18. " Tudtam, hogy ezzel teljesen össze fogom törni "

Hannah Ashwin

- Negatív! - böktem ki remegő hanggal, miközben tekintetem továbbra is a papírra szegeztem.

Síri csend lett a szobában, mindenki szótlanul nézett rám és Luke- ra. Ashton lépett először és lassan mögém lépdelt, majd befészkelte magát a hátam mögé, kezeit átfonta derekam körül. Sírni akartam, minden emléket és fájdalmat elakartam siratni, de egyetlen egy könnycsepp sem csordult ki szememből. Viszont az adrenalin egyre gyorsabban áradt szét a testemben, ami mérhetetlen dühvel együtt párosult. Tönkretette az életem ezzel a hazugsággal. Mégis hogy tehette ezt? Hogy tud egy anya így gyűlölni? Engem, a saját gyermekét? Vajon boldog volt és nevetett, amikor látta mennyire összetörtem? Megfordult egy pillanatig is a fejében, hogy a saját vére vagyok és nem teheti ezt velem? Valószínűleg nem. Nem tudom, mit vétettem a születésemmel, a létezésemmel, de senki ember fiának nem kívánok ilyen életet, mint az enyém volt és lesz. Mert ezek után hogy tudnék pozitívan állni az előttem álló dolgokhoz?

Luke hátára simítottam tenyerem, de nem tűrte érintésem, sebesen elhessegette kezem a közeléből. Dühösen ugrott fel az ágyról, és pillantok alatt a szobán kívül volt, csak egy hangos ajtócsapódás maradt utána.

- Kicsim, nézz rám! - szólított meg kedves, lágy hangján Ash, fejemet pedig maga felé fordította. - Minden rendben lesz.

- Már hogy lenne? Hogyan? Semmi nem lesz már a régi... - szegeztem a tekintetem az ölemre. - Menjetek ki! Fel akarok öltözni.

Felemeltem a fejem és a többiekre néztem. Mike és Cal egyből vette a célzást, ahogy Eva is. Ashre tekintettem, majd biccentettem az ajtó felé, de nemlegesen megrázta a fejét.

- Veled maradok, Ann. Ne akarj kilökni, mert akkor most elmondom neked, hogy nem fog sikerülni - jelentette ki magabiztosan szemeimbe nézve.

- El kell mennem! Ki akarom csinálni azt a nőt... - hámoztam le magamról a karjait, és a szekrény elé álltam.

- Ez egyáltalán nem jó ötlet! - ingatta a fejét, amikor felé fordultam. - Ezzel csak megadod neki azt amit akart. Előtte fogsz kiborulni.

- Ó, nem tervezek kiborulást. Látod, nem? Teljesen nyugodt vagyok... - tártam szét a karjaimat értetlenül, majd ismét az öltözésnek szenteltem az időmet.

- Ne mondd azt nekem, hogy nem érintett meg a dolog, Ann, mert nem hiszek neked - emelte fel a hangját fél szemmel, s  még láttam, ahogy feláll az ágyról.

- Miért, mit akarsz hallani Ashton? - túrtam idegesen tincseim közé. - Tudni akarod, mi játszódik le bennem? Hidd el, annak egyáltalán nem örülnél! - fordultam el tőle ismét, majd magamra kaptam egy csőszárú farmert és egy laza trikót.

- Fejezd be ezt a flegma stílust! Mi a franc történt veled pár perc alatt? - arcizmai megfeszültek, elém lépett és kényszerített, hogy rá nézzek.

- Mi történt volna? Nem fogod fel, Ash? Az anyám hazudott nekünk. Tönkre tette az életemet és Luke- ét is. Te erre meg csak azt mondod, hogy minden rendben lesz? - rántottam ki kezem szorításából, majd én rámarkoltam csuklójára. - Rohadtul nincs rendben semmi! Hittem, akartam, hogy az a teszt pozitív legyen! Meg sem fordult a fejemben az ellenkezője, de tessék csodák léteznek, mert negatív lett! Szerinted mit érzek most? Ezek után folytatni tudom az életem normálisan?

- Fejezd be! - szorította össze szemeit idegesen.

- Te akartad tudni, akkor hallgass is végig! - rivalltam rá hangosan. - Mit érezzek Ash? Az anyám egy rohadék és elszakított attól a személytől, akivel boldog lehettem volna annyi szenvedés után. Fel tudod fogn,i hogy ha akkor megcsináljuk azt a rohadt tesztet, akkor minden másképp alakult volna? Ha nem futamodok meg és nem hiszek annak a boszorkánynak, akkor nem te... - nyeltem le az utolsó mondatott ijedten, mikor felfogtam, mit akartam mondani. Felpillantottam Ashre, kinek szemeiből szinte sugárzott a fájdalom.

- Hanem akkor Ő állna előtted? Ezt akartad mondani? - kiáltott rám, gyomrom pedig egyből görcsbe rándult.

- De nem így lett - nyeltem le könnyeimet, amik végre kitörni látszottak.

- És most? Mi lesz ezek után? Hiszen hú de nagy kapcsolat van köztetek a mai napig, talán felmelegítitek a régi emlékeket? - kérdezte cinikus nevetés közepette.

- Ne mondj ilyet! Igaz, minden megváltozott a percek alatt, de az irántad érzett szerelmem egy pillanatra sem veszett el. Nekem csak ez számít - fogtam meg alkarjait, s szemeibe néztem, de hátrébb lépett tőlem egy lépést.

- Mi van Luke- kal? Hogy tekintesz rá ezek után? Testvér vagy régi vonzódásként?

- Megőrültél - markoltam hajamba idegesen, mélyeket sóhajtva, hogy lenyugtassam magam.

- Megőrültem? Valóban? Akkor mi a francért nem mondod azt, hogy nem jelent neked semmit? Hogy ugyan olyan minden érzésed felé, mint mielőtt felbontottátok a borítékot? Mondd el, mit gondolsz Ann, az igazat, mert te vele kapcsolatban sosem azt mondod, amire valójában gondolsz. Tudni akarom, jogom van hozzá!  - ragadta meg a karom egy kezével, másikkal pedig állam és szemeimbe tekintett haraggal telve.

- Mert akkor hazudnék. Egy másodpercre, se többre, se kevesebbre játszottam el a gondolattal, hogy Luke és Én. De nem érzék iránta semmit, erre percek alatt rájöttem, mert engem nem érdekel senki más, csak te. Fogd már fel Ashton, köztem és  Luke között sosem lesz semmi, mert téged szeretlek - ordítottam rá könnyeimet elengedve. Zokogtam, hisztiztem karjaiba, míg Ő csak semleges arccal nézett rám.

- Ez a helyzet kétségeket ébreszt bennem Ann. Ahogy a múltatok is. Nem tudom elhinni azt, hogy ezek után nem éled fel kettőtök között a szikra... Nem bízom semelyikőtökben... Sajnálom - megrökönyödve hallgattam szavait, majd hátat fordított és magamra hagyott. Azokba a pillanatokban tört a lelkem újabb és újabb darabokra. Hogy történhetett ez? Mégis miért kellett nekem azokat mondanom? Egy részem emlékezett a Luke- kal töltött időszakra, de semmi érzelmet nem észleltem ezekkel a dolgokkal kapcsolatban. Ashtont szeretem, ebben még soha sem voltam ilyen biztos. Nekem csak Ő kell és nem Luke, vagy bárki más. Mondtam, amit mondtam és már bánom minden meggondolatlan szavam...

                                                                               

                                                                                 ***

Végül későbbre hagytam az Ashsel való beszélgetést, amihez valószínű mindkettőnknek le kell nyugodni, hogy rendesen át tudjuk beszélni a dolgokat. Utam nem vezet máshova, mint Carl lakásához. Anya elhagyta a házunkat 3 évvel ezelőtt és szinte biztos vagyok abban, hogy a drága apucihoz költözött, ahol gondtalanul élhet. A jól ismert kapukódot beütöttem a hatalmas vas kerítés előtt, ami percek alatt kinyitódott. Felhajtottam a bejáróra, majd egy hatalmas sóhaj kíséretében elhagytam a járművet.

Öklömet kopogásra emeltem, de mielőtt megtettem volna, megálltam. Készen állok arra, hogy ennyi idő elteltével találkozzak vele? Végig tudom vajon csinálni? Gondolkodni nem volt időm, mert az orrom előtt az ajtó kinyílt és Carl meglepett arca tárult szemeim elé.

- Hannah? Mit keresel itt? - lepődött meg a férfi jelenlétemen.

- Hol van Anya? - kérdeztem feldúltan és átfúrtam magam mellette, majd beviharoztam az előszobába.

- Nincs itt Anyád. Honnan vetted mégis, hogy itt van? - húzott vissza karomnál foga és maga felé fordított.

- Ne próbálj átverni. Ismerem őt jobban, mint gondolná. Ki vele! Hol van? - emeltem fel a hangom.

- Ideges vagy, bár nem tudom miért. Viszont jobban tennéd ha elmennél... Most! - parancsolt rám és az ajtó felé taszigált, de magabiztosan kirángattam karom a szorításából.

- Nem dobhatsz ki! Beszélni fogok vele - ordítottam rá.

- Kivel veszekszel Apa? - jelent meg Anya a nappali ajtajában s mikor észrevett, feltűnően végigmért, ahogy én is őt. Semmit nem változott az évek alatt. Kurvás megjelenését a korához képest még mindig megtartotta.  Apró miniszoknya takarta el intim területét, de falatnyi felsője sem bújtatott sokat, éppen csak eltakarta felturbózott melleit. Szőke haja a válláig omlott, és sminkje sem volt valami szolidnak nevezhető.

- Rebecca - szólalt meg gúnyos mosollyal rám nézve, karjait pedig összefonta mellkasa előtt.

- A nevem Hannah - sziszegtem idegesen, majd lassan elindultam felé. Egyik kezemmel táskámban matattam a teszt után kutatva.

- Úgy hívlak, ahogy akarlak, én szültelek! - váltott át hangneme szigorúvá.

- Te nekem nem vagy senkim. Csak egy nő vagy, aki világra hozott - álltam meg előtte arcára tekintve.

- Látom, semmit sem változtál, Aranyom. Makacs vagy és még mindig túl nagy a szád - fintorgott lenézően és elakart indulni, de elkaptam a csuklóját és a papírt a szemei elé nyomtam.

- Hazudtál! - kiabáltam szinte az pofájába tolva az enyémet. - Hogy voltál erre képes? Hogy tehetted ezt velem?

- Oh szóval elvégeztétek a tesztet? - kacagott fel. - Nem későn egy kicsit?

- Dögölj meg! - szorítottam meg csuklóját idegesen, mire felszisszent és elakarta húzni kezét, de erősen tartottam.

- Enged el az Anyád, Hannah - fogta közre derekam Carl és arrébb rántott a nőtől.

- Eresz el! Nem érted, mit tett? Hazudott nekem! Elhitette velem, hogy Luke a testvérem! - kapálóztam karjai között. - Tönkre tetted az életünket! Hogy volt pofád ehhez? Miért fájt neked annyira, hogy szerettem azt a fiút?

- Hogy mit tettél, Angela? - nézett Anyámra Carl.

- Jól mondta az unokád. Igen, hazudtam! Nem bírtam elviselni, hogy te éled a kis élteted és ismét boldog vagy azzal a fiúval, miközben szenvedned kellett volna, amiért megölted a fiamat! - állt elém, majd hirtelen egy pofont kevert le nekem. Carl azonnal eltolt maga elől és a háta mögé utasított, amivel igazán meglepett, de nem csak engem, hanem Anyát is. Sosem tett értem semmit a férfi, mindig akárhányszor is látta anya viselkedését velem szemben, csak csendben maradt és nem foglalkozott velem.

- Még véded ezt a gyilkost? - háborodott fel Anya. - Én vagyok a lányod, mellettem kellene állnod. Megölte az unokádat! Hogy tudod azok után védelmezni?

- Baleset volt - szólalt meg Carl nyugodt tekintettel. - Hannah nem tehetett róla, Angela. Bárkivel megtörténhetett volna. Nem szánt szándékkal ütközött.

- Ne próbáld nekem beadni az ellenkezőjét! - pirosodott el Anya arca a méregtől. - Egy gyilkos és csak szenvedést érdemel. Már akkor tudtam, hogy csak szenvedést fog okozni nekem, amikor megszületett.

