23. " Miért kell ezt éreznem? "

Hannah Ashwin

Feszülten figyeltem a volánnál ülő Asht, aki levakarhatatlan mosollyal az arcán figyelte az előttünk haladó autókat az autópályán. Utunk nem vezetett máshová, mint Ashton szüleihez, akik fiuk hazatérése alkalmából ebédre invitáltak minket. Ideges voltam, nem is kicsit, hiszen ez lesz az első alkalom, hogy találkozom az Irwin szülőkkel. Semmi problémám nem lenne az egész szituációval, ha nem tudnám azt, milyenek a szülei. Ha nem hallottam volna már arról, mennyire is utálják a szórakoztató ipart és felesleges időtöltésnek találják. Ash munkájával sincsenek kibékülve, hát, ha még megtudják azt is, hogy a barátnője is ugyan azzal foglalkozik. Őszintén rémült voltam az előttem álló pár órára tekintve.

- Jól vagy? Az arcod teljesen elsápadt – kérdezte aggódva.

- Inkább az útra koncentrálj – válaszoltam kicsit sem kedvesen.

- Kicsim, nyugi – simította combomra hatalmas kezét Ash. – Semmi nem fog történni. Megmondtam anyának, hogy munkáról szó sem eshet.

- Hát ezzel rohadtul megnyugtattál – forgattam meg a szemem, s fejem az ablaküvegnek döntöttem. – Most először találkozom a szüleiddel, ne várd el azt, hogy nyugodt legyek.

- Persze, hogy nem várom el – kuncogott. – De ott leszek melletted, ha bármi olyat mondanak, leállítom őket – kapta egy pillanatra tekintetét rám nyugtatásként.

- Ha ezt túlélem, sokkal fogsz tartozni, Irwin – mosolyodtam el az utat figyelve.

- Ohh, hidd el, ki foglak majd engesztelni – húzta pajkos mosolyra ajakit, míg megszorította a combomat. - Viszont, lenne valami, amit meg kellene beszélnünk – komolyodott el az arca. – Matt küldött pár lakást, amit megnézhetnénk. Semmi sincs kőbe vésve, csak megkértem, nézelődjön. Előbb téged akartalak megkérdezni. Összesen négyet küldött, kettő ezek közül a külvárosban van, míg a másik kettő a belvárosban. Jó, tudom, hogy most nem volt a legfényesebb a kapcsolatunk a turné előtt és alatt, de én komolyan mondtam, hogy összeakarok veled költözni – hadarta el gyorsan és felém kapta pillantását válaszomra várva.

- Én… -  pár pillanatig nem találtam rá a megfelelő szavakat. – Remekül hangzik, hiszen már egyszer megbeszéltük, nem? Attól, hogy volt egy kisebb összezördülésünk, még mindig ugyan úgy szeretlek.

- Tudod mekkora kő eset le a szívemről? - sóhajtott. – De biztos-biztos?

- Igen – vigyorogtam. - Bárhová veled mennék, Ash. Amúgy is egyfolytában együtt vagyunk, ahogy időnk engedi, egy közös ház pedig már nem oszt, nem szoroz. De… az anyagiak – fordultam komoly tekintettel felé, de csak nevetve megrázta tincseit az utat figyelve.

- Emlékszel mit mondtam? Én akarom megvenni. Van elég pénzem!

- Ahogy nekem is! – ellenkeztem durcásan.

- Tudom Kicsim, de kérlek, hagyd, hogy megadjak neked mindent – kulcsolta össze ujjainkat.

- Nekem nem kell a luxus, Ash – döntöttem fejem a támlának. – Én csak annyit akarok, hogy engedd, hagy járuljak hozzá a lakásvásárláshoz.

- Nem – szögezte le mereven.  – Bébi, csak most az egyszer engedj nekem.

- Úgysem fogod megmásítani a véleményed, igaz? – fordítottam fejem felé.

