19. "Gondolkoznod kellene mielőtt cselekszel, Ashton"

Meghoztam az új részt ! Jó olvasást hozzá és várom megjegyzéseiteket! :)
Valamint mától bevezetem, hogy vasárnaponként hozom a részeket. Sajnos most eléggé kötött az időm és nincs alkalmam írni csak keveset. De próbálom betartani a vasárnapi időpontot!
Sofiaa^^
--------------------------------------------------------------------------------------

Hannah Ashwin

Az eltelt napokat szinte csak munkával töltöttem. Próbáltam minden szabad percemet lefoglalni, hogy még csak gondolni se tudjak Ashtonra. A telefonbeszélgetésünk óta egyszer sem hívott, de én sem kerestem. Tudtam, hogy komolyan gondolja ezt a "szakítás" dolgot, és azzal csak magamnak ártanék, ha mindig zaklatnám a hisztirohamaimmal. Csalódtam mindkettőnkben, amiért ilyen könnyen feladtuk a dolgokat. Tudom, hogy megbántottam és nem reagáltam a legjobban a teszt eredményére, de az Ő hozzáállása se volt a megfelelő. Tudhatná, ismerhetne már annyira, hogy sosem tennék olyat akarva, ami miatt megbántódhatna.

Sosem gondoltam volna, hogy valaha is ennyire hiányozni fog a hangja, a nevetése, a tréfásnak nem mondható viccei, és Ő maga. Őrülten beleszerettem ebbe a fiúba, pedig minden erőmmel az ilyen érzések ellen voltam, mert tudtam, hogy egyszer úgyis valami véget fog vetni a boldogságomnak, mint mindig. Nem is tévedtem sokat... Ismét elveszteni látszok valakit, anyám hibájából. Mintha tényleg egy átkot szórt volna rám, ami egyszerűen nem akar lekopni rólam.

Szinte már betegesen vetettem bele magam az Újévi koncert előkészületeibe. Az alvást és az evést amennyire csak tudtam, hanyagoltam. Nem akartam egy percet sem tétlenkedéssel tölteni, és okot adni magamnak a sírásra. Amint megálltam egy percre is, gondolataim máris Ashtonra terelődtek és a könnyeimet semmilyen józanító pofonnal nem tudtam megállítani. Szenvedtem...

A mai napom sem telt másként, ismét a próbateremben ültem és gyakoroltam a számokat. Holnap van a nagy koncert és mindennek tökéletesnek kell lennie. Látniuk kell az embereknek, hogy igenis visszatért a Raven és jobb, mint valaha.

- Ann - ugrottam meg hirtelen Jace hangjára. Nem sejtettem, hogy itt van, úgy tudtam elmentek ebédelni. - Enned kellene valamit - rótt le szigorúan, s szinte felráncigált a számtalan papír közül, amiken a dalszövegek voltak.

- Nincs rá időm, Jace - próbáltam ellenállni neki, de kitartóan húzott maga után a kanapéig és erőszakosan ráültetett.

- Nem érdekel a nyafogásod! Enni fogsz és, ha kell, én fogom lenyomni a torkodon mind! Teljesen tönkreteszed magad, Ann. Elhiszem, hogy nagyon fáj, hogy összevesztetek, de nem hagyhatod el magad. Hidd el, kibékültök - tolta elém az ebédet, amit magával hozott és mellém telepedett. Fintorogva húztam az ölembe a Kínait, amit a világon mindennél jobban imádok, de most még a gondolatától is hányingerem van.

- Nem Ashton miatt csinálom. Hanem azért, hogy holnap minden klappoljon - nyeltem le az első falatot.