- Hogy mondhatsz ilyet Angela? - jelent meg a köreinkben Nagyi. Elszakadtam Carl karjai közül és zokogva, de egyből a Nagyi védelmező ölelésébe menekültem.  - Semmi baj Ann, ne sírj, Kincsem! - simogatta meg a hátam óvatosan.

- Nem hiszem el, hogy mindenki az Ő pártját fogja! - túrt idegesen a hajába, s gyilkos pillantásokat küldött felém. Nagyi vállába temettem arcom és tovább folyattam könnyem. Elhagyott az erőm. Nem voltam felkészülve erre az egészre. Annyi mindent akartam neki mondani, de a szavak a torkomra fagytak, a gondoltaim pedig az irántam érzett gyűlöletén jártak.

- Hallottam mindent, ami az előbb elhangzott, lányom - hallottam meg Nagyi hangját. - Csak egy kérdésem lenne. Miért tetted? Mégis mire volt jó ez a hazugság?

- Mire? - kelt ki magából. - Mert megvetem ezt a lányt! Tiszta szívemből gyűlölöm, azt akartam, hogy szenvedjen. Minden szörnyűség, ami engem ért az életben, az az Ő hibája. Így hát nem hagyhattam, hogy boldogan élje a kis életét. A hányinger elkapott, amikor megláttam azzal a fiúval csókolózni és mosolyogni. Ismertem a családját és egy perc alatt megfogalmazódott bennem az a kis tökéletes terv. Tudtam, hogy ezzel teljesen össze fogom törni és szenvedni fog. És lám, igazam lett, mert szenvedtél és elmenekültél innen. Azt hittem, örökre megszabadultam tőled, de te pofátlanul visszajöttél és beköltöztél a házamba. Azt hiszed, nem tudok róla? Semmi jogod ott tartózkodni! - lépett mellénk és kitépet a nagyi karjai közül, de Carl ismét közénk állt.

- Angela, fejezd ezt be! - fújtatott a Nagyi is dühösen Anyára. - Az nem a te házad, hanem Hannah- é. Én írattam a nevére! Neked ahhoz már semmi közöd. Ami pedig a hazugságod illeti... mindent kinéztem volna belőled, de azt sosem, hogy ilyen módon ártanál a lányodnak. Én nem ismerlek téged. Nem egy ilyen lányt neveltem fel. Hova lett az én kedves kislányom?

- Hova? Meghalt, amikor ez itt megfogant - mutogatott rám undorodva.

- Akkor nem kellett volna szétraknod a lábad és nem születek meg! - kiáltottam rá zokogva. - Gyűlöllek és bárcsak megdögölnél!

- Nem raktam szét annak a görénynek a lábaim!. Jól vigyázz, mit mondasz! - tépte ki magát ismét Carl karjai közül és egy újabb pofont kaptam, ami jobban csattant, mint az előző. És jobban is fájt. Égett az arcom és sajgott. Valószínű az ujjainak a nyoma is meglátszott.

- Tudni akarod kislányom az igazságot, miért gyűlöllek? - rángatta meg a könyököm. - Mert arra a rohadékra emlékeztetsz, aki megerőszakolt. Ugyan úgy nézel ki és hánynom kell, akárhányszor csak rád nézek.

Megdermedtem szorításában egy pillanatra. Megerőszakolták és én annak az alaknak vagyok a gyereke?

- Nem csodálkozom, hogy megtörtént veled, hiszen nézz magadra. Biztosan akkor is így öltöztél - feleltem neki dühösen. Nem érdekelt. Egyszerűen nem tudtam vele jelenpillanatban együtt érezni. Olyan sok fájdalmat okozott nekem, hogy nem tudom már megsajnálni. Nekem Ő már semmit sem jelent.

- Takarodj innen! - ordított rám feldúltan, és az ajtó felé ráncigált.

- Angela, engedd el! - sietett utánunk nagyi és lefejtette Anya kezét könyökömről.

- Ne szólj bele az életembe! - haragosan fordította fejét az asszonyra. - Azt teszek vele, amit akarok. Ott rúgok belé, ahol akarok. Mindennek Ő az oka. Megszületett és utána pedig megölte a fiam. Megérdemli, hogy kínozzam!

- Nem ártottam neked semmivel! - csúsztattam ki kezem az övé közül. -  Nem tehetek arról, hogy megerőszakoltak és, hogy megszülettem. Nem az én hibám! Soha egy rossz mozdulatom vagy mondatom nem volt feléd. Talán még régen szerettelek is és azt akartam, te is szeress engem, ezért pedig mindent tőlem telhetőt megtettem. Soha nem tettem semmi olyat, amivel csalódást okozhatnék neked. De most már tudom, miért nem volt neked soha elég az, amit csináltam. Viszont én nem tudok veled együtt érezni, amiért az történt veled. Megöltél minden érzelmet, amit valaha is éreztem feléd. Elérted a célod többször is, mert szenvedek már évek óta. Mindent elvettél tőlem, ami valaha boldoggá tett. És hidd el, én jobban szenvedtem, mint te, nekem nagyobb fájdalmat okoztál, mint neked az a férfi.

Szótlanul bámult rám, kezei pedig idegesen remegtek a teste mellett. Nem érdemeltem meg, amit tőle kaptam. Az egészről nem tehettem, mégis az én életemet rombolta le. Az én lelkemet és szívemet törte össze.

- Remélem most már boldog leszel, mert hidd el, többet nem fogsz látni. Egy utolsó dög vagy a szememben, semmi több. Nem vagy arra méltó, hogy Anyának hívjanak! - eresztettem felé még egy utolsó lenéző pillantást, majd távoztam a házból.

Összetörten sétáltam az autóhoz. Hátamat a kocsi oldalának vetettem, fejemet pedig az ég felé emeltem. Miért is hittem, hogy ez a karácsony más lesz? Sőt, ez volt a legborzalmasabb az összes közül. Csak egy percre, se többre, se kevesebbre, miért nem lehetek boldog? Nekem miért nem jár ki, mint mindenki másnak? Annyira nagy bűn lenne, hogy megfogantam? Én nem tehetek róla, hogy megerőszakolták. Én nem vagyok hibás abban. Nem tudom, mit érzett akkor és min ment keresztül, de én sosem dobnám el magamtól a gyermekem és nem okoznék neki fájdalmat ok nélkül. Mert Ő ok nélkül bántott. Nem engem kellett volna a földbe tipornia, hanem azt a férfit. Belefáradtam, már a sok könnybe és szomorúságba, amit Ő okozott nekem. Nem akarok többé szenvedni és félni. Élni akarok, szeretni és őszintén mosolyogni...

- Hannah, Kincsem - rángatott ki gondolataim közül Nagyi meleg keze, ami az arcomat simogatta. - Nem lesz semmi baj - törölgette le könnyeimet, amiket észre sem vettem, hogy eleredtek.

- Nagyi - szipogtam, letörölve arcomról a sírás nyomait. - Sosem hittem, hogy ez áll a gyűlölete mögött. De Nagyi, én nem tehetek róla, igaz? - törtem össze ölelésében.

- Hannah, ne is gondolj ilyenre. Nem a te hibád. Sajnálom, hogy Angela így bánt veled és azt is, amiért ennyire gyűlöl téged. Mindig azt mondta, jól van, de ha ezeket korábban tudtam volna meg, biztos, hogy elviszem egy pszichológushoz.

- Már teljesen mindegy, mit teszel vagy tesz magával. Számomra Ő halott. Annyira gyűlölöm Őt! - markoltam blúzába zokogva. - Megölt engem, eltaposott, megalázott, elvett tőlem mindent.

- Ne mondj ilyeneket! Annak ellenére te végig erős voltál, és az is maradtál. Nálad bátrabb lánnyal sohasem találkoztam. Pár csatát megnyert Anyád, de az igazi háborút te fogod, mert tudom, hogy boldog leszel - mosolygott rám kedvesen. Alig láthatóan bólintottam, s kisebb erőltettet mosolyt eleresztettem én is felé.

- Ugye te mindig itt leszel nekem?

- Sosem engednélek el. Az unokám vagy és bármikor felkereshetsz. Ha nem is idejössz, én szívesen megyek hozzád vagy találkozunk valahol, rendben?

- Tudod most a fiúkkal lakom - vakartam meg tarkóm félve pillantva meglepett arcára.

- Oh, nos, sejtettem, hogy ez lesz. Láttam pár újságcikket rólad és egy fiúról. Carl is mesélt egy két dolgot.

- Ashtonnak hívják - mosolyodtam el.

- Szereted igaz?

- Nagyon - suttogtam. - De ma Ő is belekeveredett ebbe az egész históriába és összevesztünk.

- Drágám, minden rendben lesz. Ne hagyd, hogy Anyád ismét legyőzzön. Menj, beszélj a fiúval! - hessegetett nevetve az ajtó felé. Kinyitotta, majd szinte betuszkolt rajta.

- Angela miatt pedig ne fájjon a fejed, bízd rám. Te csak a saját boldogságoddal foglalkozz, Kincsem - hajolt be az ablakon keresztül és puszit nyomott homlokomra. A nagyi szavai némileg megnyugtattak és kezdtem lassan felengedni az anyám által keletkezett sokktól. Fájt! Minden szó sebeket hagyott a lelkemen, ami ma a szájából elhangzott. Tudtam, mire vállalkozom amikor idejöttem, de valahol a szívem mélyén reménykedtem benne, hogy az igazság nem lesz ilyen fájdalmas. Egy kolonc vagyok... Egy erőszaktevő ember gyermeke... Nevetnem kell már lassan azon a  sok hazugságon, amin az életem alapszik. Egyáltalán nem így képzeltem el a jövőmet! Gyermekként nem aggasztott annyira a sok kín, amit Anya miatt éltem át, akkor még nem fogtam fel igazán a jelentőségüket. Csak csendben meglapultam és vártam, de mire, azt még magam sem tudom. Mert sohasem lett jobb. Ahogy nőttem, úgy nőtt anya gyűlölete is felém. Mikor már fel tudtam fogni a dolgok jelentését és áttudtam élni a fájdalmakat, a sanyargatása mindennapossá vált. Viszont akkoriban volt egy megmentőm, akinek a karjai között mindig megnyugvásra leltem. Ott volt nekem Hayden, akivel mindent meg tudtam osztani, aki elterelte a gondolataimat egy kedvesebb és barátságosabb világ felé. Sosem hagyott magamra, akárhányszor sírtam, Ő ott volt és letörölte a könnyeimet, ápolta a lelkemet. Vajon Hayden is tudott arról, hogy ki az apám? Hiszen anyuci kicsi fia volt, Ő volt az első számú gyerek. Sokszor kaptam rajta őket, amint meghitten beszélgetnek, mint egy igaza anya és gyermeke. Talán beavatta őt is ebbe a titokba és azért védelmezett annyira a bátyám? Őszintén, nem tudom már, mit higgyek. Annyi hazugságot hallottam már az évek alatt. Talán jobb lenne ismét eltűnni minden, és mindenki elől, újrakezdeni az életem távol az emlékektől. De akkor ismét gyáva lennék, nem? Megfutamodnék másodjára is... Nem tudom már, mit kellene tennem és mi lenne a helyes döntés. Csak annyit tudok, hogy Ashton mellett kell maradnom. Őneki kell lenni az új megmentőmnek, aki összetartja azt az apró szívet, ami bennem dobog. Mert most egyedül csak miatta ver oly sebesen. Talán Ő az esélyem egy új kezdetre, már csak az arra vezető utat kellene megtalálnom, s végre egyenesbe hozni az életem...

A rádióból feltörő halk zene térített vissza a valóságba. Egy pillanatra letekintettem a lejátszóra és hangosabbra vettem a készüléket. Meglepődtem hirtelen a saját hangom hallatán, mégis megmosolyogtatott a tudta, hogy már eljutottunk arra a szintre, hogy minden rádióműsor játssza a számainkat. Kissé visszabillentett letargikus hangulatomba ez a dal. Sosem tartozott a kedvenceim közé. Abban az időszakban írtam, amikor Hayden halála minden gondolatom felemésztette. Jace pedig ragaszkodott ehhez a dalhoz. Nem tudom, mi okból, de dührohamot kapott, szó szerint, amikor megtagadtam ennek a dalnak a feléneklését. De most is, mint máskor, győzött az akarata vagyis inkább Carl- é, mert neki is megtetszett. Pedig nem tudom, mit lehet egy ilyen drámai számban kedvelni. Oldalra biccentettem fejem, s hagytam, hogy a szél a hajamba kapjon. Elengedtem minden gondolatom, és próbáltam ismét átélni a dalt, mint akkoriban amikor papírra vetettem.