- Ismersz. Ha pedig tovább ellenkezel, megvannak a módszereim arra, hogy rávegyelek – nevetett fel hangosan.

- Lehet, akkor mától cölibátust fogadok – gondolkodtam el hangosan.

- Nem mernéd megtenni! Túlságosan is szeretsz ahhoz.

- Majd meglátjuk, Irwin, ki nevet a végén – csaptam össze a tenyereim nevetve.

- Gonosz vagy! – mormolta orra alatt.

Némiképp a házzal való beszélgetésünk elterelte a figyelmem a szüleivel kapcsolatban. Már csak akkor kapott el újra a gyomorgörcs, amikor a házuk elé értünk. Ijedten kaptam szerelmemre a tekintetem, akinek már hűlt helyét találtam mellettem. Azonban az én oldalamon felőli ajtó kinyílt, s Ash egy egyszerű mozdulattal kiemelt, majd lábamra állított. Összekulcsolta ujjainkat, és elindult az ajtó felé. Vonakodva tettem meg minden lépést és szinte húzni kellett a fiúnak maga után. Kinyitotta előttem az ajtót, majd elegánsan előre engedett. Amint mellém ért derekamra simította tenyerét, és beljebb terelt a helységben. Azonnal szemet szúrt a nappali, ami az étkezővel volt egybekötve, ahol már megterítve várt minket az asztal.

- Anya, megjöttünk! – kiáltotta el magát Ash, mire teljes testemben megfeszültem. Egy lengőajtón keresztül toppant be a szobába egy nő, aki gondolom, az édesanyja volt. Igazán dekoratív és szép nő volt, de amint arcára néztem, elfogott a félelem. Tekintete szinte elporlasztotta a testem, ahogy tetőtől talpig végigmért.

- Sziasztok – terült mosoly az arcára, amint áttanulmányozta testem minden pontját. – Kisfiam, de rég láttalak! – szaladt oda Ashez és szoros ölelésbe vonta. Elengedte a kezem és viszonozta anyja tettét, de amint szétváltak, ismét utánam kapott.

- Anya, hagy mutassam be a barátnőmet, Hannah- t – mutatom rám a fiú, és anyja nekem szentelte figyelmét.

- Anne Marie Irwin – nyújtotta kezét mosolyogva, de hangjában volt valami zavaró.

- Hannah Ashwin – motyogtam orrom alatt.

- Gyertek, üljetek le gyerekek, mindjárt kész az ebéd – terelt minket az ebédlő felé.

- A többiek hol vannak? – kérdezte Ash.

- Apád sajnos nem tudott elszabadulni a munkahelyéről, a srácok pedig szerintem még a szobájukban vannak – támaszkodott meg az egyik szék támláján.

- Nagyon jól tudta apa, hogy jövök és nem egyedül – morogta Ash. – Direkt csinálta.

- Nem, Ashton, szó sincs erről. Képzelődsz, kisfiam! – legyintett  a kezében levő konyharuhával. – Ne is gondolj ilyenekre! Inkább menj és szólj a testvéreidnek – lökdöste a fiút az emelet felé. Puszit nyomott a homlokomra, s már szaladt is fel a lépcsőn. Amikor eltűnt a látószögemből, félve az édesanyjára néztem.

- Ööö… segíthetek valamit? – kérdeztem Annet.

- Nem kell, köszönöm – felelte kimérten. – Úgysem tudnál.

Hápogva néztem a nőt, amint elsétál mellettem és a konyha felé veszi az irányt. Nagyot nyeltem, megpróbáltam felfogni, mi történik. Az előbb még normális hangnemben beszélt hozzám, és úgy láttam, normális a viselkedése, de másodpercek alatt rájöttem, ez csak a fia előtti álca volt. Lehuppantam az egyik székre és kezemet tördelve vártam a fiúra, hogy minél előbb visszajöjjön hozzám. Őszintén, már most el akartam tűnni ebből a házból. Éreztem, hogy ebből az ebédből semmi jó nem fog kisülni. A telefonom rezgésére eszméltem fel, majd előhúztam a zsebemből. Eva…

Na mizu jövendőbeli Mrs Irwin? Milyenek anyósék? 

