33. "Hallgass a szívedre"

Sziasztok!
Végre sikerült meghoznom az újabb részt. 
Nagyon sajnálom ezt a hosszú kimaradást, de mostanában kevés időm van írni...
Remélem mindenkinek tetszeni fog a rész, és véleményeitekkel is megajándékoztok! :D
Csóközön mindenkinek: Sofiaa^^



Luke Hemmings

Térdeimet felhúztam mellkasomhoz, kezeimet lustán átfontam körülöttük. Államat térdemre hajtottam, szemeimet az egyre sötétedő égbolt felé  vezettem,  békésen szemlélve a nap utolsó gyenge sugarait.  Nyugalmat és békességet árasztott magából az egész hely, mintha a világ egy külön részén lennék, ahol csak én vagyok és a meghittség. Szeretném hinni, hogy egyszer ez az érzés körül fog venni engem és a többieket is, mert most nagy szükségünk lenne rá. Érezni akarom a boldogságot, a szeretetet és minden olyan érzést, ami csakis melegséggel tölti el a szívemet. Soha többé nem akarom érezni azt a keserűséget, magányt, csalódottságot, ami jelenleg uralja a szívem minden egyes zugát. Vajon a sors tényleg ezekkel a kegyetlen játékokkal akar túlélésre tanítani? Vagy más terve van velem/velünk, amiért ennyi szomorúsággal sújt bennünket? Nem tudom… Soha nem tettem semmi rosszat egész életemben, mindig szerettem és szerettek. Jó ember voltam és becsületes. Talán egyetlen hibám volt, amiért most bűnhődök. Szörnyű barát voltam, a legrosszabb. Nem voltam Ann mellett, amikor mindenki elpártolt mellőle, nem hallgattam meg, amikor sírva hívott fel. Nem segítettem rajta, amikor láttam, hogy össze fog omlani, amikor tudtam, milyen következményei lesznek a kiborulásának. Borzalmas ember vagyok, aki bántott egy olyan személyt, aki még az életénél is fontosabb számára. Mert Hannah mindennél többet jelent nekem, még ha soha többé nem is fogja elhinni ezt nekem, és meg fogom érteni a döntését, ha eltaszít magától, mert tényleg kegyetlenül bántam vele. Most ott fekszik abban a kórteremben, leheletnyi élettel a kis testében, nulla élni akarással szívében. A lelkiismeretem sorozatban döfi a tőröket a szívembe, akárhányszor rápillantok törékeny testére. Nekem kellett volna mellette lennem. Nekem kellett volna meggátolnom a folytonos hibákat, amiket elkövetett. De már túl késő, végzetesen késő…

Gondolataim sokaságából apró, puha kezek zökkentettek ki, s szorosan nyakam köré fonódva biztosítottak támogatásukról. Óvatosan mögém  helyezkedett, kezeit levitte derekamra, majd hasamra, és ott kulcsolta össze ujjait. Kicsit lejjebb csúsztam ölelésében, addig, hogy kényelmesen neki tudjak dőlni mellkasának.  Kezeit felfuttatta arcomra, s gyengéden cirógatta arcvonalamat.

- Hibát követtem el, Brynn – sóhajtottam megtörten, kezeit enyéim közé véve, gyengéd csókot leheltem tenyerébe, amitől kisebb kuncogás szakadt fel belőle.

- Nem követtél el semmilyen hibát, Luke. Ann maga döntött arról, hogy elhagy titeket, ahogy arról is, hogy elhagyja Ashtont - szorította meg kezeimet.

- Nem, nem – ingattam fejem bosszúsan. – Hibát követtem el akkor, amikor a megbocsátásomért esedezett. Brynn, – halt el a hangom, –  tudom Ő is hibát követett el, de istenem, minden ember vét az életében elég sokszor. Viszont én csak a saját bántottságommal törődtem, senki máséval. Nagyon jól tudom, hogy én adtam meg számára az utolsó löketet, ami ahhoz vezetett, hogy most ott fekszik abban a szobában. Rossz barát voltam, amiért egy életen át bűnhődni fogok, ha meghal. Nekem kellett volna segítenem rajta, de nem tettem. Helyettem te voltál ott neki. Te próbáltad felkaparni a földről, nem én, hanem te. Mindig is gyűlöltétek egymást, majdnem meghalt miattad, és mégis pont te tartottad benne az életet. Helyettem voltál a támasza, a segítsége, de nem rád lett volna szüksége, hanem rám  - temettem arcom tenyereim közé.