- Engem nem tudsz beetetni. Ismerlek, mint a tenyerem. Attól, hogy nem akarsz gondolni rá, a gondok nem fognak elpárologni. Inkább ki kellene találnod valami jó kis magyarázatot, mire hazaér. Mert te tehetsz arról, hogy idáig jutottatok. Ha egy kicsit is előbb gondolkozol, mint beszélsz, akkor mindez nem történik meg. Átérzem Ashton helyzetét, engem is rohadtul elgondolkoztatott volna, ha a csajom azt mondja, hogy megfordult a fejében, hogy érez- e még valamit a exe iránt - dőlt hátra sóhajtva a kanapén, tekintetével pedig engem fürkészett.

Az a kevés étvágyam is elment abban a percben, amint megemésztettem szavait. Igaza van! Én tehetek erről a kaotikus helyzetről. Soha nem tudom befogni a szám és nem gondolkozom mielőtt beszélek. De mit tehetnék? Ezek után hogy hinne bennem Ashton?

- És mégis mit csináljak? Nem bízik már bennem... Hogyan szerezzem vissza Őt, Jace? - tártam szét karjaimat válaszra várva.

- Nekem van egy ötletem! - kacsintott rám, majd felállt a kanapéról, leguggolt a halom papír elé. Nem tudom mit keresett, és mi volt a terve, de előre sejtettem, hogy nem jöhetek ki belőle jól. Hosszas keresgélés után elégedett vigyorral az arcán huppant vissza mellém, és kezembe nyomta a papírt. Fél szemmel rásandítottam, majd meglestem milyen szöveget talált.

- Nem- nem! Felejtsd el! - dobtam az ölébe a papírt. - Nem fogom beégetni magam!

- Ki mondta, hogy beégnél? Ann, ez egy remek alkalom és ahogy elnézem most a helyzeted, nincs más választásod.

- Jace - fordultam nyugodt mozdulatokkal felé. - Nem fogom elénekelni azt a dalt. Mi van, ha meg sem hatja? Utána pedig rendesen beégek a fél világ előtt, hogy kiöntöttem a szívemet egy romantikus dalban. Bocs, de nem vállalom a kockázatot.

- Ó, de mennyire, hogy fogod! - csattant fel mérgesen. - Nem nézem tovább, ahogy magadat ostorozod. Ha te nem lépsz, akkor én fogok!

- Nem mered megtenni - sziszegtem idegesen fogam közül.

- Akkor csak figyelj - hajolt közelebb a hozzám széles mosollyal az arcán, majd elrugaszkodott a kanpéról, s ráérősen kisétált a teremből. Döbbent arccal bámultam utána. Képes lenne megtenni tényleg? Nem érdekli, ha ezzel megalázkodnék mindenki előtt, ha nem jön be  a terve? Erre még Ő sem lenne képes!

***

Már sötétedett, amikor elhagytuk a stúdiót, és mindenki hazafelé igyekezett. Holnap már korán nekivágunk az utolsó próbáknak és tökéletesítünk mindent, ami ahhoz kell, hogy felejthetetlen legyen az előadásunk.

A kedvem ismét egyenlő lett a nullával, amint egyedül maradtam és gondolkozni kezdtem. Szükségem volt egy kis éltetőerőre, ezért is tértem be a hipermarketbe egy nagy doboz mentás fagylaltért. A kedvencem, bár hizlal és nem tesz jót az egészségemnek, de most nem érdekeltek ezek a tények. A sorok között nézelődve a parfümös résznél kiszúrtam egy nagyon is ismerős személyt. Magamban imádkoztam, hogy csak hasonlítson rá, de amint megfordult, minden reményem szertefoszlott. Műmosollyal az arcán nézett végig rajtam, s lassan elkezdett felém lépdelni.

- Milyen rég láttalak, Hannah  - szólalt meg kényes hangján, amitől még a szőr is felállt a hátamon. - Alig hiszem el, hogy ismét találkozom a város kis csitrijével.

- Jobb, ha most befogod a szád, Brynn - villogtattam felé szikrázó szemeim. Ez a csaj már a puszta megjelenésével képes felhúzni. -  Mit keresel itt? Úgy tudtam, örökre leléptettek a szüleid ebből az országból.