Pff…. Borzalmas! Haza akarok menni… 

Na mesélj! Ennyire rosszak? 

Az apja haza sem jött. Az anyja pedig olyan közömbösen néz rám, hogy felfordul tőle a gyomrom. Ash előtt persze jó pofizik…

Eva válaszára vártam, amikor lábdobogást hallottam az emeltről, s nemsokára megjelent előttem Ash, majd háta mögött két testvére.

- Kicsim, gyere ide – nyújtotta kezét. Elraktam a telefonom, és kezébe helyeztem az enyémet. – Ő itt Lauren – húzta maga elé a lányt.

- Szia, Hannah – mosolyogtam kedvesen. Végigmért ugyan úgy, mint az anyja, csak annyi különbséggel, hogy arcán mosoly volt látható.

- Szia, örülök, hogy megismerhetlek – mosolygott. – Már sokat hallottam rólad, és uh, imádom a zenekarod – lelkesedett.

- Hát, ennek örülök – túrtam bele fürtjeim közé mosolyogva. – De remélem nem Ashton mondta, hogy ezt mondd – néztem a fiúra vigyorogva.

- Miket gondolsz te rólam? – háborodott fel játékosan az említett. – Gyerünk, mondd meg neki, húgi, hogy nem így van.

- Tényleg nem – nevetett a lány. – Régi szokás csak. Ash régebben folyton a dalaitokat hallgatta és amikor újra összeállt a zenekar, akkor automatikusan hallgattam újra én is. Nagyon tetszik ez a felállás is, és iszonyat jó hangod van.

- Ashton – fodultam szerelemem felé. – Imádom a húgodat! – kuncogtam.

- Persze, mert növeli az egódat – horkantott fel a fiú.

- Ó, inkább növelem az övét, mint a tiedet. Bár azt már nem lehet hova – bökte oldalba Lauren bátyját.

- Na! – nevetett a fiú. – Ennyit a bolond húgomról, inkább térjünk rá az öcsémre. Hannah, Harry, Harry, Hannah – mutatta be a kisfiút a lány mellett.

- Hello! – nézett rám kedvesen.

- Gyerekek, végre, hogy lejöttetek – szakította meg a beszélgetésünket Anne. Kezeiben a fogást tartotta, amit azonnal elvett tőle a fiú, majd lerakta az asztalra. Két kanyart tett még Ash, mire kihozott mindent és helyet foglalhattunk az asztalnál. Ash és Lauren között foglaltam helyet, míg anyja az asztalfőnél, öccse pedig Ashtonnal szemben. Semleges témákról beszélgettek, amibe néha belevont engem is a húga és Ash is. Az anyja persze olyankor elhallgatott, amit a fiú is észrevett. Az asztal alatt megszorította combomat, hogy rá nézzek, s mosolyogva tekintettem fel rá. Nem akartam elrontani a hangulatot, hiszen olyan régen találkozott az anyjával, és szerettem volna, ha jól érzi magát a fiú.

- Amúgy mikorra tervezitek az összeköltözést? - tekintett hirtelen rám az anyja, s majdnem kiejtettem a kezemből a villát.

- Ma megyünk megnézni pár házat és, ha valamelyik tetszik, akkor megvesszük – vont vállat barátom a süteményét majszolva.

- Szóval akkor közösen veszitek meg? Nem úgy volt, hogy csak te akarod? – könyökölt fel az asztalra, álla alá pedig kezeit helyezte.

- Nem. Megbeszéltük Hannah- val, hogy én állok mindent. Az ellenkezőjéről pedig nem nyitottam vitát – védett meg a fiú.

