32. "Te is ugyan olyan hibás vagy a dolgokért, mint én"

Luke Hemmings 

Próbáltam a legtisztábban gondolkozni, de nehéz volt olyan súlyok alatt, amik most a szívemet nyomták. Akárhányszor felnéztem a padlóról és Ann élettelen testére néztem, a szívem ezer darabra tört össze. Hibás vagyok ezért. Mind hibásak vagyunk azért, hogy itt fekszik. Volt lehetőségem tenni valamit, de megfutamodtam és hagytam a dolgokat elfajulni. Ha meghal... Istenem, ha meghal, vele együtt én is oda veszek! Nem tudnék tovább azzal a tudattal élni, hogy segíthettem volna rajta, de nem tettem. 

Megszorítottam sovány kis kezét, ami az óriási tenyerem között pihent. Egy könnycsepp gurult le arcomon, ahogy elképzeltem, hogy megmozdul ujja érintésem miatt úgy, mint a filmekben. De ez a valóság ... Itt semmi sem mézes-mázos, itt nincsenek csodával felérő ébredések, itt nem lesz "Happy End" a végen. 

- Gyere vissza hozzám, kérlek! - csókoltam bele apró tenyerébe. - Ha felébredsz, esküszöm, többé nem hagylak magadra! Soha többé nem veszekszem veled. Csak kérlek, gyere vissza hozzánk. Nem mehetsz el így! - zokogtam. 

- Luke - szólt hátam mögött egy ismerős hang. - Ne csináld ezt magaddal, kérlek! - hallottam lépteit közeledni, majd megérezhettem kezeit vállamon. 

- Felemésztett a bűntudat - sóhajtottam, míg visszahelyeztem Ann kezét az ágyra. 

- Menjünk haza, pihenj egy kicsit - fordított maga felé Brynn, s meleg ujjával eltörölte arcomon a kósza könnycseppeket. - Ashton itt marad. Ha bármi történik, telefonálni fog. 

- Ash rosszabbul fest, mint én. Őt kellene hazaküldened. 

- Te is tudod, hogy senki nem tudja kizavarni a kórházból. Megmondta, hogy hordágyon fogják csak elvinni Ann mellől. 

- Ahogy engem is - fordultam vissza a lány fele, s újra kezembe vettem az övét.

- Lucas Robert Hemmings! - kapta ki idegesen Ann kezét enyémből, majd vissza rakta teste mellé. Vállaimba kapaszkodott, szemeivel pedig dühösen pillantott rám. - Nem fogom végignézni, ahogy te is tönkremész! Esélyt sem adok arra, hogy te is ide juss! Úgyhogy kussolsz és haza jössz velem! Indulj! - emelte fel hangját ellenem, ami nem kicsit lepett meg. Könyökömnél fogva rángatott fel a székből, s máris az ajtó felé terelt. 

Utáltam, ha parancsolgatnak nekem, de most nem volt erőm tiltakozni. Tényleg szükségem volt a nyugalomra és pihenésre.

***

- Itt a víz, ha meg ittad, utána nyomás aludni! Reggel amikor felkeltél, visszamegyünk. Addig egy hangot sem akarok hallani - utasított az ágyba a lány, miközben végig engem méregetett. 

- Olyan vagy, mint az anyám - nyafogtam, míg bemásztam az ágyba és magamra húztam a takarót. 

- Én csak nem akarom, hogy bajod legyen, ennyi. Féltelek, Luke - ült le az ágy szélére. - Félek, hogy veled is valami baj fog történni. Azt pedig nem élnem túl - suttogta alig hallhatóan. 

- Nem érdemlem meg, hogy szeress, Brynn - raktam felkarom homlokomra, s a plafont kémleltem. - Nem is kellene itt lenned. Veled is úgy bántam, mint egy ronggyal. Gyűlölnöd kellene... 

- Olyan tudatlan vagy, Luke! - mosolyodott el halványan. - Az ember nem utalhatja azt, akit mindennél jobban szeret. Ilyen nincs... És inkább neked kellene utálnod a múltbeli hibáim miatt. 

- Utáltalak. Megvetettelek. De időközben rájöttem, hogy megváltoztál. Mindent, amit Ann- ért tettél, az arra utal, hogy újra a régi Brynn ül előttem - mosolyodtam el. - Gyere ide! - nyújtottam kezemet felé. 