- Tudod, drágám, már rég nagykorú vagyok. Arra megyek és ott lakok, ahol akarok. Csak nem megleptelek? - nevetett haját félredobva vállán.

- Nem érdekel, hol vagy addig, amíg nem vagy a közelembe. Most pedig, ha megbocsájtasz - húztam el mellette, de karomnál fogva visszarántott.

- Ne olyan sietősen, Hannah - szorította meg a karom kissé. - Hidd el, nem fogsz olyan könnyen megszabadulni  tőlem. Visszaszerzek mindent, ami az enyém volt.

- Mi van? - fakadtam ki idegesen. - Semmi nem volt hozzád kötve. Semmi nem volt itt a tied.

- De! - rángatta meg a karom. - Luke  az enyém volt, te pedig ribanc módjára elvetted tőlem. De nem csak őt. Calum és Mike is megutált egy életre.

- Talán, ha nem próbálsz meg kicsinálni, még mindig érdekelnéd őket. De te egy eszelős örült vagy, aki nem tud együtt érezni senkivel! Felfogtad akkoriban a tetteid következményét? Eljutott a tudatodig, hogy mennyi fájdalmat okoztál Luke- nak és Calumnak? Szerintem nem. A semmiért csináltad, mert nem volt semmi köztem meg Luke között akkoriban. Téged szeretett minden porcikájával! Calum pedig imádott! Te voltál a mindene, a kedvenc unokatestvére. Te pedig elrontottál mindent az őrült viselkedéseddel. - ráncigáltam ki karom szorításából. - Hagyd őket békén, ne okozz nekik még nagyobb fájdalmat! Legfőképp Luke- nak ne!

- Nem te fogod eldönteni, hogy mit teszek. Ostobaságokat hordasz itt össze. Minden a te hibád. Miután ráakaszkodtál Luke- ra, a fiúk teljesen megváltoztak. Csak te voltál a téma. Hannah így, Hannah úgy. Elegem volt ebből! - pirosodott el az arca mérgében. - De megmondtam Luke- nak is, hogy visszatértem és minden olyan lesz, mint régen.

- Luke tudta, hogy itt vagy? - kerekedett ki mindkét szemem.

- Ugyan Hannah. Ő volt az első, akit felkerestem - húzódott mosolyra szája. - Meghitt kis beszélgetést tartottam vele. Közben pedig megismerkedtem a te újabb áldozatoddal. Ashton - ízlelgette a nevét. - Még a neve kiejtése is felizgat.

Kezeim ökölbe szorultak, szemeimet pedig kitartóan Brynnre szegeztem. A feszültség nőttön nőtt bennem, és majd felrobbantam attól az önelégült vigyortól az arcán.

- Egyszer mondom el, jól figyelj - hajoltam hozzá közelebb. - Az elmúlt évek alatt megváltoztam. Nem tudod, mire vagyok képes, ha valaki bántja azokat, akiket szeretek. Ezzel jobb, ha tisztában vagy. Ne merészelj Ashton közelébe menni, mert azt nagyon meg fogod bánni. Ő az enyém, és holmi kis beképzelt nőcske nem győzhet le. Ne akarj az utamba állni ismét, Brynn - köptem felé a szavakat fenyegetőzve.  - A végén te húzod a rövidebbet, én pedig páholyból fogom nézni a megsemmisülésed. Tartsd távol magad tőlünk!

Önelégült vigyorral az arcomon nyugtáztam Brynn lefehéredett arcát. Kezembe kaptam a földről a bevásárló kosarat, majd magabiztosan a pénztár felé vettem az irányt.