- Nekem akkor sem tetszik ez, Ashton. Hannah… – nézett rám mérgesen a nő. – Te nem gondolod, hogy be kellene szállnod neked is a kiadásokba? Én kicsit rosszul érezném magam, ha kihasználnám a barátom. Hiszen semmi mást nem adsz a lakáshoz, csak a kis tested.

Még Ash is ledöbbent, amiért az anyja ilyen mérges. Másodpercekre álltam attól, hogy ne kapjak szívinfarktust szavaitól, és nem hiszem, hogy féltem már ennyire életemben. Megpróbáltam felfogni, miért akarja bemesélni a fiúnak, hogy egy haszonleső vagyok.

- Mi a francról beszélsz? – kelt védelmemre a fiú, s felállt az asztaltól kirúgva maga mögé a széket. Testvérei csendben szemlélték az eseményt, fejüket lehajtva.

- Semmi hátsó szándékom sincs. Egyáltalán nem használom ki Ashtont. Nekem is megvan a magam vagyon, nem a fia pénzére utazom. Ő döntött így és nem harcolok ellene. Szeretem és elfogadom, ha ezt akarja tenni – fakadtam ki idegesen Ash mellé állva, és megszorítottam a fiú karját, aki gyilkos pillantásokat lőtt anyja felé.

- Én akartam, hogy Hannah ne szálljon bele! Én akarok megteremteni mindent ahhoz, hogy jó életünk legyen! Én vagyok a férfi, és nekem van jogom ahhoz, hogy boldoggá tegyem a szerelmem! És az, hogy a testét adja hozzá? - rázta meg a fejét hitetlenkedve. – Hogy mondhatsz ilyet? Ismered egyáltalán? Nem. Akkor rohadtul ne mondj ilyeneket róla!

- Azt mondok, amit akarok. Mi történt veled, kisfiam? Az saját anyád ellen is szembeszállsz egy lány miatt, aki majd elhagy, amint megunt! – háborodott fel az anyja.

- Szeretjük egymást! – találtam rá ismét a hangomra. – Nem fogom elhagyni!

- Oh, drágám, te is csak egy elkényeztetett sztárocska vagy, aki, amint kap egy jobb partit, lelécel. Ilyen a szórakoztató ipar. Ahogy elnézlek – nézett végig rajtam. – Te sem vagy különb.

- Elég legyen! – kiáltotta az anyjára idegesen Ash, mire mindannyian megijedtünk. Sosem láttam még ilyen mérgesnek. Az erek szinte kidülledtek volna a nyakán, szemei pedig vérben forogtak, s a levegőt is zihálva szedte. – Azt hittem megváltoztál, és felhagysz ezzel a stílusoddal, de rohadtul tévedtem! Ha nem tudod felfogni, hogy szeretem ezt a lányt, akkor nem is vagyok rád kíváncsi! Eddig is megvoltam nélkületek és ezek után is megleszek! -  hangja határozott volt, de már sokkal csendesebb. Éreztem, hogy a mellkasomban milyen sebesen ver a szívem. Anne a földet kémlelte szorgosan, nem mert Ashton szemébe nézni. Csend telepedett az ebédlőre, senki nem szólalt meg a fiú kirohanása után. A kezem után nyúlt, és az ajtó felé kezdett el húzni. Mérgesen kitárta a faszerkezetet, s már a kocsi felé is tartottunk. Nem bírtam megszólalni sem ellenkezni, de valójában nem is akartam. Borzalmasan viselkedett az anyja. Esélyt sem adott arra, hogy megismerjük egymást és megmutassam mennyire is szeretem a fiát.

