25. "Remény"

Sziasztok!
Kivételesen hamarabb hoztam a részt, remélem örültök neki. :D
Nem lett meg a 30 feliratkozó, de nem bánkódom ezért is próbálom holnapra hozni a különkiadást :D
Remélem várjátok már! 
Megjegyzéseiteket várom a résszel kapcsolatban.
Sofiaa^^
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Hannah Ashwin 

Nem értettem semmit, ami napok óta körülöttem zajlik. Minden egy csapásra vált borzalmassá, és fenyegetően nehézzé. Sohasem gondoltam volna, hogy pont Eva lesz az, aki megcsalja a barátját. Én szentül hittem benne, hogy szerelmes Luke- ba, és sosem lenne képes ártani neki, de mekkorát tévedtem! Sosem lett volna szabad magammal hoznom, sosem kellett volna engednem a kapcsolatukat. Azt hittem, Luke végre boldog lesz, hogy talált valakit, aki viszont szereti olyan szerelemmel, amit megérdemel. Nos, senki sem az, akinek látszik,  ahogy Eva sem olyan ártatlan bárány, mint mutatta magát.

Luke azóta is nálunk lakik, teljesen elfoglalta a szobámat. Ashtonnal próbáltuk a fiúba életkedvet vinni, de legtöbbször csak azt sikerült elérnünk, hogy kidobott minket a szobából. Tenni akartam érte valamit, de minden próbálkozásom kudarcba fulladt. Szörnyű volt látni, ahogy emésztődik a történtek miatt, és saját magát hibáztatja, amiért Eva megcsalta Calummal.

De nem csak Luke- ot bántotta a dolog, hanem engem is. Napok óta emésztettek a kimondatlan szavak, többet és többet akartam tudni a viszonyukról. Akárhányszor megpróbáltam Eva közelébe férkőzni, Ashton a vállára kapott, s szinte bezárt a szobánkba. Féltett, és ezért hálás is voltam, de beszélnem kellett a lánnyal. 

Matt mára nagy nehezen összehozott a fiúknak egy találkozót, ahol a további lépésekről tárgyaltak. Luke egyáltalán nem akart Calum társaságában lenni, talán, ha nem kötné szerződés, már rég kilépett volna a bandából. Szóval kaptam az alkalmon, és a fiúk közös háza fele tartottam. 

A lakást kellemes csend vette körül. Sehol egy paparazzo, se egy riporter. Az elmúlt napokban mozdulni sem lehetett tőlük, de úgy látszik, mára feladták. A nappaliban senki nem tartózkodott, ahogy a konyhában sem. Az emeletre érve halk szipogást hallottam Luke szobája felől. Halkan a résnyire nyitott ajtóhoz sétáltam, fejemet kicsit beljebb dugtam a szobába. Szemeim kikerekedtek, amikor megpillantottam a bőröndök felett álló Evát, aki éppen dobálta a cuccait a táskákba. Kitártam az ajtót, ő pedig rögtön felém fordította tekintetét. Arcára kiült a döbbenet a lebukása miatt, engem pedig ismét elfogott a harag barátnőm iránt.

Karjaimat összefontam mellkasom előtt, vállammal az ajtófélfának dőltem. 

- Most ez komoly, Eva? - mutattam a bőröndökre. - Le akarsz lépni? - megszeppent éles hangnememen, de mit sem törődve folytatta a pakolást. 

- Nekem ez nem megy, Hannah - szipogta, egy pólót be hajtva táskájába. - Tudod te mennyi utálatot kaptam az elmúlt pár napban? 

- Te magadat sajnáltatod, amikor összetörted Luke szívet? Eva... - ingattam a fejem bosszúsan, s tettem egy lépést fele. - Ha ma elmész, nem csak Luke szívét töröd össze még jobban, hanem Calumét is. Tényleg ezt akarod?

- Igen - tette le a kezében levő nadrágot, s meredten bámulta a bőröndjét. - Hibát követtem el... - suttogta megtörten.

