15. " Sokan hordozunk sebeket "

Calum Hood 

Az elmúlt pár napban a mi kis csapatunkat eléggé megviselte Luke és Ann veszekedése. Őszintén nem tudom mi a csudán veszhettek ők össze. Talán, amióta ismerjük egymást, ilyen még nem fordult elő. Akárhányszor összevesztek, pár percen vagy órán belül szent volt a béke. De a mostani már 2 hete tart. Látom rajtuk, hogy mindketten megbánták már a dolgokat, csak éppenséggel semelyikük nem mer nyitni másik felé. Luke túlságosan is fél Ann szeme elé kerülni, a lány pedig tudomást sem akar venni a fiúról. Makacs mindkettő, de ez nem mehet így tovább. Nem csak a saját barátságukat ölik meg ezzel, hanem a miénket is. Mindenki patt helyzetbe került, hogy kinek az oldalán álljon úgy, hogy még azt sem tudjuk, mi a vita tárgya. Én elégeltem meg ezt a helyzetet legelőször. Tennem kellett valamit, mert nem nézhetem tétlenül, hogy a barátságunk lassan összeomlik. 

Ismerem Annt, mint a tenyerem, mindig is tudtam, hogy a karácsonyi bevásárlást az utolsó napra hagyja. Kapóra jött nekem, hogy pont az én segítségem kérte Ash ajándéka ügyében. 

Órák óta a plázákat járjuk, az agyam pedig már leépülőben van. Soha nem gondoltam volna, hogy ez ilyen fárasztó lesz. Esküszöm, ha még egy cipős boltba be kell mennem, itt helyben fogok ideg összeroppanást kapni, és felégetem az összes létező magassarkút. 

- Remélem döntöttel, Ann, mert leszakad már a karom - hajoltam oda a lányhoz, aki egy újabb boltba bámészkodott a cipők között. 

- Calum, szerinted olyan könnyű dönteni? Nézz már szét! - mutatott körbe az üzletben. - Mindegyik annyira gyönyörű, nem kapkodhatom el. Mi van, ha mire hazaérek, nem tetszik? Akkor jöhetek vissza. Arra pedig nincs időm. 

- Nők! - emeltem kezem a fejemhez. - Ha kell, veszek neked mindegyikből egyet, csak menjünk. Már az őrök sem tudják lassan feltartóztatni a rajongókat - mutattam a kirakat előtt álló lánycsoportra. Még az volt a szerencse, hogy magammal cipeltem a két testőrünk, mert valahol sejtettem, hogy egy nyílt plázába hamar elbukunk. Én is, és Ann is.

- Basszus - bukott le a polc mögé. -  Annyira elmerültem a nézelődésben, hogy észre sem vettem őket. Nem szoktam még mindig hozzá, hogy bujkálnunk kell. 

Nevetve húztam magam mellé a lányt, majd a cipőkre vetettem pár pillantást. 

- Válaszd ezt! - emeltem fel a kupacból egy piros tűsarkút, apró köves díszítéssel. Ebben el tudnám képzelni, ahogy illegeti a vékony lábait. Nem mintha csorgatnám a nyálam érte, de ami szép, azt megnézem. Ann alakja pedig tökéletes. 

Mutató ujját szája elé tartotta, s hosszú merengésbe kezdett. 

- Legyen - sóhajtott egy nagyot. - Ebben el tudom képzelni magam. Sőt, szerintem Ashnek is tetszik majd. Ügyes vagy Cal - nyomott puszit nevetve arcomra. 

- Nem is akarom tudni, hogy Ashnek milyen szituációba is tetszene - röhögtem el magam, Ann pirosodó arca láttán. 

- Te hülye állat - csapott a karomra mérgesen. - Szerinted szex közben egy tűsarkút veszek fel? Rúd táncos azért nem vagyok még. 

- Ann - görnyedtem össze vihogva. - Ki a tököm mondta, hogy szex közben? Most is a te fantáziád szárnyalta túl az enyémet.

Arca átváltott élénk piros színre, szemei nevetségesen kidülledtek. Röhögnöm kellett arcmimikáján, ahogy próbált felvenni egy semleges álarcot. Kezeibe nyomtam nevetve a cipőt, majd elkaptam kezét, és a pénztárhoz vezettem.