- Luke, nem... - rázta fejét pirult arccal. - Tudom, hogy nem gondolod komolyan. 

Felsóhajtottam, majd csuklójánál megragadtam és magamhoz rántottam. Szorosan öleltem derekánál fogva, amíg fel nem adta a harcot ellenem. Fejét mellkasomra fektette és ujjainkat összekulcsolta hasamnál.

- Olyan rég volt... - néztem ismét a plafon felé, közben kezemmel hátat simogattam. - Miért kellett ilyen tragédiának történnie ahhoz, hogy meglássam benned a jót? 

- A sors kifürkészhetetlen, te is tudod - nyomott apró puszit mellkasomra pólómon keresztül. - De azt tudom, hogy ez a pillanat hamar el fog illanni. 

- Honnan veszed ezt? - fordítottam fejem felé. 

- Mert most csupán össze vagy zavarodva és kell neked egy támasz, aki segít neked feldolgozni Ann helyzetét. A többiekre nem számíthatsz, mert ők is ugyan úgy összetörtek, de én itt voltam és kihasználtad - nézet szemeimbe, miközben az övéi piroslottak a könnyektől, amiket visszatartott. Gyengéden helyeztem egyik kezem arcára, becsukta szemeit érintésemre, mire elmosolyodtam. 

- Őrültségeket beszélsz - hajoltam közelebb hozzá. - Lehet, hogy most csak te vagy az egyetlen támaszpont az életemben, de nem használlak ki. Nem érdekből vagyok a közeledben. Emlékszel, amit a klub előtt mondtam neked anno? - tettem fel mosolyogva a kérdést, amire lefehéredett az arca. 

- Azt mondtad, nem emlékszel semmire - dadogta - Hazudtál, Luke! 

- Csak füllentettem - vontam vállat. - Szóval, emlékszel? 

- Minden egyes szóra - hunyta le szemeit. - Az érzéseidre, amiket elárultál, és a tényekre is, hogy nem akarsz többet velem lenni. 

-Tudod - simítottam meg arcát. - Azóta sok minden változott, ezt te is tudod. Változott az életünk, és vele együtt az érzéseink is. Több, mint fél év hosszú idő. 

- Tudom - bólintott. 

- Nem akarom többé a szívem mélyén tartani az érzéseimet, Brynn - döntöttem homlokom övének. - Nem akarok hazugságban élni. Egy valamit akarok, ami mindig is boldoggá tett, amiről hiszem még mindig, ugyan úgy boldoggá tesz... 

- Mondd ki, kérlek! - fonta össze karjait nyakam körül, míg egymás tekintetében elvesztünk. 

- Téged akarlak, Brynn. Azt akarom, hogy velem maradj, hogy újra éreztethessem veled, mennyire szeretlek. Újra ölelni akarlak és csókolni, mindent akarok, ami egyszer az enyém volt.

- A tiéd, és az is lesz örökké - lehelte ajkaimra mielőtt szánk mohón egymáshoz tapadt...

Ashton Irwin 

Rettentően féltem, hogy többé nem lesz alkalmam bizonyítanom neki szerelmem, hogy soha többé nem nézhetek gyönyörű tengerkék szemeibe, amik már ezerszer elvarázsolták szívem és egy őrült fanatikust faragtak belőlem ki mindent elsöprő szerelmet érez eme lány iránt. Félek az elvesztésétől... Nekem ő mindennél és mindenkinél fontosabb. De én tényleg nem törődtem vele, csak a saját érzéseimmel voltam elfoglalva, nem törődtem azzal, hogy mások mit élnek át miattam.

Megígértem neki, hogy a világ legboldogabb nőjévé fogom tenni, ígéretet tettem neki, hogy jöhet bármi akadály a kapcsoltunkba, sohasem fogom elhagyni. Megesküdtem neki, de hibáztam, nem tartottam be egyik ígéretemet sem. Nem tettem boldoggá, nem maradtam mellette, amikor egy nagyobb akadály gördült utunkba. Megfutamodtam, messzire löktem magamtól. Hibás vagyok... Az egyetlen vétkes.