Luke Hemmings

Csalódottan dőltem hanyatt az ágyban. Amióta hazajöttünk a turnéról, Eva teljesen távolságtartó lett. Őszintén, fogalmam sincs, mi változott azóta, de szembetűnő lett a változás. Egyik napról a másikra ingerültebb és hidegebb lett velem szemben. Ha egy kis időt is kettesben töltünk, nem telik bele pár percbe és máris veszekedünk. Egyszerűen nem értem mi történt. Én követtem el valamit? Esetleg a rajongók mondtak neki valamit? Vagy már nem szeret? Szeretnék választ kapni a kérdéseimre, de így, hogy csak veszekszik velem, nehéz lesz. Érzem én is, hogy megváltoztak az érzelmeink, de próbáltam pozitívan látni a dolgokat. Ő egy csodálatos lány, aki mindig megnevetett és mosolygásra késztet, de van bennem mélyen valami, amitől nem tudok szabadulni. Egy kósza érzés, ami azóta a hatalmába kerített, hogy újra láttam. Talán pont miatta olyan távolságtartó velem Eva. Lehetséges, hogy rájött volna a Brynn- nel való dolgokra? Mike saját maga mondta, pedig ő leghülyébb közöttünk, hogy látja mennyire megváltoztam, amióta a lány felbukkant. És teljesen igaza volt. Azzal, hogy ismét színre lépett, felforgatta az eddigi nyugodt életemet és a szívemet is.

- Oh, nem tudtam, hogy itt vagy – lépett be szobánk ajtaján Eva, de azzal a lendülettel ki is akart fordulni.

- Kérlek, várj! – kiáltottam utána felugorva az ágyról, és mögé siettem. – Eva, mondd el mi a baj…

- Semmi baj sincs, Luke – felelte halkan, még mindig háttal állva nekem. – Csak adj egy kis időt, kérlek.

- De mire adjak időt? – túrtam idegesen hajamba. – Mi történt, amiért ennyire ellöksz magadtól? Kérlek, Bébi, beszéljük meg! – fordítottam magam felé, s két kezem közé fogtam arcát. – Mi a baj?

- Ne, Luke – próbálta ellökni kezemet, de szorosan rámarkoltam felkarjára. – Engedj el, kérlek, nem akarlak bántani.

- Ugyan, miért bántanál? Eva, Szerelmem – döntöttem homlokom az övének. – Szeretlek, beszéljük meg! Ne zárj ki az életedből!

- Csak hagyj, és engedj el. Hát nem érted? Nekem most időre van szükségem – förmedt rám idegesen, és kitépte magát karjaim közül. Amire kettőt pislogtam, már el is tűnt előlem és a bejárati ajtó csapódását hallottam legközelebb. Dühösen csaptam be a szoba ajtaját, majd az ágyra vetettem magam. Lángoltam a dühtől, a kimondatlan szavaktól. Miért olyan rohadt nehéz elmondani mi a baj? Miért kér időt tőlem?

 ***

Kómásan ültem a pultnál a sokadik felesem felett. Semmi értelme nem volt annak, hogy otthon legyek és kerülgessük egymást a házban. Rá akartam jönni, mit rontottam el, de a rohadt nagy büszkeségem feladta a harcot, és inkább az alkoholra bíztam a lelkem ápolását. A szesz égette a torkomat, és a fejem sem akarta abbahagyni a lüktetést. A bárszékről való felállást egyszer próbáltam meg, amióta itt vagyok, de akkor is vittem magammal a két mellettem állót, ezért inkább a fenekem maradtam, és addig akartam vedelni, amíg ellátok a pultnál lógó falióráig, amit máris egyre homályosabban láttam.

- Luke? – fordítottam fejem egy ismerős hang felé, akinek először elmosódott arcát láttam. Hunyorítottam egy kicsit, és kiszúrtam a mellettem ülő Brynnt. Ha lett volna elég erőm, rendesen megfejelem a pultot, hogy pont most kell vele találkoznom. Akármit teszek, nem  tudok ettől a nőtől távol maradni. Eva miatt megtagadtam mindenféle érintkezést vele, de amikor rohadtul a padlón vagyok, Ő megjelenik azzal az ártatlan mosolyával, amivel régen is. Csak kár, hogy nem hiszek már azoknak az ajkaknak.

- Húzz el! – emeltem fel fejem, és lehúztam a következő pohár tartalmát.