- Jó napot! - köszöntem kedvesen az eladólánynak, aki lélegzetét visszafojtva rebegtette szempilláit. Sosem fogok tudni hozzászokni a lányok ilyesfajta viselkedéséhez. Csak egy átlagos kinézetű srác vagyok, rajtam nincs semmi extra, mint Luke-on vagy Ashtonon. Mindig is ők voltak a lányok kedvencei, én pedig csak a háttérből kuncogtam az ilyen eseteken, ami most velem történik meg. Nem vagyok az a fajta, aki felvág a hírnevével vagy a pénzével, és kap az ilyen alkalmakon. Szeretnék úgy megismerkedni egy lánnyal, hogy ne a pénzem vagy a nevem nézze, hanem azt, aki én vagyok. Ezért is van akkora űr bennem, amiért Eva Luke mellett kötött ki. Őszintén? Iszonyatosan elbűvölt a lány személyisége már az első napokban. A közvetlensége, a mosolya és az, hogy nem borult le egyből sikítva előttünk. Tetszett benne, amikor még Skype- on beszéltünk vele, hogy egyből nem olvadt el Mike szónoklata hallatán, hanem keményen visszaszólt neki. Talán ott, pont abban a percben éreztem, hogy a szívem megdobban egy ismeretlen lány felé.  A szemem nem tudtam levenni róla, pedig akkor még csak az arcát láttam. Aznap, amikor a reptéren felénk tartott, a szívem majd kiugrott a helyéről ahogy végig csodálhattam csodálatos alakján. Minden lépéssel, amit felénk tett meg akkor, az én pulzusom úgy emelkedett az egekbe.

 De a dolgok nem úgy alakultak, nem én nyertem, mert nem vagyok egy Luke. Nincs tökéletes kinézetem, nincs bugyinedvesítő hangom, csak  egy srác vagyok, aki a 5 Seconds of Summer bandában játszik. Először Mike miatt nem akartam lépni, fontos volt a barátságunk, ami az évek alatt szoros lett közöttünk. De Luke lépett előttem, és akkor kellett rádöbbennem, hogy még a kisujjam se mozdítottam meg Eva ügyében. Küzdelem nélkül veszítettem, ráadásul Mike sem haragudott volna, mert az Ő kapcsolatukat is örömmel fogadta, egyáltalán nem volt mérges.

- Hahó Calum! - lengette meg kezét előttem Ann. - Ne bámuld már szegény lányt ennyire. Teljesen megijeszted.

- Mi... Én... - hebegtem össze-vissza, és a lányra néztem, aki még mindig olvadozva méregetett. - Csak fizessünk és menjünk. Oké? - fordultam Ann felé, aki nyitotta a pénztárcáját.

- Ne, hagyd. Ez a karácsonyi ajándékom. Amúgy is én választottam - toltam el a tárcáját, és a lány kezébe nyomtam a hitelkártyám.

- Nem! - fogta meg a karom mérgesen Ann. - Tudod mennyire utálom mikor ezt csináljátok.

- Tudom, de most karácsony van. Ez pedig ajándék lesz. El kell fogadnod! - intettem le egy gyors mozdulattal a mérgében toporzékoló lányt. - Héj, mit látnak szemeim a tárcádban - mutattam az aranykártyára.

- Ne, el ne kezd! - tette fel a kezét parancsolóan elém. - Legszívesebb kettétörném és a kukába dobnám.

- Ugyan Ann. Ash biztos csak kedveskedni akar. Szeret téged, és mindent megakar adni neked.

- Nagyon jól tudom. De nekem is van pénzem, nem szorulok rá az Ő hitelkártyájára. Csakis azért fogadtam el, mert nem szólt hozzám két teljes napon át, amíg igent nem mondtam rá. Viszont azt lesheti, mikor fogok róla költekezni, mert ebben az életben biztos nem.

- Tudod, hogy akkor meg azért lesz kiakadva - dőltem a pultnak mosolyogva. - Csak kényeztetni akar, ennyit engedhetnél neki.

- Calum! - emelte méregtől kipirosodott tekintetét felém. - Ha azt mondom, nem, az nemet jelent. Nem az a lány vagyok, akikkel eddig dolga volt. Nekem nem kell a kártyája, nem a pénzéért vagyok vele. Nekem nem kellenek drága ajándékok vagy utazások. Persze Ő ezt egyáltalán nem érti meg, azt hiszi viccelek és kéretem magam.