Magamba majd felrobbantam a dühtől, amit ez a lány váltott ki belőlem, de nem mutathattam ki neki mennyire is felzaklat még mindig a jelenléte. Nagyon jól tudom, hogy nem ijesztettem el teljesen. Bármit is gondolt ki a ravasz kis agyával, véghez fogja vinni. Viszont résen kell lennem, nem hagyhatom, hogy újra Luke közelébe férkőzzön. Boldog Eva- val, ezért sem akarom, hogy a közelünkbe legyen. Nem féltem Evat, tudom, hogy meg tudja magát védeni, de Ő nem ismeri Brynnt. Tudom, mikre képes azért, hogy valakit félreállítson az útjából. Velem már megtette egyszer és isten a tanúm rá, nem engedem, hogy a múlt még egyszer megismételje önmagát.

Luke Hemmings

Idegesen doboltam ujjaimmal a combomon, miközben a közös hotelszobánkban a fiúkkal heverésztem a kanapén. A mai nap igazán fárasztó volt, interjúk, próbák és egy fotózás is várt ránk. Az est fénypontja pedig a koncert lesz. Szeretem a munkám, minden álmom az éneklés és a banda volt. Ezért küzdök már évek óta. A csúcson vagyunk, több ezren rajonganak értünk szinte hisztérikusan, de most legszívesebben valahol máshol lennék. Otthon. Hannah mellett. Ashton nem árulta el, min vesztek össze, de nem kell zseninek lenni ahhoz, hogy kitaláljam, rólam volt szó. Hannah sem mondott semmit, inkább terelte a témát, így az is arra következtetett, hogy igazam van. Nehéz mindenki számára az igazság. Sosem éreztem magam ilyen ramatyul még, mint most. Hannah anyja tönkretett mindent, ami köztem és a lánya között volt. Sokszor eljátszottam a gondolattal, hogy mi lett volna, ha megcsináljuk akkor a tesztet. Együtt maradtunk volna? Vagy akkor is elmenekült volna? Kétségkívül én szerelmes voltam a lányba, de az Ő érzései nem tudom milyen mélyek voltak felém. Talán a baleset előtt voltak komolyabb érzései irántam, de amint megtörtént a tragédia, szinte minden érzelmet elutasított. Senkit nem akart újra szeretni, mert félt az elvesztéstől. Engem is ki akart taszítani a kis világából, de nem hagyhattam magam. Abban a helyzetben szüksége volt rám, hiába is tagadta. Reménytelenül szerettem őt, és már annak is örültem, hacsak egy apró mosolyt megejtett felém. Boldoggá akartam tenni, szeretni és védelmezni akartam. Igen, szerettem őt, jobban, mint bárkit valaha gondoltam, hogy szerethetek.Viszont a végére a barátságára jobban szükségem volt, mint a szerelmére. De mindig oda lyukadok ki, hogy a múlton már kár rágódni. Mindkettőnk jelenében más személyek a fontosak, és ez így van rendjén. Hannah szerelmes Ashtonba, olyan szenvedéllyel és szerelemmel tekint a fiúra, akárhányszor csak meglátja, ahogy rám sosem nézett. S nem is akarom, hogy nézzen már. Nekem a barát kategória tökéletesen megfelel, amit nagy nehezen építettünk fel ismét. Nem akarom őt elengedi, mert fontos számomra, de már nem úgy, mint egy régi szerelemem. Ő a lelkitársam, a legjobb barátom, a családom tagja, akárki akármit mond. Attól, hogy negatív lett a teszt, én ugyanúgy testvéremként tekintek rá, és tudom, hogy Ő sem érez másként.

Visszaemlékezés

Halkan nyitottam ki Ash és Ann szobájának az ajtaját. A lány összekuporodva feküdt az ágyán, teljesen magára terítve a takarót. Sötét és csend volt a szobában, egyedül Ann halk szipogása törte meg kissé a légkört. Óvatosan másztam be mellé a takaró alá, s azonnal az ölelésembe vontam. Nem ellenkezett egy percre sem a tettem ellen. Szorosan bújt oldalamhoz, fejét pedig mellkasomba temette. A szívem összeszorult, amiért így kellett látnom őt. Olyan rég volt már ennyire sebezhető és védetlen. Akármi is történt, őt nem lehetett könnyen megtörni. Most mégis itt fekszik a karjaimban, darabjaira hullva. Meg kellene őt vigasztalnom, segítenem kellene átlendülni a fájdalmán, kedves és nyugtató szavakat kellene mondanom neki. De hogyan tegyem mindezt, amikor még a saját érzéseimet sem tettem helyre? 