- Mi a fenéért iszod le magad seggrészegre? Látod egyáltalán magad? Úgy nézel ki, mint egy alkoholista! – förmedt rám, szorosan mellém állva. Pont egy magasságba voltunk, s simán barna szempárjaiba tudtam mélyeszteni kék szemeim.

- Menj el, Brynn! Nem szeretnéd látni, hogy ma miket fogok tenni azokkal a lányokkal – mutattam a hátam mögött levő táncosokra. – Hármas szexre gyúrok – emeltem fel poharam, de kilökte kezemből, így az egész vodka a pulton kötött ki. Megragadta a kapucnim, és olyan erővel vonszolt ki a bárból, hogy megszólalni sem tudtam erejétől. Bár lehet, az alkohol is közrejátszott némaságomban.

- Hova cipelsz? – nyögtem ki fájdalmasan, amikor már szinte fojtogatott a kapucnim a nyakamnál.

- Indulsz haza, mert tök részeg vagy, és a végén olyat teszel, amit megbánsz – rántott vállat, miközben kilökte a bár ajtaját.

- Miért segítesz nekem? - csuklott el hangom beszédem közben, míg próbáltam egyenes irányban menni.

-  Mert nem szeretlek így látni - sóhajtotta, és kezemet feljebb dobta vállán.

- Régen szeretted, mikor részeg voltam - vigyorgottam teli szájjal. - Olyankor mindig nagyokat döngettünk az ágyban.

- Luke! - csapott mellkasomra, én pedig elnevettem magam. - Sosem azért csináltam olyanokat, mert részeg voltál, és kihasználtam volna, hanem, mert szeretlek.

- Miért? - suttogtam alig halhatóan, majd  hirtelen megálltam, ezzel visszarántottam magamhoz. Erős mellkasomnak ütközött, s a szívem szinte ki akart ugrani a helyéről.

- Mi miért? - dadogta.

- Azt mondtad, szeretsz. Akkor miért árultál el? Miért tettél tönkre? - döntöttem homlok övének, míg csípőjébe támaszkodtam, hogy meg tudjak állni egy helyben.

- Nem akartalak bántani - nézett jég kék szemeimbe. - Elvesztem akkoriban, és nem találtam a kiutat. Hibákat követtem el, tudom, és úgy sem fogod elhinni, sőt, emlékezni sem fogsz erre, de most kimondom. Megbántam mindent, Luke. Szeretlek, az életemnél is jobban, tudod, hogy te voltál az első szerelem, de te leszel az utolsó is - nyújtózkodott fel arcomhoz, s  ajkait gyengéden érintette szám sarkába. Lehunytam szemeimet, és kezem derekára simítottam. Az alkohol átvette szívem felett az uralmat, és már nem tudtam uralkodni magamon. Az évek óta elfojtott érzelmek előtörtek belőlem, és talán már nem is akartam megállítani felszínre kerülésüket. Megbántva éreztem magam Eva elutasítása miatt, és most mindent megadtam volna azért, hogy engem is szeressen valaki úgy, ahogy megérdemlem.

- Luke, kérlek - tolt el gyengéden magától. - Részeg vagy.

- Sosem kellett volna féltékenynek lenned - húztam vissza magamhoz. - Mindent megadtam neked, Brynn. Rajongással szerettelek. Te voltál a legféltettebb, és legbecsesebb dolog az életemben.

- Tudom - hajtotta le fejét könnyeivel küszködve.

- Akkor miért? Miért kellett tönkretenned mindent? Kevés voltam? Nem éreztettem eléggé a szerelmem? - simítottam ujjaim ajkaihoz, s végighúztam hüvelykujjam rajtuk.