- Akkor mondd meg neki! - vontam meg a vállam miközben visszavettem a kártyát az eladólánytól és arrább lépdeltünk a pénztártól. A kijáratnál már nem álltak annyian, ezért gyorsan firkantottunk mindketten a papírokra aláírást, pár fotót csináltunk és a testőrök kíséretében még beültünk egy kávézóba.

- Tudod, hogy elmondanám neki, de iszonyat mérges lenne. Tegnap is, amikor a házakat nézegettük, kisebb vitát szított azzal, hogy ne felesbe vegyünk lakást, mert Ő egyedül akarja kifizetni. Állítása szerint Ő a férfi, neki kell gondoskodni az ilyenekről. Az agyamra megy - ingatta a fejét a kávéja felett.

- Lakást?  - köptem vissza hirtelen  a kávém a csészébe. - Összeakartok költözni?

- Hát igen... - pirult el. - De ez még titok.

- Anyám! - hüledeztem. - Jól meggondoltátok? Mióta is vagytok együtt? 3 hónapja? Nem korai még ez?

- Na pont ezért nem mondtuk még el senkinek Cal! - méregetett idegesen. - Tudom én is, hogy korai, de szinte így is együtt élünk. Szeretjük egymást és magasabb szintre emeljük a kapcsolatunkat. Ha nem jövünk ki jól, akkor még mindig visszaköltözhetünk.

- És, ha ez a lépés a kapcsolatotokba kerül? - forgattam idegesen a csészém.

Féltem Őt. Látom én is, hogy mennyire szeretik egymást, de nem tartom még jó ötletnek ezt az egészet. Annyira gyorsan haladnak mindenben. Szinte pár napos ismertség után jöttek össze, és már akkor őrülten szerelmesnek nyilvánították magukat. Persze elhiszem, Ashtonon látszik a legjobban, hogy mennyire is odáig van Hannah- ért. Tudom, hogy szereti és mindent megakar adni neki, minden szeretet pótolni akar, amit ezidáig elvett tőle a sors, de mégis azt kívánom bárcsak lassítanának egy kicsit, mert a hirtelen jött fellángolások hamar kialszanak. Én pedig nem akarom Annt összetörve látni. Mert abban biztos vagyok, hogy Őt jobban megviselné a szakítás, mint Asht. Ann lelke törékeny, akár egy kisebb seb is hatalmas lyukat égethet a szívén és újból elzárkózna mindenki előtt.

- Calum, kérlek! - érintette meg a kézfejem Ann, ezzel visszatérítve a valóságba. - Bízz bennem! Tudom mit csinálok. Szeretjük egymást, senkivel sem voltam még ilyen boldog, mint vele. Csak annyit kérek, hogy támogasd a boldogságom és velem együtt örülj. Nagyon fontos nekem a véleményetek, de tisztában kell lennetek azzal, hogy jelenleg Ash jelenti számomra az éltető erőt.

- Tudom. Csak félek Ann - kulcsoltam össze ujjainkat az asztal felett. - Fontos nekem a boldogságod, hisz barátok vagyunk. Tudom, hogy nem szólhatok bele a döntéseidbe, de csak annyit kérek, gondold át rendesen. Kérlek beszéljétek át, mielőtt megteszitek ezt a lépést. Rendben? - emeltem tekintetem a kék szemeire.

- Rendben! - bólintott mosolyogva.

Megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat és mosolyogva néztem a lányra. Biztatóan megszorította még egyszer a kezem, majd lassan elhúzódott tőlem.

- Lenne még egy kérésem - szólaltam meg hirtelen. Eljött az alkalmas időpont, most vagyunk olyan helyzetben, hogy jobb belátásra bírjam.

- Mi lenne az? - ráncolta össze szemöldökét.

- Mikor szándékoztok megbeszélni Luke- kal a dolgokat?

- Ne, kérlek, nem akarok róla beszélni - tette fel kezeit maga elé idegesen.