Csak egy kívánságom lenne a sorstól, az pedig nem más lenne, mint Hannah boldogsága. Egy utolsó esélyt akarok, amivel mindent helyrehozhatnék. Boldoggá tehetném a lányt, és vele együtt a gyermekünket is.

- Még mindig semmi? - Jace jelent meg mellettem, majd lassan az ágy másik végébe sétált, pont velem szembe. Az ott levő székre ült és kezeibe fogta Ő is Hannah kezét. - Az orvos azt mondta, bármikor magához térhet - motyogtam Ann kezét szorongatva, de egy pillantást sem vetettem a fiúra. - Sajnálom, Ashton. Túl makacs és önző voltam.

Feltekintettem a fiúra, kinek arcán az őszinte megbánás látszódott. Igen, önző és makacs volt. Mindent elkövetett azért, hogy Ann és az én utam különváljon.

- Az voltál.

- Figyelj! - tekintetét elszakította Ann arcáról, és engem kezdett tanulmányozni. - Tudom, megbocsáthatatlan, ahogy viselkedtem. Megbántva, megalázva éreztem magam. Minden tettemet a düh vezérelt. De esküszöm neked Ashton, hogy sohasem akartam azt, hogy Ann öngyilkos legyen. Azt meg pláne nem, hogy a babátok életveszélybe kerüljön. Ha tudtam volna, hogy gyermeket vár... - temette arcát széles tenyerei közé. - Ha tudtam volna, mindent másképp csinálnék, sosem engedtem volna idáig fajulni a dolgokat. Én magam tettem volna azért, hogy az a szerződés semmis legyen. Bevállaltam volna még a börtönt is hamisítás miatt.

- Milyen hamisítás? - vontam fel a szemöldököm kérdően. Dőltek belőle a szavak, viszont egyetlen egy mondatát sem értettem.

- Ash... Hannah helyett döntöttem erről a szerződésről. Nem Ő fogadta el, hanem én. Meghamisítottam az aláírását. Semmit sem tehetett már - kezem megremegett dühöm alatt, ami pillantok alatt lepte el testem. Mindvégig azt hittem, Ann boldogan fogadta el ezt az esélyt. Most pedig kiderül, hogy Jace tehet tényleg mindenről. - De ami a legszörnyűbb, nem tettem semmit Carl zsarolása ellen.

- Milyen zsarolás? - tettem fel az újabb kérdést érdeklődve. Rettentő dühös voltam, de már tudni akartam az egész történetet. Érzem sok dolog van még, amit homály fed. Van egy olyan sejtésem, semmi sem volt olyan mesés ezzel a szerződéssel kapcsolatban, mint gondoltam.

- Carl megfenyegette Annt, amikor ő nem akart velünk tartani - felelte, nekem pedig ismét nőtt a bűntudatom. Nem akarta elfogadni. Ez a mondat lebegett szemeim előtt.

- Mivel?

- Veled - nyögte ki sajnálkozva. - Többször is megfenyegette azzal, hogy téged tönkretesz, valamint Lukeot is. Amennyiszer Ann tiltakozott, Ő annyiszor vetette a szemére, hogy egy csettintés is elég neki és a 5 Seconds of Summer eltűnik a föld színéről.

Lesokkoltam a fiú szavaitól. Zsarolás és árulás áll ennek az egész elbaszott történetnek a hátterében. Kételkedtem a lányban, miközben mindent értem tett. Feláldozta magát értem és a többiekért. S én még csak meg sem hallgattam. Elég sok közöm van ahhoz, amit Ann tett magával, de annál több köze van Carlnak és Jacenek.

- Elméletileg szeretted Hannaht - szűrtem ki fogaim között idegesen. Próbáltam türtőztetni magam, hiszen mégis csak egy kórházban vagyunk, és nem akartam, hogy eltiltsanak Ann mellől. - Mindent meg kellett volna tenned érte. Te is ugyan olyan hibás vagy a dolgokért, mint én. Te mellette voltál, mégsem segítettél rajta.

- Sajnálom - hajtotta le a fejét.