- Menjünk haza, Luke. Kérlek! Nem tudod miket beszélsz. Nem akarom, hogy olyanokat mondj, amiket megbánsz holnapra - rángatta ki kezét az enyéim közül, és indult volna újra, de ismét magamhoz rántottam. Ajkaim övéi ellen nyomtam szenvedélyesen, tüzesen. Megkövülve állt előttem pár pillanatig, de mikor gyengéden beleharaptam alsó ajkába, iszonyatos gyengédséggel kezdte  kényeztetni telt ajkaim. Forró ajkunk feltüzelte testem minden porcikáját, amint egymáshoz értek. Olyan rég volt! Olyan hosszú idő telt el azóta, hogy érezhettem eme tökéletes testrészét! Karjait átfonta nyakam körül, míg én derekánál fogva húztam közelebb magamhoz. Egy pillanatra sem váltunk el egymástól, mindvégig érzéki, szerelmes csókokat váltottunk pont úgy, mint régen.

- Minden nap reménykedtem, hogy megváltozol, de csalódnom kellett. Tudod... - nyitotta ki gyönyörű íriszeit, amik az enyéimet fürkészték. - Szinte biztos vagyok abban, hogy a mai napig együtt lennénk, ha nem őrültél volna meg. Nekem te voltál az igazi, és nem Ann. Egyik felem azt kívánja, hogy minden olyan legyen, mint régen. Érezni akarom a csókjaidat, ahogy az előbb tettem. Látni akarom reggelente az álmos arcod, ami mindig szerelemmel volt tele, amikor rád pillantottam. Ölelni és óvni akarlak - gördült le egy könnycsepp arcán, mire kitört belőle a sírás.

- Fejezd be, kérlek! – könyörgött, kezeit szemei elé tartva.

- De a másik felem gyűlöl, amiért meg akartad ölni Annt, amiért ártottál Calumnak, amiért összetörted a szívemet. Sajnos ezek a dolgok sokkal súlyosabb terhet rónak a szívemre, mint a feléd táplált régi érzelmeim. Nem tudom őket elfelejteni, és megbocsátani, Brynn. Nem megy, pedig még mindig … - csuklott el hangom, miközben ajkaira suttogtam az igazságot. Egy utolsó józanító csókot nyomta duzzadt ajkaira, majd lassan engedtem szorításomon. Hátat fordítottam neki, s bizonytalan léptekkel, de elindultam a lakásom felé.

Nem voltam elég erős ahhoz, hogy befogjam a szám, és csak úgy elsétáljak mellette. Nem tudok távol maradni tőle, nem tudok elfutni a szerelme elől, bármennyire erre sarkall agyam minden pontja. Ahogy belenéztem a szemeibe, a lelkem egyből megadta magát neki, és vele együtt szívem egy sötét zuga is követte. Miért kell ezt éreznem?

Sietős lépteimben megálltam, és visszanéztem a bár felé. Ott volt még. Ott ült a földön, lábait karolva, és sírt. A szívem összeszorult a látványára, de nem mehettem vissza. Nem kockáztathattam mindent, amit nehezen felépítettem. Ha ez a dolog Eva fülébe jut, akkor már biztosnak vehetem a szakításunk. De akarom én, hogy kibéküljünk? Akarom én még tiszta szívvel ezt a kapcsolatot? Miket beszélek?! Tiszta szívvel? Sosem volt tiszta a szívem, amióta Brynn elment… Mindig ott volt a szívem mélyén az iránta érzett szerelmem, jól elrejtve. Még Annt sem tudtam olyan szenvedéllyel szeretni, mint ezt a lányt, aki ott ül összetörten a hideg betonlapon. Miattam! Viszont én is mennyit ültem úgy miatta? Hány éjszakán keresztül nem aludtam miatta… Ezen dolgok felett nem tudok elsiklani. Annyira össze vagyok zavarodva. Nem tudom, mi a jó, és mi a rossz. A bizonytalan kell nekem vagy a biztos? Olyan nehéz a választás. Még, ha megpróbálnám ismét elfelejteni, a szívem úgyis elutasítaná az eszem, mert nem vagyok elég erős ahhoz, hogy nemet mondjak neki és távol tartsam magam tőle…