- Nyugodj meg Luke, kérlek – vont szorosabb ölelésbe. – Igen, követtem el hibákat a múltban, de te is nagyon jól tudod, mennyire megbántam már őket. Nem akartam törődni Ann-el, de amikor megláttam összetörve, egy kicsit az én szívem is összetört azonnal. Fájt így látnom őt, és abban a pillanatban félretettem minden sérelmemet, és haragomat, ami felé irányult. Rettenetes érzés volt pont azt a lányt szenvedni látni, aki mindig harcolt az életéért, aki sosem adta fel, bármilyen helyzetbe is került. Megismertem egy olyan oldalát, amit csak kevesek láthattak, ezért is maradtam mellette. Mert megértettem, miért is szeretted annyira, miért védted őt mindig. Hannah jó ember, én viszont cseppet sem láttam benne semmi jót, amíg meg nem ismertem az valódi lényét. Bánom, hogy erre csak akkor jöttem rá, amikor már késő volt. Nem te vagy a hibás Luke, inkább én, mert ismét azokhoz a dolgokhoz nyúlt, amikre én szoktattam rá a múltban – hadarta el megtörten. Ülőhelyzetbe toltam magam, megfordultam ölelésében, majd óvatosan ölembe húztam. Ujjaimmal letöröltem pár könnycseppet, amik szemei sarkában keletkeztek, s apró csókot leheltem helyükre. Fejét szégyenlősen bújtatta el mellkasomban, vékony kis ujjaival ingemet markolászta.

- Mindketten hibáztunk – öleltem őt szorosabban. – De tudom, hogy még van esély. Kell lennie még egy utolsó lehetőségnek, hogy mindannyian boldogak legyünk. Nem akarom feladni, Brynn. Erős akarok maradni, de félek, egyedül nem fog menni.

- Én itt leszek, Luke – suttogta halkan. – Ha még mindig elfogadod a segítségem, én melletted leszek.  Nem fogok több hibát elkövetni, és megígérem, minden hibám jóvá teszem.

- Már rég jóvá tettél mindent - csókoltam bele dús barna hajzuhatagába. – Az elmúlt hetek alatt visszatért az a lány, akit szerettem és csodáltam. Vissza tudtad hozni újra azt az éned, akit még gyermekként megismertem. Ezért rettentő büszke vagyok rád. Kitartottál még akkor is, amikor Ashton elzavart Hannah mellől. Nem hátráltál meg, nem riadtál vissza semmitől annak érdekében, hogy segíts Hannah-n. Talán azokban a percekben, amikor láttam a szemeidben az elszántságot és a akaratot, talán pont ott bocsátottam meg neked mindent. A hab a tortán már csak a rákövetkező beszélgetéseink voltak, amik közben rájöttem, te mindvégig itt voltál mellettem, a szívemben elzárva egy sötét helyen, amit hét lakattal őriztem, hogy soha ne tudja felnyitni senki.

- Bárcsak visszaforgathatnám az idő kerekét, Luke – simította egyik tenyerét arcomra, de fejét továbbra is mellkasomba fúrta. – Mindent másképp csinálnék. Meghallgatnálak és hagynám, hogy a fejembe verd az igazságot, miszerint csak képzelődök, és engem szeretsz. Sosem bántanám Annt, sosem adnám a kezeibe a drogokat, sosem hagynám magára, amikor túladagolta magát. Tudom, hogy késő mindezért megbocsátást kérnem, s őszintén, nem is várom el senkitől, hogy megbocsásson vagy elfelejtse a tetteimet, de mélyen, legbelül reménykedem, hogy egyszer mind úgy tudtok rám nézni, mint régen. Főleg te – emelte rám könnyes tekintetét, míg ujjaival továbbra is arcomat cirógatta.

- Megbocsátok, ha kell százszor mondom el neked, hogy elhidd. Semmi pénzért nem változtatnám meg a döntésem. Cserébe viszont egy valamit kérek - döntöttem homlokom az övéhez, szemeimet pedig lehunytam. – Maradj velem. Építsünk fel mindent újra kettőnk között. Segíts a megsebzett szívemen és lelkemen. Feledtess el velem mindent, ami a múltban volt, hogy csakis a jövőre tudjak koncentrálni.