 Nem vagyok idegen, nem, a tiéd vagyok már

Megrokkant dühvel s könnyekkel, melyek még mindig fájdalmasan hullnak

Egy törékeny test, mely belefáradt a boldogtalanságba

És amikor találkozik a pillantásunk, tudom, hogy észre fogod venni

Nem akarok félni

Nem akarok meghalni legbelül, csak azért, hogy lélegzethez jussak

Elegem van már abból, hogy ilyen érzéketlen vagyok

Megkönnyebbülök, amikor megvágom magam

Lehet, hogy őrültnek vagy fájdalmasan bátortalannak tűnök

És lehet, hogy ezek a sebek nem lennének ennyire elrejtve

Ha csak egyszer is a szemembe néznél újra

Egyedül érzem itt magam, s fázom

Bár nem akarok meghalni

De az egyetlen érzéstelenítőszer,

amitől úgy érzem élek, megöl legbelül

Nem akarok félni

Nem akarok meghalni legbelül, csak azért, hogy lélegzethez jussak

Elegem van már abból, hogy ilyen érzéketlen vagyok

Megkönnyebbülök, amikor megvágom magam

Fáj, de nem vagyok egyedül, nem vagyok egyedül

Nem vagyok idegen, nem, a tiéd vagyok már

Megrokkant dühvel s könnyekkel, Melyek még mindig fájdalmasan hullnak

Egy törékeny test, mely belefáradt a boldogtalanságba

De nem akarok félni

Nem akarok meghalni legbelül, csak azért, hogy lélegzethez jussak

Elegem van már abból, hogy ilyen érzéketlen vagyok

Megkönnyebbültem, amikor megvágtam magam

Szánalmas... ez volt első szó, ami eszembe jutott ezekkel a sorokkal kapcsolatban. Sok ostobaságot tettem a múltban, s ez volt az egyik, amivel ártottam magamnak. Számtalan káros dolgot tettem a testemmel, de a vagdosás volt a legapróbb hibám. Igen, megtettem... Nem egyszer, nem kétszer, de hamar rájöttem, ezzel semmit nem érek kell. Azzal, hogy megvágom magam, a fájdalmam nem fog eltűnni. Talán szerencsésnek érezhetem magam, amiért nem szoktam rá erre a tevékenységre. Túl tudtam jutni azokon a gondolatokon, amik a penge irányába tereltek. Erős voltam, mert tudtam, hogy én nem vagyok ilyen. Lelkileg sérült voltam, de az eszem még a helyén volt. Nem vagyok büszke magamra, amiért megtettem, még ha rövid ideig is. De talpra álltam és nem vetemedtem többé ilyen eszközökhöz csak azért, hogy enyhítsék a fájdalmamon. Ha őszinte akarok lenni, szart sem ért egy idő után, ha megvágtam magam. Ugyan úgy éreztem a bánatot és a szenvedést, és a vagdosás semmit sem segített rajtam. Lehet, ezért is tudtam olyan hamar abbahagyni. Nem a legszebb időszak az életemben, de ez is a részem, amit nem könnyű elfelejtenem.Valamint egy újabb titkom, amit csak én tudok, én ismerek, senki más.

A ház előtt a térdeim szó szerint remegtek. Olyan gombóc volt a torkomban, hogy nyelni is alig tudtam. A tenyerem izzadt, a levegőt pedig ziláltan vettem. Nem az anyával való vita volt szerintem a legrosszabb, ami ma történhetett velem, hanem az, ami most fog rám várni. Ashton és Én is lobbanékonyak vagyunk, ami a szívünkön az a szánkon. Nem akarom, hogy ismét valami ostobaságot mondjak és elrontsak mindent, amit felépítettünk. Vettem egy utolsó mély levegőt, lenyomtam a kilincset és beléptem a lakásba. Szokatlan csend uralkodott, amit furcsálltam. Általában hangos zsivaj van, akárhányszor átlépem a küszöböt, de most még egy tű padlóra esését is meghallottam volna. A nappaliig vánszorogtam, ahol egyedül Mike- ot találtam, aki hátravetett fejjel ült a kanapén és a plafont tanulmányozta. 

- Mike - szólítottam meg a fiút, aki megijedt hangomtól és hirtelen felugrott korábbi pozíciójából.

- Ann, végre - engedte ki a bent tartott levegőjét. 

- Hol vannak a többiek?

- Calum és Eva Luke keresésére indultak, egyszerűen eltűnt - birizgálta idegesen karkötőit csuklóján. 

- Időre van szüksége. Nem fogják megtalálni - bámultam a földet szótlanul.

- Pedig jobb, ha összekapja magát, mert holnap indulunk és ott kell lenni.

- Tudom - sóhajtottam. - Ashton fent van? - biccentettem az emelet felé. 

- Tudod... Ő... - kezdett el dadogni, ami megrémített. - Nincs már itthon. 

- Mit jelentsen ez? - kérdeztem indulatosan.

- Elmenet, Ann. Összepakolt és elment. Annyit mondott csak, hogy a turné után talán beszéltek. Nem tudom mi történhetett, amiért ennyire összevesztetek, de ne aggódj, megoldódik minden - szelte át a köztünk lévő távolságot és a karjaiba zárta remegő testem. 

- Nem teheti ezt velem! Most nem! - kezdtem el sírni karjai között, majd hisztérikusan a telefonom után kezdtem el kutatni. 

- Nyugodj meg, kérlek! - próbálta meg össze-vissza hadonászó kezeimet lefogni, de mindig kirántottam kezemet az övéi közül. Idegesen borítottam ki a táskám tartalmát a kanapéra és keresgéltem a temérdek kacat között. Ahogy ráleltem, máris nyomtam az első gyorshívót, ami az övé volt. Csak csengett és csengett, én pedig minden csengésnél összetörtem. Ez nem történhetett meg! Nem lehettem ilyen ostoba, nem hozhattam magunkat ilyen helyzetbe! 

- Hannah - vette fel szinte az ezredik csörgésre. 

- Mi a szart akar ez jelenteni Ash? - emeltem fel hangom. - Elhagytál? - suttogtam az utolsó mondatott könnyeimmel küszködve.

- Nem hagytalak el, csak időt adok neked. Úgy érzem, nem vagyok képes Luke ellen harcolni, egyszerűen gyenge vagyok hozzá - felelte meggyötört hanggal. 

- Nem kell ellene harcolnod, miért nem fogod fel? Én téged szeretlek, csakis téged! 

- Nem tudom, Ann. Sok gondolat kavarog most a fejemben. Csak le akarok nyugodni egy kicsit és ez a három hét tökéletes lesz erre. Szerintem kell most ez a kis szünet nekünk. Addig te is el tudod rendezni az érzéseidet. 

- Nem hagyhatsz így magamra, pont most, Ashton! - törtem ki zokogásba, s Mike azonnal karjai közé zárt. - Kérlek...

- Sajnálom, Hannah - felelte halkan s bontotta a vonalat ezzel a szívemet és lelkemet teljesen összetörve....

Sziasztok!

Kis késéssel, de meghoztam a várva várt részt. Kíváncsi vagyok mit szóltok a teszt eredményéhez. Erre számítottatok ? 

És szerintetek jogos Ash kiakadása?
Véleményeiteket várom megjegyzésben és Chat-ben egyaránt! 

Ölelés nektek Sofiaa.:* 

17. " Teszt "

Hannah Ashwin

Mintha egy mázsás súlytól szabadultam volna meg azzal, hogy Luke- kal végre megbeszéltük a dolgokat. Magamnak is be kellett vallanom, hogy ha már az első perctől kezdve magabiztosan elé állok, akkor könnyebben is alakulhatott volna az elmúlt pár hetünk, mind számunkra, mind a többiekére. Most viszont madarat lehetne velem fogatni, úgy érzem, semmi, de semmi nem ronthatja el azt a boldogságot, ami jelenleg körülvesz minket. 

Napokig emésztettem magam a Braddel történtek miatt, sokszor merültem el a gondolataimban és visszaemlékeztem arra a napra. Szörnyű volt. Más szóval nem tudnám jellemezni. Végre azt hittem, fellélegezhetünk és Brad soha többet nem jelenik meg az életünkben, de hatalmasat tévedtem. Az pedig egy percig sem fordult meg a fejemben, hogy nekem akar ártani, ami majdnem sikerült is. Ha Calum nem lett volna velem, biztosra veszem, hogy akkor a legszörnyűbb dolgokat tette volna velem. Azzal pedig elérte volna a célját. Kihallgatása után előzetesbe helyezték, az ünnepek után pedig lesz egy tárgyalás. 

Borzalmas perceket okozott az a szemétláda nekem, de erős lány vagyok, és csodálatos barátaim vannak, akik segítenek felejteni. 

Ash szó szerint az össze cuccomat átpakolta a fiúkkal közös házukba. Egyedül sehova nem mehetek ki, ahogy Eva sem. Mindenhova kísér minket egy testőr, vagy éppen ők, amikor idejük engedi. Őszintén szólva, az elején még jól esett ez a fajta törődés, de az idő múlásával egyre idegesítőbb a folytonos aggódás. 

Az ünnepek kezdetével próbáltam minden sötét gondolatom elhessegetni, egy tökéletes karácsonyt akartam eltölteni a barátaimmal. A szentestét együtt töltöttük mind a hatan, senki nem ment haza a családjához. Olyan kevés időt tudunk mostanában együtt tölteni, ezért sem akartunk külön lenni ezen a napon. 

A főzés ránk lányokra maradt, amíg a fiúk a fát díszítették. Örültem ennek a feladatnak, hiszen a zenélésen kívül ez volt a második dolog, amit örömmel csináltam. 

- Szerinted Luke mit fog szólni az ajándéknak? - suttogta halkan Eva, miközben a krumplit pucoltuk. 

- Eva, ne aggódj már annyit. Luke annak is örülne, ha csak meztelenül várnád az ágyban - kuncogtam kezemet a szám elé téve, közben pedig barátnőm felháborodott arcára néztem. 

- Ashwin, én nem te vagyok - sziszegte idegesen. - Attól hogy ti a nap bármely szakaszában képesek vagytok egymásnak esni, mi nem vagyunk olyanok.

- Hohó! Álljunk meg egy percre! Nem esünk minden pillanatban egymásnak - csattantam fel nevetve. 

- Nem- e? Tegnap is arra jöttem haza, hogy a falnak voltál szorítva a bejárati ajtónál. Még a szobáig se értek el. Bár mindegy, hol csináljátok, a hangokat ugyan úgy halljuk - dobott nevetve a tálba egy megpucolt krumplit. Arcomat pillanatok alatt öntötte el a forróság és valósággal lángolt a bőröm. Némán néztem Eva szemébe, aki hangos nevetésbe kezdett mellettem. 

- Fejezd be! - motyogtam dühösen rá pillantva. 

- Istenem, csak látnád az arcod! Ezt meg kell örökítenem! - vette elő telefonját és felém tartotta. Mérgesen kapkodtam a készülék után, de mivel egy fejjel magasabb volt nálam, még ugrálva sem értem el. 

- Ne merészeld megtenni, karácsony van, a szeretet ünnepe, de ugyan úgy behúzhatok egyet - toporzékoltam mellette. 

- Ugyan már, Ann - röhögött mellettem. - Csak egy fotót - vigyorgott rám.

Mérgesen keresztbe fontam karjaimat mellkasom előtt,, majd egy gúnyos mosolyt villantottam a kamerába. 

- Utállak - tátogtam a nevető lánynak.

- Én pedig szeretlek - kacagott hangosan. 

- Lányok, elhiszem, hogy jó szakácsok vagytok, de nem sietnétek? Éhen veszek, a szervezetemnek szüksége van az ételre. Növésben levő kamasz fiú vagyok - dugta be a fejét a konyhaajtón Mike. 

- Akkor menj a nappaliba, kamasz fiú. Nemsokára készen vagyunk - vágtam felé a konyharuhát.

- Most haragszom, Ann - kuncogott halkan, majd eltűnt az ajtó mögött. 