- Ugye tudod, hogy ezzel a rohadt szóval semelyikünk nem fogja visszakapni Annt? - kérdeztem ingerülten, mire bólintott. - Sohasem ártottam neked, ahogy Ann sem. Nem érdemelte meg, amit kapott tőled. Ő mindig a jó oldalad kereste, sosem tudott rád haragudni, bármennyire is voltál paraszt vele. De egyszer nem történik valami úgy, ahogy azt te elképzelted és máris romba döntesz mindent. Ezzel nem magamat akarom kihúzni a felelősség alól, mert ugyanúgy benne vagyok, mint te. De annyi a különbség közöttünk, hogy ha én a helyedben lettem volna, soha, de soha nem hagytam volna Carlnak, hogy Annt zsarolja! - jelentettem ki idegesen. Jace hol szólásra nyitotta száját, hol összezárta. Sejtette igazam, amivel az ő lelkében is sebeket ejtettem. Ebben a történetben nem csak én vagyok a hibás, hanem mások is. Talán Hannah még mindig erős életvidám lenne, ha nincs ez a sok összeesküvés ellenünk.

Beszélgetésünket az orvos zavarta meg, aki pár vizsgálatot jött elvégezni Hannahn. Jace ezt látta remek lehetőségnek arra, hogy lelépjen és befejezettnek tekintse a beszélgetésünket.

Lassan én is felálltam a székemről, majd az ajtó felé vettem az irányt, de a doki megállított. 

- Mr. Irwin, ha gondolja maradhat. Egy ultrahang vizsgálatot akarok csak elvégezni. Meg szeretnék bizonyosodni arról, hogy a babával minden rendben - nézett kikerekedett szemeimbe. Nagyot nyeltem, mielőtt bólintottam és visszaültem a helyemre. Még mindig bizonytalan volt a baba sorsa, és ez a vizsgálat csak még jobban rátett egy lapáttal aggódó lelkemre.

Az összes mozdulatát figyeltem. Lassan feljebb húzta Ann testén a pizsama felsőjét, majd valami kék gélt nyomott a hasára. Kezébe vett a készüléket és Ann hasához érintette. Azonnal felvillant a képernyőn mindenféle számomra ismeretlen ábra. Próbáltam kivenni, hol lehet a baba, de isten lássa lelkem, nem vagyok orvos. Egy nagy pacát láttam a monitoron, semmi mást.

- Látom, nem nagyon találja - mosolygott az orvos rám tekintve, mire megráztam a fejem egy szégyenlős mosoly kíséretében. - Közelebb hajolhat nyugodtan - mondta és eleget tettem kérésének. - Ilyen idős korban még nem rajzolódik ki teljesen a kis teste, de azért észre lehet venni, hogy van bent valaki. Az a kis alak, amit itt lát - mutatott a képernyőre, amit én is észrevettem azonnal, amint ujja helyére néztem. - Ő lenne az.

Széles mosoly terült szét ajkaimon, amint még pacaként látszódó gyermekem néztem. Most már semmi sem kérdőjelezheti meg, hogy tényleg létezik és hamarosan közöttünk lesz, ha minden a legnagyobb rendben lesz.

- Megnézzük a szívverését is - motyogta a doki, miután befejezte a különböző méréseket a babán. Amint kimondta mondatát, már hallhattam is a világ leggyönyörűbb hangját. Sebesen vert kis szíve, de az orvos szerint ez még normális. Mosolyogva bólintottam rá, miközben a képernyőt figyeltem és elmém összes részébe beolvasztottam a baba szívhangját. Tekintetem Annre vezettem. Boldogságomhoz már csak ő hiányzott. Mindennél jobban szerettem volna, ha kinyitja ragyogó kék szemeit és velem együtt élhetné át gyermekünkkel járó minden boldogságom. Együtt hallgattuk volna a pici szívverését és osztozhattunk volna a babavárás minden pillanatán. Mindig is úgy képzeltem el ezt a pillanatot, hogy szorosan fogjuk egymás kezét, miközben mindkettőnk tekintete a monitoron pihen és mosolyogva fedezzük a baba homályos testrészeit. Velem kellene sírni örömében, majd hosszú ölelésben kellene egyesülnünk és egy csók formájában megköszönném neki azt a csodát, amit adott nekem. Reményeim hatalmasak hiszek a felépülésében, fel kell ébredni és velem együtt kell átélnie minden csodát, amit ez a kis teremtmény adhat nekünk.

***

Megfogadtam magamnak, hogy nem hagyom egyedül a Hannaht, de amikor már az orvos parancsolt ki a szobából és zavart el pihenni, nem tehettem mást.