- Pedig muszáj lesz, mert már nem bírom tovább nézni, ahogy kerülitek egymást. Figyelj Ann... - néztem komoly arckifejezéssel a lányra.  - Elhiszem, hogy nagyon megbántott, bár nem tudom miket vágott a fejedhez az a lüke. De Luke szeret téged. Jobban szeret, mint a saját családját és tudom, hogy már réges-régen megbánta amiket mondott. És azt is tudom, hogy te is szereted, ne is próbáld tagadni. Ti vagytok a tökéletes barátság megtestesítői. Beszéljétek meg, ennek nem kellene így lennie, mindent meglehet oldani, csak ti annyira csökönyösek vagytok, hogy az már fáj. Semelyikőtök nem mer lépni.

- Minden a mi kapcsolatunk, csak nem tökéletes barátság - vonta össze karjait mellkasa előtt durcásan.

- Hiányzik? - vontam fel a szemöldököm érdeklődve, mire egy halk sóhajt ejtett ki ajkain.

- Igen - fordította el fejét, hogy ne kelljen a szemeimbe néznie.

- Haragszol még rá?

- Nem.

- Akkor miért játszod még mindig a sértődött kislányt? - kérdeztem kissé idegesen.

- Azért...  Mert... - kereste a szavakat kétségbeesetten. - Mert...

- Ann - húzódtam közelebb hozzá. - Nekem elmondhatod ugye tudod?

- Tudom Cal, de olyan nehéz! - nézett fel rám könnyes szemekkel.

- Csak mondd el, én csak segíteni akarok!

- Félek vele beszélni. Attól rettegek, hogyha ismét beszélni fogunk, szembe kell néznem olyan dolgokkal amiket el akartam felejteni. Pedig tudom, hogy nem helyes a szőnyeg alá söpörni a gondokat. De nem állok még készen arra, ami rám vár, túlságosan gyenge vagyok - törölt le pár könnycseppet arcáról.

-  Sokan hordozunk olyan sebeket, titkokat, amit nem gyógyít be az idő, de azért vannak a barátok, hogy segítsenek. Ezért van neked Luke! Ő mindig melletted állt és segített neked. Sőt, most már ott van Ashton is és mi is. Mindenben segítünk neked Ann, bármiről is legyen szó. Nagyon jól tudom, hogy nem fogod elárulni nekem, hogy mitől félsz, de tudnod kell, hogy most nem fogjuk engedni azt, amit 3 évvel azelőtt műveltél. Nem engedünk el, nem hagyjuk, hogy megint olyan állapotba kerülj. Segíteni fogunk, bármi is legyen az amit titkolsz. Még, ha embert is öltél, mi kiállunk melletted.

- Bolond - csapott a vállamra mosolyogva. - Nem öltem meg senkit.

- Hagyd, hogy a dolgok rendbe jöjjenek. Beszéljétek meg! Ő a te másik feled Ann!

- Tudom. Én annyira szeretem őt és fáj is, amiért összevesztünk. Azt szeretném, ha minél előbb kibékülnénk és újra a karjaiba tartana.

- Akkor? - álltam fel mellőle vigyorogva.

- Mi akkor? - értetlenkedett.

- Most elmegyünk hozzánk és beszéltek. Nem fogom hagyni, hogy a karácsonyt külön töltsétek - kaptam fel a szatyrait a földről.

- Menjünk! - állt fel mosolyogva. - De előtte elszaladok mosdóba. Nem gond?

- Mit számít már az az öt perc? Esküszöm, soha nem töltöttem még ennyi időt egy plázába. Úgyhogy nem oszt, nem szoroz már az a pár perc - ültem vissza a székbe.

- Sietek - kapta fel a táskáját és a mosdó felé szaladt.

Amint látótávolságon kívül ért, pár rajongó lány szinte rám vetette magát. Des, aki mellettem maradt a testőrök közül, nem győzte feltartani a lányokat. Rendbe szedtem a ruházatom egy kicsit, majd udvariasságból a kisebb tömeg felé fordultam. Tettem amit tennem kellett, elvettem pár fényképet majd gyors aláírogattam őket. Különböző testrészekre is kértek, amikre röhögve hagytam ott névjegyem.