- Én tényleg szerettem volna, ha kiderül, hogy a testvérem vagy - szipogta halkan, pólómat markolászva. - Olyan jó lett volna egy testvér, egy család. Túl sokat kértem, Luke? 

- Nem, Ann - simogattam hosszú göndör haját óvatosan. - Nekem is minden vágyam az volt, hogy azon a rohadt papíron pozitív mondat szerepeljen. Bánom, hogy nem így történt, de úgy gondolom az a papír nem változtat semmin sem köztünk. Ugyan úgy szeretlek, mint tegnap, ugyan olyan szeretettel, mikor még a testvéremnek hittelek. Igaz, nincs köztünk vér szerinti kötelék, de attól folytathatjuk úgy az életünket, mint eddig. Számomra semmi sem változott meg, Hannah. 

- A legjobb dolog vagy az életemben, Luke - mozdult még közelebb hozzám. - Tényleg maradhat minden úgy ahogy eddig? Megtudjuk csinálni? 

- Én megtudom. Itt az a kérdés, hogy te megtudod? Akarod még a barátságom és a testvéri szeretetem? - öleltem át derekát, míg egyik kézfejemmel apró köröket rajzoltam derekára. Halkan kuncogott mellkasomba, majd állát megtámasztotta karjain, s rám tekintett. Szemei dagadtak és pirosak voltak a sok sírástól, de még így is mosolyogva figyelt engem. 

- Szeretem benned, hogy mindig pozitívan tudod látni a dolgokat, mikor nagyon is negatív szituációk vannak körülöttünk. De nem tudom megérdemlem- e azt a sok jóságot tőled - hervadt le mosolya ajkairól. - Mindig mindent elrontok, Luke. Sokszor elrontottam már a dolgokat veled is, és most tönkre tettem mindent Ashtonnal is. Talán nekem nem jár ki a boldogság, ezért sem tudom mit mondhatnék neked. Mindenki életében csak egy rossz ómen vagyok, nem akarok a tiedben is az lenni megint. Most boldog vagy Evaval... - ostorozta magát szavaival, de mutató ujjaim felemelésével elhallgattattam. 

- Sosem okoznál nekem fájdalmat, Hannah - ingattam nemlegesen fejemet. - Miért nem tudod elhinni, hogy igenis lehet téged szeretni és nem vagy senki életében teher? Az enyémben meg főleg nem. 

- Mert mindig az ellenkezője történik. Hogyan nézzem pozitívan a dolgokat, ha a körülöttem élő emberek csak szenvednek? Mindig a bajt hozom mindenki nyakára... - fakadt ki idegesen. - De talán van egy másik opció, ami könnyítene a szívemen - halkult el mondata végére, s könnyes szemeivel rám nézett. 

- Mi lenne az? - kérdeztem idegesen, bár tudtam, mit fog válaszolni. Túl jól ismerem már. 

- Az, hogy elbúcsúzunk egymástól. Többé ne találkozzunk és úgy mindenkinek könnyebb lenne, de sajnos erre nem állok még készen - sütötte le szemeit szomorúan. 

