallomásomat raktam össze. - Ha bepakoltunk mindent, tudunk majd egy kicsit beszélni?  - fordítottam arcom borostás állához, amire egy apró csókot nyomtam.

- Valami baj van?  - kérdezte aggódva, mire megráztam fejem. - Akkor pakoljunk be gyorsan mert tartogatok neked egy kis meglepetést - hajolt ajkaimra csókolva.

-  Meglepetés? Irwin, csak nem romantikázni akarsz? - viccelődtem ölébe fészkelve magam.

- A romantika nem az én asztalom, bébi, ezt te is tudod, de valami különlegességgel akarok neked kedveskedni, hiszen most megint távol leszünk egymástól pár hétig - húzott ölébe, így szembe kerültem pajzánul vigyorgó arcával. - A mai nap felejthetetlen lesz - nyomta ajkait hosszan enyéimre. Óvatos érintésekkel forrtak össze puha ajkaink. Ujjaimat fel futtattam egyre hosszabb fürtjei közé, s gyengéden meghúztam, mire halk morgása halt el ajkaink között. Közelebb húzódtam hozzá, ölünk teljesen egymásnak simult. Ujjaival oldalamat cirógatta fel, s le futtatva. Nyelveinek hamar egymásra leltek egy vad forró táncba hívva egymást. Apró köröket írtam le csípőmmel az ölében, s tettemre ujjait szinte belemélyesztette derekam bőrébe. 

- Bármennyire is szeretnélek most azonnal megdugni - vált el ajkaimtól apró csókokkal. - De nem lehet. Be kell pakolnom, el kell intéznem még pár telefont. Viszont este mindenképp az enyém leszel. 

- Hmm, tetszik az ajánlatod - érintettem ajkaim állához. - Én befejezem a pakolást, te addig intézd el a telefont - utolsó csók után felálltam öléből, majd visszahelyezkedtem a bőröndjei elé. 

- Ígérem gyors leszek - nyomott egy puszit fedetlen vállamra, fél szemmel követtem mozdulatait, s amint felvette mobilját az ágyról el is hagyta a szobát.

Utolsó simításokat végeztem a bőröndök rendbetétele felett. Szomorúan vettem tudomásul, hogy Ash útra kész állapotban volt, ahogy én is. Táskáimat az egyik vendégszobában rejtettem el, hogy még csak véletlenül se bukkanjon rájuk a fiú. Mindenképp azt akartam, hogy tőlem tudja meg a igazságot. Sírás kapott el mindig akárhányszor csak arra gondoltam, hogy miként fog reagálni. Talán örökre elveszítem vagy, ha szerencsés vagyok tényleg kiáll mellettem és együtt átvészeljük az előttünk álló nehéz hónapokat, éveket.

Miután mindent rendben találtam, Ash keresésére indultam, kicsit furcsálltam, hogy ennyi ideig telefonál. Halkan közelítettem meg a nappalit, de amint meghallottam az ismerős goromba hangnemet, szinte sprintelve futottam le a lépcsőkön.

Jace állt Ash előtt a szokásos önelégült vigyorával, s közben hevesen magyarázott a fiúnak, majd egy papírt nyomott a kezei közé. Ash arca pillanatok alatt vált komorrá, amint szemeit le fel futtatta a papíron. Ahogy leléptem az utolsó lépcsőfokról mindketten rám kapták tekintetük. Ekkor már éreztem a szemeimben összegyűlt könnyek kitörését, és robbant is belőlem, amint Ash arcára tekintettem. Szívem hullott darabokra, amint belenéztem a meggyötört zöldesbarna íriszekbe.

- Mit tettél?  - förmedtem rá Jacre, de őt láthatólag nem izgatta kitörésem, csak cinikusan elnevette magát.

- Gondoltam, hogy nem avattad még be a drága szerelmed a kis utazásunkba, ezért arra gondoltam, majd én felvilágosítom. Nem hagyhattam kételyek között, segítettem neki tisztán látni a dolgokat - vonta meg a vállát továbbra is gusztustalan mosolyával.