Pár fotót erejéig még maradtam, majd a mosdó felé kezdtem el haladni. Több, mint öt perc telt már el, de Annt sehol nem láttam. Des kissé hangosan szétoszlatta a tömeget és amint azok elmentek, csatlakozott mellém. Ahogy befordultam a mosdó felé, Des éles levegővétele szúrt szemet. Tekintetem felvezetem a férfira, aki hirtelen indult meg előre. Érdeklődve figyeltem merre tart, s a mosdók előtt kiszúrtam a földön heverő társát. Egy percig sem gondolkodtam azon, hogy mit kellene tennem. Futva tettem meg a távolságot köztem és a mosdó között, ijedtségem valamint feszültségem teljesen átvette felettem az irányítást. Csak arra tudtam gondolni, hogy Hannah- nak valami baja esett, esetleg valaki megtámadta. Ha az állításom beigazolódik, azt sosem fogom magamnak megbocsájtani...

Luke Hemmings  

Idegesen kopogtattam a távirányítót a kanapé karfájának, a feszültség, ami bennem van már egy ideje, napról napra jobban eluralkodik felettem. Most, hogy közeledik a karácsony, mindennél jobban idegesít az Annel való veszekedésem. Szeretném ezt a karácsonyt vele tölteni úgy, mint régen, de amíg nincs bátorságom elé állni és bocsánatot kérni, ez szinte lehetetlen.

A tévében is a sok kibaszott érzelmes karácsonyi műsor megy, amitől szinte elhányom magam. Feszülten vágom magam mellé a kapcsolót, majd tekintetem inkább az ablakra vezettem. Kétségbe vagyok esve. Mindig én voltam az, aki higgadtan kezelte a dolgokat, de most pont az ellenkezője történt. Magam sem értem, miért keltem ki annyira magamból és legszívesebben visszatekerném az időt, hogy megváltoztassak mindent. Sok időbe telt, amíg elfogadtam, hogy Ann valószínű a testvérem. Én tényleg szerelmes voltam belé, amit Ő sohasem tudhat meg. Neki csak annyit mondtam, hogy jobban kedvelem, mint egy barátot, közben pedig teljesen elcsavarta azon az estén a fejem, amikor először elcsattant közöttünk a csók. Boldog voltam, hogy engem választott Jace helyett és én akartam lenni az, aki boldoggá teszi Őt. De annyira szép álom volt. Megtaláltam azt a személyt, aki a világot jelentette számomra, akivel minden percem örömben és boldogságban telt, s közben az egész egy nagy hazugság volt. Abban a pillanatban amikor az anyja kiejtette azokat a mondatokat, összetörtem. A szívem darabokra tört azokban a percekben és felfogni sem akartam, hogy pont velünk történik mindez. Annyira csodálatos lett volna, ha egy kis ideig is, de boldog lehettem volna akkor, de nem csak én, Ann is az lehetett volna. Próbáltam túltenni magam a köztünk lévő dolgokon, ahogyan Ann kérte, de nem ment olyan könnyen. Hiszen a kétely még mindig bennem volt, mert semmi bizonyíték nem volt a kezükben. Az agyam elfogadta a helyzetet, de a szívem még reménykedett, hogy hazudik az a nő, és boldog lehetek még Ann- nel. Sokáig éltem kételyek között még azok után is, hogy elment. Próbáltam az érzéseimet testvéri szeretetté alakítani, amiről azt hittem, sikerült is. Bár valamennyire eltudtam fogadni a helyzetet és másként tekintetni a dolgokra, az apró szikra mégis megmaradt bennem. Főleg akkor éreztem meg, hogy él még az a láng, amikor Ann hazatért. Amikor a medencében voltunk, s átakartak ejteni Ashtonnal. Ahogy a vizes teste a mellkasomnak nyomódott a vérem szinte felforrt, a szívem pedig kiugrott a helyéről. Minden erőmet be kellett vetnem, hogy féken tartsam magamat és ne érjek úgy hozzá, ahogy évekkel ezelőtt. Viszont egyetlen pillanat alatt kijózanodtam abból a mámorból, mikor rájöttem, hogy mit teszek. Letudtam győzni azokat érzéseket nagy nehezen, s talán hatalmas segítség volt az, ahogy láttam minél közelebb kerülni Annt, Ashtonhoz. Úgy voltam vele, ha Ő képes továbblépni és testvérként vagy akár barátként tekinteni rám, akkor nekem is fog menni. Sikerült. Nem volt könnyű, de ma már nem tudnék másként közeledni felé, csak úgy, mint egy védelmező Öcs, aki óvni akarja nővérét minden bajtól.