- Figyelj ide - fogtam tenyereim közé arcát, s magamhoz húztam, majd egyenesen szemeibe néztem. - Emlékszel, amikor azt mondtad nekem, hogy mennyi mindent köszönhetsz nekem, amiért a barátod lettem, a lelki társad? Azt mondtad, hogy egy új oldalát mutattam meg neked az életnek. Feltétel nélküli szeretett és barátságot adtam neked, de nem csak én, hanem a többiek is. Érezted, hogy tartozol valahová érezted, hogy szeretnek. Ezeket mondtad nekem. És most azt hiszed, ezzel csak a baj van? Szerinted te mit adtál nekünk? Többet, mint gondolnád... Te mellettem voltál, amikor kellett egy barát, segítettél amikor borúsan láttam a jövőmet. Megnevettettél, akárhányszor szomorú voltam. Azt mondtad, hogy találnom kell valamit az életben, amiért érdemes küzdenem és ami boldoggá tesz. Hogyha azt megtalálom, legyőzhetetlen leszek és minden akadályt áttudok ugrani. Én megtaláltam, Hannah... Téged... A barátomat! Én megértem, hogy most szomorú vagy és időre van szükséged, hogy gyógyulj, de nem engedem, hogy nélkülünk éld az életed. Egyszer már kicsúsztál a kezeink közül, még egyszer nem fogom hagyni. Megértem, ha várnom kell arra, hogy ismét úgy tudj rám nézni, mint a legjobb barátodra és én várni fogok. Várni fogok és amikor készen állsz, én ott leszek melletted. 

Ujjaimat lassan áztatta el szemeiből kifolyó könnye. Csak néztem a két kék szempárt, amik megállás nélkül pislogtak, hogy visszatartsa a sírást. Halkan suttogta többször is, hogy köszönöm, mire csak apró puszikat nyomtam homlokára. Fájt, amiért még mindig így gondolkozik és nem érti meg, hogy őt lehet szeretni. Meg akarom vele értetni, hogy lehet jobb élete annál, amit még az anyjával élt át. Tudom, hogy mély nyomokat hagyott benne az a nő, de a segítségünkkel felépíthet maga köré egy új életet. 

Visszaemlékezés vége

A pár nappal ezelőtti emlékeimből Ash orbitális nevetése rázott ki. Ránéztem a fiúra, aki Mike újonnan befestett haján nevetett. Tekintetem én is a fiúra emeltem, és elmosolyodtam rózsaszínen világító fején.

- Ne röhögjetek, inkább segítsetek! Ennek feketének kellene lennie! De mi a faszért rózsaszín? - akadt ki a tükörben magát néző Mike.

- Haver, téged valaki nagyon átvert - röhögött Cal, Mike hajába beletúrva. - Én mondtam neked, hogy fodrászhoz menj el, de te nem hallgattál rám.

- Befognád végre? - förmedt a fiúra.

- Mint egy cirkuszi majom - dőlt el a kanapén Ash. - Még van egy órád a koncertig, most gondold át, mit szeretnél tenni. Felőlem jöhetsz így is.

Mike gyilkos tekintettel méregette Asht, majd rávetette magát a fiúra és a kezébe akadó párnával kezdte ütni őt. Calum levágódott mellém, s együtt néztük a verekedő srácokat.

A farzsebemben hirtelen tört fel a telefonom csengőhangja, ami leállította a fiúkat is. Kihalásztam a zsebemből, s a kijelzőre néztem, amin Ann neve szerepelt. Ashre tekintettem, aki arcvonásaimból egyből rájött, ki a hívó. Ki akart menni a szobából, de Mike visszarángatta maga mellé.

- MI A JÓ BÜDÖS FRANCÉRT NEM SZÓLTÁL NEKEM ARRÓL, HOGY EZ A NŐ A VÁROSBAN VAN? - ordította bele Ann, amint felvettem a készüléket. Olyan hangosan kiabált, hogy a fülemtől jó pár centire el kellett tartanom, hogy ne szenvedjek maradandó hallássérülést. A fiúk valószínű minden szót hallottak, mert homlok ráncolva néztek rám.

- Ha megnyugszol, elmondom - szóltam bele teljesen higgadtan.