- Ugye nem, kérlek mondd hogy nem használtad ki Calumot! - emeltem fel a hangom, ellöktem magam az ajtótól, és elé sétáltam. Leguggoltam elé, lecsaptam a táskája tetejét, majd állát megfogtam, hogy csak rám tudjon nézni.  -  Miért csináltad akkor? Ezzel összetörtél két embert Eva, van róla fogalmad, hogy Cal is mennyire fog szenvedni?

- Képzeld, van! - lökte el durván kezemet, felállt, s szikrázó szemekkel figyelte, ahogy feltornázom magam én is. - Azt hittem, szeretem, azt hittem, vele boldogabb lehetek, de nem történt semmi. Miután nem volt többé titok a kapcsolatunk, az érzés is eltűnt a szívemből. Addig találtam érdekesnek ezek szerint, amíg mindenki háta mögött csináltuk. Sajnálom mindkét fiút, de nekem ez nem megy! - ordította.

Lefagytam. A szavak torkomon akadtak, hiába tátogtam, semmilyen hang nem jött ki ajkaim közül. Ezt a lányt, aki itt áll előttem, nem ismerem. Sosem volt olyan, aki játszott mások érzéseivel, de most pont az ellenkezőjét csinálja.

- Mi történt veled, Eva? - kérdeztem. - Te nem voltál ilyen... a legjobb barátnőm vagy, a fiúk is szeretnek, de te most készülsz belegázolni a lelkükbe.

- Nem tehetek az érzés ellen - rántotta meg a vállát, majd becipzározta táskáját. - Nem tudok olyan szeretet nyújtani nekik, amit megérdemelnének. Sajnálom, nem megy.

- Ezért inkább lelépsz? - ráztam meg a fejem hitetlenkedve.

- Mindenkinek így lesz a legjobb.

- Valóban? - öntött el a düh, s megragadtam karját. - Tönkretettél egy gyerekkori barátságot, egy híres bandát. Miattad lehet feloszlanak, te pedig csak simán elsétálsz a romok elől, amiket te okoztál? - Én nem ismerek rád, rohadt nagyot csalódtam benned - löktem rajta egyet, majd se szó, se beszéd nélkül az ajtó felé sétáltam. Mielőtt elhagytam volna a szobát, visszanéztem egykori legjobb barátnőmre. Mintha mi sem történt volna, folytatta a pakolást, velem nem törődve.

- Legalább annyi gerincesség lehetne benned, hogy Calum elé állsz. Szerinted milyen érzés lesz neki az üres lakásba hazatérni? - nem reagált. Kezemmel tarkómat masszíroztam, miközben a lányt néztem. Vettem egy mély levegőt, és elhagytam a szobát, vele együtt a lakást is. Beszálltam a kocsiba, de nem tudtam elindulni. A pulzusom még mindig az egekben volt, olyan erővel markoltam a kormányt, hogy elfehéredtek ujjaim. Könnyeim hirtelen öntötték el arcomat, s homlokomat a kormánynak támasztottam. Most vesztettem el a legjobb barátnőm. Én mindvégig hittem benne, segített leküzdeni a gyászom, mellettem állt a legnehezebb időszakaimban, de most... egy óriási szakadék tátong közöttünk. Nem ilyennek ismertem, az a lány, akit talán a fiúknál is jobban szerettem, nem ilyen volt. De aki most ott van, abban a házban, és készül összetörni a barátaimat, azt a lányt nem ismerem.

Bűnösnek érzem magam, amiért magammal cipeltem Londonból. Az egész lavina, ami körülöttünk van jelenleg, mind miattam indult el. Én hoztam az életükbe, mindenről csakis én tehetek....

***

Utam nem egyenesen haza vezetett, betértem még az orvosomhoz pár receptért. A nővér amint meglátott soron kívül fogadott, amit elakartam utasítani, de szinte betaszított az ajtón és máris a rendelőben találtam magam. Pár változtatást hajtott végre a fogamzásgátló gyógyszeremmel, majd egy kisebb vizsgálatok után mindent rendben talált, utamra engedett. Örültem, hogy semmi változást vagy betegséget nem talált. Napok óta furcsán éreztem magam. Hamar elfáradtam és a vérnyomásom sem volt éppen a megfelelő. Nyugodt szívvel léptem ki az épület kapuján, de amint megláttam a velem szemben lévő személyt, pulzusom ismét az egekbe szökött.