- Tűnj innen! - sziszegtem az ajtó felé mutatva, és nem is kellett kétszer mondanom neki. Zsebre dugta kezeit, majd lassan a kijárat felé sétált.

- Ashton - állt meg az ajtóban, és szenvedő fiúra nézett. - Én ezek után meggondolnám, hogy mikor mit hiszek el neki - nézett rám lekezelően, majd kilépet az ajtón. Amint hallottam csukódni a szerkezetet Ash elé álltam, de Ő nem nézett rám. Próbáltam megérinteni, de elhúzódott tőlem és továbbra is a papírt bámulta.

- Ez micsoda? - kérdezte remegő hanggal, majd a konyhapultra dobta a szerződést.

- É-én - dadogtam ujjaimat tördelve, míg szememmel a tekintetét kerestem, de nem volt hajlandó rám nézni. A pultnak dőlt, s kezeivel erősen markolta a márványkő szélét és fejét vállai közé rejtette.

- Miért? Miért nem mondtad el nekem? - hangja mérges volt, és megtört, amibe a szívem ismét belefájdult.

- El akartam mondani, de nem tudtam, hogyan kellene. Tudtam, hogy haragudnál rám a szerződés miatt.  Annyira boldogok voltunk az elmúlt pár napban, nem akartam tönkretenni semmit...

- Igen jól gondoltad, mert kibaszottul haragszom! Gondolkozol te néha? - förmedt rám most már rám nézve. Szemei könnyesek voltak, és szikráztak a haragtól. - Mikor szóltál volna? Mikor már a repülőtéren vagyunk és készülök elmenni? Vagy még akkor sem tetted volna meg?

- Elmondtam volna. Ma akartam... - léptem hozzá közelebb. - Mindenképp elmondtam volna Ash.

- Már ma is késő lett volna. Azonnal el kellet volna mondanod - kapta el hirtelen csuklómat és maga felé fordított.

- Kérlek, beszéljük meg ezt normálisan. Csak hallgass meg - töröltem le nedves arcomról könnyeim. - Nem tehettem mást Ash, nem mondhattam vissza ezt a szerződést. Mire odaértem már elfogadták, semmit sem tehettem.

- Ez idáig rendben is van - vágott szavamba ingerülten. - A gond az, hogy eltitkoltad előlem. Sőt hazudtál róla, én ezt sosem tettem volna meg veled.

- Ashton, kérlek érts meg és hallgass végig! - kérleltem kezeit az enyémek közé fogva, de azonnal kirántotta őket szorításomból. - Ez az életem és most egy remek lehetőséget kaptam. Sokat gondolkoztam a dolgokon...

- Szóval jól megfontoltad? - támaszkodott a pultnak ismét.

- El kell mennem, de nem akarlak elveszíteni, ezért nem mondtam semmit, nem volt bátorságom. Ez egy remek lehetőség nekem és a bandának is. Ez egy esély, hogy jobb legyek, mint most vagyok...

- De nélkülem - lökte el magát a pulttól és kikerült engem. A karja után kaptam és nem engedtem el, hogy elmenjen. Ennek nem így kellett volna történnie.

- Ash, kérlek ne csináld ezt! Ne csináld úgy, mintha nem lehetne bármit is megoldani.

- Sajnálom, akkor áruld el, hogy mit fogunk csinálni? - nevetett fel megrovóan. - Két különböző földrészen leszünk. Nekem annyi időm lesz, hogy ép fürödni tudjak és valószínű neked is. Mégis mikor akarsz találkozni? De tudod mit, ez lett volna a legkisebb baj - lépett el ismét mellőlem. - Megint hazudtál nekem. Megint! - kiáltott rám, mire összerezzentem és automatikusan léptem hátrébb egyet. Arca teljesen eltorzult a dühtől, sosem láttam még ilyennek ezek előtt. - Elfogadtad ezt a rohadt szerződést a tudtom nélkül. Nem bíztál bennem ismét.

- Nem így volt! - ráztam meg a fejem könnyeimet hullatva. - Kérlek...