- Hogy nyugodjak meg? Ha? Beleütközöm a boltban és közli velem, hogy te tudtál arról, hogy ismét a városban van. Sőt, még azt is megemlítette, milyen kis meghitt beszélgetést folytattatok - kiabált továbbra is.

- Hannah - sóhajtottam egy nagyot, s Ashtonta néztem, aki aggódó arccal jött közelebb hozzám, s leült az előttem álló dohányzóasztalra. -Azért nem mondtam el, mert tudtam, hogy ki fogsz akadni. Én akartam elsimítani az ügyet. Megmondtam neki, hogy hagyjon téged békén, de úgy látszik nem voltam eléggé meggyőző.

- Hát rohadtul nem voltál meggyőző! - fakadt ki mérgesen. - Megfenyegetett, érted? Hogy volt pofája hozzá? Azt hittem, ott a bolt közepén fogom megszaggatni.

- Mit mondott neked? - kérdeztem idegesen.

- Visszaszerez mindent, amit elvettem tőle. És kibaszottul elszántanak tűnt - remegett meg a hangja idegességében, ahogy az én testem is megfeszült. Felnéztem az előttem ülő Ashre, aki még mindig aggódva hallgatta a kiabáló Annt. Tudtam, hogy Brynn bármire képes és nem fél komolyabb módszerekhez folyamodni a célja érdekében. S most már nem csak Hannah miatt kell aggódnom, hanem Eva miatt is. Amint megtudja, hogy van valakim, akit még szeretek is, újabb őrjöngésbe fog kezdeni, aminek nem akarom Evat kitenni.

- Figyelj ide, Hannah - szólaltam meg a pár másodperc csend után. - Ne menj a közelébe, és akkor nem lesz semmi baj. Amint hazamentünk, elintézem Brynnt - mondtam és éreztem mellettem Calumot megfeszülni, Brynn neve hallatán.

Ann hangos sóhajtozásba kezdett, nem láttam, de szinte biztos voltam benne, hogy fel alá járkál a szobájában és idegesen a hajába túr.

- Én ezt már nem bírom - halkult el a hangja. - Nincs elég gondom? Itt van anyám kifakadása, aztán Ashton haragja, most pedig még hozzá társul Brynn megjelenése... Hogy éljem ezt túl ép ésszel? Beleőrülök...

Ash hirtelen pattant fel előlem, s szinte a szoba összes zugát bejárta idegesen. A feszültség tapintható volt a szobában. Ann utolsó kétségbeesett mondatai szinte lyukat fúrtak a szívünkbe. Ott kellene lennem mellette, ahogy Ashtonnak is. De egyedül van. Egyedül kell megküzdenie a legrosszabb félelmeivel.

- Minden rendben lesz, csak higgadj le. Hívd fel Evat, kérlek és beszélgess vele egy kicsit. Jót fog tenni, hidd el.

- Rendben - adta meg magát halkan szipogva. - Hiányoztok.

- Te is hiányzol nekünk, Baba - húztam apró mosolyt ajkaimra. - Észre sem fogod venni, hogy eltelt a maradék két hét, s már otthon is leszünk. Mire hazaérsz aznap a melóból, mi már otthon is leszünk és akkor átbeszélünk mindent, de addig is ne pánikolj, mert csak rosszabb lesz.

- Tu- tudod - dadogott. - Egy pár utcával feljebb kell jönnötök akkor. Hazaköltöztem, Luke.

Minden szempár a telefonomra szegeződött, de leginkább Ash égető tekintetét éreztem magamon.

- Miért? - tettem fel Ash helyett a kérdést, aki csak tátogva juttatta el felém kérését.

- Szerintem mind tudjátok. De mindegy, nem akarok erről beszélni. Most mennem kell.

- Ne rázz le, Hannah - emeltem fel a hangom, de már csak a pityegést hallottam, miszerint rám nyomta a telefont.