- Mielőtt megszólalnál, semmi hátsószándékom sincs, véletlen egybeesés, hogy itt találkozunk - emelte fel kezét, hogy meg ne szólaljak. Kérdően néztem rá, ahogy ő is rám. Mély levegőt vett, hajába túrt többször is, de nem nézett rám. Láttam arcán, hogy zavarban van és, hogy mondani akar valamit, de nem tudja miként.

- Szeretnél még valamit, vagy mehetek? - fontam össze karjaim, rám kapta tekintetét, majd tett egy lépést felém.

- Nem tudom, hol kezdjem, Hannah - sóhajtotta. - Kérjek először bocsánatot, vagy térdeljek le eléd és úgy könyörögjek, nem tudom! - mondta, mire én megdöbbentem.

- Nem értelek! - hitetlenkedtem . - Múltkor kifejtetted, hogy tönkreteszel. Vagy ez is egy újabb húzásod lenne?

- Nem! - kiáltott fel rémült tekintettel. - Azóta változtak a dolgok, Hannah.

- Miben? Mert nem hiszem, hogy az ember egyik napról a másikra meg tud változni.

- Pedig elhiheted, hogy ez megtörtént - suttogta megtörten. - Végre megértettem mindent, és rájöttem, milyen egy rohadt ribanc voltam veled szemben.

Meglepetten vettem észre a szemeiből feltörő könnyeket, amik lassan szántották végig arcát. Most, hogy jobban megnéztem, tényleg nem nézett ki valami jól. Sohasem láttam őt melegítőben, de most azt viselt. Haja egyszerű kontyba volt felfogva, és smink sem takarta arcát. Hiába gyűlöltem azért, amit tett, a szívem megsajnálta. Itt állt előttem zokogva az egykor legerősebbnek hitt lány, soha nem lehetett semmivel sem elbizonytalanítani. Magabiztos volt világéletében.

- Brynn! - érintettem meg a zokogó lány vállát. - Mi történt? - kérdeztem.

Kisírt piros szemeit rám emelte, letörölte könnyeit pulóvere ujjával.

- Én beszéltem Luke- kal... - szipogta. - Amiket a fejemhez vágott, szörnyűek voltak, de a legrosszabb az egészben, hogy igaza volt mindenben. Erre csak most jöttem rá... ehhez pedig az kellett, hogy elveszítsem őt örökre. Ha visszamehetnék az időben, változtatnék a viselkedésemen. Tudnom kellett volna, hogy nincs köztetek semmi...

- De nem tudod megváltoztatni a múltat - motyogtam ujjaimat tördelve.

- Tudom - ereszkedett térdeire előttem. - Megtudsz nekem valaha is bocsájtani?

Kikerekedett szemekkel néztem a síró Brynnt. Megbocsátás? Pont neki? Nem tudom....

Őszintén, egyikünk sem tökéletes, és tudom, hogy fiatalok voltunk, de nem tudom rávenni magam a megbocsátásra teljesen. Felnőtt vagyok, és úgy is kellene gondolkoznom, felhagyni a fiatalkori sérelmekkel, de a tövis még mindig bennem van és a félsz, hogy a múlt újra megismétli önmagát. A múltat nem törölhetjük ki az életünkből, de, ha bocsátást  kér valaki, meg kell próbálnom helyesen  cselekedni.

Apró lépéssekkel közelítettem meg a lányt, gyengéden karja köré fontam ujjaim, és lassan felhúztam a földről. Karját nem engedtem el, magabiztosan tartottam szorításomban. Könnyes pillái alól kérdően nézett rám, ajkai remegtek a visszafojtott sírástól.

- Tudod... - kezdtem bele idegesen mondandómba. - Nem mondom, hogy elfelejtem a múltat, mondjuk úgy inkább, hogy megbékélek veled. Valakinek szüksége van rád, és ha sikerül megoldanod a problémát, talán elgondolkozom a megbocsátáson.