- Mike - rázta meg a fejét mosolyogva Eva. - Sosem fogom tudni neked meghálálni, amiért magaddal rángattál ebbe az országba. Boldog vagyok. Olyan barátokat szereztem a fiúk személyében, akikről soha nem is mertem álmodni. Sőt, az, hogy a világa egyik leghíresebb fiú bandájával fogok egy házban lakni, remélni sem mertem. Azt meg pláne nem, hogy pont Luke Hemmings lesz a barátom és velük együtt mehetek turnézni, ezzel lehetőségem adódik megmutatni a divat iránti szeretetem. Annyira köszönöm, Hannah - fakadt ki hirtelen Eva, s szoros ölelésben részesített. Őszintén, azt sem tudtam hirtelen, hogy mi történik. Szinte fel sem fogtam a szavait, amiket mondott. Döbbentem álltam előtte, beletelt pár percbe, mire viszonozni tudtam az ölelését. 

- Nem kell köszönnöd semmit. A barátnőm vagy a legeslegjobb, s egy percre sem fordult meg a fejemben, hogy Angliában hagylak. Azon a napon, amikor felkapartál a földről, az életem része lettél - fogtam szorosabbra a karjaim körülötte. 

- Mert egyformák voltunk. Akkor még nem tudtam a történetedet, de tudtam, hogy te is megtört vagy belül. Nem tudtam, de láttam a szemeden és akkor megfogadtam, hogy segítek rajtad, s talán te is fogsz rajtam. De te sokkal többet tettél értem, mint én érted... - tolt el magától mosolyogva, de én karjai után kaptam, s könnyes szemekkel átöleltem. 
- Annyira, de annyira szeretlek, hogy azt el sem tudom mondani. Köszönöm - szipogtam karjai között. - Nem is tudom mi lesz velem három hétig nélküled. Hiányozni fogsz...
Összeráncolt homlokkal nézett le rám, majd  hangosan kifújta a bent tartott levegőjét.
- Te is tudod, hogy velünk jöhetnél simán. Asthon hetek óta könyörög neked! 
- De nem mehetek, Eva - túrtam idegesen tincseim közé, és a pultnak dőltem. - Már így is teljesen elvesztettem a célom. Elhanyagolom a bandát, pedig most kellene ezerrel melóznunk. Én nem elégszem meg azzal, hogy előzenekarként játszunk más nagy bandák előtt. Azt akarom, hogy mi legyünk a legjobbak, ugyan olyan sikeresek, mint a fiúk, vagy még annál is jobbak. Ehhez pedig keményen kell dolgoznunk. A szilveszteri koncerten meg kell mutatnunk mindenkinek, hogy leverhetetlenek vagyunk. Ashtonnak és nektek is meg kell értenie, hogy nekem feladatom van, amit nem fogok elhanyagolni, akármennyire is vagyok szerelmes és legszívesebben veletek mennék - hadartam el egy szuszra Evára tekintve, aki rosszallóan csóválta a fejét. 
- Túlságosan is makacs vagy. Hannah, megértelek. Tettél Haydennek egy ígértet, de időközben azt elfelejted, hogy neked is vannak álmaid és van egy kapcsolatod. A karrieredet egész életedben tudod építeni, de a szerelem mulandó. Mi lesz, ha pont ez az ígéreted fogja tönkretenni a kapcsolatotokat Ashtonnal? 
- Akkor nem szeret igazán. Ha tényleg szerelemes belém, elfogadja azt a tényt, hogy jelenleg csak második lehet az éltemben. Senki kedvéért nem fogok lassítani és egy helyben toporogni. Most van itt az én időm, cselekednem kell, és fogok is - löktem el magam a pulttól majd a nappaliba siettem. Átverekedtem magam a fiúk között, szinte feltéptem a kertbe vezető ajtót lépteimet pedig a medencéhez vezettem. Leültem a széléhez, lerúgtam magamról a papucsom, majd a hideg vízbe raktam a lábam. 
Felzaklatott, amit Eva mondott. Ő nem ért meg engem, ahogy senki sem a bandából. Céljaim vannak, amiket véghez akarok vinni. Sosem szegtem meg a szavam, akármi is történt. Nem most fogom elkezdeni. Hay volt a legfontosabb az életemben és még most is Ő az. Az Ő álmát élem, amit mindig is akart, amiktől megfosztottam. Nem tudnék nyugodtan hátradőlni és élvezni az életet,  miközben tudom, minden az én hibám, minden miattam romlott el, mindenkinek miattam tört össze az álma. Esélyem van a lelkemben tomboló bűntudatot helyrehozni, s ezért áldozatokra is képes vagyok. De istenem, Eva úgy beszél, mintha hónapokra mennének el, pedig csak három hét. Más ember hónapokat van külön a szeretteitől, mi meg csak heteket leszünk. 
- Sajnálom - ült le mellém Eva lehajtott fejjel, és belemártóztatta lábát Ő is a vízbe. Fejem elfordítottam az ajtó felé, ahol a fiúk álltak, majd mikor észrevették, hogy őket nézem berohantak  a nappaliba. 
- Sokszor próbáltam másként látni a dolgokat, de nem ment. Az agyam minden pontjába beleivódott már az a nap, amikor Hayden sírjánál álltam Jace- szel és Chris- szel. Nem tudok túllépni rajta Eva, értsd meg. Minden erőmmel azon vagyok, hogy helyt álljak barátként, énekesnőként és társként is. Megtudom csinálni, biztos vagyok a dolgomban. Ashtont is meg tudom tartani, valamint a banda ügyeit is kézben tartom. Csak kérlek, bízz bennem! - suttogtam halkan, s közben lábammal a víz felszínét rugdostam. 
- Egy feltétellel! - nézett rám szúrós szemekkel, mire én bólintottam. 
- Ha sok lesz, ha nem bírod a hajtást, ha rosszra fordulnának a dolgok, akkor fogadd el a segítségünk. Ne zárj ki senkit, mert egyedül akarod megoldani a dolgokat! 
- Rendben! - morogtam az orrom alatt mosolyogva.

- Köszönöm - emelte fel a kezeit az ég felé, somollyal a arcán.

- Hülye vagy - nevettem el magam, és a vállába bokszoltam. - Bevallom, nehéz lesz titeket elengednem holnapután. Olyan üres lesz a ház nélkületek - préseltem össze ajkaimat, hogy visszaszorítsam könnyeimet. Rossz lesz nélkülük, rettentően hiányozni fognak a fiúk és Eva is. 

- Minden nap beszélni fogunk úgyis. Hamar el fog telni az a három hét, főleg így, hogy te is dolgozol és mi is. 

- Amint elmentek, esélyt sem adok magamnak arra, hogy szomorkodjak. Már aznap belevetem magam a munkába. 

- Nem szeretném, ha túlhajszolnád magad Ann. Szólni fogok Jace- nek hogy figyeljen oda rád - nézett rám szúrós tekintettel. 

- Mondanod sem kell neki, megteszi ő magától is, ne aggódj - legyintettem. 

- Akkor megnyugodtam - állt fel mellőlem. - Gyere, menjünk be. A fiúk azóta romhalmazzá varázsoltak a konyhát. Amikor kijöttem utánad, ők vették át a munkát tőlem. 

- Életed legnagyobb hibáját követted el. Se Luke- ot se Mikey- t nem engedném soha a konyhám közelébe - nevetve ugrottam fel a medence széléről, majd Eva  karjába karoltam. 

A konyhába érve meglepő tisztaság fogadott minket. Az étel készen volt, sőt, még el is mosogattak a fiúk. Mind a négyen a konyha pultnál álltak és mosolyogva néztek ránk. Nevetve megráztam a fejem, s Ash karjaiba vetettem magam. Szoros ölelésben részesített, én pedig mellkasába fúrtam arcom. Kezét felfuttatta vállamra omló tincseim közé, s apró simításokat végzett rajta

***

A vacsora és az azt követő ajándékozás nevetésben, bolondozással és jó kedvvel telt el. Calum ismét meglepett egy csodaszép magassarkúval, amolyan meglepetésként ért, mivel azt hittem, az a cipő lesz az ajándék, amit a plázában vettünk együtt. Mike egy hatalmas rózsaszín plüss mackót vett nekem, ami még nálam is nagyobb volt. Bár nem nehéz nálam nagyobb figurát találni, könnyű túlszárnyalni az én 153 centiméteremet. Luke egy igazán személyes ajándékot szánt nekem. Az elmúlt évek alatt összegyűjtött közös fotóinkat gyűjtötte össze egy albumba. Olyan képek is szerepeltek benne, amiket még nem is láttam és azt sem tudtam, mikor készültek. Szinte könnyeimmel küszködtem, amikor átlapoztam a könyvet. Talán ez volt az egyetlen ajándék, ami ilyen reakciót váltott ki belőlem. Luke minden képhez tett egy kis apró megjegyzést, ezzel pedig mosolyra késztetett. Ashton. Minden nap elhangoztatta, hogy ő nem jó ajándék választásban, sosem találja ki, hogy ki minek örülne. Ezért egy különleges ajándékot kaptam tőle, amiben biztos volt, hogy jobban örülnék, mint bármilyen ruhának ékszernek vagy bárminek. Ajándéka egy közös duett felvétel lesz. Először lesokkolódtam, amikor elmondta és elém tolta a szerződést, hogy elvállalom- e. Miután felfogtam, hogy egy szerelmes duett felvételére készül, visítva borultam a karjaiba és őrült módjára csókoltam össze-vissza. Az én ajándékom az övéhez képest semmi. Hayden egyik dedikált gitárját adtam neki ajándéknak. Igaz, hogy ujjongott és vagy ezerszer megköszönte, de nem éreztem magam jobban tőle. 

- Min agyalsz annyit, Kicsim? - bújt be mellém mosolyogva az ágyba Ash, majd magához húzott. Fejem a mellkasára tettem, s apró köröket rajzoltam meztelen felsőtestére.

- Gondolkoztam csupán - vontam meg a vállam, mire a fiú felsóhajtott. 

- Bébi, ha te nagyon agyalsz valamin, akkor nagy lehet a baj. Ismerlek - járatta fel, s le ujjait gerincem vonalán. 

- Kicsit rosszul érzem magam. De nem akarok róla most beszélni, rendben? - tornáztam feljebb magam, hogy a szemébe tudjak nézni. 

- Hannah - szólalt meg kissé éles hangnemmel. 

- Jó-jó tudom... - szakítottam félbe megadóan. - Csak rosszul érzem magam az ajándékoddal kapcsolatban. Sosem kaptam még senkitől ilyen nagy dolgot, én pedig csak egy jelentéktelen marhaságot adtam neked. Lehettem volna kreatívabb ennyi. 

- Hannah Rebecca Ashwin - emelte fel a hangját. - Jelentéktelen? Meghülyültél? Életemben nem kaptam jobb ajándékot ennél. Egy igazi relikvia az a gitár. A testvéred használta, és most én kaptam meg. Nagyon jól tudod, mekkora rajongója vagyok a régi bandának is. Ezért ennek a meglepetésnek borzasztóan örültem, egy percre se gondolj arra, hogy nem volt menő az ajándékod. Számomra különleges volt. 

- Túl jó vagy hozzám - kuncogtam el magam. - De csak egy picit nyugodtam meg. 

- Szeretnéd, ha megnyugtatnálak teljesen? - gyűrt maga alá kaján mosollyal ajkain. 

- Hűtsd le a második agyad helyét, Édesem - raktam nevetve tenyerem mellkasára. - Elfáradtam ma. Minden este megkapsz szinte, csak ma este hagyj pihenni - emeltem fel fejem hozzá, s lebiggyesztett ajkaira tapasztottam enyémet.
Egyik kezemmel beletúrtam gondosan megcsinált hajába, másikkal pedig felfedező útra indultam a tarkója környéken. Az Ő végtagjai le csúsztak a derekamra, s egyre közelebb vont magához. A szeretete, ami körbevesz, fantasztikus. Ash kezei a fenekemre vándorolnak, és megmarkolja azt, mire mosolyogva elvezetem onnan a kezét. 
- Mondtam, hogy nincs szex - motyogom, s egy utolsó csókot nyomok duzzadt ajkaira. Visszabújtam biztonságot adó ölelésébe, fejemet ismételten feszes mellkasának döntöttem. 
- Úgy látom, nincs más választásunk, mint az alvás - kuncogott a fülembe. Felemeltem mellkasán pihenő kezemet, kitapintottam arcát és gyengéd pofont nyomtam neki. - Aú, ez fájt! - nevetett játékosan. 
- Aludj, Ash - mosolyogtam csukott szemekkel.
- Nyertél. Szertelek, Kicsim - válaszolta, s hosszú puszit nyomott homlokomra. 
- Szeretlek - suttogtam halkan. Karjait derekam köré fonta, és úgy húzott magához egyre közelebb.  
Percek sem kellettek, mire egyenletes szuszogása töltötte be a szoba csendjét. Óvatosan emeltem fel fejem, így pont ajkaival egy szintben lettem. Mosolyogva figyeltem az alvó fiú arcát. Tökéletes volt. Számomra tökéletes. Utolsó lágy csókot nyomtam ajkára, majd visszahelyezkedtem a kellemes érzetet adó ölelésbe. Hallgatni akartam még megnyugtató levegővételét, de minél jobban ébren akartam maradni, annál közelebb kerültem az álmok világához. 