Még most sem akarom elhinni, hogy apám képes volt összefeküdni azzal a nővel és eltitkolni előlünk az igazságot. Hiszen ismerte Hannah- t, nem egyszer járt nálunk és töltötte ott az éjszakát. Eszébe se jutott, hogy esetleg több is kialakul köztünk mint barátság? Mi tett volna akkor, ha elé állunk azzal, hogy egy párt alkotunk? Vajon akkor is titkolózott volna? Milliószor szerettem volna kideríteni az igazságot, de hallgattam Annre. Igaza lehet abban, hogy Anya valószínű semmit sem sejt arról, hogy apám csalta. Anya őrülten szerelmes még mindig Apába, annyi év elteltével is. Boldogsága szembetűnő és én sem akartam tönkre tenni az életét. Olyan tökéletességben élt Apa mellett, ezért nem mertem elvenni tőle ezt az életet. De egyre jobban kezd foglalkoztatni a dolog és mindig azon kapom magam, hogy azon gondolkozom, apám elé állok és kitálalok neki. Akármennyire is szép az életünk, a titkok mindig kiderülnek. Örökké senki sem tud eltusolni semmit, főleg nem egy ilyen dolgot.

- Szerintem eleget ostromoltad már magad - szólalt meg mellőlem Ashton, mire én ijedtemben ugrottam egyet.

- Baszd meg. A frászt hoztad rám - ültem vissza a helyemre őrülten dobogó szívvel.

- Szóval? - vigyorgott mellettem, mint egy fogyatékos.

- Mi szóval?

- Ne csináld már az idiótát Hemmings! Mikor beszélitek már meg a dolgokat? Senkinek nem jó, ami most van - vonta meg a vállát mosolyogva.

- Túlságosan bonyolult az ügy, Ash - dőltem sóhajtva a kanapé támlájának. - Olyan helyen támadtam, ahol nem kellett volna.

- Csak ti bonyolítjátok túl a dolgokat. Vagyis inkább Ann - dőlt le mellém. - Fél, amit megértek, de sokkal könnyebb lenne mindenkinek, ha kiderülne az igazság. Akár testvérek vagytok, akár nem.

- Elmondta neked?  - kerekedtek ki a szemeim, majd rá néztem a fiúra.

- Kénytelen volt, mert azt hittem összeszűrtétek a levet, vagyis tényleg, de akkor még nem tudtátok, hogy testvérek vagytok.

- Ezt is elmondta? - kérdeztem rémülten, mire elnevette magát.

- El, Luke. De ne vágj már ilyen fejet, mert annyira röhejes - nevetett tovább. - A helyedben én is ráhajtottam volna. Nem csodálkoztam azon, hogy tetszett neked. Én nem ítélkezem és nem haragszom semelyikőtökre. Megtörtént és ezen változtatni nem tudunk. 

Kiguvadt szemekkel bámultam Ashtont. Agyam nem volt képes felfogni amiket mondott. Őrülten kiabálnia kellene velem, talán meg is kellene ütnie, amiért hazudtam neki Annről és rólam. Ehelyett itt vigyorog a képembe és még Ő buzdít arra, hogy beszéljek meg mindent a lánnyal. Mindig is tudtam, hogy Ash jó ember, de azt hittem, amint megtudja az igazságot rólunk, teljesen kifog akadni. 

- Sajnálom, amiért nem mondtuk el - feleltem halkan, félig szemmel rá sandítva.

- Nem haragszom, Luke - fogta meg a vállam és megpaskolta. - A múlt az múlt! Engem csak a jelen és a jövő érdekel. Nekem is van múltam, ezt te is tudod, ezért is nem őrjöngők, amiért ezt eltitkoltátok. Tudom hogy Ann- nek nagyon nehéz megküzdenie ezzel a dologgal, ezért sem mert nekem beszélni erről a dologról. Nekem csak az a fontos hogy szeret engem, én pedig viszont szeretem őt. Te pedig ne aggódj, nem haragszom rád. A barátom vagy, lehet kicsit féltékeny voltam az elején, amikor még nem tudtam semmit a közös múltatokról, de azóta összeállt a kép. 