- Te is elmész holnap, és soha többet nem találkozunk. Ez jóformán a kapcsolatunk végét jelenti - arcán lassan lefojt egy könnycsepp, de amint megmozdultam felé kezét maga elé tartotta.

- Nem tudhatod - suttogtam. - Megtudjuk csinálni.

- Nem ez a lényeg, miért nem fogod fel? A lényeg, hogy tudtad mit jelent ez, de fel sem merült benned, hogy beavass. Vagy, ami rosszabb, felmerült benned és inkább úgy döntöttél, nem teszed. Mit árul ez a kapcsolatunkról? Sok jót nem - fordított hátat nekem és magamra hagyott.

Meg sem próbáltam elmenekülni az arcomat égető könnyek elől, mert talán nem akartam beismerni a gyengeségemet. Hosszú kínzó perceken keresztül csak ültem a hideg konyhakövön és kiadtam magamból minden fájdalmat. Egyszerűen felemésztett belülről a mérhetetlen bűntudat. Legszívesebben sikoltoztam volna és addig rugdostam volna valamit, amíg apró darabokra nem zúzódik. Ez a szörnyű tehetetlenség teljesen elködösített, amúgy is labilis lelkem.

Könnyáztatta arcom a padlót figyelte és nem akartam semmi másra sem figyelni. Üresnek éreztem magam. Tudtam, hogy hiába mennék Ash után, nem hallgatna meg. Csalódott bennem már vagy ezredjére, s félő, most végleg elmartam magam mellől.

Hangos koppanásra kaptam fel a fejem, majd Ash láttam meg a lépcsőaljban kezében a bőröndjeivel.

- Ne menj el, kérlek - zokogtam kezeimbe temetve arcom.

- Eljön az a pont életünkben, amikor fel kell hagynunk saját magunk átverésével. Én azt hittem, segítettem rajtad, hogy ismét bízni tudja az emberekben. Azt hittem, szeretsz annyira, hogy őszinte legyél velem. Reméltem, csak sajnos ez már kevés. Belefáradtam abba, hogy csak én adjak ebbe a kapcsolatba... - fogta kezeibe a táskáit és elindult az ajtó felé.

- Sajnálom. Nem kellett volna titkolóznom - szipogtam a fiúra nézve, de fátyolos látásom mögül is csak a megfeszült hátát láttam, amit felém mutatott.

- Ez vagy te - motyogta halkan, de pontosan hallottam minden szavát. - Nem engedsz magadhoz közel senkit, aki nem Luke. Először azt hittem, hogy sikerülhet nekem is olyan közel kerülnöm hozzád, mint neki. Küzdöttem érted, minden egyes mozdulatommal csak azon voltam, hogy megszerezzem a bizalmad. De hiába hittem azt, hogy sikerült, mert a mostani tetteddel bebizonyítottad mekkorát tévedtem.

- Ashton én...

- Gondolkoztam a kapcsolatunkon az elmúlt pár percben - vágott szavamba rideg hangnemben. - Tudod a mai napig azt gondoltam, hogy többet akarok tőled - fordult felém pirosló szemekkel. - Azt hittem, mindketten többet érdemlünk. Úgy hittem, bármi is történik majd velünk, én akkor is többet akarok majd tőled. Azt akartam, hogy a menyasszonyom legyél, Hannah - a szavai szinte késként fúródtak szívembe, és újabb adag zokogás tört rám. - Ma akartam megtenni ezt a lépést, de már elbizonytalanodtam, mert te sohasem fogsz változni. Nekem most ez nem megy - mutatott kettőnkre. - Jobb lesz, ha nem beszélünk egy ideig.

- Ne... Kérlek - tekintettem rá, de nemlegesen megrázta göndör fürtjeit. Háta régi ismerősként jelent meg előttem, és lassan távolodó alakját figyeltem. Amint kilépet a házból, sírásom újból bezengte az egész házat.