Halk suttogásra ébredtem, de szemeimet még nem akartam felnyitni. Nem éreztem már a melegséget árasztó testet magam körül, ezért teljesen magamhoz húztam a takarót. Fejemet belefúrtam a párnába, visszaakartam aludni, de két hideg kéz megállított a folyamatban. 
- Ébredj, Baba - észleltem az egyáltalán nem a szerelmemhez tartozó hangot. Nyögve fordultam a hátamra, majd Luke kék szempárjaival találtam szembe magam, amint kinyitottam enyéimet. 
- Mit akarsz? - kérdeztem rekedtes hangon. Nehezen ülőhelyzetbe tornáztam magam és akkor vettem észre a szobában lévő személyeket. - Miért is van itt mindenki? - néztem az ágyon ülő Ashtonra. 
- Szeretnénk neked és Luke-nak odaadni valamit - válaszolt Ash helyett Mike. 
- Mit? Mert én sem tudom miért kellett átjönnöm - ráncolt össze homlokát Luke,  Mike- ra nézve. 
- Ne haragudjatok, amiért ezt tettük, de a ti érdeketekben történt - folytatta Calum zavart mosollyal az arcán,  majd többször beletúrt hajába. 
- Na jó! - csattantam fel mérgesen. - Mit tettetek ? - néztem a szobában tartózkodó személyekre, akik idegesen topogtak egy helyben. 
- Elmondtam Calumnak és Mikeynak a titkotokat - nézett a két említett személyre Ashton. A levegővételt elfeledtem egy percre, de Luke is mellettem. Riadtan néztünk mindketten Ashtonra, aki lehajtotta addigra a fejét. Kezében egy borítékot tartott, amit kitartóan szorongatott. 
- Én csak jót akartam nektek - folytatta idegesen. - Ebben a levélben... - emelte fel a kezében tartott papírt. - benne van a DNS Teszt eredménye. 
Szó szerint kidülledt szemekkel néztem a fiúra. A teszt eredménye? Mégis hogyan? Értetlenkedve ráztam meg a fejem, tekintetem pedig Luke arcára vezettem, aki nagyokat pislogva nézte Ashton kezei között található borítékot. 
- Csak vicceltek! Nem adtunk semmilyen mintát, akkor hogyan tudtátok megcsinálni? - kérdezte hitetlenkedve Luke. 
- Nyálmintát bármikor tudunk szerezni tőletek. Egy házban lakunk - oktatta ki Luke- ot Mike. 
- Így van! - szólalt meg halkan Eva is. - Az én dolgom Luke volt. Mivel mindig nyáladzol álmodban... - kuncogta el magát barátnőm. - nem volt nehéz szereznem. 
- Én pedig tőled szereztem - nézett szemeimbe aggódva Ash. 
Idegességemben a takarót markolásztam. Hihetetlen, hogy a beleegyezésünk nélkül megcsinálták. Jogunk lett volna beleszólni a dologba, végül is rólunk van szó. 
- Ez egy különleges karácsonyi meglepetés lenne - próbálta nevetve elviccelni Mike a dolgot. Szúrós pillantást küldtem a fiú felé, aki egyből vigyázzba húzta magát. 
- Add ide! - ugrott fel mellőlem Luke és szinte kitépte Ash karjai közül a borítékot. Remegő kezekkel ült vissza mellém, szemeivel pedig az enyémet kereste. 
- Egyszerre? - kérdezte kétségbeesetten. 
- Ühüm - bólintottam, majd Luke ujjaival feltépte a papírt. Reszketve húzta ki a borítékból a lapot, majd lassan szétnyitotta. Félve kezdtem olvasni a sorokat. A neveink, a címünk, minden rajta volt és valahogy nem akartam lejjebb vinni a tekintetem. Urrá lett rajtam a félelem az igazsággal kapcsolatban. Egyetlen mondat képes megváltoztatni az életünket. Készen állok én erre? 
Luke kezei közül kiesett a papír, gyorsan utána kaptam, és a fiúra néztem, aki fal fehér arccal bámult előre.
Remegtem, izzadtam, de erőt vettem magamon és a levélre néztem. Nem vacakoltam tovább, a lényeges részt kerestem és meg is találtam. 
Minden megváltozott. Minden értelmét vesztette.
Nagyot dobbant a szívem, de nem akartam hinni neki. Már úgy éreztem, hogy megszabadultam mindentől, túl vagyok a nehezén.
Szememet minél tovább tartottam azon az egy mondaton, a fájdalom úgy csavart egyre többet és többet szívemen. Minden emlékem, elvem, tettem, ebben a pillanatban szertefoszlott.
Anyám elérte amit akart. Teljesen megsemmisített, eltaposott és megszégyenített.
Semmi sem égeti úgy a szívemet most, mint az üresség. Elvett tőlem valamit, valakit, elveszítettem mindent.
- Mondjatok már valamit! 

16. " Emlékek "

Hannah Ashwin

Levakarhatatlan mosolyt csalt arcomra a Calummal folytatott beszélgetésem. Mindenben tökéletesen igaza volt, nem hagyhatom a barátságunkat kárba veszni, és a többiekkel kialakított szoros kötelékemet sem. Buta, félős kislányként viselkedem, aki csak menekül és menekül a problémák elől. Viszont most jött el az ideje annak, hogy a sarkamra álljak, és szembenézzek velük. Az első állomás pedig Luke lesz.

Dudorászva kecmeregtem ki a mosdóban található fülkéből, majd a tükör elé álltam. Kezemet leöblítettem a csapból folyó jéghideg vízzel. Sietve kapkodtam ki pár darab papírtörlőt a tartóból, igyekezni akartam, nem szerettem volna, ha Cal sokat vár rám. Épp meg akartam fordulni a kijárat felé, amikor valaki teljes erővel nekiszorított a mosdó falának. A jéghideg csempén fájdalmasan koppant a homlokom, s talán még a látásom is elsötétül másodpercekre. Félelem és ijedtség járta át a testem összes porcikáját, ahogy a hátam mögött lévő személy erősebben préselt a falhoz. Lehunytam a szemem, s akkor megéreztem borostás arcát az enyémnek dörgölőzni. Nem sejtettem ki lehet az, és mit akarhat tőlem, bár, minden nő fejében az fut át elsőként, hogy erőszakot akarnak rajta alkalmazni. Nekem is ez volt az első gondolatom, amikor a férfi keze a hasamra kúszott.

- Helló Hannah - törte meg a fojtogató csendet a férfi, akinek a hangját egyből felismertem.

- Brad - nyögtem ki erőlködve, s erősen belevájta ujjait derekamba.

- Megismertél, Bébi? Azt hittem, hogy mióta olyan fene nagy sztár lettél, elfelejtetted azt, akinek tönkretetted az életét - szólalt meg gúnyosan, testem pedig magával szembe fordította.

Önelégült mosoly terült szét azon az undorító fején, amint találkozott tekintetünk. Semmit sem változott az évek alatt. Ugyanaz az az arrogáns testtartás, és beképzelt fej jellemezte.

- Mit akarsz tőlem? - próbáltam felvenni a magabiztos beszédet, de testem nem erről árulkodott, mert szinte minden csontom remegett.

- Börtönbe juttattál Hannah - szegezte tekintetét mérgesen rám. - Minden egyes bent töltött szörnyű napomért meg fogsz fizetni, azt garantálom.

- Megérdemelted, amit kaptál! Egy rohadt bűnöző vagy, aki éveken keresztül bántalmazta, és erőszakolta a barátnőmet! - köptem a szemébe idegesen a szavakat.

- Azt kapta, amit érdemelt. Egy szajha volt, és az is marad - húzott gúnyos mosolyt szájára.

- Ne merj Eva közelébe menni! - sziszegtem mérgesen.

- Ó, ki mondta, hogy Eva érdekel még? - szorította le két csuklómat a testem mellé vigyorogva. - Tudod már régebben is kinéztelek magamnak, Hannah - feszítette szét lábaimat a térdével, s közéjük férkőzött.

Hatalmas gombóc keletkezett torkomban, a testem egyből megdermedt mozdulatától.

- Eressz el! - suttogtam elhalló hangon, de cseppnyi esélyt sem láttam önelégült arcán, hogy elengedne. - Kint vár egy testőr. Fel fog neki tűnni, hogy nem megyek ki pár perc után.

- Vele már nincs gond. Az igazak álmát alussza - röhögött fel, majd közelebb nyomta magát hozzám. Próbáltam megmozdulni, s kiszabadulni szorításából, de ereje sokkal nagyobb volt az enyémnél.

- El sem tudod képzelni mennyire felizgat a remegő tested. Félsz? - nézett szemeimbe. -Van miért. A kis tökéletes életedet tönkreteszem. Talán azzal fogom kezdeni, hogy elveszlek attól a kis mitugrász dobosodtól.

- Nem tudod tönkretenni a kapcsolatunk semmivel - dacoltam vele idegesen, és ki akartam rántani kezeimet a markából.

- Ne vegyél rá mérget. Olyan mocskos dolgokat fogok veled tenni, hogy nem tudsz majd másra gondolni, csak az én farkamra, ami benned lesz nemsokára. Nagyon jól tudom, mennyire megviseli a nőket, ha megerőszakolják. Te se leszel kivétel... - hajolt közelebb hozzám, s fogaival beleharapott fülcimpámba.

Egy sikoly szaladt ki a számon, de Ő belém fojtotta a hangokat egy erőszakos csókkal. Kétségbeesetten fészkelődtem előtte, szemmel a kiút után kutattam. Nem szabad még jobban megrémülnöm, csak ez járt a fejemben. Mert, ha megteszem, akkor ezüsttálcán szolgálom fel magam neki. Összevissza mozgolódtam, Ő pedig folyamatosan az összezárt számat harapdálta. Éreztem a legutolsó harapásnál a számon kiserkenő vért, s fájdalmat. Elnyíltak ajkaim a fájdalomtól, s a nyelve egyből áttért az én számba. Legszívesebben hánytam volna attól, ahogy mozgott erőszakosan nyelve az enyém körül. Fogaimmal ráharaptam nyelvére, s Ő szitkozódva vált el tőlem, majd egy erős pofonnal jutalmazta tettemet.

- Rohadt kurva! - sziszegte mérgesen, majd kezeit a szoknyám alá vezette, és megérintette durván nemi szervem. - Most megmutatom, hogy velem nem érdemes szórakozni - nyúlt be a bugyimba, s ekkor kicsordult az első könnycsepp szememből.

- Engedd el te rohadék! - hallottam meg Calum hangját Brad mögött.

Abban a pillanatban lerángatta rólam Bradet, majd a földre taszította a fiút. Cal jobb keze ökölbe szorult, és iszonyatos erővel kezdte el ostromozni Brad arcát. Arcát percek alatt lepte el a vér, és folyamatosan csorgott le az arcáról. Lábaim nem bírták már a sokkhatást könnyű szerrel zuhantam le a hideg járólapra. Cal megállíthatatlanul püfölte a srácot, aki egy percre sem védekezett. Gúnyos mosollyal az arcán tűrt minden ütést. Des lépett Cal háta mögé pár biztonsági őr társaságában majd leszedték a dühöngő fiút Bradről. Könnyes tekintetem barátomra emeltem, aki hirtelen előttem termett, és szorosan karjaiba zárt. Fejem mellkasába fúrta, s lassan elengedtem bent tartott könnyeimet. Kiabálások, és szitkozódások terjengetek a helyiségben, amit minden erőmmel próbáltam kizárni magam körül. Kissé felemeltem a fejem, hogy áttudjak nézni Cal válla felett. Des a karjánál fogva ráncigálta ki Bradet a mosdóból, majd eltűntek a szemem elől. Zokogva borultam vissza a megmentőm karjaiba, aki hátamat simogatta nyugtatásképpen.