- Bassza meg! - dobtam a dohányzóasztalra idegesen a készüléket. Két könyökömet megtámasztottam a térdemen, fejemet pedig tenyerembe temettem. - Remélem megérte Ashton, a semmiért összeveszni Annel. Nem mondtad ki, de tudom, hogy miattam vesztetek össze. Viszont jobb, ha tudod, köztünk semmi sem változott Annel. Úgy szeretem, mint egy testvért vagy barátot. Soha nem lesz kettőnk között semmi újból. Én szeretem Evat, Ő pedig beléd szerelmes. Hiba volt kételkedned az érzései felől. Te nem látod, mert nem ismerted ezelőtt, de teljesen magadba bolondítottad. Soha nem láttam még senkire olyan áhítattal nézni, mint ahogy Ő tekint rád. Issza minden szavad és kivirul amikor a közelébe vagy. Senkivel, még velem sem volt ilyen boldog. Rohadtul nem kellene benne kételkedned, mert ezzel csak tönkre teszed őt. Te nem tudod, mennyire is igyekszik tökéletesnek látszani, hogy senki ne legyen szomorú miatta. De Ő egy törékeny lány, aki hamar összetörik. Aznap este, amikor otthagytad, én vigasztaltam meg és majd szétszakadt a szívem, amiért ismét olyan állapotban láttam Hannaht, mint mikor meghalt Hayden. Rég láttam tiszta szívből szenvedni és sírni, de te elérted, hogy megtegye az ostobaságod miatt. Hallottad te is a hangját, nem? - tekintettem mérgesen a lesokkolódott fiúra. - Hallottad az összetört hangját? Észlelted a fáradtságot rajta? Tudod, te időt kértél tőle és nem foglalkoztál vele, de én igen. Jace- től tudom, hogy napok óta csak dolgozik megállás nélkül. Nem eszik, nem alszik csak csinálja a monoton munkát. Szerinted jól van ez így?

- Luke... - remegett a nevem hangja miatt.

- Gondolkoznod kellene mielőtt cselekszel, Ashton - mondtam elé állva, testemben pedig szétáradt a düh. - Állítólag szereted őt! Akkor miért kellett ezt csinálnod vele? Tudod, ezzel mit értél el? Azt, hogy kitaszít majd az életéből, és nem fog visszaengedni egyhamar. Hidd el, tudom, mert velem is megtette, sőt több ezer kilométerre menekült. Ezt akarod te is, Ash?

- Persze, hogy nem! - csattant rám. - Szeretem őt bárminél és bárkinél jobban. De teljesen össze voltam zavarodva!

- Akkor sem kellett volna lelépned! Csoda, hogy nem omlott össze a nyomás alatt! Egy nap alatt annyi minden történt vele, hogy azt tényleg nehéz épp ésszel kibírni. Nem is csodálom, hogy ki van idegileg. Te pedig csak olajat öntöttél a tűzre. El fogod veszíteni Ashton, ha továbbra is játszod a sértődött kisfiút. De akkor nem fogok melléd állni. Ha szakítotok, az nem  az Ő hibája lesz, hanem a tiéd - vágtam a képébe idegesen, majd hátat fordítottam neki és elhagytam a helyiséget.

Mérges voltam- e? Iszonyatosan. Haragudtam Ashtonra, magamra, Brynnre és az egész világra.

Megígértem Hannah- nak, hogy mindig meg fogom védeni, de most mégis tehetetlennek érzem magam. Nem vagyunk messze Sydneytől és csak pár órás vezetéssel már mellette is lehetnék, de nem nekem kellene megtennem ezt az utat. Remélem elgondolkozik Ash egy kicsit azon, amit mondtam, mert ha nem, elveszíti őt. Én már átéltem egyszer az elvesztését, és van egy olyan érzésem, hogy most sem fog másképp cselekedni.

Ki fogja őt zárni, elfog menekülni előle. S mindez miért? Egy ostoba képzelgés miatt....