- Akkor kezdem most – érintette össze orrainkat, s gyengéden ráhelyezte ajkait az enyémekre. Szenvedélyes nyomta száját ellenem, becézte,  kényeztette csókjától duzzadt ajkaim. A nyelveink kutakodva siklottak át a másik szájába, kezeit tincseim közé vezette, mire egy halk sóhaj hagyta el a számat. Nem ez volt az első csókunk, de ez vált a kedvencemmé, mivel pont akkor történt, amikor a legnagyobb szükségem volt rá, és jelezte az életem egyik legcsodálatosabb momentumát.

- Kezdésnek tökéletes volt – szólaltam meg elsőnek, amint elváltak ajkaink. Homlokom ismét az övének döntöttem, nem mozdult vagy szólalt meg egyikünk sem. Halk zihálásunk töltötte be a park csendjét, mi pedig csak egymás tekintetére koncentráltunk.

- Ez alkalommal mindent jól fogok csinálni – lehelt egy apró puszit felső ajkamra. – Hozzunk helyre mindent. A mi életünket és a többiekét is. Külön-külön is erős személyiségek vagyunk, de együtt még többre vagyunk képesek.

- Veled mindenre képes leszek – húztam szorosabban ölembe, kezeimet lassan levezettem derekára, majd felfuttattam tenyerem hátára, s remegve végighúztam gerince vonalán ujjaim. – Rohadt mázlista vagyok, amiért ismét az enyém vagy – haraptam meg játékosan alsó ajkát, mire teste megremegett felettem. - Az enyém vagy és voltál is. Most már örökre, Brynn. Nem hagyom, hogy még egyszer elváljanak útjaink.  Ha menekülni próbálsz, én akkor is megtalállak.

- Nem megyek sehova se többé – csókolt szenvedélyesen ajkaimra. - Veled maradok örökre.

Ashton Irwin

Lassan már féltem az álmok mezejére lépni. Még mindig hatása alatt voltam előző éjjeli álmomnak, miszerint ismét Sydneyben voltam, valamint a közös házunkban. Megrémisztett az álmom mondanivalója, hogy Ann tisztában volt gyermekünk létezésével. De én ebben kételkedem, nem süllyedhetett olyan mélyre, hogy megölje a babát. Ismerem és tudom, hogy ha tudott volna a létezéséről, sohasem fordult volna meg a fejében az öngyilkosság. Viszont egy apró részem mégiscsak kíváncsi lenne az igazságra. Tudnom kell, addig nem nyugodhatok meg, amíg Ann szájából nem hallom az egész történetet.

- Haver, gyere, menjünk le a büfébe, enned és innod kéne valamit - Mike próbálta a lelket önteni belém, de nem volt az a pénz, amiért én itt hagytam volna Annt.

- Menj nyugodtan - fordítottam arcom barátom felé. - Úgysem tudsz innen elráncigálni. Főleg most, hogy bármelyik pillanatban felébredhet.

- Ashton - érintette meg vállam a fiú. - Tudom, hogy mennyire szereted Annt és mellette akarsz lenni, mikor felébred, de biztos vagyok benne, hogy Hercegnő nem örülne neki, ha egy roncsot látna meg először. Szükséged van egy kis pihenésre és enned is kellene. Ha így folytatod, te magad is idejutsz.

- Ezeket mind tudom én is, Mike - sóhajtottam, miközben kezeim közé vettem a lány törékeny kezét. - Ha ennyire akarod, inkább hozz fel valamit, de nem fogok még elmenni. Most még biztos nem...

Hallottam a fiú nehéz sóhaját mögülem, majd lépteit és az ajtó csukódását is. Igaza van, de nem vagyok képes itt hagyni őt. Mi van, ha pont akkor tér magához, mikor nem vagyok mellette? Tudom, hogy azt hinné, nem voltam itt, hogy nem érdekelt, mi történt vele. Kitapasztaltam már ebben az egy évben minden furfangos kis észjárását, amiket képes kreálni percek alatt. Ezért is akarok mellette lenni és elmondani neki mindent. Azt akarom, tőlem tudja meg a baba létezését, esélyt akarok egyből arra, hogy bocsánatáért esedezzek.

Telefonom kellemetlen rezgése rázott ki gondolataim közül. Kelletlenül nyúltam farzsebembe és húzta elő mobilom. Hangos sóhaj szökött ki ajkaim közül, mikor megpillantottam Bryana nevét a kijelzőn.