- Most már minden rendben - motyogta halkan, és elhúzódott tőlem, majd kisimította szemembe hullott tincseimet.

- Hogy került ide? - suttogtam szipogva, és Cal barna szemeimbe tekintettem. - Teljesen megőrült...

- Bántott?  - tette fel a kérdést arcomra nézve, ahol gondolom még piroslott Brad pofonjának nyoma. Némán bólintottam a fiúnak, Ő pedig leült a hideg kőre, és az ölébe vont. Ringatózva próbált megnyugtatni, és karjaival védelmezően ölelt.

- Nem Evát akarta Cal... - csuklott el a hangom.  - Rajtam akar bosszút állni, amiért börtönbe juttattam.

- Senki nem fogja hagyni, hogy még egyszer a közeledbe menjen. Bár azt hiszem ezek után vissza viszik a börtönbe, vagyis nagyon remélem - döntötte homlokát az enyémnek sóhajtozva.

- Köszönöm, hogy megmentettél - csuktam be a szemem, s átfontam karjaim nyaka körül.  - Ha te nem jössz, akkor lehet...

- Css! - vágott szavamba. - Időben jöttem, az a lényeg. És ne köszönj nekem semmit. Legszívesebben halálra vertem volna azt a rohadékot.

- Meg kellett volna ölnöm akkor, amikor lehetőségem volt rá. De direkt csak megsebesítettem, nem akartam gyilkos lenni. De most, hogy visszagondolok, jobb lett volna, ha örökre végzek vele és eltűnik az életünkből.

- Ne mondj ilyet Hannah! - simogatta hátam továbbra is, de hallottam ahogy hangja elcsuklik. - Nem vagy gyilkos, és nem is leszel az. Többet nem fog a közeledbe jönni, ezt megígérhetem.

Könnyáztatta szemeim az arcára vezettem és hálásan mosolyogtam a fiúra. Szörnyű perceken vagyok túl, de a túláradó szeretete és kedvessége mindennél többet jelent nekem. Az Ő szájából halva még el is tudnám hinni, hogy most utoljára láttam Bradet.

- Hol vagytok? - rontott be a helységbe Jace, akire mindketten meglepetten néztünk. Egy szempillantás alatt mellettünk termet, majd hirtelen kiszakított Calum karjai közül, s a sajátjába vont.

- Hogy kerülsz ide, Jace? - motyogtam az ölelése alatt.

- Megyek, felhívom a fiúkat - lépett mellénk Cal. - Tudni kell erről Ashtonnak.

- Tudom - hajtottam le a fejem megadóan.

- Kint találkozunk - nyomott egy gyors puszit homlokomra, majd telefonját elővette és kiviharzott a mosdóból. Elengedtem Jacet, majd a csap elé álltam, megengedtem a hideg vizet, és leöblítettem arcomat. Mihelyst végeztem, a fiú felé fordultam, miközben nekidőltem a mosdókagylónak.

- Aggódtam - lépett elém komoly tekintettel, majd ismét karjaiba húzott. - Tudod milyen vagyok, én is mindig az utolsó pillanatokra hagyom a vásárlást. Ezért is jöttem ma ide. Láttam a tömeget, ami a mosdó előtt gyülekezett, a kíváncsiságom pedig idehajtott. Éppen akkor vittek el egy fiút innen, akit Des ráncigált jobbra balra. Felvázolta gyorsan nekem, hogy mi is történt, én pedig egyből iderohantam. Annyira féltem, hogy valami bajod esett.

- Szerencsém volt. Calum időben érkezett, és leszedte rólam Bradet - kulcsoltam össze ujjaim magam előtt lehatott fejjel.

- Ismered azt a görényt? - kérdezte hitetlenkedve.

- Igen. Túlságosan is jól. Ő az akiről meséltünk Evával. Aki bántotta Őt éveken keresztül és most rajtam akar bosszút állni, amiért börtönbe került.

- Egy percre sem foglak mostantól egyedül hagyni. Mindig veled leszek - ölelt át szorosan.

- Jace, nem lesz most már semmi bajom. Jól vagyok. Amúgy sem szeretném, ha minden idődet rám pazarolnád. Ashton ott lesz mellettem, nem kell aggódnod - korholtam le a fiút.

- Nem mindig van melletted. És amikor Ő nem lesz ott, én fogok rád vigyázni. Ezt az "erős vagyok" álarcot meg felejtsd el előttem, mert ismerlek. Tudom, hogy mennyire megviselt ez a dolog - szidott le mérges tekintettel.

Igaza volt, mint mindig ha rólam volt szó. Talán Jace volt az egyetlen, aki még Luke- on kívül is jobban ismert. Mély nyomokat hagyott bennem ez az incidens, és rettegek a következményektől. Mikor végre lecsillapodni látszik magunk körül minden, mindig jön valami, ami tönkreteszi a pillanatot. Szeretem az életem, de néha úgy szeretnék ismét elbújni a világ elől. Nem akarok szomorú lenni, de olyan rohadt nehéz boldognak lenni mikor szinte csak a rossz dolgok történnek velünk.

 Luke Hemmings

Még mindig megdermedve álltam a lány előtt, aki csak mosolyogva pásztázta arcom minden pontját. Nem tudom szavakkal kifejezni az elmémben tomboló gondolatokat. Az emlékek sorban játszódnak le szemeim előtt. Valaha mindent odaadtam volna ezért a nőért, a szerelmem az életem, az egész lényem. A múltunk viszont nem volt ilyen rózsás, mint ahogy bárki gondolná. Szerelmem, amit iránta éreztem, mérhetetlen gyűlöletté alakult, minden érzelmem eltűnt feléje, és helyét átvette a megvetés, szánalom.

- Mit akarsz Brynn? Miért jöttél vissza? Úgy tudtam, Amerikába költöztetek - hadartam el mérgesen kérdéseimet.

- Hát, én is örülök, hogy látlak, Édes - nyújtotta el az Édes szót gúnyosan. - Pár napja költöztünk vissza, azt hittem, Calum megemlítette a visszatérésemet.

- Nem mondott semmit és nem is lettem volna kíváncsi rá. Mit akarsz, nem kérdezem még egyszer? - morogtam orrom alatt szemeibe nézve.

- Ugyan Luke - érintette tenyerét mellkasomhoz, amit azonnal ellöktem onnan. - Régen nem így viselkedtél velem. Hova tűnt az a fiú, aki egykor szerelmes volt belém? - kérdezte kacéran nevetve.

- A dolgok megváltoztak. Tudod nagyon jól, hogy utállak, amiért majdnem tönkretetted Hannah életét - sziszegtem idegesen fogaim közül.

- Ne már, hogy még mindig Hannah miatt vagy kiakadva. Ártatlan tréfa volt, az Ő hibája, hogy komolyan beleártotta magát a dolgokba - legyintett lenézően, mire én mérgesen könyökénél megragadtam.

- Ártatlan tréfa? - kérdeztem feldúltan. - Majdnem meghalt! És mindaz a te hibád volt, mert féltékenységi jelentett rendeztél.

- Mert nem volt okom? - nézett dühvel teli tekintettel szemeimbe. - Teljesen elvette az eszed, amint jobban összeismerkedtetek. Odáig voltál érte, ne is tagadd. Megérdemelte, amit kapott, tudnia kellett, hogy te kihez tartozol. Ami az enyém, az az enyém is marad.

- Nem voltam a tiéd, és már nem is leszek. Tűnj el, és ne is gyere vissza többet! - toltam arrébb az ajtótól a kapu felé.

- Nem tudsz ilyen könnyen lerázni, Luke! Jogom van itt lenni! - csattant fel idegesen.

- Nem érdekel, hogy Calum unokatestvére vagy, az nem jogosít fel arra, hogy itt tartózkodj. Nem látunk szívesen, fogd fel.

- Ó, dehogynem. A terveim közt szerepel, hogy kibéküljek Callal, úgyhogy elég sokat fogsz itt látni - nézett fel rám gúnyos mosollyal ajkain.

- Terveid? Remélem nem akarod megint kihasználni Cal jószívűségét, mert akkor velem fog meggyűlni a bajod - magasodtam fölé elrettentés gyanánt.

- Ki jött, Luke? - lépett mellém Ash mielőtt Brynn válaszolhatott volna. - Oh Helló. Ashton vagyok - nyújtotta a kezét a lánynak, aki széles vigyorral arcán kezet rázott vele.

- Brynn vagyok, Luke közeli barátja - vigyorgott a fiúra, s tudtam mit jelent ez a mosoly.

- Nem is hallottam még rólad - nézett rám érdeklődve Ash, és közben egy sokat sejtető vigyort vágott nekem.

- Mert nincs mit róla mondom - vontam vállat közömbösen. - Brynn menni készült éppen.

- Ugyan haver, hívd be nyugodtan. Addig én felhívom Annt, hogy merre járnak - vette elő a telefonját.

- Ó, Ann is itthon van?  - kérdezte rám tekintve félmosollyal arcán.

- Igen itt. És nem ajánlom, hogy a közelébe menj, se Ashtonéba - suttogtam közelebb hajolva hozzá, hogy Ash ne hallja.

- Semmilyen hátsó szándékon nincs, Édes - tette kezét vállamra.

- Baszd meg, Luke - jött vissza idegesen mellénk Ash. - Fogd a kulcsot és induljunk a plázába. Annt megtámadta Brad. - kapkodta sietve magára bakancsát, majd hozzám vágta a kocsikulcsot.

Pillanatokra lefagytam, amikor Ash kiejtette a szavakat. Brad? Rémület járta át porcikáim, ha csak arra gondoltam, hogy mit tehetett Ann- nel. Felkaptam a csukám én is, majd ki tessékeltem Brynnt és bezártam a a bejárati ajtót.

- Nem mondom el még egyszer. Ne gyere vissza! Hagyd békén Calumot és Hannaht is!  - vetettem még oda neki foghegyről, majd a megszeppent lányt otthagytuk és beszálltunk a kocsiba.

Ideges voltam Brynn megjelenése miatt. Az őrült féltékenysége majdnem Ann életébe került. S láttam a szemein, amikor Ash kiejtette Ann nevét, hogy az ellenszenve semmit sem változott a lány felé az évek alatt. Érzem, hogy készül valamire és nekem meg kell védenem Annt tőle. Húznom kell az időt, nem akarom, hogy Ann tudjon arról, hogy Brynn a városban van újra.

                                                                         ***

Amint leparkoltam a mélygarázsban, kiszúrtam az idegesen toporgó Dest, aki valószínűleg csak ránk várt. Ash másodpercek alatt kitépte magát a biztonsági öv szorításából, és csak az ajtó hangos csapódását hallottam. Követtem sietve én is a fiút, aki már Des előtt járt. Futva tettem meg a távolságot közöttünk és a  lift felé vettük a lépteinket. Ash összevissza nyomkodta a gombokat, hogy gyorsabban bezáródjon az ajtó. Szinte a levegőben tapintani lehetett az idegességét, ahogy az enyéimet is.

- Mi a fasz történt, Des? - tekintett vérben forgó szemekkel az említtet személyre.

- Én sem tudom, Ashton. Calummal Ann után indultunk, de amint a mosdók elé értünk megláttuk Johnt a földön fekve eszméletlenül. Calum egyből berohant a mosdóba és pont időben, mielőtt az az alak tehetett volna bármit is Hannah- val.

- Milyen testőrök vagytok ti? - kiáltott a férfira. - Az a dolgotok, hogy megvédjétek őt bárkitől! Erre fel, simán leteríti a társadat, holmi kis ficsúr gyerek? Esküszöm, ha bármi baja esett volna Ann- nek, azt nem úsztad volna meg szárazon - ragadta meg az ingénél fogva Dest, és a lift falának nyomta.

- Állj le, Ashton - fogtam meg a karjánál fogva.  - Desmond nem tehet róla, nem Ő volt mellette.

- Nyugodjak le? - engedte el a férfit és felém fordult. - Hogy a faszba tudsz ilyen nyugodt lenni? Nem érted mi történt?

- Értem, és én is ugyan olyan ideges vagyok. De azzal nem oldasz meg semmit, ha itt őrjöngsz és Dest felkened a falra - fújtattam idegesen rosszallóan a fiúra nézve.

Vitánknak a lift nyitódása vetett végett.