Nem tudtam, hová mehetnék, hol találhatnék egy olyan helyet, ahol pár órára vagy percre megnyugodnék és fel tudnék készülni az előttem álló hatalmas felelősségre. Nem figyeltem, merre tartok, célom egyáltalán nem ez a hely volt. De amint leparkoltam a ház előtt, megnyugvás vette át testemen a hatalmat. Még használatlan kulcsaimat a kezembe vettem, és a ház felé lépdeltem. Minden ugyanúgy nézett ki, mint azon a napon, mikor Ann megmutatta nekem a házat és itt töltöttük el utolsó boldog hetünket. A lakásba lépve minden úgy fogadott, ahogy még utolsó napomon láttam. A konyhapulthoz állva még mindig ott hevert az a darab papír, ami miatt teljesen tönkrement az életünk. Kezembe vettem azt az átkozott szerződést, majd amennyi darabra csak tudtam, széttéptem. Ismét lejátszódtak előttem azok a percek, mikor elolvastam. Szinte még mindig láttam szemeim előtt Ann könyörgő tekintetét, ami maradásra akart bírni. Hallom szavait, amikkel arra kért, hallgassam meg, de én makacsul ellenálltam minden próbálkozásának. Könnyeim eláztatták a tenyerem, amint arcomhoz érintettem őket. Fájt... Összefacsarta szívemet minden gondolat és érzés, ha arra a napra gondoltam. Lehetett volna másképp! Tudtam volna tenni a tragédia ellen, ha egy kicsit is megemberelem magam. Ha egy percre is megállok Ann előtt és végighallgatom, talán most is karjaimban tarthatnám.

A ház minden pontját végigszántottam szememmel, mikor megakadt pillantásom Hayden zongoráján. Ez volt az egyetlen tárgy, amit magával akart hozni a régi otthonából. Talán semmit sem szeretett jobban, mint órákig ülni a zongora előtt és játszani rajta érzelmes számait, amikkel mindig ámulatba ejtette szívemet és lelkemet.

Óvatosan végigsimítottam minden billentyűn, s egy gyengéd fújással lesöpörtem róla a port. Két és fél hónap telt el csak, de minden tárgyon meglátszik a használatlanság, de legfőképp ezen a hangszeren.

Ujjaimmal követhetetlen dallamokat játszottam, egyiknek sem volt különösebben összefüggő hangzása. Lassan kezdet összeállni fejemben egy szöveg, s egy dallam. Mély levegőt vettem és az összeszedett gondolatimat egy dalban suttogtam el a világ felé.

Már csak a fény kell, mikor halványan világít,

Csak a Nap hiányzik, mikor havazni kezd,

Csak azt tudod, hogy szereted őt, miközben elengedted...

Csak azt tudod, voltál már magasan, mikor levertnek érzed magad,

Csak utálod az utat, mikor hiányzik az otthonod,

Csak azt tudod, hogy szereted őt, miközben elengedted...

És hagytad őt elmenni.

A pohár fenekére nézel,

Reménykedsz, hogy egy nap még egy utolsót álmodsz,

De az álmok lassan jönnek, és oly gyorsan elillannak,

Őt látod, mikor lehunyod szemeidet,

Talán egy napon majd megérted, hogy miért

Hal meg biztosan minden, amit megérintesz.

Már csak a fény kell, mikor halványan világít,

Csak a Nap hiányzik, mikor havazni kezd,

Csak azt tudod, hogy szereted őt, mikor elengedted...

Csak azt tudod, voltál már magasan, mikor levertnek érzed magad,

Csak utálod az utat, mikor hiányzik az otthonod,

Csak azt tudod, hogy szereted őt, mikor elengedted...

A plafont bámulod a sötétben,

Ugyanazok az üres érzések a szívedben,

Mert a szerelem lassan jön, és oly gyorsan elillan.

Őt látod, mikor álomba zuhansz,

De sosem érintheted, sosem tarthatod meg,

Mert túlzottan szeretted őt, és túl mélyre merültél...

Már csak a fény kell, mikor halványan világít,

Csak a Nap hiányzik, mikor havazni kezd,

Csak azt tudod, hogy szereted őt, mikor elengedted...