- Haló - unottan szóltam bele, miközben lelkiekben próbáltam felkészülni a rám váró becsmérlő szavakra.

- Szóval ennyi volt? - tért a lényegre rögtön. - Legalább annyi tisztesség lett volna benned, hogy rendesen szakítasz velem. De nem... te mit csináltál? Mindent félredobva futottál a volt barátnőd után.

- Bryana... Először is, mi nem voltunk sohasem kapcsolatban. Egyszer sem kértem meg, hogy légy a barátnőm. Másodszorra is, szeretem Hannaht és egy percig sem gondolkoztam azon, hogy maradok a fenekemen. Ide kellett jönnöm, mert itt van a helyem.

- Mi az, hogy nem voltunk kapcsolatban? - fakadt ki hisztérikusan. - Napokig hitegettél azzal, hogy próbáljuk meg!

- Hiba volt - túrtam idegesen fürtjeim közé. - Sajnálom, ha úgy jött le, hogy komolyabb kapcsolatot akarok tőled.

- Jól figyelj most, Ashton Irwin - fenyegető hangneme cseppet sem félemlített meg. - Engem nem lehet csak úgy kidobni. Soha, senkinek nem engedtem, hogy kihasználjon. Most megesküszöm neked, hogy ezt keservesen megfogod bánni te is, és a kis szerelmed is! - ordította mondata végét a telefonba, majd a vonal megszakadt.

Soha nem kellett volna kikezdenem ezzel a lánnyal. Ő egy irányításmániás, önző és akaratos nő, aki nem törődik senki más életével, csak a sajátjával. De ha azt hiszi, hogy engem meg lehet fenyegetni és félemlíteni, akkor nagyon nagyot tévedett. Engem nem érdekelnek a fenyegetései, mert semmit sem tud ellenem tenni, sőt soha nem is engedném, hogy valamivel is ártson nekem vagy Annek.

Visszaraktam a telefon a zsebembe, majd ismét kezeim közé fogtam Hannah kezét és arcára tekintettem. Szemeim azonnal könnybe lábadtak, amint megpillantottam lehengerlő kék szemeit. Szívem dübörgött mellkasomba és féltem kiszakad helyéről. A boldogság szétáradt testembe legszívesebben ujjongva ugráltam volna.

- Ann - hajoltam közel arcához, és gyengéden megérintettem ujjaimmal. Könnyeim utat találtak arcomon, ezzel látásomat elhomályosítva. Viszont fátyolos látásomon keresztül is észrevettem rémült tekintetét érintésem miatt.

- Hol vagyok? - hangja szinte suttogásként hallatszott, de még így is tisztán kivettem szavait. - És te mit keresel itt?

- Kórházban vagy. Emlékszel arra, mi történt?

Gondolkozva bámult szemeimbe pár percig, majd alig láthatóan bólintott.

- Miért tetted, Ann? - szívem belefájdult kérdésembe, de tudni akartam mit érez.

- Nem maradt semmim és senkim - csuklott el hangja, és elfordította arcát tőlem. Tekintetét az ablakra szegezte és onnan kémlelte az esős Londont. - Belefáradtam ebbe az életbe. Mindenki elhagyott és megalázott. Nem tudod, milyen volt számomra ez a pár hónap.

- Annyira sajnálom - ültem le mellé az ágyra, és gyengéden magamhoz húztam. Azonban amint átfontam karjaim teste körül, heves ellenkezésbe kezdett.

- Nem érdekel a sajnálatod - tolt el magától. Érzelemmentes nézése teljesen letaglózott. Kék szempárjai ridegek és barátságtalanok voltak. Tudtam, mi fog következni, most kell szembesülnöm minden hibámmal, vétkemmel, amit ellene elkövettem. De valamiért mégsem álltam készen erre a beszélgetésre. Egyszerűen képtelen voltam gondolkodni. Reményt akartam, kapaszkodni akartam valamibe, ami szerint minden pozitív irányba sülhet el.

- Kérlek, hallgass meg - könyörögtem kezeinket összekulcsolva.

- Te meghallgattál engem akár egyszer is? - vonta fel a szemöldökét, mire lehajtottam fejem. - Na látod... Ezért ne várod el tőlem, hogy érdekeljen a mondanivalód.