Követtük Dest, aki a személyzet szárny fele terelt minket. Megállt az egyik ajtó állt, majd halk kopogás után benyitott a helységbe. Ann Jace és Calum között ült egy ócska régi kanapén. Ujjait ideges tördelte miközben szorgosan a padlót fixírozta. Lépteink zajára felszegte fejét, s rögtön felpattant helyéről majd Ash karjaiba futott. Szorosan kapta kezei köze a lányt, majd alaposan átvizsgálta van e valamilyen sérülés rajta. 

- Ugye nem tett veled semmit? - fogta két keze köze Ann arcát, s apró puszikat nyomott homlokára. Megkönnyebbül sóhaj hagyta el számat, amikor bólintással jelezte, hogy nem bántotta. Újra Ash karjai köze vonta magát, s halk zokogásba tört ki. 

- Van még valami dolgunk ? - fordultam Des felé. 

- Amíg vártunk rátok, Annt addig kihallgatták a rendőrök. Úgyhogy nem maradt már semmi mehetünk. 

- És John? 

- Be kellett vinni a kórházba kivizsgálásra. 

- Rendben. Akkor menjünk haza - léptem Ann és Ash mellé. Könnyes szemekkel nézett fel rám, majd aprót bólintott. 

Jace felkelt a kanapéról mellénk állt, s megsimogatta Ann hátat. 

- Én akkor megyek is. Vigyázz rá haver - mondta komoly hanggal Ashtonnak. 

- Tudod, hogy úgy lesz, nem kell mondanod - szúrta oda kissé haragosan. 

- Csak figyelmeztettelek - vont vállat a fiú, s gyors léptekkel elhagyta a szobát.
Furcsállnom kellett volna azt a hangnemet, amit megütött a két fiú egymás felé, de jelen pillanatban az Ő ellenségeskedésük foglalkoztatott legkevésbé. 

- Menjünk haza, Ash - nyöszörgött a fiú karjai között Ann. 

- Hozzánk megyünk, ha nem gond Luke - tekintet rám Ash. - Jobb lenne ha Evát is odahívnád. Nem akarom, hogy továbbra abban a házban maradjanak egyedül. 

- Jó ötlet - makogtam zavartan. 

- Nincs semmi szükség erre, Ashton - nézett szúrós szemekkel a fiúra. 

- Hannah, csak most az egyszer ne ellenkezz, kérlek. Rohadt ideges voltam, amikor Callal beszéltem. Fel tudod fogni mennyire aggódtam ? - kérdezte feldúltan. 

- Fel - felelte halkan Ann. 

- Akkor ne mondj butaságokat! Féltelek és rajtad akarom tartani a szemem. Mindenkinek jobb lesz, ha velünk maradtok. Semmi sem biztos még, lehet kiengedik azt a gyökeret. 

- Hannah, hallgass Ashtonra! - szólalt meg Cal is, akire Ann is feltekintett. - Hagyd, hogy segítsünk, hidd el, nem akarunk rosszat nektek. Ne zárkózz  el a segítségünk elől. Te is és mi is nyugodtabbak leszünk így. 

Hannah aprót bólintott Cal monológja után, majd gyengéden átölelte a fiút. A szívem azokban a percekben akart darabokra törni. Sohasem hittem volna, hogy pont Cal lesz az akire hallgatni fog. Most értettem csak meg a helyzetemet. Lassacskán elveszítem őt. Mindig is én voltam az, akire hallgatott, aki ellen sosem szegült. De most a vitáknak köszönhetően a pozícióm bizonytalan lett. Helyre akarom hozni a dolgokat, de közben félek, hogy már késő lesz.

- Menjünk, Baba - simítottam végig hátán, majd felvettem a földről a cuccait, és elindultunk a kijárat felé. Kisebb tömeg még várakozott körülöttünk és pár fotós is feltűnt. Ash teljes testével próbálta takarni Hannaht, de nem sok sikerrel. Közre fogtuk őket Calummal, s az utunkat így tettük meg a kocsimig. Desnek átadtam a kocsi kulcsait, majd bemásztam Ash és Ann mellé a hátsó ülésre. Calum is bevágódott Des mellé, majd lassan kihajtott az épületből. 

Elővettem a telefonom, azzal a lendülettel írtam egy gyors SMS-t Evának, hogy ha végeztek Mikekal hozzánk jöjjenek egyből. Mérges voltam magamra, amiért nem mentem el vele arra a fotózásra. Mi lett volna, ha nem Ann után megy Brad, hanem Eva után? Hiába van velük Theo is, ha a mi testőrünket könnyűszerrel leterítette, akkor vele sem bajlódott volna sokáig. Ha bármi baja esett volna neki is, abba már tényleg belebetegedtem volna. Így is furdal a lelkiismeretem, amiért mostanában elhanyagoltak őt. A rossz viszonyom Ann- nel kihatott az Evával folytatott kapcsolatomra is. Sürgősen össze kell magam szednem, és talpra állnom, mert ez nem mehet így tovább. Nem marhatok el mindenkit magam mellől, akit szeretek. 

A házba érve Ann és Ash egyből a szobájukba mentek, én pedig Calummal tartottam az enyémbe. A fiú levetette magát az ágy közepére, én pedig mellé ültem. 

- Na, bökd ki, mi a gond ? - tette feje alá két két kezét majd rám tekintet. 

- Itt járt ma Brynn - böktem ki halkan. 

- Mi? - ült fel hirtelen kikerekedett szemekkel. - Megmondtam neki, hogy ne jöjjön ide. 

- Mégis idejött. Mikor akartál szólni hogy újra itt van?

- Őszintén ? - kérdezte mire bólintottam. - Nem akartam elmondani, mert világosan kifejtettem neki, hogy nem vagyok kíváncsi rá, és ti sem. 

- Hát ez nem jött össze - vontam vállat. - Kijelentette, hogy helyrehozza a kapcsolatotokat. 

- Az nem lesz könnyű. Akár rokonom, akár nem, súlyos hibákat követet el, amit rohadtul nem tudok elfelejteni. 

- Én csak annyit akarok, hogy ne menjen Ann közelébe. Főleg most ne. Nem mutatja ki, de iszonyat labilis lehet most a lelkivilága, és most nem hiányzik még Brynn gonoszsága. 

- Beszélni fogok vele, és leállítom - állt fel az ágyról majd megigazította ruháját. - Magadra hagylak, pihenj te is. Én ledőlök egy kicsit iszonyat nehéz volt ez a nap. 

- Menj csak - intettem neki, és elterültem az ágyon. Szemeim lecsuktam, hallottam az ajtó nyitódását, s csukódását. 

Fejemben kavarogtak a gondolatok, amik nem engedtek az álmok útjára engedni. Valami mindig történik, ami miatt egyetlen nyugodt percünk sem lehet. Az ember megoldódni lát egy dolgot, de rögtön követi is egy újabb bonyodalom. Azt hittem, ma sikerül beszélnem Ann- nel, de tévedtem, még meg sem oldódott a gondunk és máris itt a következő. Brynn. 

Tehetetlennek érzem magam ebben az ügyben. Cselekednem kellene azért, hogy ne rántsa le újra Annt a mélybe, de félek, ismét későn fogok érkezni, mint a múltban. Egy újabb kibaszott múltbeli titok, amit csak Mike, Cal, és én tudunk Ann- ről. Olyan, mintha a közös múltunk csakis titkokkal lenne tele, amik sosem fogynak el. Nem tudom meddig fogom még bírni, és meg tudok- e birkózni majd velük.

Gondolatomból hideg kis ujjak cibáltak ki, amik összefonták ujjaim az övével. Nem reagáltam, hiszen tudtam, ki az. Fejét a mellkasomra tette, én pedig szabad kezemmel átöleltem derekát és szorosan magamhoz húztam. Mélyen beszívtam samponjának kellemes illatát, s egy puszit nyomtam hajába. 

 - Szeretlek, Luke. Nem bírom ezt tovább. Hiányzol - törte meg a csendet halk zokogása. 

- Én is szeretlek, és iszonyatosan fájt, hogy távol kellett lennem tőled - gördült le az én szememből is egy könnycsepp. - Sajnálok mindent, Hannah. Mindent, amit a fejedhez vágtam. Semmit nem gondoltam komolyan. Ideges voltam és olyanokat mondtam, amit soha az életben nem lett volna szabad.
- Ahogy én is. Annyiszor kértem már ezt Luke, de felejtsük el. Nem tudok úgy élni, hogy haragban vagyunk. Hiányzol, rettentően hiányzol. Makacs vagyok, tudom, és te is az vagy, de ez tesz minket jó párossá - suttogta halkan miközben feltornázta magát mellkasomon hogy a szemebe tudjon nézni. - Csináljuk meg a tesztet ünnepek után.
- Hogy mi? - emeltem fel a fejem, hogy rendesen rá tudjak nézni.
- Jól hallottad. Csináljuk, ha tényleg a testvérem vagy, akkor elfogadom. Ha viszont nem, marad minden a régiben, mint legjobb barátok. De őszintén, jobban örülnék annak, ha kiderülne, hogy az öcsém vagy.
- Igen? - vontam fel szemöldököm. - Eddig ellene voltál, mi változott meg?
- Az, hogy szeretnék boldog lenni. Szeretnék egy családot, ami pedig téged jelent. Ha minden igaz, ami anya állított, akkor szeretnék a családod része lenni - mosolygott kedvesen apró kacajt ejtve. Felültettem magunkat, majd az ölembe húztam a lányt, aki meglepettségében sikított egy picit, de gyorsan elhallgattattam ölelésemmel.
- Semmit nem fog változtatni a tesztnek az eredménye. Pozitív vagy negatív, nem érdekel, te akkor is a családom tagja vagy, már attól a naptól fogva, hogy megláttalak - pusziltam meg arcát nevetve, s karjaimba bújt szorosan.
Sosem volt egyetlen egy pillant sem az életemben, amiben azt gondoltam, hogy Ő nem lesz benne. Attól a naptól kezdve, hogy találkoztam vele, a jelenemet és a jövőmet nem tudtam nélküle elképzelni.


Visszaemlékezés


Életem legjobb napja lesz a mai. Sosem gondoltam volna, hogy pont Hayden Ashwin lesz az, aki szárnyai alá vesz minket. Amikor Calum hívott, hogy szeretne minket meghallgatni, azt hittem a telefon kiesik a kezemből és menten elájulok. Mindig is csodáltam őket, attól a naptól kezdve, amikor elkezdtek zenélni. Minél többre vitték, annál jobban felnéztem rájuk. Szinte a semmiből építették fel a bandát és jutottak előrébb a szakmába. Sokat jelent számomra és a fiúk számára is, hogy észrevett minket egy kis jelentéktelen 3 tagú fiúbandát. 
Jace, az egyik gitáros nyitott nekünk ajtót Hayden házánál és kedvesen invitált minket be a házba. Vigyorogva követtük a fiúkkal, le az alagsorba, ahol Jace elmondása szerint próbálni szoktak. Tenyerem izzadt, minél közelebb kerültünk a helyiséghez. A többiek sem viselkedtek másként, Mike idióta grimaszokat vágott egyik oldalamon, amíg Calum szemei vérbe forogtak az idegességtől. 
Kellemes és szívet melengető dallamokat,  s hangokat hallottam az ajtóhoz érve. Különös volt, mert egyáltalán nem Hayden hangját véltem felfedezni, hanem egy édes női hangot. Jace beengedett minket maga előtt a szobába, ahol egyből a frontemberrel találtuk szemben magunkat. Mosolyogva intett csendre minket, és a mikrofon előtt álló lány felé mutatott. Amint ránéztem arcára, felismertem. Hayden testvére volt, Hannah. Már az iskolában is megcsodáltam párszor, igazán kedves, és közvetlen lány. Igaz, soha egyetlen egy szót sem váltottunk, túlságosan is különbözik a társaságunk. Míg Ő az iskola kiemelkedő tanulója és sztárnak számít ott, addig én egy senki vagyok. Egy átlagos diák. Megbabonázva hallgattam a lágy hangját, s figyeltem ajkait, milyen könnyen is formázza és ejti ki a szavakat. Tudtam, hogy tehetséges Ő is, bár egyszer sem hallottam még élőben, de most itt a lehetőségem és teljesen levett a lábamról. 
- Oké Hugica - szólalt meg mosolyogva Hayden a dal vége után. - Még egy és végeztél. 
- Muszáj Hay?  - nyafogott egy kicsit nevetve. - Nekem miért kell énekelnem? Nem az enyém a banda. 
- Figyelj, Életem. Tudod, hogy kevés szabadidőm van, ezért amikor van időm szeretnélek edzésben tartani. Nem akarom, hogy elkallódjon a tehetséged, mert jól tudom, ha én nem erőltetem, akkor te egy akkordot sem énekelsz - vonta fel a szemöldökét játékosan.
- Ez akkor sem igazságos. Tudod, hogy ez nem az én világom! - morgott orra alatt összefont karokkal mellkasa előtt. 
- Han, kérlek - könyörgött szinte hangjával a lánynak.  - Azt akarod, hogy az esti kis vacsorátokból Jace-el ne legyen semmi? 
- Haver, te most komolyan ezzel fenyegeted? - háborodott fel Jace nevetve. 
- Ha másképp nem megy - vont vállat a fiú. 
- Bébi, csipkedd magad és énekeld azt a számot, mert egy rohadt drága étterembe foglaltam asztalt - tekintett Hannahra a fiú. 
- Legyen - sóhajtott megadóan a lány. 
Hayden intett nekünk, hogy üljünk le nyugodtan a székekre és még elnézést is kért, amiért várnunk kell. Igazán meglepődtem, hogy ezt tette. Nem érdekelt minket, hogy mennyit kell várnunk, örültünk hogy itt lehetünk.
Hannah piszmogott még egy kicsit a kották között, majd mikor megtalálta a megfelelőt, újból felcsendült kellemes hangja. 