- Mit kellene tennem? - motyogta halkan.

- Nos, akiről szó van, az Luke. Magába fordult, nem fogad el segítséget még tőlem sem - kerestem tekintetét, szemem pedig fájdalommal teli barna íriszekkel találkoztak. - Luke elmesélt mindent, Brynn. Tudok a múltkori kis incidensetekről. Viszont biztos vagyok abban, hogy téged beengedne magához. Ezért arra kérlek, hogy csak beszélj vele, semmi mást - néztem rá, s vártam válaszát. Egy percig sem gondolkozott, azonnal bólintott, majd lehajolt táskájáért. Az autó felé indultam, ő pedig szorosan a nyomomba volt. Amint mindketten az autóba voltunk, gázt adtam, és a házam felé indultam. Órák óta eljöttem otthonról, és azóta a fiúk már otthon lehetnek. Csalódnom nem kellett érzékeimben, fekete kocsik sorakoztak a feljárón.

Brynn idegesen fészkelődött mellettem, kis kezeivel markolászta az ülés alsó részét. Leparkoltam, kikötöttem az övemet, majd kiszálltam az autóból. A kocsi előtt megvártam a lányt, ki feszengve lépkedett mellém. Láttam rajta, hogy nagyon fél, és volt is miért. Luke kiszámíthatatlan mostanában, senkit nem enged közel magához. Lehet, hogy hibát követek el azzal, hogy Brynnt elhoztam, de megragadok minden eszközt azért, hogy jobban legyen a fiú.

- Gondolom hallottál a történtekről - indultam el a ház felé, táskámba a kulcsom után kutatva.

- Igen.

- Akkor azt is sejtheted, hogy Calum sincs a legjobb állapotban. A maiak után pedig nem is lesz jobban - fintorodtam el, ahogy visszagondoltam a reggelemre. - Ha úgy érzed, hogy van még benned erő, akkor Calummal is beszélhetnél.

- Az unokatestvérem, persze, hogy beszélek vele - állt mellém az ajtóban, és a kezemet figyelte, ami épp a kilincsért nyúlt. Biztató mosolyt küldtem felé, kitártam az ajtót, majd a házba léptem. Lepakoltam a táskám, lerúgtam a cipőm, Brynn is követte mozdulataim.

A nappaliba meglepetés fogadott, nem is kicsi. Mind a négy fiút ott találtam. Ami meglepő volt, hogy nem veszekedtek, csak ültek és bámultak maguk elé. Persze Luke távolabb helyezkedett el Calumtól és azért érzékelhető volt a feszültség.

- Srácok! - szólaltam meg, mire mindenki felénk kapta tekintetét. Luke, Cal és Mike értetlen arccal bámultak hol rám, hol Brynnre. - Történt valami? - köszörültem meg a torkomat, miközben nagyon jól tudtam, mi történt.

- Kicsim, van egy rossz hírem - kezdte lehajtott fejjel Ash.

- Már tudjátok akkor. Legalább volt benne annyi, hogy elköszönt? - szakítottam félbe Asht.

- Honnan tudod? - kérdezte Luke az ablakot kémlelve, azon át pedig az udvart.

- Reggel voltam nálatok és akkor láttam, hogy pakol. Én próbáltam beszélni a fejével, de nem ment - lépkedtem lassan a fiúk felé, s megálltam Ash előtt, ki karjaiba húzott.

- És Ő mit keres itt? - biccentett a háttal álló Luke. - Minek hoztad ide?

Brynn kissé megfeszült Luke kemény szavai hallatán, s lehajtotta fejét szomorúan. Bosszúsan bontottam ki magam Ash öleléséből, majd Luke elé léptem. Megragadtam a csuklóját, aztán magam után kezdtem el vonszolni. Intettem a lánynak, ő pedig készségesen követett a dolgozó szoba felé. Belöktem Luke- ot a szobába, beengedtem Brynnt, majd becsuktam magam után az ajtót. Elégedetten összecsaptam a kezeimet, és visszamentem a nappaliba. Calum maga elé meredt ujjait tördelte minden sóhaja után. Haragudtam rá, nagyon. De tudom milyen, mikor az ember szerelmes és mennyi hibát képes véteni. Átérzem a helyzetét, mert igaza volt, én is pont ezt tettem akkoriban Luke- kal és Jace- szel. Én sem voltam jobb nála... Fáj látni, hogy szenved, hogy Eva őt is átverte.