Nem tudom elfogadni, hogy így menjen el, soha nem lett volna szabad ennek megtörténnie. A tenyerembe temettem arcom, és nem akartam többé tudomásul venni semmit a körülöttem zajló dolgokról. Rongyként terültem szét a padlón, s hangosan ordítással engedtem utat fájdalmamnak. Semmi mást nem akartam, csak meghalni. Mintha sosem születtem volna meg, mert nélküle az én életem értelmetlen volt...

Ashton Irwin 

Ott álltam az ajtóban, és hallgattam szívfájdító zokogását. A szememet ismét marni kezdték a könnyek, s végre szabadon engedtem őket. Esetlenül zuhantam össze az ajtó előtt.

Fájt... Nehéz volt otthagynom őt, de nem tehettem mást. Belefáradtam az örökös harcba a bizalmáért. Tudom, hogy nem árulta volna el nekem a költözést. Ezzel pedig teljesen padlóra küldött. Én mindent megtettem érte, cserébe csak egy kis őszinteséget kértem. De ismét nem kaptam meg tőle. Elegem van a folytonos félelemből, hogy minden percben arra gondoljak mindent jól csinálok e vele kapcsolatban. Azt hittem ez az egy év elég volt ahhoz, hogy megváltozzon és bízzon bennem, de hatalmasat tévedtem. Az erőm és az akaratom elfogyott vele kapcsolatban.

Telefonom a kezembe vettem és az első embert, akit találtam, felhívtam.

- Na mi van, Rómeó, megkérted már? - hallottam Luke nevető hangját, de amint kiejtette ezeket a szavakat, elszabadított bennem valamit, ami vadul marcangolta a belsőmet. - Haver, mi történt?

- A-azt hiszem szakítottunk - suttogtam kicsit sem férfias zokogással.

- Nemet mondott ? - kérdezte, s szinte magam előtt láttam értetlen arcát.

- Odáig el sem jutottam - felálltam az ajtó elől és az autóm vettem célba.

- Ne köntörfalazz már, Ashton! - ordított rám.

- Hannah holnaptól Londonba költözik, két teljes évre elvileg. De azt hiszem, ha befutnak ott akkor tovább marad - már az autóba ültem, és fejem a kormányon pihentettem.

- És ezzel az a baj, hogy?

- Az, hogy Jace mondta el nekem ma és nem Ann. Sőt, kezdem azt hinni, el sem mondta volna, csak úgy lelécelt volna utánam Ő is holnap - vágtam szavába indulatosan.

- Ezt nem hiszem el - suttogta. Tudom mit érezhet, hiszen Ann neki is megígérte, hogy soha többet nem titkolózik előtte.

- Ma hazamegyek. Nem tudok itt maradni.

- Biztos vagy benne? Ash beszéljétek meg - kérlelt, de már nem tudott hatni rám.

- Nincs miről beszélnem vele. Belefáradtam Luke, nekem ez már nem megy - sóhajtottam megtörten. - De arra kérlek, te hívd fel őt és nyugtasd meg valahogy. Eléggé összetört...

- Rendben. Akkor leteszem - motyogta. - Hé, Ash. Sajnálom.

- Én is haver! - nyomtam ki barátom és ledobtam magam mellé a telefont.

Ösztönösen tudtam, hogy ez a fájdalom, ami most nyomja szívemet, egész életemben fájni fog. Mostantól ez is hozzám tartozik, s  idővel majd könnyebb lesz - legalábbis így szokták mondani. De engem nem érdekelt, begyógyítja-e majd a sebemet az idő, vagy sem, mert tudtam, hogy ezt a sebet semmi sem fogja tudni begyógyítani, főleg ha valaki olyat veszítünk el ki a részünk volt a másik felünk...

Sziasztok!

Kis késéssel, de meghoztam az új részt!
Remélem vártátok már!
Most egy kicsit belerondítok szerelmeseink életébe, 

remélem nem szeditek le a fejem érte. :D

Megjegyzéseknek örülnék, mostanában nem tudom

milyen véleménnyel vagytok a blogról. 

Köszönöm! ^^
A következőt igyekszem hamar megírni!
Csók: Sofiaa :*