Még mindig megrökönyödve hallgattam Asht. Hogy tud ennyire nyugodt maradni, amikor élete szerelméről beszélünk. Arról hogy szerettem Annt. Vagyis nem arról, ezt senki nem tudja és, ha rajtam múlik, soha senki nem fogja megtudni, mennyire is szerelmes voltam a lányba. 

- Haver - öleltem át barátom. - Köszönöm. Nem, nem is magamnak köszönöm. Én jelentéktelen vagyok. Össze-vissza beszélek ... - röhögtem el magam. - Azt akarom kibökni, hogy örülök amiért vagy Ann- nek. Ha a te helyedben lennék, én lehet nem bocsátottam volna meg, de te megtetted. Most már tényleg nem aggódom az miatt, hogy átbaszod. 

- Mert eddig azt hitted? - ráncolta össze homlokát. 

- Volt bennem egy kis félsz. Imádom Annt, még jó, hogy féltettem tőled vagy bárki mástól. Azon kívül, ismerem én is a múltad és nem éppen voltál a hosszú kapcsolatok híve. 

- Azóta megváltoztam. Ez most nagyon komoly - döntötte hátat a kanapénak kezeit pedig tarkója alatt összekulcsolta.  - Ilyen szerelmes sosem voltam még. Azt akarom örökké, csak az enyém legyen. Nem tudnék senki másra úgy nézni, mint rá. Nekem csak ő kell, haver. Ez a nő egy boszorkány, aki teljesen elvarázsolt! - mondta, s arca teljes komolyságát tanúsított. A hangjából, a mozdulataiból, a pillantásaiból tudom, hogy igazat mond. Nincs okom kételkedni benne, tudom Ő fogja boldoggá tenni helyettem.

- Beleestél Ann szépséges hálójába - nevettem el magam, majd ugyan úgy helyezkedtem el a kanapén, ahogy Ő. - Beszélnem kell vele. Addig senki sem lesz felhőtlenül boldog, amíg mi rosszban vagyunk - tereltem a témát komolyabb vizekre. - Most azonnal indulok. 

- Várj - kapta el a karom Ash és visszahúzott maga mellé. - Calummal van. 

- És? - értetlenkedtem. 

- Cal megpróbál beszélni vele. Valószínű, sikerülni fog neki és akkor együtt ide jönnek. Azt akarom, hogy Ő tegye meg az első lépést. 

- Most összezavartál. Mi van? - ingattam meg a fejem. 

- Ezidáig mindig menekült minden probléma elől. Itt az ideje, hogy végre megemberelje magát és felnőtt nőként viselkedjen. Örökké nem futhatunk utána, hogy mi kérjünk bocsánatot tőle. Most neki is meg kell tanulnia, hogy nem csak róla szól most ez a történt, hanem rólad is. 

- Szerinted sikerülni fog neki? Annyira gyenge... 

- Nem, Luke - vágott a szavamba Ash. - Pont ez a baj. Mindig azt mondjátok, hogy gyenge és megtesztek mindent helyette. De Ő minden, csak nem egy gyenge nő. Nektek is meg kell tanulnotok keménynek lenni vele, hogy végre felnőjön.

- Nem tudom képes lesz- e rá - sóhajtottam.

- Meg kell próbálnia. Én pedig teszek róla, hogy meg is tegye!

Tovább akartam még erről a tervéről beszélgetni, de csengő hangja megzavart minket.

- Vársz valakit? - fordult felém Ash.

- Nem. De megnézem ki az - álltam fel a kanapéról és az ajtóhoz siettem. Az ajtó melletti tükörben megigazítottam még a hajam, majd széles mosollyal kitártam az ajtót. A mosoly az arcomról egyből lefagyott, amint megláttam, ki áll előttem. Az ajtófélfának dőlve tekintett szemeimbe, egy fogsorvillantós mosoly kíséretében. Számtalan emlék pergett le a szemeim előtt, ahogy arcát bámultam. Minden kellemes és borzalmas élmény. Azt hittem sohasem fogom újra látni azok után, amit Hannah- val tett. Azt hittem, eléggé érhetően kifejtettem akkor a véleményem róla és soha többé nem lesz mersze belekotnyeleskedni az életünkbe. De most itt áll teljes életnagyságban előttem.

- Hello Luke - döntötte fejét oldalra mosolyogva.

- Brynn...