- Calum - simítottam kezem hátára, megrezzent és könnyes tekintetét rám vezette. - Nem éri meg miatta kiborulnod. Nem szeretett... - suttogtam. - Annyira sajnálom. Sosem kellett volna magammal hoznom, ha egyedül jövök haza, akkor most nem lennétek összetörve.

- Nem a te hibád - felelte rekedt hanggal. - Én voltam a gyenge, amiért azt hittem, lehet több is köztünk, de rohadt nagyot tévedtem. Se szó, se beszéd nélkül lelépett. Miatta elvesztettem a legjobb barátom, titeket, és a rajongóimat. Azt hittem, viszont szeret és ezért feláldoztam mindent, de ez csak egy kibaszott álom volt - csapta idegesen a tenyerét a konyhapultra, majd elrobogott mellettem az udvarra. Mike felugrott a székről, egyből Cal után futott. Lehajtottam a fejem a könnyeimet a mai nap során már másodjára engedtem ki. Ash nyugtatótan körém fonta karjait, elvezetett a kanapéig, leült, majd az ölébe húzott. Fejemet mellkasának döntöttem, halkan szipogtam a pólóját markolászva.

- Lesz valaha egyetlen nyugodt napunk? - dadogtam könnyeimet törölgetve. - Annyira elegem van már a sok drámából.

- Nyugodj meg, Kicsim! - simogatta meg a hátam. - Szeretnéd, ha csinálnák pár nyugodt napot kettőnknek?

- Ash, készülődnöd kell a turnéra, nem hiányozhatsz pont most - bújtattam fejem nyakához.

- Hannah - söpört ki pár tincset arcomból, fejemet óvatosan fordította maga felé. - Rohadtul nem érdekel a turné, amikor te nem vagy jól. A turné még nem most kezdődik, és addig szeretném minden időmet veled tölteni, ezért kérlek ne ellenkezz! Holnapra leszervezek mindent, neked csak az a dolgod, hogy összeszedd a cuccainkat.

- A tiedet is? Szolga lettem? - kuncogtam halkan. - Szépen kihasználsz, mondhatom, Irwin.

- Te vagy a leggyönyörűbb rabszolgalány, aki csak az enyém - csókolt nyakamba, ezzel kellemes bizsergést indítva el testemben.

- Szeretlek, és menjünk. Olyan régen voltunk már kettesben - kulcsoltam össze ujjaim tarkójánál, s lehúztam egy csókra ajkaimhoz.

- Megígérem, hogy feledhetetlen napjaink lesznek - mosolygott egy perverz vigyor kíséretében, majd elfektetett a kanapén, s rögtön ajkaim után kapott...

Brynn Hastings

Ha valaki ma reggel azt mondja nekem, hogy Luke Hemmings- szel fogok egy helyiségben tartózkodni, biztos, hogy a képébe röhögök. De most mégis itt állok életem szerelem előtt, aki mit sem törődve velem kémleli a tájat az ablakon keresztül. Halk léptekkel közelítettem meg az asztalnál támaszkodó fiút. Annyira összetört, és kiszolgáltatott volt! Szemei pirosak, ajkai cserepesek, s szárazak voltak. Édes mosolya sosem volt látható arcán. Az eltelt idő nem változtatott azon, milyen ellenállhatatlanok számomra arcának tökéletes vonásai, és biztos voltam benne, hogy soha nem fogok hozzászokni ahhoz, mennyire is tökéletes ez a fiú számomra.  Akaratlanul is visszamentem a múltban azokra a napokra, amikor szakított velem. Arca ugyanolyan érzelemmentes volt, mint akkor. Segíteni akartam neki, de miként kellene? Pont én lennék az, aki segítséget tud nyújtani? Én, aki egyszer már ugyanígy összetörte? 