Csak azt tudod, voltál már magasan, mikor levertnek érzed magad,

Csak utálod az utat, mikor hiányzik az otthonod,

Csak azt tudod, hogy szereted őt, mikor elengedted...

És hagytad őt elmenni... oh oh oh... oh oh...

És hagytad őt elmenni... oh oh oh... oh oh...

Nos, hagytad őt elmenni...

Mert ha már csak a fény kell, mikor halványan világít,

Csak a Nap hiányzik, mikor havazni kezd,

Csak azt tudod, hogy szereted őt, mikor elengedted...

Csak azt tudod, voltál már magasan, mikor levertnek érzed magad,

Csak utálod az utat, mikor hiányzik az otthonod,

Csak azt tudod, hogy szereted őt, mikor elengedted...

Mert ha már csak a fény kell, mikor halványan világít,

Csak a Nap hiányzik, mikor havazni kezd,

Csak azt tudod, hogy szereted őt, mikor elengedted...

Csak azt tudod, voltál már magasan, mikor levertnek érzed magad,

Csak utálod az utat, mikor hiányzik az otthonod,

Csak azt tudod, hogy szereted őt, mikor elengedted...

Mert ha már csak a fény kell, mikor halványan világít,

Csak a Nap hiányzik, mikor havazni kezd,

Csak azt tudod, hogy szereted őt, mikor elengedted...

Csak azt tudod, voltál már magasan, mikor levertnek érzed magad,

Csak utálod az utat, mikor hiányzik az otthonod,

Csak azt tudod, hogy szereted őt, mikor elengedted...

És hagytad őt elmenni...

Egyszer hagytam elmenni, elengedtem, elüldöztem életemből. De ezúttal mindent másképp fogok csinálni! Visszaszerzem ami az enyém, bármeddig is kell küzdenem érte. Harcolnom kell érte, a szívéért, a szerelméért. Életem sosem volt felhőtlen, de vele, mellette sokkal könnyebb volt. Mindent megadott nekem, pedig sohasem kértem. Nekem adta teljesen egész lényét, amit én könnyűszerrel dobtam el. Most itt az ideje, hogy az elveszett utamról visszatérjek az ő ösvényére, amin ketten fogunk tovább haladni, bármi is történjék. Elengedhetném, de túl önző vagyok nélküle élni és most már soha többé nem tudnám elfeledni Annt, se a gyermekemet. Minden, ami boldoggá teheti elkövetkező éveimet, csak az ő személyükben jelenhet meg, senki máséban. 

Könnyeim már elapadtak és magabiztosságom felülkerekedett rajtam. Van miért küzdenem! Nekem kell feltárnom újból Ann szívét, és összerakni apró darabjait, amikre miattam hullott szét. Begyógyítok minden sebet kettőnk lelkén, mert látok még rá egyetlen egy esélyt, hogy egyszer visszaszerezhetem közös múltunk.

Kissé megkönnyebbülve ütöttem le az utolsó billentyűket.Visszahajtottam a billentyűkre a fedelet, s felálltam a zongorától. Könyökömmel véletlenül beleütköztem a hangszer tetején található papírkupacba, amik mozdulatom miatt a földre hullottak. Lehajoltam abból a célból, hogy összeszedem őket, de amint kezembe vettem az első fehér lapot, szemeim szinte kétszeresére kerekedtek. Ez a lelet ismét fordultatott vitt amúgy is szánalmas életembe, s nem értettem, mivel érdemeltem ki ezt a sok szenvedést. Életem legnagyobb hibáját követtem el két hónappal ezelőtt, és azt hittem, Ann öngyilkossága lesz a legrosszabb, ami történhet velem.

De tévedtem. Ez a papír ismét megváltoztatja minden gondolatom és kételyem.

Hannah tudta, hogy gyermeket vár tőlem...

Sziasztok! :)

Remélem mindenkinek tetszett a rész, ami ismét egy kissé szomorúra sikeredett. 

Szeretném megköszönni az előző fejezethez érkezett megjegyzéseket. 

Köszönöm szépen, hogy támogattok és ilyen sokan kedvelitek az írásom.

Imádlak titeket :*
Megjegyzéseiteket várom ismét, s ne feledjétek lassan végéhez ér a történet :P
Csóközön: Sofiaa^^