Oly hűséges, megbízható

Oly szerető s igaz

Oly erőteljes vigasz

Meg töltesz, látsz engem

Ismered lépésem

Szereteted éltet engem

Tudom, hogy szeretsz engem

Tudom, hogy szeretsz engem

Tudom, hogy gyengeségemben sem hagysz majd soha el engem

És tudom azért jöttél, hogy bele írj a szívembe 

Hogy meg tudjam, ki vagy te

Oly türelmes, oly kegyelmes, irgalmas és igaz

Csodálatos vagy mindenben

Meg töltesz, látsz engem

Ismered lépésem

Szereteted éltet engem

Tudom, hogy szeretsz engem

Tudom, hogy szeretsz engem

Tudom, hogy gyengeségemben sem hagysz majd soha el engem

És tudom azért jöttél, hogy bele írj a szívembe 

Hogy meg tudjam...

Tudom, hogy szeretsz engem

Tudom, hogy szeretsz engem

Tudom, hogy gyengeségemben sem hagysz majd soha el engem

És tudom azért jöttél, hogy bele írj a szívembe 

Hogy meg tudjam, ki vagy te

 

Hogy meg tudjam...

Tudom, hogy szeretsz engem

Tudom, hogy szeretsz engem

Tudom, hogy gyengeségemben sem hagysz majd soha el engem

És tudom azért jöttél, hogy bele írj a szívembe 

Hogy meg tudjam, ki vagy te

Átélése a szám iránt teljesen érezhető volt. Soha, senkit nem hallottam még ilyen szenvedéllyel énekelni. Mi az, hogy nem szeret énekelni? Neki is a színpadon lenne a helye, ahogy a bátyjának. Már értem, miért is akarja annyira Hayden, hogy a húga ne kallódjon el. Hatalmas esélyt lát benne valószínűleg, amit meg is értek. 
- Fiúk - fordult felén Hayden. - Van egy két szám, amit elakarok még ma próbálni a fiúkkal, utána teljes testben és lélekben a tiétek vagyok. Ha gondoljátok, addig nézzetek körül a házban, Hannah körbevezet titeket.
- Nem gond, ha meghallgatjuk legalább az első dalotokat? - kíváncsiskodott Cal mellettem. 
- Dehogy is - nevetett Nath. - Annak csak örülünk, ha szeretitek a számainkat. 
- Így van. Nem muszáj kimennetek, csak ötlet volt. - nevetett Hayden. - Akkor kezdjük, hogy minél hamarabb sorra kerüljetek. 
A fiúk elfoglalták a helyüket, Hannah pedig leült mellém az utolsó szabad székre. 
- Szia, Luke - mosolygott rám kedvesen, nekem pedig a padlót súrolta az állam, amiért tudja a nevemet. 
- Mi ez a nézés? - nevetett az arcomat fürkészve. - Valami rosszat tettem? 
- Nem... nem - dadogtam zavaromban. - Csak nem tudtam, hogy ismersz. Sosem beszéltünk még. 
- Ez igaz. Pedig sokszor láttalak a suliba, csak sosem volt alkalmam beszélni veled. Már régóta figyellek és nagyon tetszik a hangod és a zenétek - nézett a szemembe kedvesen. 
- Te követtél minket Youtube- on? - döbbentem le. 
- Igen! Én mutattam meg a videóitokat Hayden- nek - kacsintott szemeimbe nézve. 
- Örökre hálásak leszünk érte, Hannah! - hajolt be előttem Ann felé Mike. - Egész életedben szolgálni foglak ezért. Bármit kérhetsz.
- Te hülye vagy. Ne mutatkozz már be az első percekben, hogy milyen is vagy - toltam arrébb Mike- ot. 
- Nem gond. Aranyos - nevetett a szája elé kapva apró kezeit. - Az első kérésem az lesz, hogy nyűgözzétek le a bátyámat. Oké? 
- Vedd úgy, hogy el van intézve - húzta ki magát Mike vigyorogva, majd visszafordult Cal felé, aki megbabonázva figyelte a Ravent. 
- Bocsi az előbbiért - hajoltam közelebb, hogy jobban hallhasson. 
- Tényleg nincs semmi baj. Vevő vagyok én is hülyeségre - kacagott a vállamba kapaszkodva. 
- Amúgy meg köszönöm a srácok nevében is, hogy szóltál a bátyádnak rólunk.
- Semmiség - legyintett. - Tetszettetek és nem hagyhattam ki az alkalmat. Így legalább lesz időnk megismerni egymást. 
- Valóban - bólogattam ajkaimra mosolyt húzva. - Akkor talán körbe is vezethetnél a házban. Mit szólsz? 
- Gyere - fogta meg kezemet hirtelen és összekulcsolta ujjainkat. - Srácok, jövünk, pár perc - szólta Calnak és Mikenak, majd sebesen kihúzott a helységből. 
- Tuti, hogy tetszeni fogtok a tesómnak. Nagyon lelkes volt, amikor hallgatott titeket - magyarázott lelkesen miközben felfelé haladtunk az alagsorból. 
- Merem remélni, sok energiánk és időnk van a bandában - válaszoltam vigyorogva. 
Lassan vezetett körbe a házban, s közben be nem állt a szája. Csak öntötte magából a szavakat, amit egy cseppet sem bántam. Sok dolgot megosztott velem magáról, úgy kezelt mintha ezer éve ismernénk egymást. Barátságos és nyílt volt felém miközben közel 1 órája ha ismerjük egymást. 
- Tudod, Luke - fordult velem szembe amikor a medencéhez érkeztünk. - Elcsesztem akkor, amikor nem ismerkedtem veled közelebbről a suliban. Kedves és aranyos srác vagy, akivel jól ellehet beszélgetni. Ha nem baj szeretném, ha barátok lennénk.
- Ohh egy új oldalad. Kicsit mocskos a szád - nevettem a tarkómat vakarva. - De benne vagyok. Örülök neki, amiért a barátaid közé fogadsz.
- Egy, csak néha beszélek csúnyán - nyújtotta ki a nyelvét játékosan. - Kettő, van egy olyan érzésem, hogy sok közös van bennünk. Ne kérdezd, miért érzem ezt, de így van. 
- Akkor az új barátságunkra? - tártam szét karjaim egy ölelésre nevetve. 
- Gyere Hemmo - simult a karjaimba nevetve, s szorosan összezártam karjaimat háta mögött. 
Jól esett ölelése, ahogy apró kezeivel megszorította pólóm hátulját. Halk kuncogása pedig igazán üdítő volt füleimnek. Éreztem, hogy egy igazán erős és szoros barátság kezdete lesz. Egyáltalán nem a külseje, a pénze vagy a testvére miatt vonzódtam hozzá barátilag. Hanem az együtt eltöltött percek, a nevetése, a szavai, amik elérték a szívem. Nem fog bennem csalódni, és ahogy észrevettem, én sem fogok benne. Egyáltalán nem úgy néz ki, mint aki képes lenne valaha is ártani bárkinek. 
- Csak nem fickót hoztál haza Rebecca? - hallottam meg egy éles női hangot a hátam mögött. Hannah, mint a villám pattant ki ölelésemből, s a nőre tekintet.
- Anya, nem. Hogy gondolhatsz ilyet? 
- Valóban? Akkor miért ölelget téged nyilvánosan? Megmondtam, hogy egy barátod se teheti be ide a lábát - felelte erélyesen az anyja, mire a lány összehúzta magát. -  Ne csinálj ribancot magadból. Jace mit fog szólni? Hm? 
- Asszonyom - szóltam rá kissé idegesen. - Egyáltalán nem az van, amire gondol. Hayden - höz jöttem, csak Hannah volt olyan kedves és megmutatta a házukat. 
Felhúzott. Amint kiejtette a száján a ribanc szót, felment bennem a pumpa. Nem szoktam senkire sem hangosan szólni, főleg nem mások szüleire, de hogy mondhat ilyet egy anya a lányára? Főleg egy olyan lányra, aki teljesen az ellentéte annak, amit állított. 
- Akkor menj vissza a próbaterembe és ne itt enyelegjetek. Hannah, te pedig gyere fel a szobámba - fordított hátat nekünk és bement az épületbe.
- Sajnálom, hogy ezt hallanod kellett - szegte le fejét szomorúan. - Anya ilyen. Nem szeret se engem, se a barátaimat. 
- Héjj, Baba ne mondj ilyet - emeltem fel fejét, s láttam ahogy elmorzsol pár könnycseppet. - Engem nem izgat, hogy anyud mit mond. Te egy kedves lány vagy. És biztos anyukád is szeret, csak ilyen a természete.
- Nem, Luke, ezt nem értheted - hátrált tőlem, de megfogtam csuklóját és visszahúztam magamhoz. - Születésem óta gyűlöl. Többször is kifejtette már. Semmilyen szeretet nincsen benne, ami felém irányulna. Számára csak Hayden létezik - sírta el magát. 
- Ne sírj - vontam ölelésembe. - Tudod mit, nem is érdemli meg akkor, hogy egy ilyen csodálatos lánya legyen. Most már barátok lettünk, ezért rám mindig számíthatsz. 
- Komolyan? - emelte fel könnyes tekintetét enyéimre. 
- Igen. A barátság erről szól. Kitartunk egymás mellett és segítünk a másiknak. 
- Köszönöm - fúrta arcát mellkasomba. - Mennem kell, mert még jobban kiakad - szakadt ki ölelésemből, s egy puszit nyomott arcomra. - Holnap találkozunk, mert asszem' most nem mehetek vissza a próbátokra. 
- Semmi baj.  Holnap suli után? - kérdeztem mosolyogva, mire értetlen grimaszt vágott. 
- Suli előtt. Reggel a kapuba várlak titeket, és ha gondolod együtt reggelizhetnénk - mosolygott most már Ő is.
- Ott leszek. Szia - intettem a lassan ellépdelő lánynak. 
Meglepett kijelentésével. Azt hittem, barátságunk csak iskolán kívülre fog vonatkozni, de nagyot kellett tévednem. Ő tényleg komolyan gondolta, amikor a köreibe fogadott. Vigyorogva dugtam zsebre kezeimet, és utam visszavettem a próbaterem felé. Ez a nap egy új esély kezdete, még ha nem is sikerülne megnyernünk magunknak Haydent, nem bánkódnék. Mert találtam magamnak valakit, akit barátomnak hívhatok, akivel érzem, hogy a jövőben kellemes perceket fogunk eltölteni.


Visszaemlékezés vége

 Akkor ismertem meg Őt, az igazi Hannah Ashwint, aki mindig próbált erős maradni annak ellenére is, hogy az anyja folyamatosan megalázta. Tudtam, hogy a bátya előtt titkolja ezeket a dolgokat, és nem akart senkinek sem terhére lenni. De én mellette álltam, vigasztaltam, segítettem neki és lelket öntöttem belé. Akármikor úgy érezte, hogy senki nem szereti én voltam az első személy, aki megcáfolta ezeket a hülye teóriákat. Ugyan úgy, mint a múltban, most a jelenben is vigyázni akarok rá, de most már másként.
Testvéreként, az egyetlen személyként, akit a családjának hívhat...