- Luke - szólaltam meg halkan, s meg akartam érinteni a vállat, de elhúzódott tőlem. - Kérlek, beszélj hozzám! - könyörögtem a fiúnak. 

- Menj el, Brynn! - morogta az ablak elé állva. - Semmi szükség nem volt arra, hogy ide gyere. Ann túlságosan is aggódik, de jól vagyok, semmi bajom. 

- Persze, jól vagy - forgattam meg szemem, megragadtam karját, és kényszerítettem, hogy felém forduljon. Kék íriszeit dühösen meresztette rám, aztán ki akarta tépni karját szorításomból, amit meg is tett. Fújtatva túrtam barna tincseim közé, míg szikrázó pillantásokat intéztem a fiúra. 

- Menj! - ragadta meg a csuklóm, miközben az ajtó felé cipelt. Lábammal megtámasztottam az ajtót, szabad kezemmel oldalába csíptem erősen, mire elengedte csuklóm, és a fájó ponthoz kapott. 

- Te normális vagy? - förmedt rám, elmosolyodtam aprót kuncogva a fiú el lépve. Arcát két kezem közé vettem, nem hagyva hogy elpillantson tőlem. 

- Tudom min mész keresztül. Fáj, összetörték a szíved, úgy érzed, nem szeret senki, hogy te csak egy kolonc vagy ezen a világon, akit nem lehet szeretni. Nagyon jól tudom, mit érzel, Luke! - suttogtam arcához hajolva. - Ugyanezen megyek keresztül. Bármit csinálok, bármennyire is harcolok, engem senki nem fog már szeretni a múltam hibái miatt. Nagyon is átérzem a helyzeted, a padlón vagyok, szenvedek én is, de ha lennének olyan barátaim, amilyenek neked vannak, én egy percre sem zárnám ki az életemből őket. Luke, itt mindenki szeret téged, Ann még arra is képes volt, hogy engem elhozzon ide, pedig ha tehetné, egy kanál vízben megfojtana. Ne engedd, hogy felemésszenek a fájó sebek, csak fogadd el a segítséget, és meglátod, minden rendbe jön! - néztem szemeibe, amik piroslottak a könnyektől. - Az a lány nem érdemelt meg. Te jó ember vagy, előtted van még az élet, rengeteg lánnyal találkozhatsz még, s lehet, köztük lesz a nagy Ő. Ezért ne add fel! - öleltem át a fiút. Megfeszült érintésemre, karjait lazán tartotta maga mellett. Nem vártam, hogy visszaöleljen, nekem annyi is elég volt, hogy én ölelhettem. Fejemet mellkasába fúrtam, s próbáltam minden szeretetem átadni neki. Elmosolyodtam, amint megéreztem kezeit derekamon, amik egyre szorosabban öleltek. Testem izmos felsőtestén feszült, mire pillangóim vad táncot jártak gyomromban. Nyakhajlatomba bújtatta arcát, meleg lehelete csiklandozta bőrömet.

-  Nem tudom elfogadni, hogy így menjen el, hogy el sem búcsúzik, meg sem magyarázza a dolgokat, hogy mit miért tesz. Gyűlölöm, amiért ezt tette velem - szorított erősebben magához. Meglepett hirtelen kifakadása, de nem mozdultam, nem szólaltam meg. Én akartam, hogy megnyíljon és bármennyire is fájni fog, ahogy hallom majd más lányról áradozni, én kitartok, segítek neki átvészelni az előttünk álló perceket.

- Lehet, neki sem volt könnyű, nehezebb lett volna a búcsúzás, ha lát titeket - simogattam hátát gyengéden.  - Talán egy napon, évek múlva, amikor már a fájdalom elviselhetőbb lesz képes leszel visszanézni arra a néhány rövid hónapra, amelyben boldog voltál vele. Nem kell feltétlen gyűlölnöd őt, Luke - fogtam kezeim közé arcát. - Tudom, szörnyű, amit veled tett, de tovább kell lépned. Magadért, a barátaidért és a rajongóidért. Sikerülni fog, mert te egy remek srác vagy, aki  erősebb, mint bárki gondolná.