- Az istenért is! - csattantam fel mérgesen, pedig az ellenkezőjét akartam. Higgadtnak akartam mutatni magam és erősnek. - Mindent megbántam. Ha kell ezerszer, sőt milliószor fogom neked elmondani, hogy mennyire sajnálom. Egy öntelt baromként viselkedtem, csakis magammal törődtem. Soha nem fogom tudni magamnak megbocsájtani, hogy majdnem miattam haltál meg. Örökre boldogtalan lettem volna nélkületek.

- Nélkületek? - szívta be élesen a levegőt kérdése közben. Ismét eltekintett arcomról, míg vonásai megrezzentek. Ajkai remegtek, ahogyan kezei is, amiket szorosan fogtam. Minden mozdulata egyvalamiről árulkodott.

- Tudtad, igaz?

Nem szólt. Lehajtotta fejét, míg könnycseppjei végig folytak arcvonalán.

- Ha tudtad, miért tetted? - elengedtem kezét és felpattantam az ágyról.

- Nem gondolkoztam - mondta őszintén, én pedig hittem neki. - Abban a pillanatban semmi nem érdekelt. Talán még a gondolataim közé sem férkőzött be akkor a baba. Csakis arra tudtam koncentrálni, hogy hamarosan vége ennek a kibaszott fájdalomnak. De amint látod élek, és ezek szerint a baba is.

- Miért nem mondtad el, hogy gyermeket vársz?

- Mégis mikor mondtam volna?  - tárta szét a karjait gúnyosan nevetve.  - Ha hívtalak, felvetted volna? - kérdezte, mire nemlegese megráztam a fejem. - Mindenki elpártolt tőlem azok közül, akiket szerettem. Senkit nem érdekeltem.

- Sajnálom, minden az én hibám.

- Ashton, nem érdekel már a sajnálatod. Annyira sokszor mondtad már ezt az egy szót nekem. Elegem van...

- Szeretlek Ann és a babát is. Nem nézhetsz csak így át rajtam - szemeibe néztem, amik még mindig könnyesek voltak.

- Nem érdekel a szerelmed - suttogta ölébe szegezve tekintetét. - Nem érdekel mit érzel. Téged sem érdekelt mit érzek, ahogyan mostantól engem sem fog érdekelni.

- Ezt nem teheted meg! - kezeimmel megtámaszkodtam az ágy rácsainál, és közel hajoltam hozzá.

- De igen megtehetem - fakadt ki mérgesen, majd felszisszent és fejéhez kapott.

- Ann, minden rendben?

- Semmi sincs rendben, Ashton - dörzsölgette homlokát. - Nem akarok többé visszanézni a múltba. A szavaid és az ígéreteid már semmit sem jelentenek számomra. Mind csak hazugság volt. Azt mondtad szeretsz, Ash - újabb könnycsepp gördült le arcán, amit letöröltem ujjammal. - De elhagytál és magamra maradtam. Teret adtam neked, hogy gondolkozhass. Reménykedtem abban, hogy ha mindent átgondoltál, visszajössz hozzám. De mindezt a semmiért tettem, mert nem jöttél, sőt találtál egy új lányt magad mellé.

- Bryana nem jelentett semmit sem nekem! Annak már vége van - ültem le ismét mellé az ágyra és tekintetünk egymáson tartottuk. - Őt sohasem szerettem.

- De mégis vele voltál helyettem. Mindent megtettem volna érted, de azon a napon, mikor láttam a képet rólatok, hogy milyen boldog vagy, rájöttem, felesleges harcolnom tovább. Engedj el, Ashton, kérlek...

Azt hiszem, senki sem kerülheti el, hogy tanúja legyen annak, ahogy a számára legfontosabb személy kimondja végre a szörnyű igazságokat. Minden szó, ami elhagyta ajkát, igaz volt. Megsebeztem, tönkretettem őt, de én még a hibáim ellenére is harcolni akarok érte, mert tudom. megéri. Ő érte bármilyen fájdalmat elfogok viselni.

- Sajnálom Ann, de ez sohasem fog bekövetkezni - ráztam meg fürtjeim nemlegesen. - A közös gyermekünket várod. Már csak ezért sem foglak elengedni. Valamint tudom, hogy még mindig szeretsz, hiába küzdesz ellenem - mély sóhajt vettem monológom közben. majd egy pillanatra csodás kék szemeibe néztem. - Hallgass a szívedre. kérlek. mielőtt eldöntenéd, hogy kizársz az életedből...