-  Miért ne gyűlölném? A legrosszabbat tette velem, amit ember a másikkal megtehet. Elhitette, hogy szeret, és szüksége van rám, aztán bebizonyította, hogy hazugság az egész.

- Nem Luke, ne így fogd fel. Biztosra veszem, hogy szeretett téged. Kérlek...

-  Miért teszed ezt? - suttogta. - Pont nem neked kellene engem felkaparnod a földről, de te mégis itt vagy. Szeretsz még engem, akkor miért viseled el, hogy más nő miatt vagyok kiborulva, más lány iránti érzéseiről beszélek neked? 

- Azért, hogy tudd, nem vagy egyedül. Engem nem érdekel, kit szeretsz és kit nem, Luke - köröztem jéghideg arcbőrén ujjammal lassan. - Én szeretlek, és nem akarom, hogy szenvedj. Nem fogadod el másoktól a segítséget, ezért inkább szenvedjek én, hogy meghallgatom, ahogy más lányról áradozol, mint végignézzem, miként csúszol lejjebb és lejjebb - halkultam el mondatom végére fájdalommal teli íriszei láttán. Felemelte  kezét arcomhoz,  szemén láttam, hogy vívódik, aztán gyorsan végigsimított ujja begyével az arccsontomon. Lehunytam szemeim kiélvezve minden érintést, amit most még megkaphatok tőle. Ujjain keresztül, mintha éreztem volna fájdalmát, s abban a pillanatban olyan volt, mintha csupán egy érintéssel átadta volna érzéseit, amiket nem tudott szavakba önteni.

- Összezavarsz - lépett el tőlem fejét hevesen rázva. - Menj el, Brynn, nem tudok megbirkózni még az irántad érzett kétes érzéseimmel is. Az már sok lenne. Menj haza, kérlek - mutatott az ajtóra.

Könnyeim megállíthatatlanul folytak le arcomon, de nem mozdultam. Nem hagyhattam magára pont most. Lehet önzőség, de vele akartam maradni, ölelésemben akartam tartani és elmondani neki, hogy rám mindig számíthat. Hogy megváltoztam, és semmilyen őrültséget nem fogok elkövetni újra.

- Nem megyek, Luke! - álltam elé magabiztosan és kezeit enyéimbe vettem.

- Hát nem érted? - kiáltott rám, majd elhúzta kezeit. - Ha a közelembe vagy, nem múlik el a fájdalom. Bármit is tettél vagy mondtál, nem múlik el, nem tudom leállítani! Nem szeretlek már, nem tudok benned megbízni, ezért sincs szükségem a segítségedre!

- Azt állítani, hogy már nem  szeretsz engem, akit valaha jobban szerettél bárki másnál, az rohadt nagy hazugság lenne. Tudom, hogy még érzel valamit, hiszen te magad mondtad nekem a bárnál - léptem elé, s ismét megfogtam karját.

- Miről beszélsz? Milyen bárnál?

- Nem emlékszel semmire? - temettem két kezem arcomba az újonnan feltörő könnyeim miatt.

- Nem! - fordult el tőlem, és ismét az ablakhoz sétált. - Most pedig hagyj magamra kérlek, és felejtsük el egymást. Nincs szükségem még több fájdalomra - mondta olyan rideg hanggal, hogy a hideg végigfutkosott bőrömön. Kezeimet hanyagul ejtettem testem mellé, míg könnyes tekintettel figyeltem a nekem háttal álló fiút.

- Megígérem, ez az utolsó alkalom, hogy látsz engem. Nem fogok visszajönni, és még több szenvedésnek kitenni. Ott folytathatod az életedet, ahol abbahagytad, nem foglak zaklatni többet. Olyan lesz, mintha nem is léteztem volna! - tört fel ismét zokogásom, ezért gyorsan hátat fordítottam neki és kirohantam a szobából.

A szívem összetört, amennyire csak egy szív össze tud törni. És most végre rájöttem, már semmit sem tudok helyrehozni, senkitől nem fogok tudni bocsánatért esedezni.

Elvesztettem életem legnagyobb szerelmét, és vele együtt minden reményem is...